Szamos, 1915. június (47. évfolyam, 147-176. szám)
1915-06-15 / 161. szám
4 oldal (1915 junius 15. 161. szám) SZAMOS Eisülyedt ellenséges hajók Konstantinápoly, junius 14. (M. T, I.] A Dodekan ezosz és Kalimnosz szigetek között egy nagy ellenséges csatahajó robbanástól eisülyedt. London (Hágán át), junius 14. [M. T. I.] A Plymouth gőzöst megtorpedózták. A román kormány válasza Bukarest, junius 14. (M. T. I.) A román kormány Írásban vála szol az ántántnak, amelyben ragaszkodni fog eredeti követeléseihez. A válaszjegyzéket kedden vagy szerdán adják át. Bratianu miniszterelnök hosszasan tárgyalt Marghilomannal, a konzervativek vezérével. SzBPb—njonteiiegrói konfliktus Albánia miaSt. Szófia, junius 14. [M. T. I.] Észak-Albániában szerb és montenegrói csapatok között komoly összeütközések voltak A szerbeknek albániai offenzivája következtében a montenegróiak Skutarit maguknak követelik. A Szófiában élő albánok tegnap este az összes nagyhatalmak követeinek tiltakozó jegyzéket nyújtottak át a szerb- montenegrói csapatok betörése ellen. Az olasz—szerb kérdés. Cbias80, jun. 14. (M. T. I.) A tegnapi olasz minisztertanácson a szerb—albán kontroverziával foglalkoztak. A franciák veszteségei. H g«, junius 14. [M. T. I.] Angol lapok szerint a franciákat a i.oretto-ma- gaslaton legutóbb óriási vesz tőségek érték. Loretto-carency veszteségük hozzávetőleges számítás mellett 18,000 ember. Elesett francia tábornok. Paris [Genfen át], jun. 14. [M. T. I.] Ganeval tábornok a gallipolii harcokban elesett. Venizelosz Athénben. Athén, jun. 14. (M. T. I.) Venizelosz váratlanul visszatért Athénbe és a király állapota iránt érdeklődött. Lacfalutól Bukarestig. Lucaciu László. — A Szamos eredeti tudósítása. — Lacfalu, junius. Nagybányáról Felsőbányán át 14 kilométernyire dombnak föl, völgynek le bársonyos ^levelii kukorieavetések, buja legelők mentén vezet az istentelenül rázós ut Lacfa- luba, a 2000 lakossal biró kis románlakta faluba* Lucaciu Lászlónak, a nagy román sasnak üresen hagyott fészkébe. Az utón, velünk szembe kövér marhákat hajtanak a nagybányai vásárra. Megnyugtató dolog, hogy efcen a különben teljesen szegény vidéken pompás marha állomány van még. Nagy háti kosarakban görnyedt asszonyok földi epret, tojást, apró jószágot, túrót visznek Beszédbe egyeledem velük. Megkérdezem: itthon van-e Lucaciu László? A legtöbbje nem tudja. Egyik-másik tudja, hogy elutazott a pópa, de az is lehet, hogy már hazajöttt. Nem lehet azt tudni sohasem. Harminc esztendeje övé a lacfalusi paróchia, de nem volt az még itthon három hónapig egyfolytában. — Folyton utazik, nagy ur az. Tán még a király asztalához is bejáratos, de a pápa őszentségéhez egész bizonyosan. Hogy most hol van, arról a lacfalusi- aknak halovány fogalmuk sincsen, í “De azt egészen bizonyosra veszik, hogy visszajön. Eddig legalább mindig visszajött, akármilyen soká volt is oda. És a lacfalusiak, — mint mondják — szívesen látják, ha visszajön, mert igen „nagy“ ember a pópa: párbérért, stóláért nem szorítja a híveit. Aki fizet, jó. Ha valaki nem fizet, az sem baj. Még a két tanítót is a saját zsebéből fizette mindig. Ennyit tud a jámbor lacfalusi román nép az ő papjáról, aki az alatt, amig hívei visszavárják, Romániában próbál — szerencsére eredménytelenül — izgatni Magyarország ellen, amelvnek földjén született, amelyben élt, amely eltartotta 63 éven át, amelynek földjében nyugszanak szülői és pár év előtt elhunyt felesége. A vénségére nyíltan renegáttá lett lacfalusi pópa szorgalmasan árulja a hazát Romániában. Nem az ő érdeme, hogy nem nagyon kelendő Bukarestben a portékája. Pedig reklámot is csap az üzletének: a Dimmeata cimü megvásárolt entente-párti lapban a saját fényképével illusztrált cikkét ezzel a három szóval fejezte be: Sa traiasca Italia! Érdekes a múlt, amely után Lucaciu László a vidéki hitoktatóból mártírrá, majd hazaárulóvá nőtt pópa, csendben, köszönés nélkül itt hagyta szülőföldjét. Lucaciu, aki egy szegény szatmárme- gyei gör. kath. kántortanitó fia volt, miután theológiai tanulmányait Rómában befejezte, előbb Érszentkirály községben volt lelkész, azután lett a kir. kath. főgimnasium hitoktatója. Itt már próbálkozott nemzetiségi agi- tációkkal. Lakásán állandó titkos üléseket tartott, melyen messze vidék gör. kath. lelkészei vettek részt. Szinyérváralján egy választási értekezleten nyíltan becsmérli a magyar államot, majd mikor a Szatmármegyei Széchenyi Társulat a nemzetiségi vidéken a a magyar nyelv sikeres tanításának jutalmazására kitűzött dijat egy Marosán Kornél nevű tanítónak adta, ezt a Gazettában állandóan támadta, üldözte és öccse, Konstantin utján arra akarta reábirni, hogy a 100 korona dijat ajándékozza oda nemzetiségi célra, ő ad helyette 120 koronát. A Szamos 1884. november 2-iki számában a Széchenyi Társulat egy tagja már nyíltan támadja Lucaciut haza- fiatlan viselkedésért és felhívja rá a figyelmet, hogy ez az ember egy állami főgimnáziumban tanár. Ugyanakkor kérte magát virilis alapon felvétetni a város törvényhatósági bizottságába, de Böszörményi Károly akkori polgármester azt indítványozta, hogy mivel Lucaciu hazafiatlan viselkedése elegendő ok lenne a kizárásra is, ne vegyék fel, sőt kérjék a kormányt, hogy Lucaciut fossza meg tanári állástól. Hosszas huza-vona után Lucaciu a világtól távol eső Lacfaluban elfoglalja a pa- rochiát. Parochiájával nem törődött sohasem. Az év legnagyobb részét külföldön töltötte. Belgium, Franciaország, Róma és Bukarest sokkal gyakrabban látták őt, mint Lacfalu. A paróchia, ha rendben tartották, 4000 koronát jövedelmezett évenként. Lucaciu egyházának híveivel együtt elhanyagolta a pa- rochia jövedelmét is. A most helyetteséül kirendelt P*pp Endre, egy hazafias, magyar érzésű fiatal lelkész, alig tud megélni a teljesen elhanyagolt parochián. Lucaciu Lászlónak, a külföldet járó, főúri módon élő, mulatós papnak igazán nem volt érdemes a lacfalusi 4000 koronával bíbelődni. Elkövetkeztek azután a nyíltabb szereplések. A kilencvenes években egy Giród- tótfalu községben tartott beszédjéért kap pár hónapi fogházat. Embernek fogház még nem alapozta meg oly szépén a jövőjét, mint a lacfalusi pópának. Ágensei, mert ilyenek is voltak, az egész külföldet telekürtölték Lucaciu László marti- romságával. A románság ajkán nóták keltek a szatmári tömlőéről, ahol a mártír piszkos, sötét, férges zárkában, rohadt szalmán éhezik és a hires memorandum pör tárgyalása idején már tízezrével vonulnak fel a Lucaciu- nótákat éneklő románok, hogy tüntessenek a nemzeti mártír mellett. Mikor kiszabadult, legelsőben Rómába kellett mennie, hogy bizonyos 10 ezer kor. összegű misepénzek elintézetlen ügyét rendbehozza. Azután Romániába utazik, ahol hatalmas tüntetésekkel fogadják s a román trónörökös pár hinti tele virággal az útját. Eközben állandóan politikai ügynökös- ködéssel foglalkozik. Üzletkörébe fel volt véve a románságnak a pápasággal való egyesítése is, ami Oroszország erélyes közbelépésén, hiúsult meg. Ugyané célból járt Rómában is, ahol a „Propaganda üde“ kongregációnak, a magyarországi románság ügyeit intéző kongregációnak elnöke: Ledochovsky bíboros, volt iskola tár. a mindenben — még fölöttes püspöki hatóságával szemben is — támogatta. Az utóbbi években mintha megcsendesedett volna Lucáciu László. ügy ő, mint öcsose: Konstantin választott tagjai voltak Szatmárvármegye th. bizottságának, ahol nem egyszer lángolóan hazafias beszédeket tartottak. Lucaciu László itthon nagy közgazda- sági tevékenységet fejtett ki. Még ma is bejegyzett elnöke a nagybányai Aurora nevű pénzintézetnek, amelynek alelnöke Mihályfi Tivadar, vezérigazgatója dr. Drágos Teofil nagybányai ügyvéd. Érdekes, hogy a cégjegyzékben egyik cégjegyző neve igy van bevezetve: Kerekes (Ghereches) István főkönyvelő. A banknak ügykezelése teljesen román. Jegyzőkönyveit is román nyelven vezetik. Igazgatósági tagja a „Riuriana“ kápol- nokmonostori, „Persein“ kizbányai, és „Sat- mareana“ szinérváraljai bankoknak, amelyek mindenikénél agyobb érdekeltsége van. Valószínű, hogy ezeket az érdekeltségeket most már lefog kelleni Írni. Egy időben kihirdette, hogy temploma közelében, amely a római Szent-Péter templom miniatűrje, csodatevő forrásra akadt, ahol megtalálta Szűz Mária képét. Attól kezdve a forrás frekventált bu- csujáró helyévé vált Máramaros, Ugocsa, Szatmár, Szilágy- és Szolnok-Doboka népének és bő forrásává lett a perselymise- és élők-holtak feloldódásáért leadott pénzeknek. Lucaciu László 1914. szeptember 13-án volt utoljára Lacfaluban. Akkor még káplán- j jával, Papp Endrével és ennek családjával ' megebédelt. Jövendő terveiről sohasem be-
