Szamos, 1914. október (46. évfolyam, 233-263. szám)
1914-10-02 / 234. szám
/ / / A / f / x POLITIKAI NAPILAP irMiHi Az orosz betörők. Azt a fiatal muszka hadnagyot vagy legrosszabb esetben kapitányt, akinek az a parancs jutott, hogy csapataival lovagoljon neki a Kárpátok szóró- . sainak, hiába várja visz- sza a generálisa, mert abból a csapatból az se jut haza, aki elmondhatná, hogy a hadnagy ur is ott hagyta a szép ifjú életét a nagy hegyeken, amelyeken túl a vörös ördögök népe tanyázik s még az istenük is védi őket ezekkel a járhatatlan gigászi, fenyóbozontos hegyekkel. Nem marad, aki véres fejjel visszatántorogva hirt vinne a cár hadjainak a rettentő muszkapusztulásról. Hiszen, ha lehetne, egyszerre tömegekkel jönni, mint Galíciába, ha egy megkótyagosodott orosz tábornok hóditó mámorában itt is oda dobhatna egy millió embert a magyar határokra, akkor talán próbálkozhatnának, de ezt nem lehet. Nem mintha az orosz sajnálná a millió emberét, nem, ilyen szentimentális gyermekhitünk nincsen. Tudjuk, hogy ők szeretnének bejönni s a világot telelármázni, hogy már Magyarország a cár lábai előtt fekszik, de hiába, ez nem megy, mert az öreg Kárpátokat még negyvenkettes mozsarakkal se lehet szétlövetni, aki pedig a szorosokon akar egy milliós sereggel átmasirozni, az olyanra vállalkozik, mint aki az elefántot akarja átbujtatni a tü fokán. A magyar gépfegyver, a magyar ágyú százanként, ötvenenként szedi le a milliós orosz sereg minden emberét, mig hegy nem nő belőlük, mig orosz holttestek nem torlaszolják el a szorosokat, — ha kell. De korántsem igy áll a dolog. Az a kósza csapat, amely idemerészkedett, elpusztult egy ostoba próba áldozataként. Az oroszok már megtudták, hogy nem jó a magyarral tréfálni. A máramarosi orosz betörésekről ma érkezett híradásaink a következők : A máramarosi főispán telefcnjelentése. „Immi- nens veszély nincs !“ Szatmár, okt. 1. Nyegre László, Máramaros vármegye főispánja ma délután egy órakor Szatmárra, hivatalos helyre az alábbi telefonj elentést adta le : — Kőrösmezőre részünkről hatalmas katonai erő vonult fel, velük szemben elenyészően csekély számú az orosz, akiket csapataink üldöznek. Az oroszok rohamosan vonul- nak vissza. Imminens ve szély egyáltalában nincs Nem kell megijedni! Levél Ungmegyéből. Ugyancsak itt közlünk egy levelet Ungmegyéből. Egy szatmári tisztviselő, akinek a szülei Ungmegyében, a csatározások közelében laknak, amint hírét vette, hogy a kárpátokat orosz csapatok lépték át, azonnal táviratozott az édesapjának s kérte, hogy az első vonattal utazzanak Szatmárra. A táviratra ma expressz levélben érkezett meg a válasz, amit az említett szatmári ur szívességéből a név és néhány általa kívánt részlet mellőzésével itt közlünk : Drága fiam! Szépen köszönjük a gondoskodásodat, de bizony mi már csak itt maradunk és ha még éppen százszor ennyi muszka merné idedugni a tisztátalan képét, akkor se lehetne okunk elmozdulni hazulról. Szó sincs róla, nagy ijedelem volt a környéken, mikor erdős hegyeinken az orosz csapatok átvádoltak. Azonban jő helyre jöttek. Nincs nekünk édes fiam semmi okunk a félelemre, pláne menekülésre. Gyönyörűség volt látni s magyar ember nem érezhetett nagyobb boldogságot, mint mi, amikor az oroszok átkelésének hírére innen is, onnan is, Ungvár felől, Munkács felől, talán a föld alól is jöttek a mi katonáink. Pihent, friss csapatok s a katonák talán érezték, hogy a hazájuk szent földjének védelme vár reájuk, olyan lelkesek voltak és elszántak, hogy semmiféle hatalom nem tudta volna visszatartani attól, hogy szinte földöntúli erővel ne csapjanak az ellenségre. Huszárok, bakák olyanok voltak, mint a felingerelt tigrisek, a tisztek kiabáltak a vonuló csapatoknak: Fiaim, irmagja se maradjon a muszkának ! Nem is marad fiam meglátod, ezek a mi hős fiaink az utólsóig elgázolják, aki ide meri tenni a lábát. Rengeteg katonánk van, sok ágyú is. Nem kell minket félteni és aki menekül, az holnapután szégyenkezve jön vissza. Bizhatunk a katonáinkban, ami már is látszik, mert az orosz menne vissza esze nélkül, ha tudna. De Bereznánál ugy- hiszem, már eddig elláták végképp a dolgát. Szépen kérlek, miértünk ne aggódj, mert ha Isten úgy határozna, hogy az egész muszka had a mi földünkre jöjjön, akkor itt vernénk ki az utólsó kozákból is a szuszt.' Az orosz még nem tudja, hogy a magyarral a sajál hazájában packázik, hát most megtanítjuk. Legyetek nyugodtak. K. nénéd U.-ról nálunk van, de már ő is megnyugodott. Isten veletek. Bízzuk magunkat a magyarok jó sorsára, stb. Szerető apád. Beszélgetés csontosi sebesültekkel. Alkalmunk volt beszélgetést folytatni az ungmegyei Csontosról érkezett sebesült katonákkal, akik a következőkben adják elő a csontosi ütközetet: — Mikor mi Csontosnál felvonultunk, ott már voltak oroszok. Mi egyenest tüzbe mentünk és egyfolytában üldöztük az oroszokat vissza a Fenyvesvölgyig. Az oroszok esze-veszetten futottak visszafelé. Sokan hullottak el közülök. Ágyúink irtóztató pusztítást végeztek köztük. Én Fenyvesvölgyön túl sebesültem meg, nem vettem tovább részt a csatában. Két napon át feküdtem Fény vés völgy ön, ami bizonyítja, hogy ott már akkor nem fenyegetett az orosz veszedelem. Két nap múlva vonatra ültettek bennünket és elhoztak Szatmárra. Velem együtt jött egy sebesült őrmester, aki elmondta, hogy ő már 6 kilométerrel az uzsoki határ előtt sebesült meg, ami ismét azt bizonyítja, hogy sikerült őket csakugyan a határig visszaüzni. Ez napokkal ezelőtt történt, azóta már bizonyosan nincs muszka Ungmegyében. Útközben, amint Szatmár felé jöttünk, mindenütt a mi katonaságunkat és ágyúinkat szállító vonatokkal találkoztunk. fj /3 ufe dm*yf ( ESm w lm M/yt&é fehérnemű és vég fisztiló tele/ie ZPetöfi-höz. Merez fstyán. mellett. ez jo muridé cl. . rónios kiizolgaídh, Október 25 PÉNTEK I Leodegár | ,4fa 6 fillér. Lapunk mai száma 4 oldal, Ára 6 fillér»
