Szamos, 1914. szeptember (46. évfolyam, 203-232. szám)
1914-09-13 / 215. szám
3. oldal. SZAMOS (1914 szeptember 13. 215. szám.) Orosz fogságból — Szatmárig. Egy orosz fogságból kiszabadított sebesült elbeszélése. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, szept. 12. A napokban az egyik, északi harctérről sebesült transporttal egy szatmári ember jött haza, aki tartalékos hadnagy, az egyik nagyobb szatmári pénzintézet tisztviselője. A lábába, térden alul kapott egy golyót, sérülésével orosz fogságba került, majd a mi katonáink kiszabadították s igy került haza Szatmárra, ahol a lakásán ápolják. A megsebesült hadnagy, aki rendkívül érdekes dolgokat tud a harctérről, különösen pedig orosz fogságáról mesélni, a következőket mondta nála járt tudósítónknak: — Boroevic s Szvetozár hadtestparancsnok vezérlete alatt indultunk harcba. Ravaruszkától északkeletre léptük át az orosz határt és orosz földön kerültünk eiőször tüzbe. — Én egy tartalékszázadnak voltam a parancsnoka. Előnyomulás közben, mikor szakaszomat — amely, mint tartalék, hátul ment — rajvonalba vezényeltem, golyót kaptam a lábamba. A golyó a térd alatt ment be és csontot nem ért. Az én sebesülésem egyik legjobb bizonyítéka annak, hogy az oroszok rosszul lőnek, mert mi hátul mentünk s bizonyos, hogy a tüzelés célja nem az én tartalékszázadom vott, mert voltak csapatok elől is. Az én golyóm feltétlenül elhibázott lövés volt. — Az én csapatom d. u. 3 óra tájban került tüzvonalba s állott estig, amikor sikerült az ellenséget védett és jól fedezett pozíciójából kiverni. — Megsebesülésem után egy bakával védett helyet ásattam magamnak, ahonnan egész szépen végig tudtam nézni az alattam egy völgyben lefolyó ütközetet. Nem frázis, amit mondok, de tény, hogy a mi katonáink valami csodálatos, emberfölötti bátorsággal mentek neki az ellenségnek s bár az oroszok túlsúlyban voltak és védett helyen harcoltak, a mieink hősiesen kiverték őket állásaikból. — Mikor az ütközetnek vége volt és katonáink megfutamították az oroszt, akkor felhallatszott a völgyből hozzám a dombra hatalmas, egetverő éljenzés, amelynek a hangját sohasem fogom elfelejteni. — Este volt már, mikor a sanitátsek felszedtek és fáklyafény mellett a kötözőhelyre vittek. Az ütközet színhelye közelében egy gazdaságnak a tanyája volt. Mikor ott elhaladtunk, egy civil orosz lövöldözni kezdett a mi katonáinkra. Kárt nem tett senkiben. Annál kurtábban bántak el ővele a mieink. — Ukarov község mellett egy gazdaságnak a csűrj ébe szállásoltak be bennünket, akik megsebesültünk. — Másnap puskaropogás ébresztett fel bennünket. Az oroszok megtámadták elvonulófélben levő csapatainkat, amelyből már jóformán csak a tüzérség volt ott. Tüzéreink előbb a csűr előtt állottak fel s onnan tüzeltek az ellenségre. Mivel azonban az oroszok gránátjai a korlátul szolgáló csűr körül csaptak le, tüzéreink — hogy bennünket megmentsenek a gránátoktól — visszavonultak a csűr elől és hátrább foglaltak pozíciót. — Az oroszok erre rávetették magukat a csűrre és bennünket foglyul ejtettek. Mikor az oroszok bejöttek, meglehetősen kétségben voltunk az iránt: életben maradunk-e ? Csupa sebesült, harcképtelen beteg volt mindegyikünk. — Bakáink mindjárt feltalálták magukat és — hogy megtudják: hogy fognak velünk bánni — elkezdtek vizet kérni az oroszoktól: — Voda, voda, hangzott minden baka ajkáról. — Abból, hogy az oroszok mindjárt vizet hoztak és inni adtak, láttuk, hogy nem fognak velünk rosszul bánni. Az orosz katonáknak, amint bejöttek, első dolguk volt, hogy elszedtek tőlünk mindent, 'ami értékes volt: pénzt, órát, gyűrűt, láncot. A fosztogatásban részt vettek a tisztek is. Tőlem is elvettek mindent, csak a jegygyűrűmet tudtam megmenteni úgy, hogy a bakkan- csomba rejtettem. — Az oroszok ezután “ennünk adtak, azután szekerekre raktak bennünket és elszállítottak Laskov községbe, Oroszországba. Az egész ut mintegy 8—10 kilométer, de a szekér előtt levő lovak szánalmasan rosszak voltak, minden második lépés után megállották, úgy, hogy a rövid utat 15 óra alatt tettük meg. Én aludtam útközben s mikor megérkeztünk, azt hittem, hogy .ennyi idő alatt legalább is Moszkvába értek velünk. — Lascovban egy Olsavszky nevű orosz-lengyel főur kastélyában helyeztek el bennünket. Két napon át emberségesen bántak velünk az oroszok, de harmadnapra, mikor a mieink megtámadták őket, már nem tudtak ennivalót adni nekünk. — Jellemző az oroszok harcmodo rára, hogy mikor a harc itt megkezdődött, a tisztek mind bevonultak a vörös kereszt védelme alatt álló épületbe, köziben k. Az orosz katonák pedig mind ott ásták sáncba magukat a vörös keresztes épület előtt, ágyúikat is 50 lépéssel mielőt- tünk állították fel úgy, hogy mi éppen abba a célpontba estünk, ahova a mi katonáink lövöldöztek A mi részünkről tüzérség verekedett az oroszokkal s mi éppen célpontba esvén, megtudtuk állapítani, milyen pompásan lőnek a mieink: sorban eltalálták az elsáncolt oroszokat és gránátjaik felgyújtottak két csűrt, amelyben a mi sebesültjeink voltak, de amelyre az oroszok nem tűztek ki vörös keresztes lobogót. — Szerencsére mindkét csűrből sikerült a sebesülteknek megmenekülniük. Egy sem veszett oda, átjöttek hozzánk. — Már csak a kastély volt épségben, ahol mi voltunk, a többi épületeket rommá lőtték tüzéreink. Akkor aztán, mivel az oroszok, akik sáncokba ásták magukat, nem voltak biztonságban tüzérségünk lövöldözései miatt, bevonultak a kastély udvarára — a mieink elkezdték gránátjaikat mireánk küldözgetni. Rettenetes pánik vett erőtt rajtunk. Kétségbe voltunk esve, hogy a saját bajtársaink gránátjai fognak bennünket elpusztítani. És ekkor a halálfélelemben, megtörtént az a bibliai csoda, hogy a sánták megtanultak járni. Engem négy ember hordozott, de most könnyedén leugrottam átlőtt lábammal* az ágyról, egy sarok szobába menekültünk és ott kidugtuk az ablakon a fehér zászlót. Még pedig — mivel más nem volt kéznél — a fehérneműinket vetettük le és azokat lóbáltuk. — Erre tüzéreink beszüntették a tüzelést. A bennünket őrző szuronyos orosz katona letette fegyverét és azt mondta: — Most már mehettek, amerre akartok. — A tisztek bejöttek hozzánk és velünk barátságosan elbeszélgetve várták, hogy katonáink bevonuljanak az Olsavszky kastélyba. — Ez a bevonulás kissé hosszadalmas volt, mert az oroszok felrobbantották a kastély előtt levő hidat. Az orosz katonáknak lett volna alkalmuk és idejük megszökni, amig a mieink átjöttek, de nem tették, hanem nyugodtan várták a fogságot. Fegyvereiket letették, kardjaikat eltördelték. — Végre megérkeztek a magyar katonák, elszállítottak bennünket az orosz fogságból Uchnov galíciai községbe és velünk együtt elhoztak 600 fogoly oroszt, köztük több tisztet. Szatmári Leszámitolóbank r.-t. Alaptőke 1500.000 K. Tartaléktőke 250.000 K. A mai naptól kezdve pénztárunknál elhelyezett takarékbetétek 6°|o-kal kamatoztatnak és a moratorium korlátozásai alá nem esnek. Szatmár, 1914. évi augusztus hó 14. Gzeínofskg Antal, a jósziVü czlpészmcster. A háborús atmoszféra az itthonmara- dottakból a felebaráti szeretet és hazafias szolidáritásnak olyan ragyogó erényét váltja ki és hozza napfényre, melynek megnyilvánulása az embert nemcsak hazafias büszkeség, de egyúttal meghatottság érzésével is eltölti. Egész közönségünk a helyzet magaslatára emelkedett és aki csak teheti, kiveszi részét a jótékonyságból. Térmészetesnek is találjuk, hogy az intelligencia vezetése mellett a jobbmóduak a közgyüjtések és segélyezéseknél, valamint ápolásnál vezető szerepet játszanak. Azt is megszoktuk, hogy ake- vésbbé jómódú osztályok, bár ma egyformán szűkösebb a megélhetésük, mint rendes időben, szintén lelkesen hozzájárulnak fillérjeikkel a segélyakciókhoz. De a ritkaságok közé tartozik az olyan eset, hogy az a szegény ember, akinek nincsen anyagi eszköze vagyoni áldozatot hozni, ne nyugodjék bele ebbe a kényszerű helyzetébe és ne elégedjék meg azzal, hogy a jóakarat nála éppen olyan elbírálás alá esik, mintha tele kézzel az adakozók közzé állott volna, hanem miután egyebet nem tehet, felajánlja természetben kiutalandó szolgálatát és munkaképességét. Ezt tette meg Czernoisky Antal szatmári cipészmester, aki alábbi levelében a valódi humanizmus diktálta soraival ajánlja fel a szegénysorsu hadbavonultak itthon maradt iskolás gyermekei részére ingyenes cipészi segítségét és evégből 6 db utalványt is beküldött hozzánk. — A levél megérdemli, hogy egész terjedelmében itt közöljük és egyben értesítjük a jószivü iparost, hogy az utalványokat a Népirodába eljuttattuk. Szatmár-Németi, 1914. szept. 9-én. A „Szamos“ tekintetes Szerkesztőségének! Szatmár. Felkérem a tekintetes Szerkesztőséget, az alábbi ajánlatomat az illetékes helyre szives közreműködésével eljuttatni. A mai súlyos helyzetben, a hol mindenki a legjobb tehetsége szerint igyekszik a felebarátján segíteni, én is óhajtok
