Szamos, 1914. július (46. évfolyam, 147-173. szám)
1914-07-14 / 158. szám
“■■■■«■■«■■■»bi ■»■■**» A város parlamentjéből, A részvéífeiirat. Főpénztáros: Fürst Viktor — főellenör: Kováts János. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, jul. 18. A mai közgyűlést a borongós részvét szomorú hangulata vezette be. Alig egy-kettő kivételével fekete ruhában jelentek meg a városatyák, akik állva hallgatták végig Csaba Adorján főispánnak igaz részvéttől áthatott beszédét, amely- lyel a szomorú emlékű trónörökös párt elparentálta. A meghatottságot heves izgalom váltotta, amikor a városatyai érdeklődések örök tüzére, a törvényhatósági elet mozgatójára : választásra került a sor. A választás nemcsak a városatyákat vonzotta, illetve a kortesek által vonzatta fel nagy számban, de igen sokan voltak az érdeklődők is, akik az ellenőri választás eldőltét várták kellő izgalommal. A választás megesett, Kováts János 31 szavazattal főellenőrré választatott Káldor Lajos 23 és ifj. Kiss József 20 szavazatával szemben, Ezt megelőzőleg ugyanis egyhangúlag főpénztárossá választották Fürst Viktort, az eddigi főeüenőrt és az ő megválasztásával megüresedett állást töltötte be a közgyűlés Kováts Jánossal. A kandidáló bizottság a helyzet magaslatára emelkedett: hét pályázó közül hetet kandidált, hogy senkinek se legyen panaszra oka, de a hét közül négyre nem is jutott szavazat. A választás befejeztével lecsillapodott izgalmat a választás nélküli közgyűlésük állandó hangulata váltott fel : az unalom Jóváhagyatik . . . tudomásul vétetik . . . megadatik . . . unatkoztatik . . . hazamenetik . . . A közgyűlésről részletes tudósításunk a következő : Csaba Adorján főispán az ülés megnyitása és a formalitások elintézése után szólásra emelkedett. Mint egy gyászoló, szomorú tábor, úgy emelkedett fel helyéről az egész- törvényhatóság és mindvégig állva, a legnagyobb meghatottsággal, megillető- déssel hallgatták meg a főispán beszédét, amelynek szövegét a következőkben sikerült feljegyezni: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Engedjék meg nekem, hogy annak az országos gyásznak, mely mindnyájunk lelkét betölti a behatása alatt a kegyelet szavaival nyissam meg a mai közgyűlést. Éppen a tegnapi napon volt két hete, hogy városunk zászlódiszbe öltöztetve ünnepélyes hangulattal s szivbeli örömmel fogadta vendégül az ország min- . den nagyobb városából ide sereglett rendőrhatósági közegeket, midőn egy rémhír repült világszerte Szerajevóból: hogy megölték a trónörököst és hűséges nejét, megölték egy szintén ünnepi díszben öltözött városban, ahova vendégként és annak a demonstrálása végett ment, hogy birodalmának ezen uj népeit szivébe akarja fogadni. Katonának csatatéren, az ellenféllel szembe nézve, elesni: dicsőség. Az ilyen példa nem keserűséget, de dicsteljes érzést kelt, az ilyen példa teremti a hősök légióját. Azonban elesni békés időben, mikor valaki szeretettel szivében, hasonló érzetnek kiváltása végett közeledik egy néphez, elesni egy gaz orgyilkos fegyverétől, melyet a legnemtelenebb ellenfél adott kezeibe : ez a keserűségnek oly mélységes érzelmével tölti el minden nemesen érző ember szivét, hogy a megnyugvás érzetét még a vallásos hit is alig tudja felkelteni s önkéntelenül is feltesszük a kérdést: miért kellett ennek igy történni. Általános emberi érzés, hogy a teljesen elfogulatlan bírálat sokszor csak egyes nagy tragikumok képesek kiváltani. így vagyunk a jelen eseménynél. Jóságos királyunk uralma alatt bizonyos aggodalommal tekintett a nemzet a bekövetkezhető trón változás elé, mert — bár mindenki ismerte a trónörökös magas színvonalú képességét és törhetlen energiáját — de nem ismerte senki belső világát s garantirozatlan hírek azt terjesz- ' tették róla, hogy nemzetünkkel nem rokonszenvezik. Hát ’ennek legszomorubb cáfolata az, hogy a gyilkot azok adták egy elvetemült vadállat bezébe, akik bennünket a legádázabbul gyűlölnek. A logikus ész nem azt mondja-e, hogy a mi ellenségeinknek nem az volt az érdekük, hogy olyan egyént pusztítsanak el, ki szintén nem szeret bennünket. Azt elismerem, hogy a boldogult trónörökös nem kereste — de egyáltalán sehol sem kereste — a népszerűséget, de nálam legalább éppen az a rezignált, póznélküli magatartás volt a legimponá- lóbb, melylyel végezte a király által reá ruházott kötelességeket. Én ebben is csak az ő nagy és gyöngéd lelkének a megnyilvánulását látom, mint, aki nem is akarta azt, hogy a . népek bizalma és szeretete csak felében jusson a jóságos Királynak. Egy ilyen nemesen gondolkodó férfiút látok én az elhunyt Ferenc Ferendi- nándban s az a mélységes gyász, mely ma is mindenfelé általános, azt bizonyítja, hogy ma már mindenki ilyen szemmel bírálja egyéniségét. Egyet letört reménynyel állíthatok : hogy a kettős birodalom vesztesége óriási és kiszámíthatatlan. A megboldogultakról az élők felé tekintek, akiket a rettenetes esemény legközelebbről sulytott: áldott lelkű jóságos uralkodónk felé, ki az emberi megpróbáltatás minden fokozatán keresztül ment s az árvák felé, akik csak most vannak az élet kezdetén s már is egy oly irtóztató csapás méretett reájuk, ami egy perc alatt a gyermekből kedélyileg aggot teremthet. Ha van sebükre vigasz, csak egyedül az lehet, ha látják, hogy a népek szeretete s részvéte körülövezi őket. Az emberi érzés sugallja, hogy ezt hozzuk tudomásukra. Indítványt nem terjesztik elő, a polgár- mester ur fog ez irányban előterjesztést tenni. A szomorú aktus befejeztével dr. Pirkler Ernő bemutatta a polgármesteri jelentést, melyet főbb vonásaiban itt közlünk : Legelső és szomorú kötelességem megemlékezni arról a rettentő gyászról, — mondja a polgármesteri jelentés — amely a felséges uralkodóházat és a magyar szent korona népeit Ferenc Ferdinánd trónörökös és hitvese, Hohenberg Zsófia hercegnő borzalmas megölésével érte. A kegyetlen merénylő egy pillanat alatt megfosztotta a trónt várományosától, a magyar nemzetet jövendő Julius KEDD Bonavent Minden ruha uj lesz tisztítás és festés által Hájtájer Pál ruhafestő és gőzmosó = gyárában = Szatmár. Lapunk mai száma 6 oldal,
