Szamos, 1914. július (46. évfolyam, 147-173. szám)
1914-07-07 / 152. szám
mf yiffiiniiuMP««»*»» »*■■■■■ ........................................................................................... ■■■■■«■■mi Te metés után. Az artstetteni főhercegi kastély kriptájának vasajtja bezárult egy íeje- “ delmi férfiú és egy na- í i gyón szerető asszony S után. A gyász, amellyel ' \ sírba kisérték a halotta- \ kát, impozánsan ragyogó l volt, fejedelmi pompájú. Yirágerdő, kosboruk megszámlálhatatlan tömege, arany és ezüst, bársony és selyem, katonai egyenruhák sokasága és ragyogása emelte naggyá a gyász szertartását. De az, ami a gyászkandelábereken s a hivatalos kordonon, katonaság és díszruhák tízezrein fölül a gyász legbensőbb és legigazabb pompáját adta: az a népek zokogásban föltörő fájdalma, a szemekben ragyogott könyek csillogása, a mérhetetlen szeretetnek és tengernyi részvétnek fölvonulása volt. Százezrek, milliók szivének fájdalmas dobbanása volt a visszhang az országok minden harangjának zúgására. Minden érzés, minden fájdalom a két halotté volt egy hosszú héten át egy nagy hatalmas birodalom minden országában. És még sokáig az övék marad a kriptaajtón keresztül is. A végső sóhajtás, egy végső búcsúpillantás, még egyszer megtörik a gyászlámpák letompitott fényének sugara a népmilliók szemében s azután a fájdalmak érzése mellé odadobban a haragé, a bosszúé. És ez hosszantartóbb, fájdalmasabb, kinzóbb lesz, mint 7 KEDD Ciril, Met. a gyászé. Emezt kielégítettük könyekkel, pompával, meleg részvéttel, virággal, dísszel, ragyogással s a szeretet minden külső és belső jeleivel. Ámde a haragunkat, természetes boszszuvágyunkat ki nem elégíthetjük soha, vagy mi már, akik együtjs.4Üu^ át e tragédia nagy fájdalmát, nem. Mert kielégités-e a gyilkosoknak minden büntetése is. Két társadalmilag jelentéktelen gyerkőc szenvedése, vagy akár élete eleget fizet-e a kioltott két nagy életért, népek fájdalmáért, az árvák kényeiért, egy világrésznek jövendő alakulásáért. És vájjon ezek-e a gyilkosok? Nem azok-e, akik irányították az átkozott kezeket, akik preparálták e gyerekek lelkét a szörnyű tettre, akik kezükbe nyomták a bombát, a revolvert és elküldték őket: menjetek, öljetek. Ezeket az igazság sújtó karja elérni nem fogja soha. Pedig ezek nemcsak két emberéletet raboltak el, hanem megölték népeknek egymás iránt élő szere- tetét, mert gyilkos nemzet és a jövendő uralkodójától megfosztott nemzetek közt barátság és szeretet nem lehet többé soha. Bármily formában kényszerít is békét az országokra külpolitika érzést nem ismerő hatalma, a népek érzése mindig ellenséget fog látni ott, ahol a gyilkos terv született szeretetének tárgyai ellen. Az artstetteni kriptaajt) felé még könnyes szemekkel, fájdalmas némasággal tekintenek a birodalom népei, de amint a kriptaajtó becsapódik, hangja végigdöng a kripta folyosóján, / neki ütődik a koporsóknak s onnan a falon, 1 a vason keresztül is haragos zúgásként csapódik bele a nemzetek leikébe. És ekkor eltűnnek a fájdalmas könyek, a szemek haragos tüztől szikráznak. Hány emberöltő múlik el, mig letompul e harag a nemzetek közt. Addig a vadrózsa — mint a népmesében — benövi a két szerető szív sírját, hogy a koporsók fölött összeboruljon, egymásba fonódjon örök jelképéül az örök, nagy szerelemnek, amely a két nyugovót életükben összefonta. A vadméhek pedig, amikor mézet szedni odarepülnek a virágokra : halkan zümmögik be a koporsókhoz, az örök nyugalomra tértekhez az élők szeretetét. Az összefonódott rózsaágak virágai örökké virágozni fogják a népek mindennél tovább élő szeretetét, mert mig a nép ól, él annak szoretete is. A magyar nép története tele van mondával, mesével. Keletkezése, származása, vándorlásai, hazájának elfoglalása, királysá* gátiak története, szenvedései és örömei mind, mint ilyen szép meséknek édes, bus történelme. Ezek a legendák szaporodnak meg egy történelmi nagy ember vércsöppjeiből Íródott legendával. Nekünk már volt egy legendás trónörökösünk, most lesz már kettő. Mind- akettőt népeiknek kiapadhatatlan nagy szeretető kisérte el a sírig. Egyiket a kapucinusok sírboltjába, a másikat most az artstetteni kastély koszorús, virágos parkjának kriptájába. És mindakettőnek emlékét kegyelettel őrzik a magyar szivek, amelyek olyan nagyon tudnak szeretni, mint kerek e világon senki. h nj trónörökösről. Mikor Károly Ferenc József Debrecenben járt. Annak az ezrednek az egyenruháját viseli, melyet izig-vérig magyar, hajdúsági fiuk viselnek. Abban az ezredben alezredes, mely Debrecen háziezrede, melynek legénysége Debrecenből és Hajdumegyéböl regru- tálódik, melynek tisztikara csaknem egészen tiszta magyar, melynek ezrednyelve a magyar, hol a kommandó német szavain kívül csak magyar szó hangzik el. De ő maga is jól beszéli a magyar nyelvet; érdekli őt a magyar nép, ismeri az országot, nemcsak futólag, nemcsak átutazásoknak az agyba vetődő pillanat-felvételei kapcsán, hanem serdülő-korában Magyarországon tett hosz- szabb tanulmányút impresszióiból. Károly Ferenc József királyi hercegről, Magyarország és Ausztria jelenlegi trónörököséről van szó. Az uj trónörökösnek egyik mozgalmas gyermekkori emléke Magyarországhoz és Debrecenhez fűződik. Tizennégyéves volt a főherceg, mikor tanulmányutat tett Magyarországon és végig utazta az Alföldet. Nevelője, gróf Wallis kisérte. Eljöttek Debrecenbe is. Itt két-három napot töltöttek. Egy napot teljesen a Hortobágy szépségeinek szenteltek. Többen emlékeznek még a kis főherceg debreceni tartózkodására. A Hortobágyra többen kisérték ki: gróf Dégenfeld József akkori főispán, Király Cyula tanácsnok és még mások a város urai közül. Lovag Chilinszkyt, kinek abban az időben elsőrendű fényirdája volt Debrecenben, szintén magukkal vitték. Lovag Chi- linszky fényképfelvételeket eszközölt a főherceg számára a Hortobágyról. Ezek a fényképek bizonyára ott függnek a hetzendorfi kastély falain. A főherceget végtelenül elragadta a Hortobágy természeti szépsége. Látta a délibábot, a delelő gulyát, a lovaikat szőrén megülő bátor, barnaarcu csikósokat, a magyar pusztai élet sok nagyszerű vonását, melyek a tova suhanó idők szárnyán se igen tűnhettek el emlékéből. A kis főherceg már akkor tudott magyarul beszélni. Szóba állott az egyszerű csikósokkal, pásztoremberekkel. Jellemző nevelésére nézve a minden etikett nélküli egyszerűség. A nevelője, gróf Wallis is csak igy beszélt hozzá például: — Erzherzog Karl ! Kommen Sie nur! Schauen Sie an ! Gulyást szeretett volna enni a főherceg, úgy, amint a hortobágyi csárda mellett a szabadban álló bográcsban készítettek. Nevelője azonban ezt nem engedte. A Bécsből hozott szigorú orvosi rendszabályt már erősen megtartatták vele. Levest, kevés húst, pecsenyét szabad volt ennie. Bort sem adtak étkezésekor, csak ásványvizet. Aztán még sokáig gondolhatott a főherceg a hortobágyi napokra. Azoknak az uraknak, kik vele voltak, küldöttek emlékképet. Itt tanulta megismerni már gyermekéveiben Magyarország leendő ura ezt az országot. Minden, ruha uj lesz tisztítás és festés által ruhafestő és gőzmosó = gyárában = Szatma Jr«» Lapunk mai száma 6 oldal. Hajtájer Pál
