Szamos, 1914. július (46. évfolyam, 147-173. szám)

1914-07-05 / 151. szám

XLVI. évfolvam. Szatmár, 1914. 151. szám. A Gazdasági Egyesület elnökválasztás elölt. Szatmár, julius 4. Gróf Teleky Gézának, a Szatmár- megyei Gazdasági Egyesület örökemlékü elnökének halála óta a nagyfontossága elnöki állás nem került még betöltésre. A jelölés nagy mun­kája, amelyet egy bi­zottság végzett, csak most jutott el abba a stádiumba, hogy ki lehetett tűzni az el­nökválasztó közgyűlést, amelyen két je­lölt között kell majd az Egyesületnek választania. Nagyfontosságu és igen jelentős ez a választás éppen most, amikor az elmúlt évek gazdasági válsága, a bi­zonytalan jövő bekövetkezhető esemé­nyei erősen próbára fogják tenni az Egyesületnek, mint a vármegyei gazda­sági életében vezető szerepet vivő egye­sületnek, erejét. Az elnöki állás betöltése körül az Egyesület vezetősége két pártra oszlik. Az egyik párt az elhunyt gróf Teleky Géza fiát, gróf Teleky Pált szeretné az elnöki állásban látni, mig a másik párt Szuhányi Ferenc, a csen- geri kerület orsz. képviselője köré cso­portosul. Gróf Teleky Pál híveit kétségte­lenül a legnemesebb érzés: a kegyelet vezeti, mikor gróf Teleky Géza helyét fiával óhajtják betölteni. Akik Szuhányi Ferenc mellett foglalnak állást, azok — a legnagyobb tisztelettel és a legmélyebb kegyelettel gr. Teleky Géza emléke iránt, legőszin­tébb hálával az ő érdemeivel szemben — azt tartják szem előtt, hogy az Egye­sületre a megpróbáltatások ideje követ- kezhetik egy fokozódott gazdasági vál­sággal és akkor életkérdés, hogy az Egyesület élén olyan ember álljon, aki nemcsak ösmeri ennek a vármegyének gazdasági viszonyait, de át is tudja érezni közvetlen tapasztalatból annak érdekeit. Gróf Teleky Pál kétségtelenül igen, értékes, nagystílű, kiváló ember — de kizárólag geografikus, aki ezen a téren általánosan elösmert szaktudós. Nem lakik a vármegye területén. A Kővár­vidéken fekvő birtoka bérbe van adva. Ő maga ritkán fordul meg a vármegyé­ben és igen nagy áldozatot követelne tőle az Egyesület, ha azt várná, hogy mint elnök a gyűlésre ide utazgasson. A gazdasági Egyesülettel meg annyi vo­natkozásban sincs, hogy a megboldo­gult édesatyja vezetése alatt működő Julius s VASÁRNAP Jéz. sz. v. egyletnek — mint szatmármegyei bir­tokos — tagja lett volna. Érdemeinek, személyes kiválóságai­nak teljes elösmerése mellett sem mer­jük állítani, hogy gróf Teleky Pálban láthatná az Egyesület azt a vezető egyé­niséget, aki az Egyesületen keresztül képviselni tudná ennek a vármegyének alátámasztásra nagyon is ráutalt gazda­sági érdekeit. Eltekintve attól, hogy az ő kiváló tudományos munkásságával járó elfoglaltság alig engedné meg azt a nagy áldozatot, hogy idejét erre fordítsa. A másik jelölt: Szuhányi Ferenc. Szatmármegyei nagybirtokos. Birtokain ő maga gazdálkodik. Ismeri a megye gazdasági érdekeit, együttérez azokkal és hogy tenni is tud, azt bizonyítja az a pár esztendő, amely alatt — mint képviselő — többet tett a csengeri ke­rületért, mint amennyit tettek ő előtte húsz esztendőn át. Itt ól közöttünk, ösmeri minden bajunkat, ösmeri érdekeinket és semmi kétsége sem lehet egy szatmármegyei gazdának sem aziránt, hogy az ő veze­tése alatt az Egyesület csak előbbre ha­ladhat és a megye gazdáinak sorsa olyan ember kezeibe lesz letéve, akinek érdekei, mint szatmármegyei birtokosé, azonosak, minden megyebeli gazdáéval A választás nem nehéz. Csak min­den más szempont fólretétele mellett a Gazdasági Egyesület érdekeit kell szem előtt tartani! Az apa. — Irta: Björnsterne Björnson. — Akiről én most mesélni akarok nektek, ez az ember volt a legmódosabb az egész parókián. Thord Oeveraasnak hívták. Egy reggel beállított a tiszteleteshez, emelt fővel, ünnepies komolysággal. így szólt: — Fiam született. Meg akarom kesz- teltetni. — Mi legyen a neve? — kérdezte a tiszteletes. — Mint az apámnak: Finn. — És kik lesznek a keresztszülök? Thord Oeveraas megnevezte őket, azok is az atyafiságból valók, jómódú, derék em­berek. — Egyéb mondanivalód nincs ? — kér­dezte a pap s biztatóan nézte. A paraszt tanakodott néhány pillanatig. — Nem bánnám, ha külön keresztel­nék ... ne a többivel. — Jó. Mikor? — Hát tegyük holnapután, szombaton déli tizenkettőkor. — Egyéb mondanivalód nincs ? — kér­dezte a pap ismét. — Nincs. De azért csak nem ment. Forgatta ke­zében á süvegét. A pap fölállt. — Ha neked nincs, van nekem! — s kezetnyujtva Thord Oeveraasnak igy szólt: — Adja Isten, hogy fiad áldást hozzon reád. Tizenhat esztendő múltán Thord Oeve­raas ismét beállított a tiszteleteshez egy este. Csöppet se változott tizenhat év óta. — Látom, Thord, jó erőben vagy — mondotta a pap. — Jó erőben, — válaszolt Thord Oeve­raas. — Semmi göndom. A pap erre rtem felelt. Utóbb kérdezte: — Micsoda szél hordoz erre, ilyen késő este ? — A fiam dolgában jöttem. Holnap lesz a konfirmációja. — Derék fiú. — Hozom érte a járandóságot, de előbb szeretném tudni, hogy a templomban hánya­diknak áll a sorban ? — Ő lesz az első. — Rendjén van — bólintott Thord Oevreas. — Ehol érte a tiz tallér. — Egyéb mondanivalód nincs ? — kér­dezte a pap, miközben biztatóan nézte. — Nincs. És Thord Oeveraas távozott. Eltelt megint nyolc esztendő. Jönnek ám a paphoz, sokan jönnek, vígan vannak s legelöl nyit be Thord Oeve­raas. — Igen, mert nősül a fiam. Storlidei Karecz lesz a felesége. Ennek az embernek leánya ni, a Gudmundé. •— Leggazdagabb leány a parókián — mondotta a tiszteletes. nagy választékú cipőraktárát ajánljuk a t. vevő­közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást Közvetlen a „Pannónia“ mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb eipőraklára. Az előrehaladott idény mialt leszállított árban kerülnek eladásra valódi chewreaux és boxbőrből készült legújabb divatu úri, női és gyermek lábbeliek. wer A valódi AMERIKAI KING QUELITI cipők kizárólagos raktára. Lapunk mai száma 10 oldal. 'a*SH8íJ­Ró th Simon

Next

/
Thumbnails
Contents