Szamos, 1914. július (46. évfolyam, 147-173. szám)
1914-07-04 / 150. szám
4. oldal. SZAMOS (1914 julius 4. 150. szám.) Kíméletesen dolgozik az adókivető bizottság. — A Szamos tudósitójától. — Szatmár, julius 3. Végre bebizonyosult és a szerencsétlennek elkeresztelt, előre megsiratott és gyászzsolozsmákkal már életükben eltemetett adózó polgárok is beláthatták, hogy mégsem olyan fekete az adókivetés ördöge, amilyenre azt hónapok óta festeni próbálták. Hónapok óta jajgattak előre: —jaj, igy az adókivetés, úgy az adókivetés; ilyen szigorú lesz, olyan szigorú lesz; ilyen méltánytalan, olyan méltánytalan; — s most beiáthatja mindenki, hogy nem volt igazuk az előre siránkozók- nak, az ördög még csak nem is olyan fekete, amilyen feketités előtt volt. Nemcsak nem ötven—hetvenöt százalékkal nem emelik az adóját a polgárságnak, hanem annyira méltányosak, hogy igen sok helyen a tavalyi adót veszik számításba és az idei kivetés is ennek az alapján történik. A bizottság belátja és érzi az elmúlt idők szomorú és súlyos nyomását, méltányolja a nehéz pénzügyi helyzetet és a legliberálisabb alapon intézi az adókivetést. A falvakból ép úgy, mint a városból mindenünnen a legszomorubb jelentések jönnek az adózó polgárok viszonyáról. A bizottság minden egyes jelentést lelkiismeretesen megvizsgál, mérlegeli a körülményeket és ahol méltányosnak látja, egyáltalán nem emeli magasabbra az adót a tavalyinál, sőt ahol szükségesnek látja, még csökkenti is azt. Megláthatja tehát mindenki, hogy nem áll fenn az a hipotézis és az az előre felvetett rémhír, hogy az idén tekintet nélkül a nyomorúságos helyzetre, még jobban fog működni az adósróf. Az adósrófot lefelé is, felfelé is lehet csavarni és mindenesetre az a fontos, hogy azok csavarják, akik elsősorban szintén emberek. Heves Béla társulatának végromlása. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, julius 3. Heves Béla színtársulata, amitóta elhagyta Szatmárt, Marosvásárhelyen játszik. Azaz csak játszott, mert — amint az egyik ottani újság ma érkezett számában olvassuk — a társulat kényszeritette a direktort, hogy a színházat engedje át nekik a saját szakállukra. De a konzorcium sem tudott megbirkózni a nehézségekkel és most a legnagyobb nyomorba jutott. A tagok reménytelenül állanak és valami csodát várnak, amely borzalmas helyzetükből kisegítse. A társulat ilyetén való szomorú sorsra jutását általában Heves Béla erélytelenségének és megbízhatatlanságának tulajdonítják. Egyébként itt adjuk teljes egészében a marosvásárhelyi újság cikkét, amelyben igazgató és tagok egymást okolják a bekövetkezett végromlásért: A szatmári színtársulat Marosvásárhelyen válságba jutott. A helyzet jelenlegi állapota azonban nem a közönségen múlott, mert, mint láttuk az előadások sorozatát, a közönség megtette a maga kötelességét. Hogy lehet mégis, hogy a társulat majdnem 42 tagja kenyér nélkül, nagy adóssággal terhelten áll tétlenül és minden remény nélkül. Lapunk munkatársa felkereste a színigazgatót és kérdést intézett hozzá, hogy mi az oka ennek a mizerábilis állapotnak. Az igazgató a következőket mondotta: Társulatom engem kényszeritett, hogy mondjak le a direkcióról, mert 16-ika helyett 20-án akartam fizetni a gázsit. A telt házak jövedelme felemésztette az üres házak jövedelmét úgy, hogy a deficit napról-napra nagyobb lett és nem tudtam fizetni. Ekkor a társulat tagjai gyűlést hivtak össze és azt mondták, hogy mondjak le a vezetésről és ők nekem és feleségemnek 40 korona játszási és felszerelés kölcsönzési dijat fizetnek. Kértem őket, hogy ne cselekedjenek igy, mert ez káros lesz, de nem hallgattak reám és szomorúan meggyőződtek, hogy az előadások jövedelméből nemhogy fizetésüket nem szerezhették meg, hanem még a napi kiadások sem térültek meg. így aztán beláthatták, hogy a működés lehetetlen és hogy nem az én hibám az, hogy nem fizethettem. Ezt mondta a színigazgató, ezzel szemben a társulat tagjai egyhangúlag más véleményen vannak. A társulat tagjai a válságos helyzetről a következőket mondják: Hercfeld Dezső, Heves Béla bátyja egy megnyugtató nyilatkozatot küldött nekünk, hogy junius 20-án megkapjuk a fizetésünket, azonban mi tudtuk azt, hogy ez az Ígérgetés is épp úgy meghiúsul, mint már többször megtörtént. Egyetlen fegyverünket felhasználtuk jun. 16-án a direktorral szemben, láttuk, hogy csak játszunk és semmi eredménye nincs — dacára a telt házaknak, — elhatároztuk, hogy ha Heves Béla junius 16-án ki nem fizet, a Szybil előadásán már nem veszünk részt. Lemondunk a szerepünkről. A direktor lemondott és ettől kezdve házi kezelésbe vettük a pénztárt, de már a szezon vége felé jártunk, a nagy hőség miatt a közönség nem látogatta a színházat és ismét pénz nélkül voltunk, nagy adósságokkal megterhelve. Heves Béla addig, amig telt házak voltak, nem fizetett. Most, amikor már ki- játszottuk a legjobb darabokat és nincs közönség, a nyakunkba maradt a vezetés és tengődhetünk tovább. Most itt állunk kenyér nélkül. Nincs mit együnk. Lakásunkból kilakoltatnak. És mindez egy nem gazdaságos vezetésért van. Ninss kihez forduljunk. Az egyesület már nem adhat segélyt. Várjuk a jóakaratot minden cél célkül. A társulat és a direktor most hadilábon áll. A helyzet olyan bonyolult, hogy nem lehet a békés megoldáshoz jutni. Valami módon segíteni kell a nyomorba jutott színészeken. legalább annyira, hogy el tudjanak utazni. És ezek után kérdjük, ha igaza van a direktornak és ha igazuk van a színészeknek, hogy hát akkor kit terhel a felelősség? Mert ebben az esetben a közönséget nem lehet hibáztatni, mert az megtette a kötelességét. Jaj, az akasztott ember. Nem merték a kötélről levágni. >— A Szamos tudósítójától. — Szatmár, julius 3. A szomszédos Feketebátorban történt ez a különös história. Faur Gábor gazda halálra szánta magát. Régen panaszkodott, hogy megunta az életét, nem is érdemes tengődni ebben a drága, rossz világban. Szeretett volna kimenni Amerikába, de a hajlott kora miatt nem lehetett. Minap /este szomorúan pipázgatott a kapuban. Beszélgetett a komáival. — Aztán ott legyetek a temetésemen — mondogatta. Az emberek nevettek az öreg szavain. Faur Gábor azonban másnap reggel felakasztotta magát a padlás gerendájára. A háza népe mindenütt kereste, végre a felesége felmászott a padlásra. Sikoltozva rohant le: — Jaj segítség, az uram fekötötte magát! Az emberek összeszaladtak. Tele volt az udvar kiváncsiakkal, de nem mert senki felmenni a padlásra. Végre néhány legény nekibátorodott. Az öreg' Gábor kínlódott- a kötélen. Hörgött, rugkapált s kiakarta magát szabadítani. — Még él! — kiáltoztak le a tömegbe a legények. — Vágjátok le ! Nem vágta le biz azt senki. — Nem mertek hozzányúlni, mert attól féltek, hogy a hatóság megbünteti őket: — A csendőrök dolga — mondották — nekünk nem szabad. A mezőről kétségbeesetten szaladt haza gazda fia, aki levágta apját a kötélről, de már késő volt. Az öreg Fauer Gábor holtan zuhant a fia lábai elé. Szerelem a község terhére. — A Szamos tudósítójától. — Szatmár, julius 3. Az egyik megyebeli község pótadója nagyon csintalan eset miatt terhelődik meg olyan összeggel, amit a legnagyobb előrelátással sem lehetett felvenni a költségelőirányzatba. Az eset itt következik : L. Antal dombói lakos nagyon megkedvelt egy szemrevaló leányzót. Nyomát tiporta szüntelen, mellé szíirenkezett a templomban, hosszú, holdas éjszakákon ablaka előtt kujtorgott. A leány ennyi akarásnak nem tudott ellentállani, igent vacogott és meg is tartották a menyegzőt ' annak rendje és módja szerint. És minden jól ment a negyedik hónapig. Akkor hirtelen belebicsak- lott a boldogság L. Antal szivébe és szüntelen azt kérdezte ágyban fekvő nejétől: — Óh, mondd, miért ily korán, rettenetesen korán, felelj, te hűtlen asszony, ki a tettes ?-— A Vadas ur — pihegte a nő. A férj előtt elsötétült a világ, bosszút esküdött. Elment a Vadas úrhoz és letárgyalta vele a dolgot. Mogorván, mindenre készen ment be hozzá és -— mosolyogva jött ki tőle. Hazaérve összenyalábolta a kis siró-rivó emberfiókot és elvitte a debreczéni gyermekmenedékhelyre. Nejének pedig megbocsátott. Nagylelkű volt. Idők múltával a gyermekmenhely beperelte a gyermektartásért. És L. kijelentette, hogy ő nem fizet, bár a gyermek a nevén van, de még sem az övé. A gyermek kizálólagos tulajdonjoga Vadas urat illeti.-— Akkor perelje be Vadas urat és törvénytelenitse a gyermeket. — A Vadas urat nem perelem be, — volt a válasz — mert nagyon tisztelem és én már rendbe is hoztam vele a dolgomat. Ellenben ha azt akarják, szívesen törvény- telenitem a gyermeket, de ami a fizetést illeti, se igy, se úgy nem vagyok hajlandó fizetni. Először, mert nem tudok, másodszor és harmadszor, mert népi is vagyok köteles. így jutott a furfangos magyar a Vadas ur révén kétezer koronához; a menhely egy gyermekhez, a község pedig újabb teherviseléshez. Gebe község határában 64 hold ingatlan kisebb parcellákban is jutányos áron eladó. Bővebb felvilágosítást ad: Dp. Tpattnep Bpest. V., Váczi-körut 74.
