Szamos, 1914. július (46. évfolyam, 147-173. szám)
1914-07-04 / 150. szám
) Mikor két ország temet... Irta: dp. Burger Dezső. Fekete felhővé sűrűsödik össze százezer harang bánatos kongása, midőn két ország kiséri utolsó útjára azt, akit elveszített, mielőtt bírhatta volna . . . És 50 millió ember hallgatja komor arccal a koporsóra hulló hantok dübörgését, miközben megoldani próbálja véges emberek részére immár megoldhatatlanná vált azt a nagy probiémát, mi lett volna, ha a Viribus ünitis nem félárbócra eresztett lobogóval hordozta volna hátán hideg ércbe foglaltan, hanem majdan, valamikor 101 ágyulövéssel üdvözölte volna, mint a feltűnő hatalom erős kezű megszemélyesítője. Ám az emberi elme véges, a bekövetkezendőkbe nem képes behatolni, nincs is hát egyéb hátra, mint a „máival, a körülményekkel számolni. És ez a számadás nagy, megdöbbentő tételeket tartalmaz. Itt van legelői a nacionálizmus kérdése. Annak a kérdése, ami rövid pár évtized alatt a történelem tradicionális emlékei közöl elemi erővel tört elő, hogy népek, államok és dinasztiák sorsát intézze. Hiszen tudjuk, hogy a kultúra kezdetleges fokán ez eszme volt a tömegek mozgató ereje: a nemzeti féltékenység és hatalomvágy volt az, ami a népeket arra késztette, hogy egymást űzzék, kergessék mindaddig, amig egyik-másik olyan területet talál, ahol a pátriárkális állapotból a konszolidált államéletbe lehetett belefejlődni. A Középkor a vallási mozgalmak kora volt. A dogmák közti disztinkciók uralták a tömeget, ezeknek jegyében vívták a nagy harcokat. Az újkor ezekkel szemben a gazdasági kérdéseket vetette felszínre, ezekhez lehet fűzni a gyarmatosító politikát, annak minden megrázkódtató jelenségeivel együtt. És mit tapasztalunk legújabban ? Visszafejlődést. A népnek újból a közös származás és faji jelleg tényezőit tekintik szempontoknak a hatalmi alakulások gondolatánál, újból a nacionálizmus kezd úrrá válni a tömeglelkületen és mert az emberi indulatok fészkéhez sem a vallási, sem pedig a gazdasági féltékenység szenvedélyei nem feküsznek oly közel, mint a nemzeti érzései, innen van az, hogy ez utóbbi szokta a leghatásosabb, sajnos, sokszor a legborzasztóbb erupciókat kiváltani. Nekünk magyaroknak — sajnos — geográfiai helyzetünk és történelmi fejlődésünk meg éppen olyan, hogy túlságosan is exponálva vagyunk a nemzeti érzés kitöréseinek. Hiszen a legutóbbi évek politikai küzdelmei nagy részben e kérdés körül mozognak. A ruthén pör, a kismaj- tényi pör és a debreceni bomba aktái még előttünk fekszenek és fenyegetve kiáltozzák, hogy a legközelebbi jövő méhóben már fejlődik, már izmosodik és megszületéséhez közel van a nacionálizmusnak népeket népekkel életre-halálra szembeállító kérdése. Csakhogy álljunk meg egy percre! Aki nem soviniszta, az hajlandó a népek nemzeti mozgalmát olybá tekinteni, hogy az nem egyéb, mint szabad versengés a világegyetem piacán. Amely nemzet kultúrájával, gazdasági és politikai érettségével hegemóniát tud szerezni, az meg is érdemli azt. Érdemes arra, hogy a többi gyengébb és kevésbé kultúrálható faj vezetését vállalja. És még az is megbocsájtható, ha a népek versengése itt-ott a kultúra és gazdasági élet területéről a harcmezőre tétetik át, elvégre itt is életrevalóságáról tehet tanúságot egyik vagy másik faj. De az orgyilkosság nem eszköz! De a bomba nem fegyver ! És ez az, ami a higgadtan, nemzetek versenyét liberális szemmel figyelő emberek lelkét mélységes megvetéssel, undorral tölti el. Amely nemzet nem iskolájával, ekéjével, esetleg hadseregével igyekszik érvényesülni, hanem iskolaköteles ifjait arra tanítja, hogy népek felelősségét eszelősökre, vagy gyermekekre hárítva állati gaztettek utján igyekezzék a nemzeti ideálok felé, az nem vetélytárs, azt, mint veszett állatot ki kell közösíteni, le kell bunkózni, el kell pusztítani 1 Ha igaz volt az, hogy a nemzeti hadsereg „crem“ je a belgrádi tisztikar családi szentélyében, a hálószobában koncolta fel koronás királyát és királynéját, akkor igaz az is, hogy a Belgrádból kormányzott állam hivatalos tényezői nemcsak tudtak arról, a történelemben is csaknem példátlan gaztettről, amely két ország reményeit semmisítette meg és a világ legtiszteletreméltóbb halandóját élete alkonyán borította mérhetetlen gyászba. Az ilyen náció nem egyenrangú fél. És minden kímélet, amelyet tapasztal, minden diplomácia, amely a legborzasztóbb esemény körül is képes fontolgatni, — hiábavaló és káros. Körülbelül egy évtizede, hogy ismétlődnek a provokativ cselekmények. Tessék elhinni, nincs más megoldás, mint fölvenni az eldobott keztyüt ! Minden ruha uj lesz Ljjóifoíor Dn! rnhafestő és gőzmosó C7nfrnór tisztítás és festés által ildjldjwl i dl = gyárában = 0£dlilldi. Julius 4 SZOMBAT Ulrik pk. Lapunk mai száma 6 oldal
