Szamos, 1914. július (46. évfolyam, 147-173. szám)
1914-07-24 / 167. szám
2. oldal. SZ A M O S (1914 jühes 24. 167. szám.) tudnának róla, addig szeszes italt legfeljebb csak otthon ihat lopva, esetleg a szülők tudtával, mivel a korcsmában nem adnának neki, tehát tapasztalat szerint többen hódolnak már a gyermekek közül a cigarettázás- nak, ennélfogva annak a megakadályozására is kellene valamit tenni. Még csak iskolai idő alatt úgy, ahogy tartózkodnak a dohányzástól, félvén az iskolai büntetéstől, de igy vakációban egészen nyiltan dohányoznak már az 5—10 éves gyermekek is. Eltekintve altó!, hogy szervezetüket teszik tönkre a dohányzással, még más okok miatt is kellene tenni valamit ellene. Ugyanis azok, akik lopva, elbújva sziv- ják el cigarettájukat, nagyon sokszor okoznak azáltal tűzesetet, azok pegig, akik nyiltan cigarettáznak, a jobb gondolkozásu emberek megbotránkozását idézik elő. Csak a múlt napokban magam is két esetet láttam, mindkettő felett velem együtt mások is, akik látlak, megbotránkoztat Az egyik a Kossuth-kert nagy köröndién történt: három 6—8 éves fiú egész fesztelenül fújta a füstöt a sétálók orra alá. A másik esetet a Kölcsey-utcán láttam: egy 7 éves fiú rágyújtott egy egész cigarettára s a gondjaira bízott 2 éves testvérének is a szájába nyomta időnként. Lépten- nyomon láthat bárki ilyen dolgokat. Tudom, hogy teljesen megakadályozni a gyermekek dohányzását bizonyos okok miatt nem lehetne, de az ellen, hogy legalább nyilvánosan ne botránkoztassák meg a járókelőket, a hatóság tehetne valamit. Nem kellene mást tenni, csak az utcákon szolgálatot teljesítő csendőrök figyelmébe ajánlani a cigarettázó gyermekeket, akik először is elszednék az illetőtől a cigarettát s gyufát és felírván szüleik nevét és lakását, azokat a hatóságnak átszolgáltatnák. Az oly szülő, aki elnézi gyermeke dohányzását, megérdemelné a büntetést; viszont annak a gyermeknek is elmenne a kedve a eigarettázástól, akinek szülei a rájuk mért büntetés tejében jól kiporolnák a nadrágját. Még a trafikosok figyelmét is fel lehetne hívni arra, hogy ha észre veszik, hogy a maga részére akar valamely gyermek cigarettát, amit a legtöbbször le lehetne olvasni az illető arcáról — ne adjanak neki. Az ez által előidézett forgalomcsökkenés nem tenné őket tönkre s legalább humánus cselekedetet is végeznének. Jankovics Zoltán. állami tanító. URÁNIAMOZGÓ Julius 23. csütörtök és 24-6n pénteken az emeleti mozgóban este 8 órát ól, a kerti mozgóban este fii 9 órától folytatólag a világhírű Eclair francia filmgyárnak a H budapesti Tivoli mozgóban nagy sikert ért színmüve. Autóverseny látványos Kiveszett medvebőr humoros Feddynek nősülnie kell humoreszk 2 felv. Duci bácsi író vígjáték 2 felv. Haldokló bosszúja megrázó társadalmi dráma 3 felv. A legrejtelmesebb és legveszélyesebb tudomány a hipnózis a fő mozgatója e megrázóaa erős drámának. A legunottabb téma. Mi Vai* a népfürdővel ? — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, julius 23. A legelvetemültebb és legkeseredettebb alperes sem meri már letagadni: itt a nyár és itt vannak keserves borzalmai. Izzadt és álmos emberek járják az utcákat, a szemük fáradt fénnyel ragyog, a karjuk unottan csügg alá és egyre-egyre tavaszt vágynak, őszért sopánkodnak. Az időjárás borzalmai ellen vétót emelni nem lehet, sőt sopánkodni miatta egyáltalában nem úri, nem felvilágosult polgárhoz illő szbkás. És mégis, mikor a verejtékes homlokunk gyöngyöző cseppjeit letöröljük, panaszkodunk, sopánkodunk és egyben vétót is emelünk. Szatmár város határában itt folyik a Szamos és a messzi viztelen vidékek boldogtalan lakói, mikor kiterítik a hegy és vízrajzi, avagy a politikai térkép okosan terveit mappáját, szemérmetlen módon irigyelnek bennünket. Mi fürödhetünk. Nekünk nem is olyan szenvedésteli a nyarunk, Mi, ha nem bírjuk tovább a nyár rettenetességeit, egyszerűen beledobjuk magunkat a folyónk hüs hullámaiba — mondják és tagadhatatlanul sok okkal. Az irigykedők persze nem tudják, hogy ez az egyszerű és kézenfekvő passzió Szat- máron csak a kivételesek privilégiuma. Mi- nálunk csak az hüsölhet, nyaralhat, fürödhet, aki leszurkolja a maga harminc és egynéhány krajcárját. A legvadabb kőkorszak kései századaiban az emberek jogában állott a természet szeszélyei ellen védekezni, ma azonban a XX.-ik, a felvilágosultság, a jogkiterjesztés és az egyéni szabadság elismerésének századában van egy 40,000 lakosú város, ahol obulust kell fizetni, hogy élhessünk azzal, ami mindenki tulajdona. A Népfürdőt beigérte a tekintetes városi tanács még a hüs tavasz verőfényes napjaiban. Beigérte, megterveltette, bizottságot küldött ki az érdekében, közgyűlés elé vitte és az eredmény az és annyi csupán, hogy ha ugytetszik, felfordulhat a megfelelő és nagy pénzekkel nem rendelkező polgártárs a júliusi rekkenőben. Egy helyi laptársunk jóakaratu gúnnyal meg is fricskázott annak idején bennünket, mert a Népfürdő évezredes eszméjével már március elején a közönség elé merészkedtünk. Kikacagtak érette bennünket, mert szerintük, a naiv álmodozók szerint, a hírlapi propagandával túlontúl korán jöttünk. Sőt, egy tavasszal írott népfürdői cikkünket a városházán is zokonvették, mert a közönséget akkoriban arról értesítettük, hogy a Népfürdő kérdése a mérnöki hivatal előtt fekszik, holott az már akkor fedezet keresés végett a számvevői hivatal akta rengetegében lubickolt. És akármennyire korán, bármilyen hangos szóval követeltük kevés adót fizető, de nagyszámban levő szegénysorsu polgárai nevében a Népfürdőt, az sohasem készült el idejére és az, ugylátszik, nem is fog soha, de soha ebben az életben elkészülni. Egy pár cölöp kellene mindössze, egykét felvigyázó, hevenyében összeállított vet- kőzőhely és megvolna a mannánk, amelyre ezren és ezren vágyakoznak hosszú esztendők óta. Jóakarat kell ehhez csupán, nem mérnöki hivatal, tanács, számvevőség, meg mi a szösz. Meg kell csinálni, mert meg kell csinálni és mert akármilyen szegény is az ember, bármennyire nagy is a szükség, még nem ment odáig, hogy állatok piszkát eltűrje, egyetlen életét veszélyeztesse, ha a természet rettenetessége ellen védekezni akar. Az asszony: Soha életében még nem érezte annak a szükségességét, hogy valakinek kiönts» a szivét? A férfi: Soha. Az asszony ? Midás királyról hallott ? A férfi: Valaki egyszer elkezdett róla beszélni, de én akkor kimentem a szobából. Ez az ur rám nézve nem létezik. (Szünet.) Az asszony : Akkor. A férfi: Akkor ? (Újabb szünet.) Az asszony: Akkor ön nem kell nekem. (A férfi elképped. Az asszony diadalmasan néz rá. A férfi érzi, hogy e pillanatban kiszaladt a lába alól a föld és hamarjában nem tudja, milyen alapra helyezkedjék. Neki is az a fikszpont hiányzik, amelyből kiforgathatná sarkaiból a világot. Tehát bambán néz. Az asszony: Mert én csak türelmesen hallgattam, édes barátom, mikor itt adta a bankot. De most, hogy ebben az irányban már angazsálta magát, bátran kijelenthetem, hogy ez nem az én zsánerem. A férfi: Hát . . . Az asszony: Hogy hát mi a zsánerem? Megmondom. Semmiesetre sem egy diszkrét férfi. Maguk, a maguk nyers fejükkel finom különbségeket próbálnak tenni. Milyen siralmas volt, amit a „diszkréció“ szóról mondott ! A nyelv nagyobb pszikológus, mint maguk. Mert igenis, úgy szép a diszkréció, ha csinálják. Ha leri a férfi arcáról, hogy most titkol valamit. Hiszen ez a szép, ez az élvezetes a diszkrécióban! Ülünk a társaságban. Ön zavart. Feszeng a helyén, Ideges. Az emberek összesúgnak : „nini, X-nek válami baja van. Alghanem női ügy.“ Találgatnak, kérdezgetik. És én a szoba túlsó sarkában ülök és élvezem azt, hogy maga hallgat. Gyönyörködöm a zavarában. Büszke vagyok arra, hogy hallgatásával az én érdekemben cselekszik. , A férfi: Ah . . . Az asszony: Kezd eszmélni, kis filológus? Más példa. Ön egyszerre ésak kezd jobban öltözni, gyakrabban borotválkozni, mint eddig. Az utcán sietve jár. A klubban hirtelen ugrik fel a kártya mellől és idegesen szól: „Pardon, de el kell mennem.“ Mindenkinek feltűnik ez. „Természetes — mondják, —> hogy asszony van a dologban.“ Mindenki érzi, mindenki kiváncsi. És én repesek az örömtől, mert senki sem tudja, hogy ez én miattam van. így benne vagyok a maga cselekvéseiben s azokon keresztül érdeklem az embereket, relytélyes valaki vagyok, egy kéz, amely fölrántja magát a kártyaasztal mellől. Érti! A férfi: Kezdem érteni. Az asszony: A hóhér, az jó példa volt, Szerettem volna annak a helyében lenni, aki miatt Cavaradossit kínozták. Igaz, hogy az férfi volt, de mégis szerettem volna a helyében lenni. Nem élvezet az, hogy valakit kínoznak miattunk és az nem szól. De mielőtt kínozták, valamicske mégis kiszivárgott, mert hiszen, ha semmi sem szivárgott volna ki, nem kínozták volna. A diszkréció, az igazi, a zamatos, az élvezhető diszkréció nem egyéb, mint kacérkodás a némasággal. A félig kimondott szó veszedelme, keserve azzal a biztonsági érzéssel, amit a másik felének az elhallgatása okoz. Az egészen elhallgatott dolgok sótalanok, ízetlenek. A semmi sohase mulatságos. A férfi: De . . . Az asszony: Ez a „de“ nem egyéb, mint az az „és“, amit az imént a szememre vetett. Azt akarja mondani: „de a semmi biztosabb!“ Édes uram, ha én a telvegytisztitás. Saját készítésű kékfestő kartonok kaphatók LUkáCSOVitS-nál vápdomb-u"
