Szamos, 1914. július (46. évfolyam, 147-173. szám)

1914-07-18 / 162. szám

■ POLITIAI NAPILAP ■ ^3SS^!BiuuaBBauiiH««i«iiiMHiiii«iiiiii|lllliaiiiiiiiMaaii(ciiMiiiiiimiiiiiimiM Rakéu k. paraszt, akinek most is nagyobb annál, hogy a külpolitika jobbra vagy balradülését fi­gyelje, csodálkozva hall­ja, hogy a szomszéd ország fővárosában há­rom rakéta jelre akar­ták megrendezni állitó- lag azt a vérfürdőt, amelybe az egész Szerbiának okvetlenül bele kellett volna fulladnia. A józan magyar paraszt, aki most az éltető búza suhogását hallgatja s az élesre fent kasza nyomán a dűlő búzát köti kévékbe, hihetetlenül csóválja a fejét ezeknek a híreknek a hallatára és ezt mondja : — Nem igaz, ha százszor mond­ják is, hogy Szerbia népe vérengzést akar. Szerbiában éppen úgy most érett meg a gabona, melynek gyökerét még a nemrégi háborúk vére öntözte. A A szerb parasztnak nem lehet más gondja most, mint a magyar paraszt­nak : a gabona learatása és betakarítás Bolond beszéd, hogy a szerb paraszt borjúra vágyik, vérbosszúra. A szerb paraszt arra vágyik, hogy minél több szemet csépelhessen ki a gabonából, amelyet örül, ha békén learathat. Mert kit akarhat megbosszulni ? A testvéreit, akikről tudja, hogy kövér földeket bír­nak ebben az országban. A szerb pa­rasztnak ugyan eregethetik a rakétákat, az meg nem mozdul a kaszája mellől, ; amelynek most kkal fontosabb dolga van. Az élettel n dolga, mert a szerb paraszt is csak ni akar. * És a rakát ? Mert a rakáték dol- j gát is csak el 11 intézni. És a bom­bákét. melyek aszerajevói utcán rob­bantak és két orágot döntöttek gyászba A rakáték bombák dolga úgy látszik teljesen csőcselék számlájára kerül. A csőelékre, mely Belgrád utcáin nagyobb apparátussal dolgozik és nagyobb zajj; mint Európa nyu­gatibb és kulturiafb városaiban. Ez a csőcselék az, auly mindenütt háborút ordít és az első ágyuszéra mindenütt visszabujik a csórnák mélyeire, ame­lyeknek bűzösen gőzölgő gyomra fel­vetette. A rakáték foyénél most úgy lát­szik, hogy Szebország politikájának irányításában nagobb szerepet visz a csőcselék, mint i kultúráljam okban a megszokott. Ezt megcáfoii bizonyárn köteles­sége a szomszdos kormánynak. De ebbe belekeverni a szerb parasztot! Ugyan kérem. Hisen aratás van. Sajnos. Euróia felett ma a bal- ( káni csőcselék az nr. A fejetetejére ál- j litott helyzetben, abban az eszeveszett kavarodásban, meyet a belgrádi állító­lagos bombák elődéztek, még mielőtt tel akarták volna robbantani, nincs is szükség egyébbre, minthogy az alvilági tömegből kiváljon egyetlen egy figura és bombát vessen — például - az osztrák-magyar követségre. Mi követ­keznék azután, ha ilyesmi történnék ? Giesl báró követ megmondotta: rögtöni beavatkozásra kerülne a sor. Innen a Száván száz és százezer szurony vil­lanna, sortüzek dördülnének és északon és délen osztrák-magyar ezredek tűzné­nek ki randevút szláv ezredeknek. Mindez most annak kérdése, hogy váj­jon egy kótyagos fejű szerbnek nem jut-e eszébe olyasmit cselekedni, amiről rémeseket álmodik a belgrádi osztrák­magyar kolónia. Ugytetszik, lázrohamtól remeg meg manapság az emberiség teste és — mintegy önkívületi állapot­ban — olyan kockázatoktól teszik füg­gővé milliók boldogságát, amelyre kö­zépkori zsoldos se tette volna fel rabolt aranyait. holdbéli tábornok nyilatkozata. Eáy előkelő politikus a pesti Hírlap támadásáról. A „Pesti Hírlap“ gróf Tisza István mi­niszterelnök ellen támadást intéz, amelyről azt állítja, hogy magas katonai körökből származik. Ezek az állítólagos magas katonai kö­rök nincsenek megelégedve a miniszterelnök legutóbbi válaszával, amelyet Szmrecsányi külpolitikai interpellációjára adott. A munkapárt egyik előkelő tagja erre a sajátszerü támadásra a következőképpen nyilatkozott fővárosi munkatársunk előtt: Az ellenzék teljes fejvesztettségére és fogalomzavarára mutat, hogy a kisebbségnek egyik vezető orgánuma ilyen nyilatkozatok A magyar kisebb gondja t Julius SZOMBAT Kamill hv. Irodalom. Irta: Colette Villy. — Keresztanyám? — Mit csinálsz, keresztanyám? Mesét az újság számára? Szomorút? — Ah! Azért sietsz, mert megkéstél egy kicsit ? Kénytelen vagy arra a napra be­szállítani, amelyikre kívánták? Mint a gyer­mekek a feladatot? Mit szólnának hozzá, ha nem készülnél el vele ? __ ? — Na és azok az urak, akik az újság­nál elbírálják a dolgozatodat ? . — Hogy nem fizetnének neked ? Ez már baj lenne. Nálam is igy van, de mama ne­kem csak két sout ad egy kompozícióért. Azt mondja, hogy elég ennyi is. Nahát, legyél szorgalmas. Mutasd csak a lapodat! Még csak ennyit írtál rá? De hiszen akkor sohase ké­szülsz el vele! __ ! — Mit, hogy nincs tárgyad ? A francia történethez neked nem adnak egy térképet, Minden ruha uj lesz tisztítás ás festés által mint nekünk az iskolában? Milyen szeren­csés vagy. — Én is szeretném, ha a mademoiselle megengedné, hogy azt írjam, amit tetszik. Ah, Úristen, ha én irónő lehetnék! __ . . . ? —- Hogy mit csinálnék? Százezer millió dolgot Írnék és meséket a gyerekeknek. — Igen, tudom, hogy már sok mese van, de sok nem ér egy fabatkát sem. Váj­jon milyen könyvet kapott karácsonyra? — Tudod, hogy minket nagyon butáknak tarta­nak a szülők? Mikor már egy katalógusban azt látom: ifjúsági iratok! — igy szólok ön­magamhoz : Megint egy pár nagy ember, aki azon igyekezett, hogy a mi számunkra írjon valamit! — Én igazán nem értem, mért vesznek fel bizonyos hangot a nagy embe­rek, ha velünk akarnak beszélni. Hiszen mi se Írunk az ő számukra semmit, miért nem hagynak nekünk békét ők is? * * ’ — Persze, hogy igazam van! Én ne­kem mindig igazam van. Azt akarom, hogy ha egy könyv arra való, hogy tanuljak be­lőle, hát legyen is mit tanulni belőle. Ha pe­dig egy könyv arra való, hogy mulattasson, akkor mulattasson is. Nem szeretem a keve­rékeket. Az utóbbi évek összes könyveiben mindig megjelent egy ur egy automobilon, s mindig volt egy jótékony magyarázó benne, aki a fülünkbe súgta szép csendesen a me­chanika legújabb vívmányait. Az idén okvet­lenül egy merész avatikus fog leszállani a felhőkből minden könyvben, de a levegő meg­hódításáról fog beszélni ... és a dicsőséges halottakról, akik az utat egyengették . . Tu­dod, minden elbeszélésben megharagszom, mert a mesét félbeszakítja egy-egy ilyen el­mélkedés s ott érzem a felnőtt embert benne, aki leckéztet. Hiába mondja papa: Kell, hogy egy gyermek megértse, amit olvas ... Én ezt nevetségesnek találom . . . __ ? — Igen, nevetségesnek, mert a felnőtt embereknek sohasem jut eszükbe, hogy ők is voltak gyermekek. Én nagyón szeretek minden olyant, amit nem értek meg egészen. Szeretem a szép szavakat, amelyeknek kelle­mes a hangjuk s amiket nem használ az Hájtájer Pál ruhafesto és gőzmosó = gyárában = Szatmár. Lapunk mai száma 6 oldal,

Next

/
Thumbnails
Contents