Szamos, 1914. március (46. évfolyam, 49-73. szám)
1914-03-17 / 62. szám
XLVI. évfolyam. Szatmár, 1914. 62. szám wmwHfflw ■■■■■■■■■■■ ■■■■■■■■■■■■■■■ ■■■■■■ ma ................................................. A kaszinói affér. __ Ellenzéki lapok tömve vannak kárörvendő hírekkel arról, hogy az Országos Kaszinó választmányának legutóbb hozott ismeretes határozat íval meg a Rakovszky István pénteki interpellációjával összefüggően ' micsoda szörnyűségesen kínos, válságos helyzet előtt jíll a kormány, amelyből most már csak az lesz, az ideig-óráig tartó kigázolás, hogy a parlamenti őrség tisztjeit visszavezénylik a csapatokhoz, az őrségnek pedig megszűnik a katonai jellege s valami manipuláns törzsőrmester parancsnoksága alá kerül. (Csodálatos, hogy az ellenzéki képviselő urak az esetleges eltávolításnál szívesebben látnának az őrség élén egy őrmestert, mint egy tisztet!) Elhisszük, hogy ez a „megoldás" fölöttébb kellemes volna — az ellenzéknek. Micsoda diadalmámor bengáli fényű örömtüzeit lehetne ebből felgyujtogatni országszerte, ha — igaz volna. Még igy is minő szikrázó káp- rázatossággal sercegnek a rakéták, pedig hát a jól kiszínezett szárnyaló híresztelésekből — egy árva szó sem igaz. Egészen hiteles helyről nyert információnk alapján kétséget nem tűrő határozottsággal megállapíthatjuk ugyanis, hogy a helyzet sem a kormányra, sem a tisztikarra nézve egyáltalában mit sem változott. Mind a kettő szilárdan áll és marad eddig elfoglalt álláspontján. Az őrség tisztjei nem távoznak el helyükről, ellenben a hadsereg tisztjei kilépnek az Országos Kaszinóból. Ez a rideg valóság. Minden [más kombináció csak némely túlfűtött ellenzéki agyvelő álomlátása. Afféle hangulatkeltésre kieszelt mese, melynek iiluzorius medvebőrére a néhány napos szünetre kerületeikbe rándult balpárti honatyák nagyokat ihattak az országos áldomásokon, duzzadó önteltséggel dicsekedvén a hi székeny választók előtt : íme a kormány és katonaság meghátrált előttünk ! Hát nem hátrált meg, nem tágított egy lépéssel sem. És higgadtan megfontolva, mondjuk ki őszintén: nem is helyesen cselekedett volna, ha meghátrál. Mert miről van szó ? Egy mesterkélten összebonyolitott esetről, melynek a politikához csak annyiban van köze, hogy magukat politikusoknak is nevező kaszinói tagok követték el. Sértettek, még pedig katonatiszteket sértettek s azután előre megállapított tervszei őséggel nem adtak nekik elégtételt, nyilvánvalóan azzal a kisszerű pártpolitikai tendenciával, hogy a kormánynak kellemetlenséget okozzanak. A fegyver visszafelé sült el. A hadsereg legilletékesebb vezető körei közzétették az egész tisztikar nevében nagyon precízen kimért állásfoglalás aktáját, melyen változtatni többé nem hajlandók. Az Országos Kaszinó pedig meghozta a maga ismeretes határozatát, melyben kimondja ugyan, hogy akisért, az tartozik elégtételt adni, mindazonaaiiiiiiiiiiS'jiiNíjssiiiiiatiiiM által ehhez a tételhez olyan kommentárokat fűzött, melyek sem a katonai köröket, sem az objektiv gondolkodó közönséget ki nem elégítik. Tehát ezzel az affér holtpontra jutott. Hogy micsoda következések lesznek ebből az Országos Kaszinóra, az teljesen belső ügye a Kaszinónak. De aztán, egyéb nem is. Politikai jelentősége egyáltalán nincsen. Ami politika volna benne, az a palotaőrség jellegváltozásáról szóló híresztelés. Plz pedig nem felel meg a valóságnak. Mert végtére is az őrséget szentesített törvény szervezte, a gyakorlat megmutatta, hogy szükség volt rá. Tehát n ncs ok sem mai összetételének megváltoztatására. Marad minden úgy a hogy volt Sajnálni valója csak az Országos Kaszinónak van, melynek kebelébe egyesek meggondolatlanul bevitték a párIpolitikát. Ez és ennek következményei magára a kaszinóra nézve lehetnek sajnálatosak, de azért azt hisz- szük, nem bírnak olyan messze kihatással, hogy azokból a katonaság és közönség között való jó viszony akárcsak ideig-óráig is megzavartatnék. MEGHÍVÓ. A szatmármegyei munkapárt szerdán, március 18-án, Mielőtt fái 12-l[ora Pannónia külön termében értekezletet tart, amelyre a párt tagjait tisztelettel meghívja : Domahidy István, elnök. Március 17 KEDD Gertrud i Siralmas Krónika Szatmár múltjából. * Történeti elbeszélés Ábrái Károlytól. I. Olyan idők jártak akkor, milyeneket mi ifjabb nemzedék is átéltünk, átszenved tünk; hitéért, nemzetiségéért kellett küzdeni a magyarnak idegen formákat ráérő szakolni törekvő kormányrendszer ellen. Hogy aztán e küzdelmek alatt sok tragédiái történhetett, azt mindenki elhiheti nekem, annyival inkább, mivel ezt hiteles krónikák állítása után mondom. Szegény Szatmár városának is kijutott ekkor a maga osztályrésze a sok bajból. Hogy pedig rendben beszélhessek el mindeneket, azon kezdem először is, hogy nemzetes Kállay István uram vala az idő*) Egy régi könyv akadt a kezünkbe. „Színes könyv — diszemlény* a cime és 1851-ben szerkesztették az akkori toliforgatók jobbjainak közreműködésével a magyar írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására. Ebből a könyvből közöljük a fennti elbeszélést. ben u m. anno domini 1671. nemes Szat- m:r városának érdemteljes főbir ja. Vala pediglen nemz. biró uramnak egy tisztes erkölcsökben növelt szép leánya, kit ugyan közönségesen csak szép Marinak hivtak, de kinek lelke százszor, ezerszer is szebb volt külalakjánál. Messzeföldön nem vala oly gyönyörű leányzó, mint Marika; öreg krónikás könyvem, honnan ón e történetet vevóm, annyi magasztalással emlékezik felőle, hogy akármely mai romantisticus ifjú iró nak sem válnék szégyenére azon leirás, melyet ő tesz róla. Hogy smke volt e, vagy barna, azt bizonyára én nem tudom voltaképpen igazán megmondani, minthogy e tekintetben kútfőm is hallgat felőle Elég az hozzá, hogy szép volt és hogy hire messze túljárt a m-gye határain. Hogy aztán ezt meg ne hallották volna azon érdemes vitéz urak is, akik az időben Szatmári várban szállásodnak, azt már, ha mondanám, sem hinnék el nekem, tisztelt olvasóim. Katona szeme meglá!ja, hol szép leány van s ez most is éppen úgy van, mint volt majdan kétszáz évvel ezelőtt. A várbeli vitéz urak, természetesen származásukra nézve mindnyájan olyanok voltak, kiket mai időben „sógor* nak szoktunk nevezni s igy még természetesebb, miszerint ők a mi nyelvünkön nem értettek, a mieink pedig megfordítva, az övékkel nem tudtak soha megbarátkozni. Hanem azért a sógor uramók szívesen barátkoztak meg a mi embereinkkel; le-lejártak a városba az érdemesb házakhoz, megtisztelvén ezeket gyakori látogatásaikkal ; hol bár sokszor oly szívesen látták is őket, mint „a fazekas-utcaiak az árvizet, ** kóntelen kölletlen is szolgáltak nekik, hogy elégedetlenül ne távozzanak el. Mert, ha ez megtörtént néha egyik, vagy másik helyen, a vitéz urak azon bajnokhoz illő elégtételt vettek maguknak, hogy legközelebbi alkalommal csapatostól kijővén, mindent fölprédáltak, kifosztottak ott az utohó gombostűig; nem hagyván az illetőknek egyebet, a puszta életnél, ami biz‘ azon időkben nem valami kívánatos volt. Ha már ezen előzmények után azt mondom, hogy Kállay István uramat ezen derék urak nem egyszer szerencséltették látogatásaikkal, úgy hiszem, mindenki el fogja hinni. ** Szatmárnak egyik alantabb helyen fekvő utcája, melyet múlt időkben gyakran szokott a kiáradt Szamos hulláma látogatni; ahonnan eredt a példabeszéd. Á. K. (Folyt, köv.) Lapunk mai száma 8 oldal,
