Szamos, 1913. december (45. évfolyam, 277-299. szám)

1913-12-25 / 296. szám

(1913. december 25.) 296. szám. SZAMOS 5. oldal. A nyomorultak karácsonya. — A Szamos tudósi tójától. — Szatmár, dec. 24. Akik e sorokat olvassák az ember- szeretet magasztos ünnepón, vidám gyér mekarcok között, boldogan ünnepelnek. — Akikről e sorokat irom, dideregve, éhezve zokognak szellős ablaku kunyhóikban, ahová ez évben elfeledte a kis Jézus elhe­lyezni a díszes fenyőágat, — boldog em­berek, vessünk egy pillanatot a gyomorul tak karácsonya felé. Nem mondok újat, mindenki tudja, hogy ebben az évben nemcsak az elha­gyott koldusok karácsonya fekete, nemcsak az alig ötven-hatvan nyomorult koldus si­ránkozása vegyit disszonáns hangot a bol­dog ünnepek megszokott barmóniájáb >, — sajnos, — ma városunkban is megha­ladja az ezeret azoknak a családoknak a száma, akik még a múlt évben is boldo­gan ülték meg ezt a meleg örömüunepet és ma már nemcsak az ünnepi kalács, ha­nem a kenyér is hiányzik asztalaikról. * Petrik Pólné négy gyermekével lakik a Honvéd-utca végén. Férje tavasszal ki­ment Amerikába, miután csizmádé? mes térségéből ebben az évben itt már nem tudott, megélni. A kivándorolt iparos fele­sége és négy gyermeke mindezideig hiába várt lenge:entulról segítséget még |csák egy levél sem érkezett. Talán nem kapott munkát és nincs pénze még egy 25 filló rés levélbályegr sem, talán valami sze­rencsétlenség érte Petrik Pált, — nem tudják. A négy apró gyermekkel itthon maradt asszony már mindent, eladó t, ami a ház tájékán értékesíthető volt. Mosni járt és igy tengődtek mindmáig. És hogy a sorscsapás következetes legyén önmagá­hoz, most az egyetlen reménységet, a négy apró gyermek kenyérkeresőjót is ágyba döntötte a betegség Ágiban fekve, éhezve, dideregve tölti el az Amerikába vándorolt Petrik Pál csa­ládja a karácsonyt, a nyomorultak kará­csonyát . . . * A városházán insfgakoió indult, a se­gélyre szoruló nyomorultaknak elviselhe­tővé akarják tenni a karácsonyt. Százával tolongnak a munkanélküliek, a város sze­gényei a rendőrség szűk rdvarán, A főka­pitány vezetésével egy egész iroda dolgo­zik a segélyek kiutalásán. Fát, kenyeret, pénzt s az ünnepekre ebédet utalnak ki a segélyreszorulóknak. A sehonnan nem hi­ányzó cigánykoldusok sorában egy egy job­ban öltözött iparossegód szorong, hogy megkapja a mutikanó küliek tizenöt koro- námyi segélyét. P. Lőrinc 42 éves kőmüvessegéd sem nyáron, sem ősszel nem kapott munkát. Amit hosszú évek verejtékes munkája árán szerzett, azt mind elvitte az 1913- ík esz­tendő. Szégyenkezve, szemiesütve áll meg a főkapitány előtt. Szégyellj, hogy ala mi-snát kénytelen kérni, hiszen valaha a jobb időkben azoknak, akikkel most egy sorban áll, ő adott alamizsnát. Tizenöt korona segélyt utalnak ki neki. Ismerik jól, derék, becsületes mun­kás volt mindig, nem kérnek tőle bővebb magyarázatokat, hogy mi címen fordul se­gélyért Talán egyedül ő nem tehet arról, hogy most kezét alamizsnáért kell szé­gyenkezve nyújtania. Az ö karácsonya azért lesz fekete, mert — amit eddig soha sem álmodott — alamizsna pénzen kell megvásárolnia a karáesonyfenyőt. * A nyári árvíz tette tönkre Papp László majori gazdálkodót; Tavaly még hat köblös földje termett kenyérnek valót és saját házában, meleg szobában húzta át a de mesztő telet. Az árviz azonban kipusztitotta a vetemóny gyökerét is a földből, sőt még a házát is úgy megron gálta, hogy folyton a beomlásától kell ret­tegniük. Öt gyermeke van Pap Lászlónak, akik bizony nagyon megelégednek, ha na­ponta egyszer van mit enniök. Az asszony, Pap Lászlónó, meglepetést akart szerezni nélkülöző családjának és bejött alamizs­náért a rendőrségre. Ha valaki, Ő igazán rá van szorulva a segélyre. A főkapitány 15 koronát, fát, kenyeret és az ünnepekre ebédet utalt ki az árviz nyomorultjainak * Egy töpörödött, 86 éves anyóka ván­szorog be a rendőrségre : Aíyim Lőrinc- nónek hívják és már beszólni is alig tud. Kérdezik tőle, hogy mit kíván. Hülyén bámul maga elé s nem tud feleletet adni. De megértik, hiszen ismerős nyomorultja ő a városnak. Ünnepi ebédjegyet adnak neki három napra. * Egy másik asszony. Ez már nem is olyan Öreg, bár arcán és homlokán a gon­dok korai barázdákat szántottak. Csórván Károly három éve lakik künnt az Ujmajorban, az amaci utón. Nap számmal igyekezett megkeresni a kenye­ret maga és héttagú családja számára, de ebben betegsége meggátolta s igy az asz- szony keresi a kenyeret, — már ameny- nyit tud. Az asszony jött be a rend rsógre is, ahogy értesült a segélykiosztásról. De vesztére, mert megtudták, hogy három évi tartózkodás után sincsenek bejelentve szat mári lakosokul s ez a mulasztás büntetést von maga után. Az eljövendő büntetésre való figyel­meztetéssel kenyeret, fit és ebídet utaltak ki gyermekei számára. Az ő karácsonyuk sem irigylésreméitó Vége-hossza nem volna, ha itt mind fel akarnám sorolni azokat a megható jele­neteket, melyek a rendőrségen játszódtak le a mai és tegnapi nap folyamán. A nyomorultak fölvonuló seregének sirán kozó panaszai töltőitek meg e két napon a rendőrségi épület környékét. Talán unai más is, ha ezekről a nyomorult pártákról annyi sor jelenik meg e lap hasábjain, de megérdemlik a szánakozást ezek a fekete karácsony előtt álló emberek, akik önhi­bájukon kivüi lettek alamizsnára szoruló koldusok, akik még életük utolsó napjai­ban is babonás félelemmel fogják emle­getni az 1913 as számot, amely talán a legnyomorultabb, legszomorubb nappá vál­toztatta át az emberiség örömiinnepót, a boldog karácsonyt. Mintegy 300 ember vonult fel a két napon a rendőrségre, hogy a nemesszivü város karácsonyi alamizsnáját felvegyék. Amikor szánakozva végigpillantok ezen a siránkozó soron, azon gondolkozom, hogy vájjon vannak e ezeknél nyomorultabb, szegényebb emberek a föld hátán. Talán vannak: azok, akik nagy nyomorúságuk dacára sem jöttek el ide, szégyélték ma­gukat. A legfeketébb karácsony mégis az övék, az 1913-ik óv szemérmes koldusaié. (i. i.) * Az ínségbe jutottakért különben az egész vonalon megindult az akció, mely­ben a város tanácsa vezet. Mint megírtuk, — 1100 korona készpénzt adott át a vá­ros tanácsa a főkapitánynak azzal, hogy azt a r ászorulóknak ossza ki. Ehhez az összeghez a főkapitányi hivatal gyüjtőivón 548 koronával, a székeskáptalan 100 ko­ronával járult. Dr. Boromisza Tibor püspök ma ezer koronát küldött át dr. Vajay Károly kir. tanács, polgármasternek azzal, hogy azt osszák ki az ínségben lévők között. A polgármester a pénz felhasználását illető­leg már tett előterjesztést is a városi ta­nácsnak. A város különben a szükséghez képest még tovább folytatja az inségbe- jutottak segélyezését s egyelőre 2000 koro­nát juttatott a hatósági nópkomha kiadá­sainak fedezésére. Biró uram bugyellárisa Vásári história. — Szamos tudósítójától. — Szatmár, dec. 24. A mai heti vásáron történt az itt követ­kező, eléggé jellemző történet, amely élénk fényt vet arra, hogy ebbon az országban mennyire naiv és hiszékeny a magyar ember. Egy közeli falu bírája tehenet adott el a vásáron. Százhatvan koronát kapott érte, azután elment egy kis áldomásivásra. Javában folydogál le az áldomás, midőn elhangzik egy elegáns ur köszön­tése : — Jó napot biró ur, itt van a jegyző ur ? — Nincsen, ő nem jött a vásárra. — Nem jött ? Mondja meg neki, hogy egy jó ismerőse Nagykárolyból na­gyon haragszik rá, mert már oly régóta nem látoaatta meg. — Ha éppen tetszik, megmondom ! — No de hallja, édes biró uram, én még egy kis zivességre is kérném magát! En a jegyző urnák tíz koronával adós va­gyok, lenne szives azt neki átadni ? — Nagyon szívesen! A biró uram előveszi kis bugyellá- risát, de az elegáns ur egy okos tanács- csal áll elő. — Ne a kis tárcába gyűrje ezt a bankot, hanem van biró urnák bizonyára nagy bugyellárisa is. — Hogyne, hogyne, igaz biz’a, oda­teszem. Elővesz biró uram egy noticos tár­cát s az ő 160 koronájához besorolni ké­szül a jövevény tiz koronái is. Munkás kéz, vaskos, fájós ujjainak nehezen megy az ilyen művelet. Szívesen segit a kedves úriember, sőt még ő téteti be a már mostan 170 koronát vivő tárcát a kabát belső zsebébe.-— De még ma adja át a jegyző ur­nák a tiz koronát és üzenetem. Szívessé­gét pedig nagyon kössönöm ! Megtisztelő kózszoritás, az ur eltűnik a vásárban. A biró fizeti az áldomást a kis bugyellárisból és szépen hazafelé indul. Odahaza kiveszi a tárcát, egy árva bankó sincs benne. Nincsen meg a tehén ára, nincs meg a jegyzőnek átadandó tiz korona sem. Fut a biró a jegyzőhöz, aki már csak sajnálkozni tudott túlságosan szolgálatkész bírája felett. Az elegáns ur meg bizonyosan na­gyot kacag a naiv bírón, akit ilyen köny- nyen be tudott csapni. Szurduki kőszénbánya r.-fc. Termel magas fütőértókü, kályhafűtéshez igen alkalmas darabos szenet, továbbá rostált kocka, dió, aknaszenet, valamint _________________________ téglagyártáshoz daraszenet 3 osztályozásban. Szatmár-Nómeti város és vidékér e képviselőnk REITER MÓRITZ fakereskedő Szatmár, Szamospart. — —

Next

/
Thumbnails
Contents