Szamos, 1913. december (45. évfolyam, 277-299. szám)
1913-12-25 / 296. szám
2. oldal. SZAMOS (1918. decembe^'25i. mm A negyvenötezrek siráma. A szatmári visszavándoroltak panasza. — A Szamos eredeti tudósítása. — Ország mai boldog napján, a bank az önök mindennemű tartozását és előlegjót kifizetettnek tekinti. Ez a kis beszéd háromszázezer koronát ért. A tegnapi nyugalombavonu- lás, amely befejezése egy szép életnek, két szomorú esemény évfordulója. Tegnap öt éve harmincegy éves fia, a londoni Rotschildok titkára, lezuhant a lóról és szörnyet halt. És tegnap volt az évfordulója a felesége halálának. — Az öregség szép derűjével tegnap ő is elvonult helyéről és átengedi Schmid Frigyesnek, egy pozsonyi születésű magyarnak. Ä közművelődési jjáz Ugye. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szalmár, dec 24. A városi tanács kitűzte tárgyalásra a közművelődési ház felállításának ügyét s hogy azt közelebb juttassa a megvalósuláshoz, azt megsürgette a múzeumok és könyvtárak országos felügyelőségét a kilátásba helyezett 30,000 korona értékű állami képgyűjtemény elküldése iránt. Értesítette egyúttal a felügyelősógot, hogy a város azonnal rendelkezésre bocsátja a képek ideiglenes elhelyezésére szükséges helyiségeket és kérte, hogy egy megbízottját küldje ki a kultúrpalota végleges helyének kiválasztása végett, mert a tervek csak a telek kiszemelése után készíthetők el, államsegélyt pedig csak a tervek bemutatása után lehet remélni. Az államsegélyre különben most már annyival inkább van kilátás, mert a közoktatási minisztériumtól 1909. évben nyert Ígéret esedékes, amennyiben az elénk helyezett szerencsésebb városok hasonló segélyüket megkaptak és közművelődési házaikat felépítették. A tanács végre az ügy elkészítésével Vajay Károly dr. kir. tanácsos, polgármester elnöklete alatt egy szükebb bizottságot küldött ki, melynek tagjaiul Bartha Kálmánt, dr. Barna Jánost. Bakcsy Gergelyt, Bodnár Györgyöt, Ferencz Ágostont, Figus Albertet, Kótai Pált, Majtónyi Endrét, Papp Aurélt és dr. Pap Zoltánt kérte fel. Legrégibb, legelőkelőbb márka Gróf KEGLEVIGHISTVÁN ntd. COGNAC BUDAFOK. Számos bel- és külföldi kiállításon kizárólagosan DÍSZOKLEVÉLLEL kitüntetve. Alkalmi japánvásár — Kardosnál. Szatmár, dec. 24. A pásztor Árpád szavai beteljesülnek hova-tovább. Ha az ország határait úgy körül veszik csendőrrel, katonával, határ rendőrrel, hogy azon egyetlen egy szúnyog sem tud átrepülni — irta a kivándorlás okainak alapos ismerője valahol -- akkor sem lehet a kivándorlást megbüntetni. A kivándorlás nem tüneti, hanem szervi betegség és kezelése nem a sebészet, hanem a belgyógyászat körébe tar tozik. Az ország hozzá sem láthatott bel győgyászi működéséhez, mikor már Amerika elvégezte az orvos hivatását és megszüntette az emigráció okait és e zel egyszersmind a magyar emigrációt is. A Szamos tegnapi száma hírül adta már olvasóinak, hogy az amerikai osztrákmagyar konzulátus által közrebocsátott sta tisztika szerint julius’ól novemberig 45,000 ember vándorolt vissza Magyarországba. Ez a horribilis szám — amelynél a kivándorlók száma ugyan sokkal tekintélyesebb még egyelőre — hirtelenóben ócska nemzetgazdaságtani tételeket elevenít meg előttünk és hogy a dogmatikus tételek helyi valóságáról és hatásáról is beszámolhassunk olvasóközönségünknek, mun katársunk felkeresett több, Amerikából a közel múltban visszatért szatmári polgárt. A visszavándoroltak elbeszélései talán túlzottak valamennyire, talán az elkesere désük óíénkebb színeket hajszolt. elő, de annyi tény, de annyi elvilázha;at:an, hogy negyvenötezer amber hazajött Amerikából, mert nem kap munkát és annyi valóságos szent igaz, hogy még kétszázezer ember hazajönne, ha volna miből útiköltségre. — Nem lehet kint már egy centet sem megtakarítani, mondja egy derék ipa ros ember, mert nem fizetik a munkát. — Egy nyakkendő gyárban kaptam foglalkozást, mikor kikerültem, ahol 300 1 munkás dolgozott és alig két hét múltán hótszázra apadt le a számunk. Hat dollár a heti bér, de mivel tizezerszámra jelentkezik újabb munkás, lenyomják öt, négy, sőt három dollárra is. Persze kapva kapn k az éhbér után is, csakhogy éhen ne haljanak. Per sze a gyá'osoknak mindegy. — A gyáros csak munkást akar, minél olcsóbban és mivel kap is, kénytelenek vagyunk az olcsóbb bér mellett ugyanannyit dolgozni, mint amennyit hetekkel ezelőtt dupla bérért végeztünk. — Megtakarítani csak az tudhat, aki 15 centből megél egy nap és aki huszonötöd magával alszik a burdos odújában. — Három dollár volt a bérem és j koszt, lakásért négy és fél dollárt fizettem. Persze az olcsó burd nem való csak a tótnak, n eg az orosznak. Európai ember el nem bírja. Évekig nem veti le az ilyen ember a te.- tőről a ruhát, évekig nem eszik az ilyen ember főtt ételt, sikerült is ezeknek a megtakarításából elhitetni velünk, hogy Amerika aranybánya. Ahogy igy egyszerűen, színezés és riporteri n gyzolás nélkül visszaadom ennek a derék és csalódásában megtört em bernek szavait, világos, átlátszó perspek tiva nyílik meg előttünk. Az európai gazdasági válság munka- alkalomtalansága Amerikába hajtott minden épkézláb embert, ami viszont az amerikai munkakinálat oly mérvű gyarapodó sát idézte elő, amilyet Matthus állít fel a népesség szaporodása és a szükség éti cikkek arányára vonatkozólag. A korlátolhatatlan bevándorlás előidézte a munkabérek szükségszerű csökkenését és a gazdasági válság amúgy is leszállította a termelés miximumát az üzem- fentartás lehetőségének minimumára. — Volt a Pannónia nevezetű kivándorló hajón — mondja egy másik visszavándorolt szatmári — k. b 140 olyan munkás, akiknek nagy része négy napig volt összesen Amerikában Mikor megérkeztek, elmentek régi helyeikre, hogy be- álljanak munkába. A „régi hely“, ahonnan évekkel ezelőtt ezreseket küldtek haza, csendes és kihalt gépház csupán. Hónapok óta szünetel a munka. „Ha van pénzetek — mondták a gyárban — várjatok vagy inkább, ne várjatok, rohanjatok vissza. Ha nincsen, keressetek máshol munkát, mert éhen haltok.“ — A fehér kert — meséli megint egy másik — ahol a magyarok laknak, a hires 2, 3, 4, 5. és 6-ik utca tele van nyo morék magyar koldusokkal. A gyár, a bánya szerencsétlenné, bénává, vakká tette őket és mod ceruzát, meg cipőzsinórt, meg levelezőlapot árulnak az utca sarkán. — Hagyjon békében az ur — förmed rám egy tegnap hazajött asztalos — egymillió embernek nincsen New-Yorkban munkája. A helyszerző irodák előtt ezrével állanak az emberek, reggelente lehetetlen a rendet fentartani. Egy pár hónapig ácsorognak, aztán kifogy a pénzük. Elmennek a konzulhoz, hogy küldje őket haza. Meglett emberek sírnak, tórdreborul- nak — esküszöm uram — térdre borulnak és úgy könyörögnek. Ha van útlevelük, úgy hazaküldik őket, ha pedig szöktek, megdögölhetnek éhen. — Hogy miért jöttem haza ? — kérdi egy órássegéd — mert meghaltam volna éhen. Egy barátom csalt ki, aki 9 éve lakik Amerikában. 16-18 dollárt keresett hetenként Kaliforniában. Volt spórolt pénze is. Aztán a beözönlött kulik meg az oroszok lenyomták a béreket. Munkanólkül maradt. Hat hónap alatt megette a pénzét. A végén én adtam cnég neki 10 dollárt kölcsön. Találkoz «m egy A. nevű szatmári emberrel, akinek Bercsényi- utcán háza volt. Az u'ea sarkon cigarettát árul. A Bauer kávóházban megismerkedtem egy 32 éves doktor juris sál, akinsk naponta felváltva 10 centet adtunk kölcsön. A szerencsétlen végre kapott munkát. Vaságyakat fest, darabját 5 centért. Ha szorgalmas, megkereshet naponta 40 centet. — Egy ember hozott haza pénzt, rnr-g is jegyez tem a nevét. Tóth Istvánnak hívják, Csikmegyébe való. Egy vasgyárban elveszítette a féllábát, kapott éret ő 500 dollár kártérítést. A fele az ügyvédjéé marad', a másik feléből élt, meg hajójegyet vett. De mégis maradt 40 dollárja a féllábáért. És mi történik vájjon azokkal, akiket a konzulátus nem küldhet h>za, mert varrógépek és grammophonok szerezhetők be: WERTHEIMER LIPOV üzletében Szatmár, Kazinczy-utcza lő. szám alatt. Régi, jó hírnevű üzletem össze nem tévesztendő más varrógópüzletekkel. Szolid árak! Kedvező részletfizetésre.
