Szamos, 1913. november (45. évfolyam, 252-276. szám)

1913-11-01 / 252. szám

2. oldal. SZAMOS (1913. november 1.) 252. szám. folyam hallgatóinak értékes bizonyítványt adhat a kezükbe. A reklám mai világában, mikor a kereskedők Ízléses kirakatokat produkál­nak és mikor a tanult kirakatrendezőt mindenütt kere ik, igazán nem tudjuk e tanfolyam életrevalóságát eléggé dicsérni. A tanfolyam vezetősége gyakorlati vizsgaképpen karácsony s újévkor kirakat versenyt fog rendezni. Mozi és a színház. Konfliktus Heves és az „Iparos Otthon“ között. — A Szamos tudósitójától. — A szabályrendelet értelmében a színi idény alatt sőt azt hat héttel megelőzőleg semmiféle látványos és igy mozi előadások sem tarthatók. Mint értesülünk, Heves Béla ezen jogához, már annyiban is ragaszko dik, mert színi szezonját a mozi által nem akarja megrontatni, mert tény az, hogy az Uránia előadásaival a közönség egy részét elvonná a színháztól. A mozi megszüntetésével ezen ügy azonban nem nyerne befejezést, mert az Iparos Otthon, amely a mozi bérlő által mintegy 18000 korona évi bérhez jut, a téli idő alatt elesne ettől a tetemes összeg­től. Hasonló célra sem voloa kiadható, mert amint lentebb jeleztük, ez a szabály- rendelet értelmében nem lehetséges. Már pedig az Otthonra nézve a bérleti kérdés nemcsak fontos, de existentiális érdek. Némi egyezkedések is történtek a mostani mozibérlő és Heves között, olyan értelemben, hogy a színigazgató megtűri a mozit, amihez úgy látszik joga van, mert a múlt évben maga gyakorolta ezt. Megállapodás a konkurensek között azonban nem jöhetett létre, mert Heves 7000 korona kártérítést kér az idény tarta­mára. Ezek folytán megtörténhetik az is, hogy Heves Béla a legrövidebb idő alatt megszüntetteti a mozgófénykép előadásokat. Annyi bizonyos, hogy a mozielőadá­sok kárára lehetnek a színháznak, de exis tenciálisan nem érinthetik. Színházba, jó előadásokra a közönség a mozi dacára is el fog járni. Szatmár elég nagy ahoz, hogy mind a két intézményt elbírja. A közönség és az Otthon érdeke az volna, hogy Heves és az O.thon megegyez­zenek. Kérjen a színigazgató olyan össze get, hogy a mozibérlő megtalálja száma­dását. A közönség, talán nem is olyan nehe­zen, beletörődik abba, hogy a téli idő alatt ne járjon moziba, de akkor az Otthon jár rosszul. Hogg akart pénzt keresi Herskovics Elégi? — A Szamos tudósítójától. — Szamosfericse, okt. 31. Megszokott már utóbbi időben, hogy a megélhetés nyomasztó körülményei köze- pett, bűnös utón is, de pénzhez akarnak jutni az emberek. Kivándorlás közvetítés és egyébb til tott foglalkozással igyekeznek az emberek ma már pénzt keresni, miután tisztességes uton-módon nem tudnak hozzá jutni A tisztességtelen pénzszerzésnek egy különös módját választotta Herskovics Béni purke- reczi korcsmáros. Herskovics Béni Salamon nevű öc3- csének van egy eladó háza Szamosfericse községben. A há-at azonban — nem lévén senkin-k pénze — nem tudta eladni. Egy éven át hiába próbálkozott, nem akadt rá vevő. Ekkor gondolt merészet Salamon batyja és azt proponálta öccsének, hogy biztosítsák a házat. A bórbiztositási üzle­tet meg is kötötték egy évvel ezelőtt egyik elsőrendű biztositó intszettel, amikor tűz­kár ellen 6000 koronára biztosított ik a kis viskót. Tegnapelőtt délután feltűnt Hersko­vics Salamon szomszédainak, hogy a házi­gazda minden bútort kipakol házából. A szomszédok sejtették, hogy valami nagy­dologra készülnek és ezért estére le?be ál lottak Éjfél tájban két ember érkeze't a ki­ürített házhoz és felmentek a padlásra, a lesben á ló szomszédok felismerték az éjféli látogatókban Herskovics Béni purkereczi korcsmárost és Tóth László ugyanottani lakos napszámost, akik a padláson égő gyufát dobálva el a ház tetejét felgyújtot­ták és azután futásnak eredtek. Erre már a lesben álló szomszédok is előugrottak és üldözni kezdték a gyujtogatókat. Futás közben Tóth László elesett, mire üldözői el is fogták. Eközben a község fólrevert haranggal felvert lakossága eloltotta a tüzet. Tóth Lászlót faggatni kezdték, hogy miért akarták elhamvasztani Herskovics Sál -mon házát. Tóth eleinte nem akart vallani, de biztatgatásra elmondotta, hogy Herskovics Béni volt az elmenekült társa, aki Purkereczen az utcáról behivta őt a korcsmájába jés ctt három deci pálinkát Ígért neki, ha a Salamon házát segit fel­gyújtani. Ő ennyiért nem volt hajlandó megkötni a bűnös üzletet, mire Béni még 10 koronát igert neki. — Este 10 órakor indultunk útnak Purkereczről egy lámpással — mondotta Tóth László — s éjfélre értünk a Sdamon házához. A padláson felgyújtottunk egy szalmarakást, amely mellé már Salamon előzőleg 15 üveg petróleumot és egy nagy rakás kénes gyufát helyezett. Mikor a szalma lángot fogott, mi futni kezdtünk. Tóthot, mig a csendőrök megérkeztek, a bírónál fogva tartották, majd a csendő­rökkel együtt Purkereczre ment, ahol Herskovics Bénit és Salamont is megta­lálták. A három jómadárt ekkor letartóz­tatták és bekísérték a nagysomkuti járás­bírósághoz. Útközben a csendőrök megkér­dezték Herskovics Bénit, hogy miért akarta elhamvasztani a házat, mire az meglepő választ adott: Pénzt akartam keresni uraml BRAUN MÓR, vizvezetékszerelő Szatmór, Hidköz l. Alapittatott 1854 Készít szoba-fürdőt, vízvezetékeket szívó- és nyomó szivattyúkat Raktá' ron tart pálinka főző, mosó- és takarói tűzhely üstöket, permetezőket és mind< ezek szerkezeteit, alkatrészek kaphatók Mélyen leszállított árakban szép női kalapok a raktár tulhalmozottsága miatt Barcsay Erzsébetnél, Kazinczy u. 7. Feljelentél hitelezési csalásért egg szatmári kereskedő ellen — A Szamos tudósítójától. — Szatmár, okt. 31. Három budapesti nagykereskedő tett most feljelentést hitelezési csalás címen egy csődbe ment kereskedő el­len a szatmári ügyészségen. Friedmann Gyula szatmári ruha- kereskedő ez óv nyarán felment Buda­pestre és ott több nagykereskedőnél megrendelést eszközölt. A kereskedők­nek azt mondta, hogy üzlete nagyon jól megy és adóssága egyáltalán nin­csen. A kereskedők hittek Friedmann szavainak és mintegy 2000 korona árut leküldöttek neki. Alig érkeztek meg azonban az áruk, Friedmann íizetés- kóptelensóget jelentett be. A három hitelező budapesti cég : Hohn Ignác és Fia, Goldberger és Neustadt, Solti és Boskovitz erre csa­lásért feljelentést tettek Friedmann el­len s feljelentésükben azt állítják, hogy az ő árujokat Friedmann potom áron elpocsékolta és ezután kért csődöt. A feljelentés alapján az ügyészség megindította Friedmann ellen az eljá­rást. URÁNIA «■•zgófény kép-színház Kazinczy-utcza Iparos otthon ■■■ 1913. november 1-én este 6 órától és 2-án vasárnap d. u. 3 órától folytatólag abpesti Omnia óriási sikert aratott műsora Gaumont híradó, aktuális. Élő ragasz, humoros. Óriási szenzáció AZ ERDŐ BORZALMA! izgalmas dráma 3 felvonásban. Pár nap előtt megjelent nagyhatású kép : MAKRANGZOS HÖLGY vígjáték 2 felvonásban. Leó és az őleb, kacagtató. Vasárnap d. u. 3 ó. nagyszabású humoros GYERMEK ELŐADÁS a fenti teljes műsor és több pótkóppel. A terem fűtve van, — Kedv. jegy érv. HpIuííraÍr • Páholy 1 K->1 hely nui^dldh. . 80 f., H. hely 60 f., III. hely 40 f. Gyermekek felét fizetik. Úri háznál ]í házi Koszt Kapható kihordásra. Kinizsi-köz 3. szám alatt. RIKSZAPI VÍZZEL vegyítve az ez idei termésű sa­vanyúból* ki ünő italt szolgáltát. A _ßTisztán a BIKSZÁDI GYÓGYVÍZ hurutos bántalmak ellen páratlan Kp ahatő mindenhol. Árjegyzéket küld kívánásra a Fürdőigasgatóság Bikszád

Next

/
Thumbnails
Contents