Szamos, 1913. április (45. évfolyam, 74-99. szám)

1913-04-27 / 97. szám

4 oldal. S Z A M O Ö (1918. április 27.) 17. szám. A nyomozás azt is megállapította, hogy Csáth Antal estefe-é gyalog sétált a vasúti sínek mentén. Nincs tehát kizárva az sem, hogy a vasúti tiszt öngyilkosságot követett el. A másik verzió szerint Csáth Antal egy másik civilruhás fiatalemberrel sétált, a kivel feltűnő izgatottan tárgyalt. Lehet tehát, sőt ez a valószínű, hogy a vasúti tisztet a civilruhás fiatalember gyilkolta meg és fektette a sínekre, hogy azt a gya­nút keltse, mintha Csáth Antal öngyilkos lett volna. A nyomozás most ebben az irányban folyik. A japánok gyakorlati érzéke ■Mánál felismerte az MT uj "M ferdére taposás, kisiklás, fáradtság, az Ide* gek ráxkódtafása kizárva! Bersonmiivek Budapest, Vü. omj Színház. Színházi műsor. Vasárnap délután „Rip-Rip“ Operette (utolsó délutáni előadás.) Este hetedszer »Aranyeső“ Operette újdonság (C bérlet utolsó.) Hétfőn H. Baüa Mariska bucsufellépte és jutalomjátékául tizenkettedszer „A cigány­prímás“ operette (A bérlet utolsó.) Kedden utolsó előadás Dénes Ella ju'alomjátékául és bucsufelléptóül „Orpheus ez alvilágban“ Offenbach klasszikus ope- retteje (Bórletszünet.) Dénes Ella A szatmári színtársulat­nak ama tagjai között, akik most búcsúznak el tőlünk, a szimpátiának, a művészet iránti nagyrabecsülésnek oroszlánrészét Dé­nes Ella viszi magával. Dénes Elláról a három év alatt, amig Szatmáron működött, sokszor elmondtuk a véleményünket, amely mindenkor csak dicsérő lehetett. Hangja iránt, amely öt a vidék egyik legkiválóbb koloratur énekesnőjévé kvalifikálja, a leg kényesebb,igényű zeneórtők is elismeréssel adóztak. Éppen ez idén volt alkalmunk összehasonlítást tenni Dénes Ella és a fő­városból lerándult más koloraturónekesnö között és csak a vendég iránti tapintat tar­tott vissza bennünket annak idején, hogy a vendégszereplésről irt referádánk ne a Dénes Ella dicsőítésében merüljön ki. Dénes Ella hanganyaga, tudása szerencsésen párosul színpadi otthonossággal, ambícióval, intelli­genciával, mindig ízléses öltözködéssel és játéktudással. Most, hogy három évi szat­mári működés után eltávozik Szatmárrót, kedden eäte, a szezon utolsó előadásában, az Orfeus a pokolban cimü Strauss operettben lép fel. Azt hisszük, hogy fölösleges munkát végzünk, mikor erre a jutalomjátékra kö'ön is felhívjuk a szinpártolóközönség figyelmét. Sümegi Ödön jutalomjátéka. Sümegi Ödön, a szintársulat énekes bonvivantja tegnap este búcsúzott el a szatmári közön ségtöl az Éva cimü operettben. A szép számban megjelent közönség mr’eg tapsok­kal ünnepelte a szimpatikus sziuészembert, aki egyike volt az idei társulat legérdeme­sebb tagjainak. Az előadás, amelyben az ünnepelten kívül Bállá Mariska, Dénes E"a és Roos Jenő vezettek, a szokott ritünő mederben folyt le. Zsoldos Andor klasszikus svavaló- clöadása. Rég nőm láttunk a szatmári színházban olyan lelkes közönséget, mint Zsoldos Andor előadásán. A színház köz­kedvelt fiatal művésze a magyar verríroda- lom húsz klasszikus termékét adta elő igen nagy művészettel és hangulatos beál'itáss?1. Különösen mély hatást keltett a Petőn ciklus, amelyet csodálatosan bü maszkkal és jroda'iri ízlésű egészen uj rendezéssel amely szintén Zsoldos Andor munkája, állította be a nagy költő legszebb alkotásait. Frenetikus hatást keltett e Pán halála, ős kaján. Tüzek és a nagyon kedvesen elő­adott Pétiké és Kis kadét cimü költemények előadása. Zsoldos Andort minden szám után sokszor kitapsolta a színházat zsúfo­lásig megtöltő intelligens közönség és diák­ság. Tisztelői és a szatmári lányok babér­koszorúval lepték meg Zsoldos Andor' Az egyes számok előtt Berki Lajos tanár tar­talmas bevezetéseket tartott. A színházi iroda közleményei. Az Uránia mozgófényképszinbázban ma és holngp „A szégyentolt“ 2 feivonásos szenzációs dráma lesz műsoron, mely az idei szezon legnagyobb slágerje. Teljes tennis felszerelései*, láb" daüíő ral*eftel*, labdái* és l|álól* Ragályinál. H ÖL G YFÖD HÁSZ-TEREM ll BALOGH női mpuieür és villamos szép­ségápolási-terme a „PANNÓNIA“ szálló- cúban. — Állandó hajkiállitás. ’’SZAMOS” a POLITIKAI NAPILAP □ Felelős szerkesztő: DÉNES SÁNDOR. TELEFON SZÁMOK: Szerkesztőség és kiadóhivatal .... 373. Felelős szerkesztő lakása ........................ 358. Ny ilttér sora...............................30 fillér. Hi rdetési dij Szatmáron készpénzben fizetendő ELŐFIZETÉSI DIJAK HELYBEN: Egy évre . . K 12 Félévre ...» 6 Negyedévre . » 3 ■gy hónapra „ 1 Egyes szám ára helyben Egyes szám ára vidéken VIDÉKEN: Egy évre . K 16 Fél évre. . „ 8 Negyedévre » 4 Egy hónapra „ 1.50 ...................4 fillér ...................6 fillér Sz erkesztőség és kiadóhivatal: RÁKÓCZI-UTCfl 26. SZÁM (Fogarassy Sándor-féie ház) IDŐJÁRÁS: Meleg és tu'nyomóan szára? idő vár­ható. Sürgönyprognózis: Meleg, elvétve csapadék. Dóii hőmérséklet 23 6 C. A VÁROSI SZÍNHÁZBAN C. bérlet. — C. bérlet. Aranyeső. Nagy látványos Operette 8 felvonásban. Irta: Dr. Bóldi Izor. Zenéjét Mérey Adolf, verseire szerzetté : Zerkovitz Béla. Rendezi: Szalóki D. Karnagy: Hajsinek Rezső. SZEMÉLYEK: Báró Turbolyay Dénes Borbély Aladár, az unokaöccse Sümegi Bánky Jolán, a menet jegy iroda bivatalnoknője Dénes Jeffeson,abenzinkirály Lenkey Gwendolen, a leánya H. Baíla Jonny, négertánoos Ross Tarelli, zeneszerző Endrey Dr. Fontos, ügyvéd Szendrő Dr. Hamu, orvos Nagy Domokos, öreg huszár Barics Kéményseprő Ács — Legfinomabb, elszakíthatatlan, francia „Mimi“ férfi gummi óvszer 1 tucat 2 korona 50 fillér, 2 tucat 4 korona 50 fil­lér, 3 tucat 6 korona. Portó 30 fillér. „Hez“, Budapest, VIII., Losonci-utca 13. Diszkrét szétküldés. " kiváló bór- és fr lithiumos f gyógyforrás vsse- éi hólyagfcajeknál, köszvénynél, czuksrbetegségnél, vörhenynél, emész­tési ét lélegzési szervek hurutjainál kilátó hatén. Tirmészetes mmntis smijavis. 1 j*»*»**«» • SCHHTIS A80ST Sürgönyeim: BY AT BIKPÄLYY ALBERT központi irodája Szatmär, Kazinczy-u. 1. Telefon-inter. 3—99. WsíO’vhAn Saamoa kavicsot és homo­U : > .La Műt, tatai eementőt, erdélyi gip­szet, brátkai meszet, jánosházai asbest fedőpalát, karczagi agyagárut és minden­féle építkezési anyagot, továbbá salgótarjáni hőszenet, derzsidai (lignit) barnaszenet és a legkitűnőbb miitPágyáúkat, valamint Pézgálicot, stb. stb.

Next

/
Thumbnails
Contents