Szamos, 1913. március (45. évfolyam, 50-73. szám)

1913-03-09 / 57. szám

1913. március 9.) 57. szám. SZAMOS 3. oldal. tékü kincsek. Hátha még a kettő páro­sul és a kincsek az esztergomi Baziliká­ban vannak felhalmozva . . . Kicsiny, polgári lakás ebédlőjénél nem nagyobb, meglehetős egyszerűséggel berendezett teremben vártuk, hogy a fő­pap színe elé kerüljünk. Amig az ide nyíló szobák végtelen során keresztül haladva előttünk állott Magyarország legelső főpapja, volt időnk szétnézni a fogadó teremben. Mondom: kicsi, egy rendes ebédlőszobánál nem nagyobb a terem, amelyben voltunk. Két hatalmas szent kép, az egyik Krisztus keresztrefeszitése, a másik Mária menybe­menetele, ennyi a falak dísze. Egyszerű, plüss bútorzat, piros plüssel bevont, magas, támlájú karos­székek egy fényezett asztal körül, kö­zépen egy hatalmas villanyos csillár lóg a menyezetről. Az ablakokon egyszerű csipkefüggöny. Semmi fölösleges pompa, semmi, ami a szemet kápráztatná, nemes egysze­rűség minden, tisztaság, rend, áhitatos csend ... és a n, itott ajtókon át lát­juk, amint egy alacsony, kissé kövéres, egyszerű papi ember tart a terem felé, nyilván jön jelenteni, hogy nemsokára előttünk lesz Magyarországnak bíborban, fényben pompázó legelső főpapja . . . Csak az előbb gyengén, majd tel­jes erővel kitörő lelkes éljenzésből tu­dom, hogy az a csendesen, szerényen lépkedő egyszerű papi ember Csernoch János, Magyarország hercegprímása . . . Ecce sacerdos magnus! A főpap megáll egy karosszék mellett, jobbjának könyökével könnyedén rátámaszkodik annak karfájára, mig jobbjában könnyedén lóbálja aranykeretü csiptetőjét. A hercegprímás kövéres arcú, ala­csony, kissé köpcös termetű, javakorbeli ember. Arcáról sugárzik a krisztusi szeretet melegsége, a jóság. Testén vé­kony biborszegélyes fekete reverenda, fején kis biborsapka. Amint megáll és figyelemmel hallgatja Csaba Adorján főispán beszédét, mindenkit megragad az a természetesség, az a közvetlenség, a póznak teljes hiánya, amint az ország egyik legfőbb papi méltóságát viselő ember ott áll szinte közöttünk és tekin­tetét körülhordozza rajtunk. — Excelleniissime! Nagyméltóságu Hercegprímás Ur 1 Kegyelmes Urunk! — ezzel a hármas megszólítással kezdi be szédót Szatmárvármegye főispánja — Szatmárvármegye törvényhatóságának kép­viseleteben jelentünk meg Főm^gasságod, mint Magyarország egyh-zfejedelme előtt, hogy hódolatteljes tiszteletünket kifejezve legelső soib-n azt kérjük a Mindenható­tól, h így Magasságod .t hoszzu évek so­rán at tartsa meg ép testtel, ép lélekkel, hogy teljesíthesse a hitélet felvirágozta­tása terón azt a sok fontos és magasztos feladató!, amelyet magas állása ruház reá. — amidőn ezt a szívből jövő ki- váns got a küldöttség nevében megismó telem, bátor vagyok Nagyméltóságod elé terjeszteni azt a kérést, amelynek tolmá csolásával bennünket Szatmárvármegye és Nagykároly városa megbíztak. Nagy­károly városának legfőbb óhaja, hogy az újonnan szervezett görög katholikus ma­gyar püspökség székhelyét elnyerje. Vár­megyénkre el lehet mondani, hogy már a magyarság végső vára. Megyénk magyar lakóssága úgy be van ékelve a román nemzetiségű lakósság közzé, hogy azok­nak céltudatos és szívós nemzetiségi ter­jeszkedési törekvéseivel szemben jófor­mán csak a védekezés politikájára va­gyunk kénytelenek szorítkozni s a ható­ságok emberfölötti erőfeszítése és a görög katholikusok egy kis töredékének haza- fisága az, ami gátat vet ezeknek a nem­zetiségi törekvéseknek. Ennél a munká­nál azonban egy segítő kézre van szük­ség, amely nélkül félni lehet, hogy nem leszünk képesek azt az eredményt felmu­tatni, amely nemzeti fejlődésünk szem­pontjából okvetlenül megvárható tőlünk. Ezt a segítő kezet várjuk mi az uj püspökségtől. Nagykároly városának és a várme­gyének közönségét ez a magasabb nem­zeti szempont vezette, amikor a püspök ség uj székhelyének elnyerésére mozgal­mat indított. Nem lokális érdekek vezettek tehát Főmagasságod elé bennünket, hiszen tud­juk, hogy ilyen nagyfontosságu kérdés el­döntésénél ezek figyelembe nem jöhet­nek, hanem idehozott bennünket az a szent meggyőződés, hogy a nemzeti szempontoknak mindenkor elsőrendű ér­dekét képezné, hogy a püspökség szék­helye ott lenne elhelyezve, ahol a környé­kező veszedelem a legnagyobb, hogy azt a szent eszmét, amely minden jó hazafi lelkét kell hogy hevítse, az uj püs­pök közvetlenül terjeszthesse s a magyar kultúra eljuthasson oda is, ahova a nem zetisógi szűk látókör azt ezideig bejutni nem engedte. Nagykároly városa addig is teljesítette azt a feladatot, amely a kultúra terjesz­tését illetőleg reá hárult. Büszkén hivatkoz­hatunk arra, hogy ezen a sváb és román­lakta vidéken nincs ember, aki nemcsak hogy a magyar nyelvet ne beszélné, de szivében is ne magyar lenne. Midőn Fömagasságod kérelmünk meghallgatására kérjük, nem kívánunk mi ígéretet, csak azt, hogy — amint meg is vagyunk győződve — magasabb szem­pontoktól vezetve, teljes objektivitással kegyeskedjék e kérdésben állást foglalni és mi megvagyunk győződve, hogy Fő- msgasságodat állásfoglalásánál nem fogja más kérdés befolyásolni, mint a magyar nemzeti állameszme jól felfogott érdeke. A harsány, lelkes éljenzés, amely szinte automatikusan hangzott fel a főis­pán gyönyörűen konstruált beszédének majdnem minden mondatá-' ál, ismét me­legen zúgott tel akkor, amikor a beszéd végére ért. A szabatosan, nyugodtan beszélő, magas termetű tőispánnal szemben pedig mondhatnám, szerényen, krisztusi egy­szerűséggel állott és figyelemmel hallgatta annak minden szavát — megbocsát a főpap méltósága a hasonlatért — de mint egy felsőbb szót hallgató közigaz­gatási gyakornok: a hercegprímás. Az éljenzéseket diszkrét, hálás fejbicccntés- sel kö-zönte meg és mikor a főispán befejezte beszédét, furcsa, idegenes ak­centussal kezdett bele a válaszba. Aki nem tudná, hogy Magyarország legelső főpapjának felvidéki lelkész korából megmaradt reminiszcenciája ez a furcsa akcentus, azt hihetné, hogy angolosan beszól. — Méltósággos Főispán Ur! Igen tisztelt Uraim! Hálásan köszönöm kegyes megemlékezésüket, amelyet a Főispán Ur Öméltósága beszédének bevezető szavai­ban tolmácsolt abból az alkalomból, hogy a király őfelsége és Őszentsége a Pápa engem az ország első főpapi mél­tóságába emeltek. Jól esik ez ne­kem, mert tudom, hogy szükségem van minden magyar ember támogatására valláskülömbség nélkül, hogy gyenge váUaim elbírják az állásommal járó nagy feladatok terhét Minél nagyobb hullámo­kat vei a viszhangja az én polgártársaim támogatásának, annál nagyobb mértékben tudok én megfelelni a hozzám fűzött várakozásoknak. Amily nemes egyszerűséggel, fenn­héjázó páthosz nélkül mondotta el a hercegprímás azt, hogy „az ország első tőpapi méltóságába ültettek — éppen olyan meggyőző, puritán egy­szerűséggel hivatkozott arra, hogy neki szüksége van a „polgártársak“ támoga­tására. És — nem tagadom — a nyomdai technika legnagyobb betűivel szeretnék a szatmáriaknak kiemelni a hercegprí­más beszédéből két fontos, sokat ma­gyarázó szó, hogy: valláskülömbség nélkül. Mintha csak egyenest Szatmárra küldte,, üzente volna ezt a két szót. — Nem csinálok titkot belőle — folytatta a hercegprímás — és bevallom őszintén, hogy mikor először olvastam Nagykároly városának a nevét ebben az ügyben, rokonszenves volt az nekem. Gondoltam, hogy Nagykároly geográfiai fekvése, kulturális viszonyai, a megye ál­dozatkészsége, mind közrej tszottak abban, hogy az ország figvelme Nagykároly felé forduljon. A pápa a felállitási bullában Híjdudorogot jelölte meg a püspökség székhelyéül, mert annak idején más vá­ros nem is volt még szóban a püspöki konferencián, mint Debrecen és Hajdu- dorog. — Ha most meg akarjuk változtatni az apostoli szentszék és a korona állás­pontját, újból tárgyalás alá kell venni a kérdést. És ezt — ígérem Önöknek — teljes jóindulattal támogatni fogom. Biztos Ígéretet természetesen nem tehe­tek, mert nem egyedül tőlem függ a dön­tés, de ígérem, hogy objektiv szempon­toktól vezérelve közrejárok, ..hogy óhajuk teljesüljön Addig is kérem Önöket, hogy jól fontolják meg az anyagi áldozatokat, amelyeket a székhely megkövetel és ves­sék latba a vele járó terheket is. A hivatalos dikcióváltásnak vége volt, a hercegprímás kezet szorított Csaba Adorján főispánnal, majd a kül­döttség tagjainak bemutatkozását fogadta. Mindenkivel szívélyesen kezet fogott és előbb gyöngéden próbálta elhárítani a hódoló hívők kézcsókját, de ez csak eleintén sikerült, a küldöttség legna­gyobb része leadta hó loló kézcsókját. Mind-nkihez volt egy-egy barátsá­gos, meleg szava a főpapnak. RÍKSZAPI VÍZZEL vegyítve az ez idei termésű sa- vanyubor ki ünő italt szolgáltát. 1 _ß Tisztán a BI&SZÁDI GYÓGYVÍZ hurutos bántalmak ellen páratlan l Ka pható mindenhol. Árjegyzéket küld kívánatra a Fürdőigazgatóság Bikszád.

Next

/
Thumbnails
Contents