Szamos, 1912. november (44. évfolyam, 249-273. szám)

1912-11-09 / 255. szám

(1912. november 9.) 255. szám. SZAMOS 5. oldal. HÍREK A pénznek nincs szaga — tartja egy régi köz­mondás. Mert, ha lenne, a világ minden illatszere sem tehetné tür- hetővé azt a sok királyt, nagystílű dámát, hírhedt előkelőséget, köz- gazdasági tevékenységet folytató közéleti férfiút, akik a pénzzel so­kat törődtek. Fejedelmeknek koro­náját arranyozza meg, erkölcsöket alakit át s amint ront az erkölcsön lényegileg, épp úgy feledtet el becstelenséget, már tudniillik azok­nál, akik hisznek a pénz mindent kiegyenlítő erejében. Csupa szeren­cse ugyanis, hogy nem mindenki hisz. mert különben sok egykori mezitlábossal nem lehetne bírni. Végeredményben azonban mégis azt vallják, hogy a pénznek nincs sza­ga. Pedig nem igaz. Úgy írjuk le, amint elmesélte nekünk valaki: — Nemrégiben nagy bankót kellett váltanom. Nem akartam so­kat futkosni, éppen a városházán jártam, bementem hát a főpénz­tárba. Kaptam a pénzemért egy csomó huszkoronás papirt. Hirtelen zsebrevágtam, tovább haladtam. Az első fizetésnél valami kellemetlen illat üti meg az orromat. A máso­diknál ugyanaz. Elkiséit aztán mindenfelé kellemetlenül, bántóan, végül már íoldühösitve. Kezdtem kutatni, miféle subaszag ragadt rám ? Hát a pénz volt. A jó kis finom papirbankók. A földszag is­teni valami tavasszal, amikor gő­zölög a göröngy. Ezt a fölséges il­latot a penészgombák idézik elő, de mennyivel más a falusi szobák avas, agg penészéhez képest, amit a legteljesebb mértékben szívtak magukba a bankók! Nem is nyu­godtam addig, amig el nem költöt­tem az utolsó szálig. Csak azért, hogy ne bőszitsen halálra. Később ugyan eszembe jutott, hogy lehetett volna a dolgon segíteni, az ember kicseréli, vagy aranyra konver­tálja, de már későn volt. A jó gon­dolat pedig mindig későn érkezik. Esküvő. Hermann László a szatmári zeneiskola igazgató-tanára ma, szombaton déli tizonkót órakor esküszik örök hűséget Lehotzky Margitnak, Lehotzky János dr. és neje kedves leányának. Istentisztelet. A szatmári református templomban f. hó 10-én, vasárnap d. e. 10 órakor Kováts István dr. lelkész, d. u. 2 órakor Sarkadi Nagy József s. lelkész pré­dikál. Felmentés. Csaba Adorján főispán László Bélát a vezendi anyakönyvi kerület­ben viselt anyakönyvezed helyettesi tiszté­től felmentette. Államsegély. A m. kir. földmivelés ügyi miniszter Tyúkod község közbirtokos­ságának legelőjavitás céljaira 1300 korona Államsegélyt engedélyezett. Mister Alexander. Ez a neve annak a gondolatolvasó fenoménnak, aki holnap, szombaton és vasárnapon produkálni fogja magát Szatmáron, a Károlyi-házban. Alexander neve nem ismeretlen nálunk. Többször megfordult már itt és mindenkor magával ragadta és bámulatba ejtette a közönséget nagyszerű gondolat erőátviteli mutatványaival. Annyi tény, hogy Alexan­der előadása nem svindlin alapszik, amiről volt alkalmunk személyesen meggyőződni. Médiumával együtt bent járt szerkesztősé­günkben és valóban csodálatos produkciók­ban mutatta be az ő delejes hatalmát. Valószínű, hogy előadásai elé nagy érdek­lődéssel tekint a publikum. A Divat és Művészet őszi és téli száma a folyóiratok rendes terjedelmét és kiállítását meglepően felülmúlja. Valóságos divatmüvészi album, amelynél szebbet, káp rázatosabbat még a külföldi divatlapok sem produkáltak eddig. Az elegáns, Ízléses toa­lettekben pompázó hölgyeknek valóságos szópségkiáilitását tárják szemeink elé a „Di­vat és Művészet“ hasábjai. A tipográfiának remeklése ez az irodalmilag is magas szín vonalú divatrevü, melynek művészi illusz­trációi sorába ezúttal színes képek is van­nak ékelve. A Berkovits Hugó gondos 03 áldozatkész szerkesztésében megjelenő „Di­vat és Művészet“ e kivételesen gyönyörű száma 2 K 50 fill. Előfizetési ára egész évre 10 korona. Megrendelhető minden könyvkereskedésben vagy a kiadóhivatal ut­ján Budapest, IV., Váczi u. 7. Leányvásar az Urániában. A scala színház előtt türelmetlenül várja Thompson hadnagy barátnéját, a szép Ninát. Szomorú hirt kell vele közölnie, hajóra vezényelték s bizonytalan ideig a tengeren kell maradnia. Nina szomorúan fogadja a hirt. Nem so kára a hadnagy távozta után fényes szer­ződést kínálnak Ninának Szent-Pétervárra. Nina elcsábítva a sok pénztől elfogadja. Az orosz fővárosban egy Kohn npvü ember, állítólagos impros árió fogadj s. Nina azon­ban nemsokára borzadva tapasztalja, hogy Kohn nem impressárió, de leánykereskedő. Nem bir szabadulni, végre az időközben Szent-Pétervárra áthelyezett régi barátja, a hadnagy szabadítja ki. Dicsérni nem kell ezt a hatalmas, Szent-Péterváron játszó 3 felvonásos drámát. Eladó vizsla. Egyéves hosszú szőrű vizsla kutya e’adó. Cim a kiadóban. Flaubert-fegyv^r 9 mm. olcsón eladó. Cim a kiadóhivatalban. Jégszekrény teljesen uj állapot­ban eladó. Cim a kiadóhivatalban. Főszerkesztő: Dr. Shik Elemér. Szerkesztő : Vidor Gyula. 26698—1912. P. szám. Hirdetmény. A Szatmár-Németi kir1 törvényszék köz­hírré teszi, hogy a Szatmár-Németi szab. kir. város közönsége által Mihályi Fereric és Makay Sándor szatmárnómeti-i lakosok ellen a Ber­csényi- és Rákóczi-utcákat ÖSSZEKÖTŐ uj utca szabályszerű vonalának megtartása által a szatmárnémeti-i 62. sz. telekjegyzőkönyvben 669. hrsz. a. felvett ingatlanból nevezettek telkeihez csatolt kisajátítási ügyében a kárta­lanítási eljárás megkezdésére határnapul 1912. évi november hó 19-ik napjának d. e. 9 óráját ezen kir. törvényszékhez (I. emelet 125. sz. alatt) kitűzi, arra az összes érdekel­teket, valamint az ismeretlen tartózkodásu és távollevők részére kinevezett dr. Fábián La­jos szatmárnémeti-i ügyvéd ügygondnokot az eljárás vezetésre kirendelt dr. Paál István kir. törvényszéki biró elé (II. emelet, 125. sz. a.) azzal idézi meg, hogy az érdekeltek el­maradása kártalanítás felett érdemleges hatá­rozat meghozatalát nem gátolja és hogy az egyéni külön értesítés elmaradása, vagy a tárgyalásról való elmaradás miatt igazolásnak helye nincsen. Kelt Szatmár-Németiben, a kir. törvény­szék, mint polgári bíróságnak 1912. évi ok­tóber hó 26. napján tartott ülésében. Dr. Róth Ferenc sk. elnök. Dr. Paál István sk. előadó. A kiadmány hiteléül: Olvashatatlan, kiadó. URÁNIA mmm mozgófénykép-szinház sbbh ■i■■ w—r— mm Kazinczy-utca nuzansmu Iparos otthon ramaii m 9-én szombaton és 10-én vasárnap ...... Műsor —^ Is mert rovarok (természetes) Az ügyvéd zavarban (vígjáték) Az áruló seb (dráma) Guszti a pokolban (humoros) Leány vásár dráma 3 részben — Nordisk film, Psylanderrel. Pali mint szolga (humoros) KP7f|ptp hétköznap este 6 órakor lit/óllolo vasárnap és ünnepnap délután 3 órától folytatólagosan. BRAUN MÖR; &£&»£* Szatmár, Hidköz 1. Alapittatott 1854, Késeit szoba-fürdőt, vízvezetékeket, szívó- és nyomó szivattyúkat Raktá* ron tart pálinka főző, mosó-és takarék tűzhely-üstöket, permetezőket és mind< — ezek szerkezeteit. —

Next

/
Thumbnails
Contents