Szamos, 1912. augusztus (44. évfolyam, 172-196. szám)
1912-08-24 / 190. szám
Negyvennegyedik évfolyam. Szatmér, 1912. augusztus 2A, szombat. 1**131 190 5?ám. miyw—1 .. • /,» m . POLITIKAI NAPILAP. ** x!v-vv'4 losaitKi* Érvek hijján azok, a kiknek elevenebe vág a miniszterelnök politikájának sikere s indulatát ingerli ennek a sikernek minden újabb inegpecséte ése, fanyar gyanu-it- gatással próbálják kielégíteni a maguk bosszúvágyát. Azzal vádolják, hogy a békének barátja volt s mégis az „erőszak“ polrikáját hozta. Félrevezetésről, hitegetésről, sőt, uram istenem, az ellenzék „becsapásáról“ beszélnek. Há , igenis, a miniszterelnök, úgy.mint. a munkapárt minden tagja a békét kívánta, a békét kereste. A békéért tűrtek egy éven át mindent. Obsirukciöt, technikát, vitarendezöbizoitsági diktatúrát s minden egyebet. A miniszterelnök is, mint oh barátai és pártjának tagjai, hivő voit a békés megold tsnati, de ellen sége az obstrukciórmk. A Déliének csak az ellenzék volt az ellensége. A hitegetés vádját haszta an próbálják a körmöczbánvai bőszeddel s a miniszterelnök egyéb politikai nyilatkozataivá1 igazulni. A körmöczbányai beszédben ugyanis mit mondott a miniszterelnök, akkor pénzügyminiszter: azt, hogy a • ékes megoldást óhajtja, annak előnyt ad. De egyben nyíltan elítélte a parlamenti anarchiát, éppen azért mert lehetetlenné teszi « békés m> goldást, erőszakot provokál, a minek megvannak bizonyos veszélyei. Azóta is pénzügyminiszteri beszédeiben számtalanszor es mindig nyíltan és igen élesen elítéli az obslrukciót. Megmondotta, hogy annak vó get. keli vetni. Lehetőleg békésén, az ellenzéki partok jobb belátása alapjan; de ha igy nem megy, akkor más eszközöktől sem szabad visszariadni. Ezt Lu kács László miniszterei *ök több Ízben kimondotta. A miniszterelnök nyilatkozatából hiába próbálják a hitegetés vádját kipréselni. Minden egyéb kikerül szókból, csak hitegetés nem. Egyszerű krokodilsiráukozás ez, épp úgy ugratásra szánva, mint annyi egyéb, a mi Íródik, elhangzik és eikövetődik. Táviratok. I Fegyelmi egy városi mérnökség ellen. (Szeged, aug. 23.) Dr. Lázár György polgármester fegyelmi vizsgálatot rendelt el az egész városi mérnökség elten. Dr. G ói’ Árpád ügyvéd, a Szeged-Cson- rádi B mk ügyésze ugyanis a polgármesternél feljelentést tett és a visszaélések egész sorával vádolja meg a mérnöki hivatal tugjaif. Többek között bejelenti a polgármesternek hogy a mér nökseg közegei magánvállalatoknál és magánépitkezóseknél ellenőrzői szerepet vállaltak és ezért pénzt fogadtak el. Elgázolt esa ád. (Kiskuntó'egyháza, aug. 23.) Turcsányi Ferenc nejével és unokájával tegnap este hazafelé tartott a Csálosi-uton. A vasúti síneken haladva, nem vette észre, hogy a szegedfélegyhizai személyvonat közeledik a kocsi felé. A vonat a kocsit fellökte ős mind a hármukat felismerhe- tetlenül összeroncsolta. A szerencsétlenség oka az volt, hogy Kucsera Mihály vasúti őr elfelejtette a sorompót leereszteni. A vasú i őrt letartóztatták. A külügyminiszter Brassóban. (Brassó, aug. 23.) Gróf Bercii told külügyminiszter szombaton reggel öt órakor Budapestről Bruasóba érkezik és innen Prédáéi m át Sinaiába megy, ahol a román kirá.yi családot látogatja meg. A külügyminiszter két napig lesz Sinaiában a román királyi pár vendége és vasárnap este visszautazik Bécsbe. Hivatalos fogadtatást akartuk rendezni a brassói állomáson a kül | ügyininiszter tiszteletére, ez azon- j ban Berehtold külügyminiszter egyenes kívánságára elmaradt. A kultusz minisztériumban most folyik az évközben megüresedett és i<z újonnan szervezett tanítói állásokra pályázatok mustralása, mérlegelése, elintézése. Magyarországon tanítónak lenni, tudjuk, fájdalom, ma még nem o'yaa állapot, amilyennek lenni kellene. Kev<-s a tacifók között a virilista, egy sicc--, akivel akármelyik bankigazgató módot cserélne, de egé-z hadsereg, aki keseredett leiekkel sírva és haragosan panaszolja magának, családjának tűrhetetlen nyomorát. Valamelyest már segítettek rajtuk, de szegény az állam is, ha szegény emberek kopogtatnak az ajtaján és odáig nőtt, a tanítók keserűsége, hogy u kopogtatásuk, mint legutóbb láttuk, már dörömbölésnek is beillik. Öngyilkos pénzügyőr. És mégis, amikor jelentkezésre s/ólitjuk azokat, akik erre a kis és barna kenyerdarabra pályáznak, mit hallunk? Elmondja a hír, hogy a kul ui-zrninisztórium- /c . , no \ d i j nak abban az osztályában, a (bzentes, augusz u« -3.) BaschImályben a tanítói pályázatokról Ede 23 éve& pénzügyőri felvi-1 d intenek, bo kellett zárni az aj- nyázó a pénzügyőrségen szolga »lókat és ki kebelt adni a szigorú lati fegyverével mellbelőtte magát. | rendeletet, hogy senki, aki ebBeszállitották a vármegyei köz-P60 a d'^gban jelentkeznek, ne , , , , , _ , , | nyerjen bebocsáttatast. kórházba. Tettének oka szerelmi bánat. Felépüléséhez remény. kevés a Sokat mi történt még Tőzsde. Gabonaü^let Készáru: változatlan. BUDAPEST, 1912. aug. 23 Búza 1913. áprilisi - 11.93 „ májusi — — „ októberi — 1P53— Rozs októberi — 964— Tengeri májusi - 7’78— „ júliusi — •-----„ auguszt. — 9-81— Zab októberi — 10 2 — Tengeri 1913. máj. •-----„ októberi — •—— tudnak arról mesélni, a közelmúltban is, valahányszor tanból állások került k betöltésre. Egy-egy Port- Arturra lett mindenki, akinek egy szava v gy szavaznia volt a döntésben és végig kellett szenvednie olyan heves, olyan forró, olyan kitartó ostromot, hogy a «i tehüte, távoli tengerek part jára, vagy erdei b.Hangokba meneküh dőle. El lehet képzelni, hogy a kultuszmin s tórium illetékes ügyosztályában sem lehetett megfelelő alkalmak idején jobb vagy kényelme-ebb do guk az uraknak. Nagyon könnyen megérthető tehát az az i tózkedés, amely igy . „ — j a hidai fölvonása és kapuk eltorEptékitössde. álaszolása utján biztosítja a mun- BUDAPEST, aug. 23. |kájuk nem is kényelmét, hanem Magyarhitel 85P— SZATMAR, 1912. aug. 23 Búza uj — 9-90--— Rozs uj- — 8-— •— Zab — ó — 10-50-- Tengeri ó — 10 50—■— Osztrákhitel 645-50 Koronajáradék 87.10 _. _| egyszerűen — a —• — 1 Szólni ez ellen a — I ellen nem is lehet. lehetőségét. rendszabály Mac. Corniek-féie I-ma Manilla-zsinecj, Bellán Mátyás-féle kévekötő, finom gépoUjok és más gatidasági cikkek legolcsóbb árban szerezhetők be LINDENFELD DOMOKOSNÉ áru- ■ == házában Szatmár, Deák-tér, 27., Báró Vécsey-ház és Arpad-uiea 22. szám g =-■—= RUHA FEST, ’ == V EGTI LEG TISZTIT HAJTAJER Pált SZATMAR Al&pittatott i8S8*»baa fiyár főüzlet: Szatmár, Kossuth £ajos*u. 10. felvételi üzlet Kazinczp-utca 17-, (Jttila-utca 2. j\Iagvkó”ol? : S*écH«n^i*u. 4 Jelen sá&mimlc 8 oldal terjedelmű.