Szamos, 1912. július (44. évfolyam, 146-171. szám)
1912-07-30 / 170. szám
a I-'; I •f I • ' ... A Szatmárnémeti iparosok székháza. Irta: zs. Zsemiey Oszkár. 2. oldal ____________________________________________SZAMOS___________ Be járhatjuk az egész országot, de úgy, hogy Budapestet se kerüljük el s akkor aligha akadunk párjára annak az impozáns, mondhatni monumentális székháznak, a melyet Szatmárnémeti város iparossága egyes-egyedül, önerejéből épített föl a város legszebb helyén, legforgalmasabb utcájában a Kazinczy-utcában, az áldásos munka örök emlékére. Nagy küzdelem előzte meg a nagy elhatározást. Sokan kételkedve fogadták az óriási tervet. Nem rosszakaratú volt ez a kétkedésen táplálkozott ellentállás, de igen sokan akadtak Szatmárnémeti iparosai között, akik nem is sejtették, hogy milyen óriási anyagi és erkölcsi erőt rejt magában az a tömörülésük és összetartásuk. A lelkes és önzetlen vezetőségnek szinte leküzdhetetlen ellentállással és akadályokkal kellett megmérkőznie. S mikor rengeteg utánjárás, kapacitá- lás és a gyűléseknek alig számlálható sorozatán keresztül vergődve végre odáig jutottak, hogy ünnepségesen elhelyezzék a Szatmárnémeti Iparos-Otthon alapkövét, a mikor a szorgos munkáskezek szinte csoda gyorsasággal emelték fölfelé az iparosság kultúrájának erős, díszes várát, újabb veszedelmes akadály jelentkezett. A pénzkrizis — amint tudjuk — Szatmári sújtotta az országban legjobban. A spekuláció futóhomokjára épített apró bankok veszedelmes megingása megrémítette a kis- és nagytőkéseket egyaránt ugyannyira, hogy a szilárd üzleti alapokra épített nagyobb pénzintézetek is kénytelenek voltak pénzszekrényeik ajtajait lezárni. Ebben az időben kétségbeejtő helyzetbe, csaknem holtpontra került az Iparos- Otthon építkezése. Mégis akadt egy tekintélyes pénzintézet, a Szatmári Bank Részvénytársaság, amely hóna alá nyúlt az iparosságnak és kisegítette őket kényes helyzetükből. Klein Vilmos a Szatmári Bank r.-t. vezérigazgatója a nehéz pénzügyi viszonyok ellenére is 350,000 koronát folyósittatott az Iparos-Otthon építkezésére olyan olcsó kamatláb mellett, ami különösen abban az időben általános feltűnést keltett. Ezzel a tettével Klein vezérigazgató örök időre beírta nevét a Szatmárnémeti iparosság hálás emlékezetébe. Az épület, ami vagy helyesebben kifejezve palota, dísze Szatmárnak. Hatalmas méreteivel dominálja az egész Kazinczy- utcát. Az utcai részen üzlethelyiségek vannak. A kapualjából jobbra egy tágas folyosóra jutunk, melyről széles, márványszegélyü és márvánnyal fedett lépcsőház visz föl az emeletre. A lépcsőház nemcsak Szatmáron, de messze vidéken páratlan iparművészeti remek. A széles, márványlópcsőkön fölhaladva meglepő hatású oszlopcsarnokba jutunk. Innét nyílnak az elsőemeleti helyiségek. Mindenekelőtt a tágas, hatalmas díszteremről kell megemlékeznünk, amelyben már a jövő hó első napjaiban kezdődnek meg a budapesti „Uránia* tudományos színház mozgófénykép előadásai. A nagyteremben mindenekelőtt a beépített állandó színpad kapja meg figyelmünket. A színpad padozatának eredeti kihúzó szerkezete van. Ez arra szolgál, hogy ha népesebb darabot játszanak, a színpad padozatát a nézőtér felé 80 centi méterrel megszélesitsék. A színpaddal szemben, a terem túlsó felén emelvény van nézőhely részére, a falba pedig 12 páholyfülkét építettek. A hatalmasméretü terem menyezetét és oldalfalait művészi dombormüvek ékesítik, allegorikus kifejezői az egyes iparágaknak. Ezeket a művészi dombormunká- kat Szklemárik Károly szatmári szobrász mesteri kezei készítették. Az emeleti helyiségek közül kiemelendő még az olvasóterem, amelyből egy függőkertre vezeté ajtó nyílik. A márványlópcsőn visszatérve megtekinthetjük földszinten a kávóházat és éttermet. Mindkettő tágas, díszes és a legmodernebb fölszerelésü lesz. A szutterén- ben helyezik el a konyhát és a vendéglős lakását. Utóljára hagytuk a kávéházi helyiségekből nyíló vastag üveggel fedett széles, árnyékos terraszt, mert ez már az udvarhoz tartozik. Azaz is hogy udvar nem is lesz, hanem egy gyönyörű kert árnyas fákkal, padokkal és fedett tekepályával. Meglepő, hogy a tervezők mennyire kihasználták a rendelkezésükre állott, aránylag kis területet. Nem vész ott kárba egyetlen tenyérnyi hely sem. Az Iparos-Otthon a szatmári iparosságnak kettős diadala. Egyik az, hogy követésre méltó példáját adták az iparostársadalom kulturális haladásának és összetartásának. A másik pedig, hogy remekét mutatták be a szatmári ipar fejlettségének. Megmutatták, hogy a vidéki iparosság egyetlen lépéssel sincs hátrább a reklámdobbal dolgozó fővárosi iparosoknál. Csak az a bajuk, hogy nincs annyi munkaalkalmuk képességeik bemutatására, mint a fővárosiaknak. Mielőtt ezt a riportot lezárnók, nem mulaszthatjuk el, hogy föl ne soroljuk azokat a derék iparosokat, akik az anyagi haszontól eltekintve tisztán a szatmári ipar dicsőségéért tudásuk legjavát, úgyszólván lelkűket öntötték az épületbe. Vajnay Lajos, aki az építési munkákat végezte, maradandó, örök emlékű mü vet létesített, nem kiméivé fáradságot, nem egyszer éjt-napot egybevetve dolgozott az épületen. Bakay Géza asztalos mester szakava- .tottságát, finom ízlését az asztalos munkák dicsérik, melyekkel úgyszólván versenyeznek az Eichorn Márton lakatos mester kezéből kikerült lakatos munkák. File Ferenc ács, szilárd konstrukciójú fedélszékét sokan mintául vehetik. Horváth és Dinkreve festők szemet, lelket gyönyörködtető művészi munkái, általános meglepetésre számíthatnak. Ostreicher Tóbiás üvegezési munkái mellett meg éppen nem haladhatunk el szó nélkül, hogyha az oszlopcsarnok feletti színes üvegmozaik kellemes szurhatásait szemléljük. A burkoló munkát Veszelovszky Géza végezte a legnagyobb megelégedésre és a céget jellemző kifogástalan minőségben. Ezekben ismertettük nagyjában és röviden a Szatmárnémeti Iparosotthon uj, díszes palotáját, melynek helyiségeit augusztus hó 20-án adják át a közhasználatnak. (1912. julius 29.) 170. szám. A fölavatás szeptember hó közepetáján történik. Ez az ünnepség országos jellegű lesz. Meghívják rá az ország valamennyi ipartestületét, hogy hírül vigyék a szélrózsa minden irányába a Szatmárnémeti iparosság kettős diadalát. ha czipőszükségletét a (2o) Moskovits anatómiai-cipőgyár cipőüzletében (Deák-tér 7.) szerzi be. Talpba vésett szabott ár. Á cssngersimal rablás MEGKERÜLTEK az elrabolt ékszerek. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, julius 29. Hátborzongató véres rablótámadás történt 1911. évi december 2-án Csengersimán. A rablótámadás este 7 órakor történt a község egyetlen korcsmájában, amely Smilovics Jónás tulajdona s a Simából Csegöld felé vezető országút mentén fekszik. Este Smilovics a korcsmával szomszédos lakószobájában vacsorázott, felesége pe dig éppen lefeküdni készült, csak azt várták, mig a korcsmából egy ott egyedül idogáló ember eltávozik. Eközben Smilovicsné fiatal leánynővére a cseléddel kiment az udvarra, ahol két ösmeretlen gubás alakot láttak ólálkodni. A két leány nem mert a két idegenhez közeledni, csak ijedten nézték a gyanús alakokat, akik hozzájuk léptek. Az egyik Smilovicsné húgát derékon kapta és rászólt: — Gyere be rózsám, m házba. Azzal betaszigálta a halálra ijedt leányt oda, ahol Smilovicsék voltak. A másik alak a cselédleányhoz lépett és fenyegetve kiáltott rá : — Ha megmozdulsz vagy szólani mersz, nyomban agyonváglak. Smilovics éppen bevégezte vacsoráját ős abban a pillanatban tette el zsebkését, mikor az egyik rabló a leánnyal belépett a házba. Ideje sem volt szólani, mert az idegen ember, akinek mélyen szemébe volt húzva a kucsmája, rákiáltott: — Pénzt 1 Azzal megforgatta hatalmas furkós botját és fejen vágta vele Smilovicsot. A szerencsétlen ember eszméletlenül esett le a székről, mire felesége kétségbeesett bátorsággal ugrott férje védelmére. A rabló erre az asszonynak esett s botjával őt is agyba-főbe verte. Azután felszakitotta az asztalfiókot és a benne lévő 400 korona készpénzzel, a benne lévő Írásokkal, értékpapírokkal, 3—400 korona értékű aranynemüvel együtt elvitte. Smilovics csak nagysokára tőrt eszméletre súlyos sérülésével, de mire a súlyosan sérült házaspár és a két halálra ijedt leány fellármáztás a szomszédokat, a két rablónak a sötét éjszakában nyoma veszett. Modern ruhafestés ti & Tm \ 1 IJ n T) 4 ff' Legszebbruhatisztitás bármily divatszinre. XliXi XT vegyileg száraz utón, Gyári főüzlet Szatmár, Kossuth C.*u.l0. Felvételi fizott Kazinczv-u. 17-, (Jítila-u. 2- Nag^árol^Széclienvhu. 34. Alapittatott 1886. I