Szamos, 1912. március (44. évfolyam, 49-74. szám)
1912-03-09 / 56. szám
Negyvennegyedik évfolyam. Szatmár, 1912. március 9., szombat. 56- szám. POLITIKAI NAPILAP. Van-e hüs elegendő ? Még mindig tart a tülekedés a magyar állattenyésztés érdekei ellen, még mindig sápitoznak az argentínai kus után, amitől pedig már Bées is megundorodott, még mindig akadnak olyanok, akik készek diadalkaput felállítani a Romániából. Szerbiából, legújabban Bulgáriából beeresztendő vágó állatok részére, pedig azóta már bekövetkezett a szarvasmarha- és sertésárak lényeges csökkenése is, amit persze a fogyasztóközönsóg észre nem vehetett, mert hiszen mutálunk a hús árak nem függnek az állatáraktól, hanem csakis a mészárosok és hentesek önkényétől. Azóta még jelentékenyebb esemény is történt, ami észre téríthette volna a magyar gazdák ellenségeit, nevezetesen a közelmúltban publikálták az országos statisztikai hivatalnak az országos állat- számlálásról készült adatait. Nos, ezek az adatok kétségtelenül beigazolják azt, hogy a magyar állattenyésztés ha nem is fejlődött valami túlságosan, de nem is csökkent, úgy számban, mint pedig súlyban elegendő magyarországi vágó állat Még nem késő . . . — El kell válnunk, — ismételte szomorúan az asszony, mialatt szemei mereven szegzödtek a lábai alatt elterülő szőnyeg virágaira. — Fáj . . . nagyon, fáj, hidd el Imre, . . . de . . . nem tehetek máskép . . . s előkeresve zsebkendőjét, felszántotta azzal a szempilláin ülő fényes köny csepp eket. A férfi — Soós Imre — szemben ült az asszonynyal. Sápadt arccal hallgatta annak szaggatott beszédét, melynek értelme úgy hatott reá, mintha orozva fejbe ütötték volna. Elkábulva meredt az asszonyra. Ke zei görcsösen markolták meg a szók karját s fogai keményen vágódtak bele rángatózó ajkszélóbe. — Elza, megijesztesz! — nyögte ki végre nagy nehezen. — Az ég szerelmére, magyarázd meg szavaidat! ... És hirtelen felugorva székéről, megragadta az asszony bágyadtan ölébe eresztett kezét s belemélyeszté kétségbeesett tekintetét annak könyben úszó szemeibe. Ez sokáig szótlanul könnyezve nézett a férfi aggódó szemei közé. Majd lassan áll a fogyasztók rendelkezésére, semmi szükség sincs arra, hogy különösen a Seleti áÍTámok silány vágó állatait beeresszék, mert a magyar állattenyésztés amint lépést tudott tartani eddig is a fogyasztással, úgy lépést fog tartani ezentúl is. Különösen a szarvasmarhatenyésztés fejlődött igen örvendetesen, a szarvasmarha állomány nemcsak számbelileg szaporodott, de ama körülménynél fogva, hogy a hizlalásra kevésbé alkalmas s nem tejelő fajtákat csaknem kiszorította az egész országból a nagyobb testii, hizékonyabb és jól tejelő nyugati fajta, ezáltal igazán nugy meny- nyiségben megszaporodott a fogyasztóközönség rendelkezésére álló husanyag. Szabad-e tehát ilyenkor, ha csak egy kicsit szem előtt tartjuk a magyar mezőgazdaság érdekeit, követelni azt, hogy a keleti országok folyton betegséggel fertőzött silány szarvasmarháit bebocsá. sák Magyarország területére ? Nem, határozottan nem szabad. Azok, akik ilyesmit kívánnak, azok okulhattak volna abból, hogy mit jelent itt az ország fogyasztására nézve a legutóbb Romániából becsempészett száj- és körömfájás járvány. Egész vármegyék, egész járások álltak zár alatt, a legtöbb leereszti szempüláit s halkan, szégyenlő • sen rebegé: — Gyermekem . . . gyermekünk lesz Imre, — s Soós érzi, hogy a kis kéz meg- vonaglik kezében. A férfi szivét hirtelen valami eddig soha nem érzett forróság önti el. Arca lángvörösre gyűl ki, aggódó tekintetét az imádat rajongása váltja fel és odaomolva az asszony lábai elé, túláradó szívvel hajtja fejét annak ölébe. — Elza, édes szerelmem, — nyögi boldogságtól összeszorult torokkal s eszeveszett hévvel csókolja meg az asszony puha kis kezeit. Az asszony elórzékenyülten simogatja a férfi ölében nyugvó fejét és meghatva válaszol: — Látod, Imre, ezért kell nekünk elválnunk. (3 miatta, ami édes angyalkánk, ami eljövendő kis zsarnokunk miatt . . . Soós fejében zavarosan keringenek az egymást kergető gondolatok. Szivét megtölti valami kimondhatatlan megnyugtató érzés, mely nyomtalanul eltünteti a válás iránti kínzó aggodalmát. Boldogan emeli fel fejét és átölelve állatvásárt nem lehetett itt megtartani s addig, mig az állatforgalmi korlátozások érvényben voltak, tényleg valóságos hus- inség uralkodott Magyarországon. Most, hogy a korlátozások megszűnőben vaunak, már is határozottan csökkentek a vágóállatok árai Igaz, hogy a fogyasztóközönség nem tud erről, mert sajnos, a mészárosok és henteseknél az olcsó hús fogalma már évek óta ismeretlen. De, bezzeg próbálnának nekik a hatóságok konkurrenciát teremteni, bizonyosan észrevenné a fogyasztóközönség is az árak csökkentését. Erre azonban ne igen számítsunk. A szociális érzés hiánya miatt csak igen kivételes helyeken rendszabályozzák meg a közvetitőket. Nagyon ritka város az, ahol hatósági husszéket állítanának fel. Ámde, majd minden városban szidják a gazdákat, holott ők igazán nem okai semminek. A magyar gazdaközönségre nézve pedig nem marad más hátra, minthogy a saját egyesitett erejével védekezzék. Ezt meg is tette kezdettől fogva, legutóbb pedig a Magyar Gazdaszövetségnek nyilt alkalma erőteljesen tiltakozni a bulgáriai husbehozatal ellen. A Gazdaszövetség kívánatosnak mondotta ki, az asszonyt, mosolyogva gyermekes enyel- géssel mondja: — De édes kis bolondkám, hiszen épen a gyermek miatt kell, hogy szeressük egymást ? . . . Hiszen a kettőnk vére ő. A tied, meg az enyém. A mi véghetet- len nagy szerelmünk rózsatőjéről fakadt kicsi kis bimbója, melynek nyílására, egészséges fejlődésére a mi forró szerelmünk fogja szolgáltatni az áldásdus májusi esőt. Az asszony arca — a Soós szavaira — kínosan megvonaglik. Tagadólag ingatja fejét s fájdalmasan szól: — Nem Imre, tévedsz I Ami szerelmünk nem lesz áldásdus májusi eső? Az emberek a társadalom álpuritánjai gondoskodni fognak róla, hogy süvöltő jeges szi- rokkó váljék abból, mely megdermeszti majd az útjába eső gyönyörű virágzó életet. — Nem értelek Elza . . . Az asszony keserű mosollyal teszi kezét Soós vállára . . . — Hát nem tudod te azt édes barátom, — szól bánatos hangon, — hogy a mi szerelmünk és az erkölcs halálos ellenségek ? — Hogy oda üt az, ahol nekünk legJelen számunk 8 oldal terjedelmű*
