Szamos, 1912. március (44. évfolyam, 49-74. szám)
1912-03-08 / 55. szám
POLITIKAI MAPILAP. V ■•81 :á lumiauH Hát törvényhozás ez? Hát törvényhozás ez ? Azért adott a választók bizalma mandátumot az uraknak, hogy a parlamentből csap- széket csináljanak, ahol részeg falusi legények módjára duhajkodhatnak ? Azért tartja fenn milliós költséggel az ország a maga házát, hogy ott néhány okvet- lenkedő padokat verve mutassa, h"?y hangjával túl tudja bömbölni hét .> megye bikáját? Azért áll az a hatam s palota ott a Dunaparton, hogy b • cirkuszi bohócok ugrándozzanak, cirk < /.; akrobaták erőmutatványokat végezzenek ? Azért küzdött, vérzett a nemzet egy évezreden át a maga alkotmányosságáért, hogy a szent eszme most néhány ur hatalmi őrjöngésének jusson áldozatul ? Azért teremtették meg a 8-as idők a magyar parlamentarizmust, hogy egy fél évszázad múltán oktalan politikusok az ország minden érdekét veszélyeztethessék a parlamentarizmus kijátszása révén? Törvényhozás az, ami most a magyar parlamentben folyik? Országgyűlés, az amelynek már annyira nincs Leconte de Lisle. Látja maga előtt a haldokló normann harcost, kinek kicsorduló vérével megrajzolja a barbár vitéznek kemény és férfias arcélét. Aki nem törődve a halál borzalmaival, nyugton várja azt, mert bár ideje lejárt, de vár reá a hősök jutalma s büszkén dalolja : „Testem vidáman, ifjan napba lendül s fényes Istenek közé ülök.“ Megénekli keletnek mondás, napsütéses világát is. Magunk előtt látjuk vérpiros rózsáival, illatos, balzsamos levegőjével a mozlim fejedelem pompázó porfir-oszlopos palotáit s benne a vörös márványkutak csobogó zenéjét hallgató szultánát. Bánatos lágysággal rajzolja meg ennek a káprázatosán színes világnak pusztulását a Verandában : S elhal márványkutak vizének csabogása, Izáni rózsatők friss sóhaja elül, És el a vadgalamb gyöngéden bus bugása. Minden hallgat. Falánk darázs, karcsú ma[dárka Nem pörlekednek az érett fügék körül, Izáni rózsatők friss sóhaja elül, S elhal márványkutak vizének csabogása. (Gábor Andor fordítása). A jelen iránti keserűsége nemcsak a tovatűnt koroknak napfényes világába vebecsülete a lakosság körében, hogy egyetlen elitélő hang nem hallatszott, amikor egy exaltált ember beront a terembe és ott fenhangon figyelmezteti a képviselőket kötelességükre. A képviselőket, akik verekedni akartak, akik az elnöki emelvény felé rontottak, hogy az ország legnagyobb közjogi méltóságát, a magyar képviselőház elnökét inzultálják ? Törvényhozás az, ahol délelőtt tiz órá- tó délután négyig nem tudnak eljutni az első ülés jegyzőkönyvének hitelesítéséig, ahol csak a többség kitartó akaratán múlott, hogy a jegyzőkönyv hitelesítése nélkül nem távozott a Ház ? A hol a többségnek szinte erőszakkal kell megakadályozni, hogy az eszét vesztett ellenzék ennyire rettenetesen ne kompromittálja a magyar parlamentet ? Parlament az, amelybe revolverrel akartak jönni a képviselők? Országház az, amelynek folyosóján idegen ember szónoklatokat tart és becsmérli a képviselőket? Rettenetesen mélyre sülyedt a mai magyar parlament színvonala. És mindezt az a párt tette, amely a maga hatalmi őrjöngésében nem néz semmit, mint a saját hatalmi célját, nem látja a hatalmas érdekek, a nagy eszmék, a zérli múzsáját, hanem a pesszimizmus komor és sötét képét is fölébreszti benne. Az élet zordonságaitól való menekülés is kicsendül soraiból s ez elől a halál ölelő karjainak segélyével a Nirvánának rideg birodalmába akar eljutni. Hogy azután a végtelen űrben szertefoszlott anyag megszabaduljon teljesen az életnek még a szik rájától is. Költészetének egy másik vonását is ki kell emelnünk még s ez a természetnek nagymérvű imádása. Amilyen kevésre becsülte a jelent a múlttal szemben, épen annyira érdekli és értékeli magát a nagy természetet. Amennyire vonakodott a lelkében felgyülemlett érzelmeknek kifejezést adni, annál inkább ki tudta fejezni a természet iránt érzett szeretetét. El tudott merülni a természet gazdaságának és nagyszerűségének szemléletébe. S ez a vonzódása kifejezésre jut egész költészetében. Amikor a természetet rajzolja, tolla színessé válik és a tropikus világnak egész szingazdasága föltárul 'előttünk, ha olvassuk sorait. Pompázó színes ecsettel festi a zugó bambuszerdőket, a karcsú növésű pálmákat; majd ha kell, a rőt homoksivatagot vaszent intézmények egymásutáni pusztulását, nem érzi, hogy eljárásával egymás után dönti le a magyar alkotmányosság évezredes pilléreit. Nem néz, nem lát, nem érez semmit, csak a maga hatalmi aspirációit. Csak ezt látja, minden egyéb iránt vak, süket és néma. Pusztuljon minden, vesszen minden, csak a hatalmi remények maradjanak meg tiszta épségben. Egy évezreden át volt ez átka a magyarnak. Nem volt soha más, komolyan számbavehető ellensége, mint a magyar. Külső ellenségeit játszva verte le lelkesedésének, hősiességének erejével, csak önmagával voltak mindig nehéz küzdelmei, amelyek életerejét emésztették. De föl nem emésztették soha. A magyar honszeretet — ha nehezebben is — min iig leverte a belső ellenségeket, mer 'etereje, életvágya, élni tudása mindig hatalmasabb volt, semhogy azt pártoskodásoknak feláldozni engedte volna. A magyar nemzet elbánt belső ellenségeivel is minden időben. El fog bánni most is. Nem sokáig fognak duhajkodni a magyar parlamentben, nem sokáig fognak csapszéket csinálni a magyar nemrázsolja szemünk elé vagy a tengernek végtelen tökrót. Megragadja lelkét minden, ami a természetben szép, akár növény, akár állat, akár élettelen anyag legyen az. Hat reá a trópusok övének színes erdősége, a melyek között gyermekéveit élte le- Hat reá a tenger, amelynek zugó morajánál hányszor elringatta lelkét s megtalálva nézésében a szívnek nyugalmát. De nemcsak ezek voltak hatással reá, hanem az állatvilág is. Az állat-ösztön életének megfestése képezi nem egyszer ambitióját. Öntudatos cselekvő erővel ruházza föl az állatvilág legkülönbözőbb egyedeit. Lelket ad az állatnak, gondolkoztak a s az öntudatos lelki élet ezen becsempészését úgy hajtja vegre, hogy az egyes állatok jellegzetes vonásai élesen kidomborodjanak. Az állatoknak ilyetén való szerepeltetése uj dolog volt akkor, ma azonban már számos követőre talált ez a beállítási mód. S nem kell más példára hivatkoznunk, mint a zseniális angol poétának, Rudjard Kiplingnek alkotásaira. Az állat és növényvilág beállítása ily módon, az objektivitás, a múlt iránti ragaszkodás és szeretet képezik múzsájának legjellegzetesebb tulajdonságait. De ezek Jelen somunk 6 oldal terjedelmű.
