Szamos, 1912. március (44. évfolyam, 49-74. szám)
1912-03-07 / 54. szám
Negyvennegyedik évfolyam. Szatmár. 1912. március 7,. csütörtök. 54 szám. Auffenberg. Szatmár, 1912. raáic. 6. (She.) A magyar ügyekbe beavatkozó osztrák politikusokat Tisza István gróf nevezte el egy konfliktus alkalmával, előkelő idegeneknek s azóta egy- egy osztrák kirohanás csete-patéját e szállóige emlegetésével rendszerint véglegesen elintézték a múltkori kormányok. A mostani teljes felfordult állapotokat tekintve, az Auffenberg közös hadügyminiszter tapintatlan ráüzenése a magyar kormányra, már nélkülözi a közönséges beavatkozás jellegét úgy, hogy az elintézés sem lehet egyszerűen az átüzenőnek az elkeresztelése, mert egy találó és szellemes szállóige alkalmazásával éppen most, nem lehet a magyar közvéleményt lecsendesiteni. Az ellenzék qualifikálhatatlanul botrányos magatartásával ugyanis, titkok pattantak ki egy szövevényes tervről a háttérben, amelylyel Magyarországot közös erővel olyan anarchistikus állapotba szándékoztak taszítani, ahol azután teljes féktelenséggel és lelkiismeretlenséggel könyökig lehessen dúskálni a zavarosban. A terv azonban terv maradt csupán és ha a kivitel az előkészületek ideges izgalmában az egész magyar nemzet haragvó tiltakozásába ütközött is, mégis tekintélyes politikai tényezők ne- jreil^yetette a felszínre, akiknek a foglalkozási körét messze túlhaladó tevékenységük, már nemcsak az elhamarkodottság és tapintatlanság, de a rosszakarat és az ellenségeskedés határozott jellegével bírnak. Az élükön Auffenberg közös hadügyminiszter, egy izig-vérig osztrák generális, akitől pedig csekély önmegtartóztatáson kívül úgy sem várt valami nemeset és dicsőt a magyar nemzet. Ám a nagy ur és tábornok feledte, hogy pontban tárcája elvállalásával érzületeit és gondolkodását rögtön ketté kellett választania és továbbra mint két nemzet szolgájának mint a nemzeti érzések viharától semleges embernek, úgy vezetni a resortját, hogy e vezetésben mindkét megbízó érdekei egyforma érdemben nyerjenek elintézést. Ehelyett talpig vérig sárga-fekete osztrák maradt és eltekintve aprólékos, Leconte de Lisle. Victor Hugo halálával a francia Akadémiában megüresedett helyre a halhatat lanoknak testületé Leconte de Lis e t tartotta méltónak, hogy azt betöltse. A romantikus és szenvedélyes Hugo nak. a hideg, érzéstelen és objektiv Leconte de Lisle lesz a utódja. A véletlen igy hozta össze ezt a két homlokegyenest ellenkező szellemet s valami irónikus ize is volt az egész dolognak, hogy az objektivitás álarca mögé bujtatott költő mondja el emlékeztető szavait a nyúlt szivü subjektiv Hugóról. Nem volt kezdő iró, amikor széket foglalt az illusztris társaságban. Életének jórésze már lezajlott s ifjúsága tovaszállott az életnek gyors sz rnyain. Túl volt már ekkor minden nagyobb megpróbáltatásán az életnek. Kényelmesen teltek le napjai menten minden anyagi gondoktól. Nyugodtan haladt élete a vég felé és a halai 1894 ben sújtotta le az életnek ezt a fölényes szemlélőjét, aki hideg szívvel tudott legtöbbször végigtekinteni a létnek nagy forgatagán. ■ Neki is, mint annyi másnak, kijutott e szenvedésből, a küzdelmekből is. A sorsnak kemény ökölcsapásai azonban nemtudtak diadalt ülni fölötte, mert erős természete le tudott küzdeni minden megpróbáltatást. Szivén nem bírtak győzedelmeskedni a fájdalmas, leverő érzések; mert meg oly nehéz időkben is, amikor a börtönnek párás levegőjét kell beszivnia, szivében nem üt tanyát a kétségbeesés. Munkába kezd s nagy müvén, Homeros fordításán dogozik tovább kitartóan. Lelkének ezen erős, nyugodt vonásában része lehetett a vidéknek is, hol született és a •hol ifjúságának szépséges éveit élte le. Tárol a zajos világtól, távol a lüktető élettől, távol a tulfinomult ideges életet élő európaiaktól az Indiai óceánnak egy kicsiny szigetén, Reunión-on született 1818-ban. Itt élte le gyermekkorát, itt ábrándozott mint ifjú s a körötte csöndes egyformaságban lepergő élet, a tengernek végtelen messzeségbe vesző kéklő hullámai lelkét a nyug'dom erős páncélával vértez ■ tót föl. Hidegen hagyta környezete, csak a nagy természet, a trópikus éghajlat buja gazdagságai, növényvilága s az óceán a maga mérhetetlenségében, őrölt egyfor bár indokolatlan magyarellenes voltától, most olyan cselekedetre ragadta magát, amelyre egy kényur jogosult, de nem egy osztrák generális. Elhamarkodottságának élét lehet, hogy egy nyugodtabb időszakban szívesen tompította volna a gavallér magyar kormány és az előkelő idegen beavatkozása talán „ad acta“ került volna kollegái jóakaratából. — Auffenberg azonban éppen a mostani zavaros politikai helyzet sajnálatos előnyeit kívánta a maga céljaira felhasználni és a szövevényes kavarodás gőzéből alakja, nem mint egy előkelő idegené, hanem, mint a magyar nemzet ellensége-é emelkedik ki. Mint ilyen, teljesen méltatlan arra, hogy a magyar nemzetet, ha felében is, szolgálja és megérdemli, hogy egyenesen a magyar kormány indítson ellene akciót, egyenesen a fejét követelvén. A magyar kormány határozott és kemény pözicióját Mvánja érvényesíteni azzal a követeléssel, hogy a közös kormányban ülő magyarellenség azonnal távozzék és ne veszélyeztesse továbbra aknamunkájával, bűnös szövetkezéseivel a belső békét. maságában, majd pedig hullámainak fodros csipkefatyolával máskor meg haragos zugó bömbölésével ringatta el az ifjúnak álmodozására fogékony lelkét s a nyugalomnak derűs meleget ültette el szivében. Apja kereskedőt szeretne nevelni fiából s Franciaországba küldi gyermekét, hogy a jogi ismeretekben otthonosnak érezze magát. A kitűzött céllal nem sokat törődik. Lelkét megfüröszti a klasszikus ó kornak rég letűnt kultúrájában. Nagy szeretetiel foglalkozik a görög és római nép irodalmával, művészetével s elmerül a hetén világ derűs légkörében képzelete. Ebből a kedves hangulatból kizavarja a 23 éves ifjút a hazahívó parancs. Szomorodott szivvel kel útra s oilhona már nem tudja kielégíteni lelkének vágyakozását. A körötte lüktető élet nem birja lebilincselni. Húzódik embertársaitól, nem találja föl közöttük lelkének megbillent egyensúlyát. Csak a tenger és a természet az, mi hatni tud reá. Itt panaszolja el a tenger lágyan zsongó habjainak szivének keserűségét, csalódását az emberekben. Lelkére a keserűség sötét fátyola borult reá. Nincs maradása. Elvágyik a Jelen sxámimk 8 oldal
