Szamos, 1912. március (44. évfolyam, 49-74. szám)
1912-03-06 / 53. szám
(1911. márczius 6.) 63 szám. SZAMOS 3. oldal. pezsgögyáros ajánlata jöhet leginkább figyelembe. Törley — ajánlata szerint hajlandó nagyobb befektetéseket eszközölni és a szállót arra a nívóra emelni, amelyben a város közönségének valóban joga is van. Ezt az ajánlatot a város vezetősége nagy szimpátiával fogadta, ami érthető is, mert Törley nemcsak erkölcsi, de anyagi garancia tekintetében is igen számot tevő. A legközelebbi városi közgyűlésen egyébként újból fölszinre kerül a szálló ügye. Reggelig nyitva van! a „ROYAL KÁVEHÁZ“ a vasút mellett. KORHELY LEVES. BABLEVES. HIDEG BUFFET. Kitűnő iáját tirmsiü tokaji borok állandóan csapon. — Tisztelettel MÁRKUS SAMU, kávés. — Mozgalom a megyei közéletben. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, márc. 5. Szatmárvármegye közigazgatási bizottságában ez év elején 5 bizottsági tagság üresedett meg. Fölösleges megírnunk, hogy megyeszerte heteken keresztül nagyban folyt a korteskedés, mert a törvényhatósági bizottsági tagok a maguk politikai pártállásuk szempontjából indulva ki, a maguk emberét igyekeztek a közigazgatási bizottságba bevinni. Nagybánya város számottevő választó polgárai azonban — igen helyesen — nem a politika, hanem a közigazgatási tagosodás szerint óhajtották a kérdést eldönteni. Most, hogy a bizottsági tagsági tisztségeket betöltötték, leközlünk egy érdekes levélváltást, amely ha a jelen esetben nem is érte célját, de a jövőben lehet és mi óhajtjuk is, hogy célt érjen. E levelek a következők: Nagyságos Domahidy István urnák Domahida. Vettük becses felszólítását a köz- igazgatási bizottságba hiányzó 5 tagnak beválasztása tárgyában. Becses soraiból azon törekvés tűnik ki, hogy a vármegye jól felfogott érdeke érvényesüljön. Mi is ezeD óhajtól vagyunk áthatva s igy vagyunk bátrak becses figyelmét felhívni azon körüiményre, hogy nemcsak általános megnyugvást keltene, de a me gyei közigazgatás közérdeke volna előmozdítva, ha a megye minden járása képviselve lenne a megyei közigazgatási bizottságban, miért is rnéltóztassék odahatni, hogy a megye minden járásából nyerjen a közigazgatási bizottság kiegészítést, már csak azért is, mert az igy minden irányban kifejtett fegyelem képezheti az erő concöntrálásának legnagyobb biztosítékát. Nagybánya, 1912. március 1. Maradtunk tisztelettel: Stoll Béla Szabó Miklós Dr. Makray Mihály Almer Lajos Mándy Zoltán Bay Miklós Bényey Béla Piatthy Géza Harácsek Vilmos Almer Károly Wass Lajos Glavitzky Károly Égly Mihály Torday Jenő deési Bajnóczy Sándor Révész János Magyar Bertalan Dr. Köves Miklós Moldován László Dr. Kádár Antal Bernhardt Adolf Fülep Imre Vass Gyula Pokol Elek gróf Teleki Sándor Erre a levélre a következő választ kaptuk: Szatmár, 1912. márc. 3. Tisztelt Szerkesztő Ur l Szatmármegye közigazgatási életének jól felfogott óidekében köztudomásra kívánom hozni ezen mellékelt megkeresést, melyben Nagybánya és vidékéről oly számos és tekintélyes megyebizottsági tagsársaim igénytelen személyemnek érdeklődését fölhívták. Kérem azt közölni egész terjedelmében, mert annak igazságos alapja meg nem cáfolható, egyedül azon óhajukat vé ném szélesebb keretbe foglalni, hogy a minden járásra kiterjedő igény vidék óim alatt lenne fokozatosan érvényesíthető. Nagybánya város és vidékének lakói az alkotmányos élet hajnalától m űg állandóig tapasztalhatták részünkről azt, hogy mi szivük minden dobbanására és érdekeiknek érvényesítésére mindenekben viszhangot adtunk, még az utolsó időkben lábra kapott politikai elkülönözésben is főképpen csak azt nehézményeztük, hogy megyénk hivatott egyéniségeit politikai pártkülömbség nélkül eltolván magunktól, egy olyan (elismerem tisztességes) idegenre bízták parlamentális képviseletüket, kit megyénkhöz és Nagybányához semmi érdek nem köt, tehát részünkről a nepotizmusnak ezen ösztönszerü és méltányos nemét minden szabad választás dacára azt hiszem elfogják ismerni nagybányai polgártársaink ? Nem tagadhatjuk! ezen elhatározásuk fájt nekünk, mert a virág is úgy él, ha ápolják 1 A bizalom bizalmat szül és szorosabb kapcsokba fűz bennünket 1 Hazafias üdvözlettel Domahidy István megye biz. tag. \ T TlTIVTrS mérnöki irodája VJjtYJLC Bercsényi-u. 33. szám alá hely zte át. Telefonálóm 189A gazdasági munká- sokbiztositása — Saját tudósítónktól. — Szatmár, márc. 5. Serényi Béla gróf földmivelósügyi miniszter tegnap küldte meg az alispánnak a gazdasági munkásbiztositásról szóló törvény életbeléptetósi rendeletét. Az uj törvény szerint tiz évi tagság után nemcsak igazolt rokantság esetén, hanem hatvanöt éves korában mindenkinek feltétlenül nyugdijat ad. A teljes nyugdijat az eddiginek kétszeresében, évi 240 koronában állapítja meg. A baleset biztosítást is sokkal kedvezőbbé teszi az eddiginél. A baleseti segélyeket ugyanolyan mértékben szabja meg, mint az ipari munkások balesetbiztosítási törvénye. A balosat miatt teljesen munkakóptelenué váltak járadékát az eddiginek kétszeresére, évi 270 koronára emeli fel s az árvák fokozottabb segélyezéséről. gondoskodik. Mindazonáltal a kőtelező ba esetbizto- sitás eddigi dijait nem emeli, sőt az önkéntes nyugdíjbiztosítás dijait leszállítja. Kimondja a törvény, hogy minden gazdasági gép tulajdonosa tartozik a gép mellett dolgozó összes gépmunkásokat az országos gazdasági munkás- és cselédsegélypénztárnál biztosítani még abban az esetben is, ha gépével nem vállalkozási minőségben másnak gazdaságában végeztet munkát. A törvényt és a rendeleteket tartalmazó füzetet az Országos Gazdasági Munkás és Cselédsegélypénztár központi igazgatósága (V., Alkotmány-utca 16.) ingyen küldi meg mindenkinek, aki azt egyszer levélben kéri. Egy pénztárnoknő szép Írással felvétetik, ki már üzletben alkalmazva volt, sajátkezőleg irt ajánlattal jelentkezni lehet Szántó Mór és Tsa rvhaüzletében. flitöil Tisztelettel van szerencséin a nagyérdemű közönség tudomására hozni, hogy a Victoria szálloda éttermeit deczember 1-én megnyitottam. Törekvésem oda fog irányulni, hogy nb, vendégeim kívánságait úgy a figyelmes kiszolgálással, mint elsőrendű magyar és francia ételekkel és legjobb italokkal kielégítsem. Abonnenseket házon kívül is mérsékelt árak mellett elfogadok, diners és souper megrendelés szerint. Esténkint elsőrangú cigány-zenekar játszik Szives látogatást kér Kertész Antal. (!;) vendéglős. Modern ruhafestés if \ yrp A T I/TJ p í T Modern és tartós bármily divatszinre. -tlA-J -L xxtJ LiXi JT «A.XJ plissézés és gouYlérozás. Gyári Milet: Szatmár, Kossuth ß.-u. 10. Felvételi üzlet: Kazincz?*u. 1?., (ütfila*u. 2. Hágádról?: Széclienvi*u. 43. Alapittatott 1886 Hurut pasztilla Köhögés ellen a legjobb, ára őO fill. 3 doboz 1.30 fill. Egyedül kapható Gerő Sándor Magyar Korona gyógyszertárában rNagykörösön. *o (i 0.) »