Szamos, 1912. február (44. évfolyam, 25-48. szám)

1912-02-22 / 42. szám

XLIV. évfolyam. Szatniár, 1912. február hó 22,, csütörtök. 42. szám. Előfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K, ‘/* évre 8 K.»/«évre 3X, 1 hőre 1 K Vidékre:.. .. 16 8 .. 4„ „ 1*50 Egy ezém ára 4 fillér« SS5*»ESi6Xí=Sí Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rékóczi-utcza 9. szém. ib Telefonszéni: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések: Készpénzfizetós mellett, a leRjutAnvosabb Árban kezel­tetnek. — Ax apróhirdetések között minden ezó 4 füléi. Nyilttér sore 20 fillér. 5<\z örökös béke. Szatmár, febr. 'í\. (She.) A béke mellett merül ki manapság Magyarország teljes közéleti tevékenysége és hogy egyebet ne említ­sünk, nem kisebb kormányzati köteles­ség, mint a költségvetés, csak a politi­kai programmá kényszeredett béke­huzavona felfüggesztése folytán tudott megszületni. Nagy elmék, elvhü hazafiak titkos és nyílt szineu : nagyképü fontos­kodásokat termelnek — és formulákkal, cikornyás lehetetlenségekkel gubban- colnak egy áldatlan szövevényt, amit a közvéleménynek, mint a parlamenti pár­tok közötti megegyezésre való törekvést, — adnak be. Nagyon felemelő volna a gondokat, ha minderről szentül elhihetnőnk, hogy a béke programm joutá emelése a köz­élet vezetőinek jóhiszeműségén alapul, — ám, sajnálattal inkább annak a fé­lelmünknek, bátorkodunk kifejezést adni, hogy a magukra erőszakolt tulóvatosság folytán, a legrosszabb hiszemben — kény­szerítve vannak erre. ügy kell, legyen, — hogy a nem­zet és vezetői között nincs meg az a kontaktus, amely elhatározó lépések megtételére bátorítaná, a cselekvésre fel­jogosítottakat, — vagy ha van is, erről nincs biztos tudomásuk azoknak, akiket döntő csatákba és nem portyázó csatá­rozásokba küldtek fel a választóke­rületek. / A nyugodt, békés, termelő munkál­kodás idejét áhítozzak keserves eszten­dők óta és ezzel szemben nem vagyunk kielégítve avval a munkássággal, amelyet parlamentünk most már majdnem egy évtized óta produkál. Felekezeti felfortyanások, személyi torzsalko 'ások, egyéni érvényesülések kis és nagy epizódjait írhatja fel legfel­jebb a történetiró Magyarország leg­utóbbi tiz évéről, amelyek mel'ett suty- tjomban, az igazi tárgyilagos megvita­tás elengedhetetlen processzussá nélkül, alkotódnak a törvényeink. Az úgynevezett béke hadjárat dip­lomatikus előcsatározásai után döntő csa­tát vártunk legutóbb is és ehelyett na­pirend előtti felszólalások, újra a torkig megunt ösvényre, az alkudozások célta­lan huzavonáiba terelték az ország dolgát. Teljesen indokolatlanul. — Elvégre a nemzet legutóbbi Ítélkezése és pedig most már feltétlenül jogerős ítélkezése, pálcát tört a nemzeti jelszavak programmjávál ágáló politika felett s az a töredék, mely ma a parlamentben ezt az okvetetlenkedő múltat képviseli, egyáltalában nem hivatott egy ország békés munkáját feltartani. Vele szemben egy hatalmas több­ség, hunyász várakozással les elejtett szavakat, amelyek hangjába, vagy ér­telmébe belekötve : igy együttesen pocsé­kolják a felette drága időt, melyet az ország felvirágoztatására, békés és ter­mékeny munkálkodásra volna kötelessé­gük felhasználni. Tiszta, világos, nyilt elintézését kéri a közvélemény a jelen politikai gabajo- dásnak és nagy az elkedvetlenedés, hogy a közeli napok eseményei csak még sű­rűbb ködöt vontak a várakozások elé. Döntő csatát, győzelmet reméltünk az okvetetlenkedő kisebbség felett s ehe­A családapa. Rendszerint, derekas kártyarendezések vagy alapos ivások után szokott az ember hurutot kapni Zsilin Sztepanyes Sztepan szokatlan mogorva hangulatban ébred föl. Savanyu, gyűrött és megviselt az egész meg­jelenése. Lassan felöltözik, lassan megissza a vichy-i vizét s elkezd keresztül-kasul járni a szobában: — Szeretném tudni, micsoda barom mászkál itt és nyitva hagyogatja az ajtókat? — mondá bosszúsan összehúzva magán a hálókabátját s egy hangosat köpve. — Szedjétek fel ezt a papirost! Mit hever itt ? Húsz cselédet is tarthatunk s még sincs annyi rend sem, mint az utolsó korcsmában. — No, ki csengetett ? — Anfisza anyó, aki Fegyót a kereszt­vízre tartotta, — felelt a felesége. — Mit őgyelegnek itt az ingyenélők ?! — Igazán nem értelek Sztepanyes Sztepan. Hiszen magad hívtad meg, most meg szitkozódok — Én nem szitkozódom, csak beszélek. Csak tennétek legalább valamit, de nem, ott ültök összetett kezekkel és lestek valami pörpatvarra 1 Becsületemre mondom, nem értem ezeket az asszonyokat! Nem ertem ! Hogy tudnak egész napokat tétlenül tölteni? A férj dolgozik, töri magát, mint az ökör, mint a marha, a felesége pedig, az élete párja ül ott, mint a baba, nem csinál semmit s csak alkalomra vár, hogy puszta unalomból kikezdjen az urával. Ideje Ma­tyónké abbahagyni ezeket az intézeti szo­kásokat ! Ma mar nem vagy növendékleány, nem vagy kisasszony, hanem anya és fele­ség! Elfordulsz? Aha! Persze, kellemetlen ilyen keserű igazságokat hallgatni ! ? — Különösen, hogy rendesen csak olyankor beszélsz ilyen keserű igazságokat, mikor a májaddal vaD bajod. — Csak rajta, kezd meg a szezénákat, rajta . . . — Tegnap a zöldben voltál? Vagy játszottál valakinél? — És ha úgy volna ? Kinek mi köze hozzá. Köteles vagyok tán számot adni róla ? Talán nem a magam pénzét vesztem, ha vesztek ? Mindaz, ami én bírok 3 mindaz, amit ebben a házban kiadnak, az enyém ! Értetted ? Az enyém 1 így megy tovább is, éppen igy. De Sztepanyes Sztepan soha sem annyira okos, szigorú és igazságszerető, mint ebédnél, amikor ott ülnek körülötte a házbeliek. Már rendszerint a levesnél kezdődik. Alig hogy az első kanál levest lenyeli, Zsilin egyszerre összeráncolja a homlokát és abbanhagyja az evést. — Tudja a manó mi ez . . . — mor­mogja. — ügy látszik, már csakugyan a korcsmába kell mennem ebédelni. — Mi ez? — kérdi aggódva a fele­sége. — Talán nem jó a leves? — A leves ma igen jó — jegyzi meg félénken a nevelönő. — ügy ? . . . ügy találja ? — szól Zsilin, bosszúsan pislogva rá. — Egyéb­iránt kinek-kinek megv n a maga ízlése. Egyáltalában valljuk be őszintén, kettőnek Ízlése nagyon is elüt egymástól. Vaszilijevna Varvara, Önnek például tetszik ennek a fiúnak a magaviselet« (Zsilin tragikus moz­dulattal rámutat a fiára, Fegyóra) ön el van ragadtatva általa, én pedig, én szé­gyenlem magamat, ügy bizony ! Fegya egy hétéves, sápadt, beteges arcú fiuska abbanhagyta az evést és lesüti a szemeit. Az apa még sáppadtabb lesz. — Úgy bizony, ön el van ragadtatva, én meg szégyenlem magamat . . . Kinek van igaza keltőnk közül, azt nem tudom, Jelen számunk 8 oldal terjedelmű.

Next

/
Thumbnails
Contents