Szamos, 1912. február (44. évfolyam, 25-48. szám)
1912-02-22 / 42. szám
XLIV. évfolyam. Szatniár, 1912. február hó 22,, csütörtök. 42. szám. Előfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K, ‘/* évre 8 K.»/«évre 3X, 1 hőre 1 K Vidékre:.. .. 16 8 .. 4„ „ 1*50 Egy ezém ára 4 fillér« SS5*»ESi6Xí=Sí Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rékóczi-utcza 9. szém. ib Telefonszéni: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések: Készpénzfizetós mellett, a leRjutAnvosabb Árban kezeltetnek. — Ax apróhirdetések között minden ezó 4 füléi. Nyilttér sore 20 fillér. 5<\z örökös béke. Szatmár, febr. 'í\. (She.) A béke mellett merül ki manapság Magyarország teljes közéleti tevékenysége és hogy egyebet ne említsünk, nem kisebb kormányzati kötelesség, mint a költségvetés, csak a politikai programmá kényszeredett békehuzavona felfüggesztése folytán tudott megszületni. Nagy elmék, elvhü hazafiak titkos és nyílt szineu : nagyképü fontoskodásokat termelnek — és formulákkal, cikornyás lehetetlenségekkel gubban- colnak egy áldatlan szövevényt, amit a közvéleménynek, mint a parlamenti pártok közötti megegyezésre való törekvést, — adnak be. Nagyon felemelő volna a gondokat, ha minderről szentül elhihetnőnk, hogy a béke programm joutá emelése a közélet vezetőinek jóhiszeműségén alapul, — ám, sajnálattal inkább annak a félelmünknek, bátorkodunk kifejezést adni, hogy a magukra erőszakolt tulóvatosság folytán, a legrosszabb hiszemben — kényszerítve vannak erre. ügy kell, legyen, — hogy a nemzet és vezetői között nincs meg az a kontaktus, amely elhatározó lépések megtételére bátorítaná, a cselekvésre feljogosítottakat, — vagy ha van is, erről nincs biztos tudomásuk azoknak, akiket döntő csatákba és nem portyázó csatározásokba küldtek fel a választókerületek. / A nyugodt, békés, termelő munkálkodás idejét áhítozzak keserves esztendők óta és ezzel szemben nem vagyunk kielégítve avval a munkássággal, amelyet parlamentünk most már majdnem egy évtized óta produkál. Felekezeti felfortyanások, személyi torzsalko 'ások, egyéni érvényesülések kis és nagy epizódjait írhatja fel legfeljebb a történetiró Magyarország legutóbbi tiz évéről, amelyek mel'ett suty- tjomban, az igazi tárgyilagos megvitatás elengedhetetlen processzussá nélkül, alkotódnak a törvényeink. Az úgynevezett béke hadjárat diplomatikus előcsatározásai után döntő csatát vártunk legutóbb is és ehelyett napirend előtti felszólalások, újra a torkig megunt ösvényre, az alkudozások céltalan huzavonáiba terelték az ország dolgát. Teljesen indokolatlanul. — Elvégre a nemzet legutóbbi Ítélkezése és pedig most már feltétlenül jogerős ítélkezése, pálcát tört a nemzeti jelszavak programmjávál ágáló politika felett s az a töredék, mely ma a parlamentben ezt az okvetetlenkedő múltat képviseli, egyáltalában nem hivatott egy ország békés munkáját feltartani. Vele szemben egy hatalmas többség, hunyász várakozással les elejtett szavakat, amelyek hangjába, vagy értelmébe belekötve : igy együttesen pocsékolják a felette drága időt, melyet az ország felvirágoztatására, békés és termékeny munkálkodásra volna kötelességük felhasználni. Tiszta, világos, nyilt elintézését kéri a közvélemény a jelen politikai gabajo- dásnak és nagy az elkedvetlenedés, hogy a közeli napok eseményei csak még sűrűbb ködöt vontak a várakozások elé. Döntő csatát, győzelmet reméltünk az okvetetlenkedő kisebbség felett s eheA családapa. Rendszerint, derekas kártyarendezések vagy alapos ivások után szokott az ember hurutot kapni Zsilin Sztepanyes Sztepan szokatlan mogorva hangulatban ébred föl. Savanyu, gyűrött és megviselt az egész megjelenése. Lassan felöltözik, lassan megissza a vichy-i vizét s elkezd keresztül-kasul járni a szobában: — Szeretném tudni, micsoda barom mászkál itt és nyitva hagyogatja az ajtókat? — mondá bosszúsan összehúzva magán a hálókabátját s egy hangosat köpve. — Szedjétek fel ezt a papirost! Mit hever itt ? Húsz cselédet is tarthatunk s még sincs annyi rend sem, mint az utolsó korcsmában. — No, ki csengetett ? — Anfisza anyó, aki Fegyót a keresztvízre tartotta, — felelt a felesége. — Mit őgyelegnek itt az ingyenélők ?! — Igazán nem értelek Sztepanyes Sztepan. Hiszen magad hívtad meg, most meg szitkozódok — Én nem szitkozódom, csak beszélek. Csak tennétek legalább valamit, de nem, ott ültök összetett kezekkel és lestek valami pörpatvarra 1 Becsületemre mondom, nem értem ezeket az asszonyokat! Nem ertem ! Hogy tudnak egész napokat tétlenül tölteni? A férj dolgozik, töri magát, mint az ökör, mint a marha, a felesége pedig, az élete párja ül ott, mint a baba, nem csinál semmit s csak alkalomra vár, hogy puszta unalomból kikezdjen az urával. Ideje Matyónké abbahagyni ezeket az intézeti szokásokat ! Ma mar nem vagy növendékleány, nem vagy kisasszony, hanem anya és feleség! Elfordulsz? Aha! Persze, kellemetlen ilyen keserű igazságokat hallgatni ! ? — Különösen, hogy rendesen csak olyankor beszélsz ilyen keserű igazságokat, mikor a májaddal vaD bajod. — Csak rajta, kezd meg a szezénákat, rajta . . . — Tegnap a zöldben voltál? Vagy játszottál valakinél? — És ha úgy volna ? Kinek mi köze hozzá. Köteles vagyok tán számot adni róla ? Talán nem a magam pénzét vesztem, ha vesztek ? Mindaz, ami én bírok 3 mindaz, amit ebben a házban kiadnak, az enyém ! Értetted ? Az enyém 1 így megy tovább is, éppen igy. De Sztepanyes Sztepan soha sem annyira okos, szigorú és igazságszerető, mint ebédnél, amikor ott ülnek körülötte a házbeliek. Már rendszerint a levesnél kezdődik. Alig hogy az első kanál levest lenyeli, Zsilin egyszerre összeráncolja a homlokát és abbanhagyja az evést. — Tudja a manó mi ez . . . — mormogja. — ügy látszik, már csakugyan a korcsmába kell mennem ebédelni. — Mi ez? — kérdi aggódva a felesége. — Talán nem jó a leves? — A leves ma igen jó — jegyzi meg félénken a nevelönő. — ügy ? . . . ügy találja ? — szól Zsilin, bosszúsan pislogva rá. — Egyébiránt kinek-kinek megv n a maga ízlése. Egyáltalában valljuk be őszintén, kettőnek Ízlése nagyon is elüt egymástól. Vaszilijevna Varvara, Önnek például tetszik ennek a fiúnak a magaviselet« (Zsilin tragikus mozdulattal rámutat a fiára, Fegyóra) ön el van ragadtatva általa, én pedig, én szégyenlem magamat, ügy bizony ! Fegya egy hétéves, sápadt, beteges arcú fiuska abbanhagyta az evést és lesüti a szemeit. Az apa még sáppadtabb lesz. — Úgy bizony, ön el van ragadtatva, én meg szégyenlem magamat . . . Kinek van igaza keltőnk közül, azt nem tudom, Jelen számunk 8 oldal terjedelmű.
