Szamos, 1912. február (44. évfolyam, 25-48. szám)
1912-02-17 / 38. szám
XLIV. {»v'oiyarr-. Szatmár, 1912. február hó 17,. szombat. 38- szám. M[0 1., u vmmämju unur. Etöf)z«téei dij : Helyhsn: 1 évre 12 K,‘/i évre 6 K. V* évrt3K,1 hóra 1 K Vidékre: ...... 16 „ 8 .. 4...........1‘50 Eg y sxém Ara 4 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Rákóczi-utcza 9. szám. m Tslsfonszárn: 107. Mindennemű dijak Szaímiron, a lap kiadókivate.14.ban fizetendők. \ Hirdetések: • ^ Készpénzfizetés mellett, a legjutér*vo«abb irhán k5r,»!- tetoak. — A* apróhirdetések kfizíVt minden szó 4 fülé*. Myüttér sora 20 fiUér. ......_ - ----- -----..-------- —áss Utazás a semmi körül. y—r.) A miniszterelnöknél!: nagy izgalommal várt beszéde elhangzott, a Házat elnapolták hétfőre. Ezt » néhány napi szünetet az ellenzék arra használja fői, hogy a hót íői ülésen az ő megszokott hangnemükön válaszoljanak a miniszterelnöknek, hogy a parlamenti kabaré pódiumán odadörögjék a kormánynak, hogy a miniszter- elnök békeajánlatát nem fogadják el, hanem tovább védelmezik az országot attól a végelpusz'uláetól, ami okvetlenül bekövetkeznék akkor, hogy ha a kormány békejobbját elfogadnák. Ez lesz a hétfői ellenzéki válasznak tartalma. Hát jól van. Tegyük föl, hogy ellenzéki szemüvegen nézve valóban elpusztulna szegén* Magyarország, hogyha a kormány békejavaslatait elfogadná. Tegyük föl ! De ugyanakkor vegyük csak bonckés alá, hogy mik is azok az ellenzéki követelmények, amelyek megmentenék ezt e szegenv hazát. Apponyi gróf formulázta a Kossuth vezetése alatt álló ellenzék követeléseit. Hát bizony, bármennyire forgatjuk ezeket a poutozatokat, és ha a legjobb jóakarat nagyító üvegén keresztül is szemléljük, nem tudunk benne egy csöppnyi honmentő arkanumot felfedezni. A« Apponyi-féle békepontozatok csak ssiláris módosítást, közjogi zsonglő- rösködést tartalmaznak, de egy szemernyi sincs benne abból, amire reá lehetne fogni, hogy ettől az ország és népe megerőíödik. Nem az kell ennek a közjogilag összedrótozott ország népének, hogy a vezetésére hivatottak jogi dueliumokat várjanak, hanem egy tartós, csöndes béke, amit eredményes munkára használhat fel az ország. Tessék csak körölnézni az országban. A nyomor, a kétségbeesés fojtogatja a népet, mialatt fönn az ország Házában néhány jól táplált honatya egyéni érvényesülése érdekében belekapaszkodik a haladás szekerébe, hogy megállíthassa. Hát hiszen egy darabig csak megy nekik, de ha idejekorán föl nem hagynak a kerékkötéssel, keresztülmegy rajtok e^fCTizefeár., és halomra gázolja őket. A helyzet. Bpest,, 1912. február 16. A magyar ellenzék most már tisztában lehet a helyzettel. Khuen-Héderváry gróf ma nyilt és világos módon kifejtette mennyiben hajlandó kívánságait honorálni és mennyiben kell azokat elutasítani. Ahol kénytelen volt nemmel válaszolni, ezt beható indokolással iette, amelyből kitűnt, hogy számára csak tárgyi körülmények mértékadók. De a magyar miniszterelnök fejtegetéseinek ezen részénél talán még jelentősebbek voltak azok az altalános szempontok, amelyeket ma ismét érvényesített a véderőreform érdekében. Ez szükséges volt, mert az ellenzék még mindig igyekszik azt a látszatott kelteni, mintha Magyarország a véderő kiépítésén egy ált'lóban nem volna érdekelve, minthogyha áldozatról volna szó, amelyet az országra rákényszeritenek anélkül, hogy megfelelő előnyöket kapna érte. A véderőreform legfőbb céljául a miniszterelnök a nemzet és kultúrájának biztosítását jelölte meg. Azt lehetne hinni, hogy azok a pártok, amelyek a nemzeti Nóták. Késő estig.............. Késő estig elmerengek A csillagos égen Mindég, mindég a te fényes Csillagodat nézem. Elmerengve, álmodozva Addig nézek rája, Mig könnyűmben meg nem fürdik Két szemem pillája. Akkor aztán könnyebülve Alszom át az éjét, Csak azért, hogy másnap ismét Csillagokat nézzek. * * * Nem vagyok én .............. Ne m vagyok én olyan korhely, Mint a falu szája mondja, Csak a szivem búbánatát Emésztem a tüzes borba, Hej’h de hogyha a világnak Minden bora felém folyna, Búbánatom még akkor is Még tovább is hasogatna Búd. A szolga. Irta: Sadovenau Mihály. Egy hónappal az öreg Lupascu Tódor halála után, egy szép nyári reggel a fiatal bojár, Lupascu János rendes szokása szerint ki akart lovagolni. De alig lépett ki az ajtón, már is bosszúság várta. A lépcső alján csak szolgáját találta, nyerges lovát még nőm vezették elő. A fiatal bojár nem tartozott a türelmes emberek közé, sokkal kisebb dolgok is felingerelték és ez az eset valósággal kihozta sodrából. A vér fejébe szállt, to- porzékolt és felhívta a bűnös szolgát. A szegény ember szóhoz sem jutott, a bojár négyszer megpofozta, lovagló ostorával végigvágott rajta és azután rikácsoló hangon ráparancsolt, hogy rögtön vezesse elő a Cézárt. Mindez egy másodperc alatt történt' mielőtt a szolga egyetlen szóval is védekezhetett volna. Ugylátszik, nem is nagyon vette a szivére, egykedvűen kereste meg kalapját, amely lerepült fejéröl, a lépcső alján véresen kiköpött és szótlanul indult az istálló felé. — Az én szolgáim csupa gazemberek — fordult a bojár gazdatisztjéhez, aki közönyösen nézte az egész jelenetet. Már fiatal kora ói a szolgálta a családot, nagyon jól ismerte mait. Most is nyugodtan válaszolt. — János ur, most nem volt igaza, mert e; az ember nem hibás. Cézárt patkóim kellett és csak most hozták haza a kovácstól. A bojár újra felfortyant. — Eh mit, maga is beleavatkozik mindenbe. — János ur, hiszen nem nagy eset az egész, nem is azért mondom. De mégis jó, hogyha az ember megválogatja, kit üt meg. Ezt az embert nem tanácsos bántani. Nastasze csendes, jó szolga, de néha elragadja az indulat és. olyankor nem ismer határt. A megboldogult bojár is — Isten nyugtassa békén — ö is kíméletesen bánt vele, mert roppant erős ez az óriás. — Ostobaság — nevetett a bojár — inkább nézzen utána, hogy gyorsabban elővezessék Cézárt. Nastasze már visszatért, kantárjánál fogva vezette Cézárt. Arca ki volt pirulva, de azért nyugodtnak látszott. Széles vállu Jelen ezámunk 8 oldal terjedelmű.
