Szamos, 1911. október (43. évfolyam, 224-249. szám)

1911-10-31 / 249. szám

XUII. évfslyam. Szatmár, 1911. október hó 31., kedd. 249. szám. Előfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K. */i évre 6 K. */. évre 3K, 1 hóra 1 K Vidékre:.. 16 „ „ „ 8 „ „ 4„ „ „ 1*50 Egy szám éra 4 fillér. Rékóczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Készpénzfizetés mellett, a legjutányosabb árban kftzél- tfitnak — As apróhirdetések között minden szó 4 fillér. Nyttttér sora 20 fiitér. KI gátolja a parlamenti bákéb? Szatmár, 1911. október. Az ország dolgainak intézésében helyesen csak annak az elemnek lehet része, amely magyar szempontból állam alkotó elem. Ilyen elemnek kell tekinteni a magyar népnek azt részét, amely kellő szellemi tulajdonokkal rendelkezik ahhoz, hogy saját tényének horderejét azoknak helyes vagy helytelen voltát megítél­hesse és hogy működése által a haza ér­dekei, csorbálást ne szenvedjenek, hanem a fejlődés, a haladás virágozzék minden lépése nyomán. A népnek a« a része, amely ilyen tulajdonsággal nem bir, az ország dol­gai intézésében helyet jogosan nem foglalhat, mert az nem állam alkotó elem, sőt magyar szempontból haszna vehetetlen tömeg, amely az ország ér­dekeit szem előtt tartani nem képes; már pedig a Juath-fóle ellenzéki csoport által követelt választójoggal, ki volna Magyarország szolgáltatva ennek az elemnek; amelyre nézve nincs kizárva, hogy magához hasonlókat választana országgyűlési képviselőknek. Az a párt azonban még is ezt a tömeget kívánja előtérbe tolni az által, hogy a választójogot minden megszorítás nélkül ezekre is kiterjeszteni óhajtja. Mi lenne a magyar parlamentből akkor, ha az országgyűlési képviselők többsége a választás esélyei folytán ebből a tömegből kerülne ki ? Mi lenne Magyarországból, ha ennek sorsát az a tömeg irányítaná ? Parlamentünkből nem lenne más, mint egy olyan testület, amely alkotni nem bir, de rombolni: tud. Magyar- ország pedig össze omlanék, mint gyer­mek kezében a kártya vár és csak em­léke maradna fenn, más nemzetek előtt — intő példaként. Ebben a kérdésben tehát mi nem lehetünk egy nézeten, azzal az ellenzék­kel, még akkor sem ha a Berzeviczy béke actiójának az ütköző pontját, az ilyen választójog létre hozása képezné; inkább haladjon az a párttöredék, a kétes értékű obstructiónak lejtőjén, de ennek azt a kívánságát honorálhatónak egyáltalában nem tartjuk. Majd csak véget ér az obstruotiós szenvedély okkal, móddal valahogy; de a magyar érdeket ilyen hazárd játékkal koczkára tenni nem szabad; mert a magyarnak több mint ezer éves hazájá­ban mind örökre élni kell. Mi tehát nem a nyers tömeg, ha­nem az állam alkotó elem mellett kar­doskodunk, mert csak ettől várhatunk a hazára nézve üdvöt és nem attól a tömegtől, amely csupán zajongani tud. Azt mondja a Justh-féle ellenzéki sajtó, miként a békének akadálya az, hogy a munkapárt a választójogot amaz ellenzék által óhajtott alakban nem biz­tosítja ; azonban ez az állítás nem felel meg a valóságnak, mert a békét nem a mu' kapárt, hanem az ellenzéknek em­lített töredéke gátolja az által, hogy minden áron olyan választójogot akar, amely ha megvalósulna: magyar hazánk romlására vezetné, amit pedig a munka­párt nem engedhet meg. Oszlassa el az ellenzék ezt a jogo­san eloszlatni kívánt akadályt: a béke azonnal kész; ellenkező esetben a követ­kezményekért a felelősség az említett ellenzéket terhelt. (y.) Valódi amerikai ®i«t£>ro cipőig csal; 13 kor. Vujánál. Azok a „Téli Esté“-k. Irta: Bodnár Gáspár. II. Nincs kényelmesebb birálat, mint az általánosítás. A bírálati közhelyeknek sab­lonos alkalmazása. Hanem aztán, ha azokat az általános állításokat a konkrétre, a határozott meg­jelölésekre kényszerítjük: akkor sül csak ki a felületesség, a lelketlensóg, a mivel a világban is, a közéletben is dolgozni szoktak. Most hallom, hogy ön ügyvédjelölt, kritikus uram. Hát tudhatja, hogy a tör­vényszéki tárgyalásoknál is : akkor szőrit a csizma igazan, mikor állításainkat a leg- konkrótebb formában kell beigazolni. Hát ha ön nem tette meg, hogy egyes konkrét alakban mutatta volna be az én elbeszéléseim hőseit, konkrét alak­ban bizonyította volna, hogy azok nem az életből valók, hanem az én álmodozásaim­ból pattantak ki, ha reális adatokkal nem mutatta meg, hogy én mindig és folyton rózsaszínű szemüveget használok és sem állványokat, sem kormot, sem piszkot, sem cselédek nyuzását, sem szülőknek hazudo- zásait nem akarom bevinni elbeszéléseimbe, hanem csak hazugságokat . . . hát meg­cselekszem én. Előveszem mindazokat az elbeszélé­seket, amiket csak a legutóbbi időben ír­tam. Főleg a helyi lapokban közöltem. És vizsgálom, vájjon az én alakjaim modelljeit egyáltalán nem lehet az életben feltalálni ? Hát kikről, mikről is írtam ón ? írtam „A királyné és szegény asz- szonyról*. Mind a kettő elveszti egyetlen fiát. A trónörököst és a katonaságnál szol­gáló paraszt legényt. No, aki itt, ebben a kis képben, melyet egyik bírálóm „bájos“ kis elbeszélésnek nevez, melyet egyik if­júsági olvasó könyvbe illesztett be egy neves pedagógus . . . nem ismeri fel a mi tragikus véget ért nagyasszonyunkat, a maga csudás egyéniségében . . . annak a lelke, annak a szeme, annak a pápaszeme igazán vastag korommal és füsttel van bevonva. írtam „A rozmaring és az özvegy asszonyról“. Ez az alak városunk élő alakja. Itt járdolja az özvegység, az aggság szomorú kálváriáját. Ezren meg ezren ráismertek azonnal. Az első pilla­natban. Festettem az öreg paraszt-gazdát, a ki földjeitől, első és utolsó szerelmétől bú­csúzik. Akinek alakja valóság. Egyik ne­ves festőnk is megörökítette. Én pennával kísérlettem meg lerajzolását. Megrajzoltam az öreg balatoni halász lélektani rajzait. Előttem áll most is a valóságban, amint hófehér hajával, még mindig erős karjával a Balaton partján nekem életéről mesél — beszél. Hát ez sem a Holdból, az álmok országából való alak. Vagy talán a Virágárus leányka képe az, amely ön előtt soha mosolyra, kedves­ségre, naivságra nem nyílott. Adtam a „Pikoló“ lélektani rajzát. Húsz esztendeje, hogy vendéglőben koszto- zom. Már csak mégis ólő alakot láttam és rajzoltam meg, mikor toliam hegyére vettem. Olvashatta tőlem az ón kritikusom „A gyermekek bucsuzását a szülei háztól“. Hát ezek a könnyező szemek, ezek a gondtalan vidámságból egyszerre busulásba merülő arcok, mégis csak az életnek, a tanintézeteknek élő arcai. Festettem az első bálba készülő leáuy lélektani állapotát. Vájjon álmodom vagy az ólet egyik való kópét lestem meg? Adtam a cigánynak lélektani rajzát. Annak a furfangos léleknek kópét, a ki elesalt a kunyhójába, hogy szemeimmel ' lássam nyomorúságát! Ez is álmodozás ? „Az Isten nem halt meg“ című re­és hozzávalók legna- ( gy óbb választékban * és legolcsóbban Sittaár, iMincxj-ntu 3. iram Ttiefon 331. life. divat- :: üzletében Mi

Next

/
Thumbnails
Contents