Szamos, 1911. szeptember (43. évfolyam, 199-223. szám)
1911-09-14 / 209. szám
XLIII. évfolyam. Szatmár, 1911. szeptember r.ó I4„ csüíö. 209. 573m. POMTHSJÜÍ MJUPBLl&JP. Előfizetési díj *»iyr#n: t evre 12 K.»/, évre 6 K. évre3K, 1 hóra 1 K '•tJjíiíre; 16 .. a 4. .. _ 1'50 £«j?r sstájv. ?ra 4 fitJés*. Szerkesztőség és kiadóhivatal ■ ! Rékóczt-utcza 9. szám m T«t«fonszám: 107. j Mindttunnmü ríttak Szauaiiron. a lap kiadóhivatalában firetnndrtk Hirdetések: Készpénzfizetés mellett, a iegjulftnvosabb ftrnan kezeltetnek. — Az apróhirdetések köüött minden szó A füléi. Nyiittér sora 20 fillér Megjelentek már a politikai augurok, a lesoványodott jő- vendőrnondók. Fontoskodó arccal néznek bele a politikai világba és azután nagy fordulatokról énekelnek. Olyan fordulatukról, amelyektől Isten óvja meg szegény hazánkat. Kik ezek az augurok? Kik volnának mások, mint a régi koalíciónak ki- tártottjai, akik, mint a megvedlett rák, eddig csak rejtekhelyeiken tartózkodtak. Bőrük most egy kicsit megkeményedett, hát bátrabbak lettek és hogy éhségüket csilapitsák ki-kitekintenek a külvilágba, vájjon sodor-e nekik valamit oda a politikának zavaros vize. Kossuthék „Szózat“-a ébresztette föl őket, az vont rájok egy kissé keményebb páncélt. No és mi egyébről regélhetnének, mint a kormány bukásáról ? Jövendöléseiknek természeesen semmi pozitiv alapja nincs. Olyanok ők, mint a régi pogány papok, akik hol a tölgyfa leveleinek susogásából, ho! a teher lónak beleiből, hol meg a mécses füstjéből állapították meg az istenek akaratát. Igen, mert fölcsaptak jövendőmondóknak és igy jövendölniük kellett. Elvégre az is kenyérkeresés. Mert vannak még a világon naiv lelkek, akiket lépten-nyo- mon be lehet csapni egy kis hazugsággal. És, ha jól vizsgáljuk a do got, minden nagyítás nélkül elmondhatjuk, hogy a jövendőmondás sem más, mint közönséges hazugság. Csakhogy szertartásos. Bizonyos rejtélyes arcot kell hozzá vágni és kész az egész. Éhez pedig nagyon értenek ám a letűnt -dicső“ kornak hősei. Hiszen a hazugság volt az ő megteremtőjük, az ő éltető elemök, de az is okozta bukásukat. Beteljesedett rajtuk is az az örökérvényű igazság, hogy : ki miben vétkezik, abban bűnhődik. A koa- liciórak legnagyobb vétke volt a hazugság. Örökösen elkerülték az igazságot, az egyenes utat, folytonosan port hintettek a nemzet szemébe, azért tűntek el majdnem nyomtalanul, azért változott meg bukásuk úján nyomban az országnak és parlamentnek képe. A nagyké- püsködő „őrszemek*, az alkotmánytvédő, de tuL-jdonképen saját bőrüket mentő hősök a nagy, de csúfos bukás után teljesen elveszítették hitelűket. Meggyü- löltették úgy magukat, mint az egész rendszert a néppel, akivel nyeregbejutásuk után még csak szóba sem álltak, akit kirúgtak portájukról, mint a bél- poklos*. Rájok nézve a nép m°gszünt létezni, a csak nevének nimbuszával táplálkozó Kossuth Ferenc is süket maradt bársonyszékében, ő hozzá sem hallatszottak el a népnek jajkiáltásai. Ezek a jó urak tették most fejőkre a jövendőmondó hegyes sapkáját. Ezek csalogatják most a kirúgott népet magukhoz azzal, h'gy jövendőinek neki Mindenkinek csak jót Ígérnek, minden-’ kinek örök boldogságot liferálnak és munkájokért csekély dijat követelnek : bizalmat és . . . és . . . az elvesztett paradicsomot. Elfelejtik, hogy a nép ma már nemcsak az öreg kalendáriumot olvassa ám, nem néz a plánétákra, nem hallgat a jövendőmondókra, hanem a tapasztalatokból Ítél és Ítéletét végre is hajtja. A jövendőmondók tehát, mint a szerepüket lejátszott színészek, tűnjenek el szépen vagy a bal- vagy a jobbfenéken, mert különben a sülyesztőbe kerülnek. ß kolozsvári jogi vizsgákra lelkiismeretesen, rövid idő alatt készít elő Dr. Kertész jogi szemináriuma Kolozsvár, Monostor-ut 16. Díjmentes felvilágosítás ! Otthon készülőknek speciális rendszer! Kirakatba megtekinthető, hogy Vajánál egy pár valódi amerikai box-cipő csak 13 korona. A szép virágárus leányka. — A „Szamos’ eredeti tárcája. — Irta: Bodnár Gáspár. Mikor az ősznek hideg lehellete már tarolgatja a leghosszabb életű virágokat is: akkor a város piacának egyik sarkán ott mosolyog kerek arcával, fekete szép szemeivel . . . egy kis enni való leányka. De olyan enni való, aranyos falusi leányka. Esztike ... a szép virágárus leányka. Faluról jő. Naponkint jő. Sokszor összefázva, dideregve, rózsás arca ugyancsak kipirulva. Sokan ismerik. Mint ismerik a szép mezei virágot. Ott a búzaföldeken. Ott az utszélen. Virulva, mosolyogva — édesen. Sokan valóságos falusi tündérnek tekintik. Azt mondják, azt tartják az urak házában, a városi kisasszonyok tűzhelyein, hogy annak a falusi kis tündér kezeinek varázsereje van. Ősszel is gyönyörűen mosolyognak, virulnak az ő virágai. Csudálatos, hogy meg tudja marasztani, frissíteni az ő virágait 1 Egész akkora, mikor már csak her- vadást látunk. És sziromhulláson merenghetünk. Azért híresek ám Esztike virágai. Ott mosolyognak a legszebb leányok, aszszonyok mellén. Ott tündökölnek a hajfürtökben és díszelegnek a „prima gavallérok* gombjain. Hányán és hányán sétálnak arra, a hol Esztike árulja virágait. Talán nem is azokért a várágokórt, amelyek kosarában mosolyognak. Hanem ő érette. A harmatos, az üde, a kedves — falusi vadvirágért . . . — Eszem a lelkét Esztike! — Van-e sok szép virága? — Maga Esztike szebb, kedvesebb, mint a virága. így szórják felé a járó-kelők a sok városi, bókot . . . hízelgő, tövises bókot. És a leányka csak mosolyog. Csak sugárzik gyómantfényü szempárja. Lelkének szűzi ártatlansága. * * * Egyszer, valamikor, szép fényes őszi napon Esztike kosarában nem maradt csak három szép virágszál. Már indulni akar a leányka, mikor előtte áll váratlanul egy aranyos gallóru, magas, szép fiatal ember. Olyan szép, sugár ember, mint a cédrus, ügy feszül rajta sujtá^os dolmánya, hogy majd ki csattan belőle — a melle. Nézi a virágot. De csak pillanatra. Szeme, szemének tekintete oda tapad a leány tekintetébe, mintha tündér képet látna benne. — Kis leányka . . . honnan veszi ezeket a szép virágokat ? — Az én falusi kis kertemből, válaszol a leány gyermeki közvetlenséggel. — De ilyenkori — ’des anyámtól tanultam meg, hogy kell a virágokat ápolni. — Hát van édes anyja? Azt gondoltam kis leány, hogy nem anyától lettél . . . rózsafán teremtél . . . A leány elpirult. Homlokig elpirult. Tüzes fekete szemeit leszögezte a kosárra és kis kezei kötényével játszadoztak. — És mennyiért adja ezt a három virágszálat ? — Harminc krajcár — az ára. — E pillanatban az araoysujtásos ember fényes aranyat csuztat a leányka kezébe . . . — Oh, én nem tudok megbirkózni ezzel a nagy arany pénzzel, mondta a leány naivsággal. — Ez a tied, kis leány . . . vidd haza édes anyádnak. Esztike felemeli rózsaarcu fejét. Mintha büszkélkednék a maga virulásá- nak gazdagságában és ezüst csengésű hangján igy beszól: — Nekem csak harcminc krajcár jár. Én nem fogadhatok el többet. Az édes anyám se’ fogadná el. Agytoll tisztítás és fertőtlenítés Hajtaje? Pál, gzatmáp. Gyár főiizítík.: ívoásumí ú.-luc?í iú. Felvételi üzletek: <azmczy-ü. 17. Attiia-utca 2
