Szamos, 1911. június (43. évfolyam, 124-146. szám)
1911-06-22 / 140. szám
ll XLIII. évfolyam. Szatmár, 19K. junius hó 22., csütörtök, Ek>fiz©tési dij : Helyben: 1 *vrn t2 K, l/5 évre 6 K.l/', év<-*ó-h, b«»^K Vidékre:,. .. W> 8 4„ „ f©0 Egy szám éra * ftWér. és ~.a.ád>U:vaia» •. RAioczi-weea 9. ssaii T»etoiiSiS»i»: ,07, Mtadeiraemft aijek Szatmái^. , alap kiadó.uvaUdában fuetemeffk. HM’áwté&6& : 1 zpSnat stéa iáellett, u wgjBteay««ibi> árban Wftíí- k .nek. — wb apréiárdetések kauH* teé +■ fOtó*. NyHttír sara 20 (Mér. A imlmz (D. S.) A csuvarozás malomipari műszó és büntetendő cselekményt jelölnek meg vele. Azt jelenti, hogy kapzsi malomtulajdonosok szekérrel járatják be a környéket és úgy kaparit- ják el egyik a másik elől az őrni való csomókat. A tisztes versenyt egy miniszteri rendelet védelmezi a csuvarozás ellen, megtiltja a csomók összeszedéeét, a tilalom ellen vétőkre pedig ráhúzza a strófot. Bérkocsiséknál csc-rkészésr.ek hivják az idegen területen való garázdálkodást. Kereskedőknél, —■ kereskedőknél sehogysem hivják. Ott csuvarozhatnak, cserkészhetnek, csupán társadalmi, nem kodifikált műszó van az elnevezésére. Ennek a kihágási büntetőtörvénye a csuvaro8-08erkész arcbőrére van irva és csupán az arcbőr finomsága szabályozza, hogy képére fér-e más kereskedő kerületében csuvarozni, üzleteket elcserkésani. És ezt az arcbőrt legjobban jellemzi, hogy egy kis haszonért akad bizony kereskedő, aki belopózkodik idegen területre és félretéve aestetikát, kereskedelmi illendőséget üiletszagra a helyszínén terem — csuvarozni. Különös élénkséggel tapasztaljuk ennek a megnyilvánitásái olyankor, mikor alakulás-tzag van a levegőben. Az alakuló pénzintézetek vagy más vállalatok pedig bámulatos módon bedőlnek a csuvarozó kereskedőnek és a helyi kereskedelem negligálásával ezeknek adják fel rendeléseiket. A számtalan nézőpont között, a melyből a piacunkon egymásután alakuló pénzintézeteket és más vállalatokat nézni éf^ .bírálni lehet, nem utolsó szempont a helyi kereskedelem érdeke. Nem azt a kereskedelmet értjük, amelynek érdekéibe az alakuló vállalatok működésűk megkezdése után vágnak s annak érdekeit előre vagy hátra mozdítják, hanem azt, amelyiknek mindjárt az alakulásnál kezdődik a szerepe, illetve amelyik joggal elvárhatja a helybeli alakulásoktól, hogy akár mint helyi kereskedelmet, akár mint olyan szervet, amelyre az alakuló intézet jövendő működésében is számíthat, figyelemre méltassák. Világosan szólva: a kereskedelemnek és az iparnak vannak olyan ágai, amelyek méltán számíthatnak arra, hogy az alakuló vállalatok berendezkedésük alkalmával figyelembe veszik őket. E helyett igen sajnosán azt tapasztaljuk, hogy az alakulás szagára nyomban itt teremnek a városban idegen kereskedők és nem ők az elég ügyesek ahhoz, hogy a rendelést megkaparitsák, hanem a vállalatok viseltetnek annnyi negligentiával a helyi kereskedelemmel szemben, hogy rendeléseiket idegeneknek adják. A bankalakulásoknál az utóbbi időben azt látjuk, hogy a vezetőség mindig honorálja egy idetolakodó idegen cég élelmességét és például a könyvrendeléseiket, nyomtatványszükségletüket annak adják. Felhozhatnánk itt konkrét esetet, amely azt bizonyltja, hogy a betolakodott kereskedő visszaél a belé helyezett bizalommal és alaposan megnyuzza számlájával a rendelőt, de ehelyett maradunk esak annál, hogy a helyben alakuló vállalatok mindjárt működésűk első pillanatában elhanyagolják u helyi kereskedőket. Hogy éppen könyvről beszélünk: Szatmáron számos könyvkereskedő van, ezek mindenike fel tudja venni a versenyt az idegenből idelopózkodó kereskedővel és mégis a legutóbb alakult vállalat is amannak adta fel rendelését. Már pedig ha az idegen kereskedőben nines annyi kereskedői önérzet, hogy maradjon meg a saját városában, az itteni vállalatoknak lenne elsőrangú kötelességük, hogy hátat fordítsanak a házaló könyvesnek. De nem ezt teszik, hanem rendelnek nála. Már pedig mikor a nagyhangú propagandákat olvassuk, hogy ilyen meg amolyan közcélok lebegnek a vállalatok szemei előtt, hogy kereskedelmet meg miegymást akarnak fellendíteni, akkor igen kirívó ellentétje ennek a csalogató programúinak az itt leirt negligentia. De valószínű az is, hogy az alakuló A királyfi házasodik. Egy királyfi elhatározta egyszer, hogy megházasodik. Csakhogy az elhatározástól a tettig igen nagy az ut: nagy bizony ! Azt kérdezitek, hogy miért? — Talán nem volt választottja? — Dehogynem volt! — Nos hát akkor? — Nem elég? — Bizony nem! Mert fontos kérdés, hogy a választottját politikai okok nem választják-e el tőle? Hogy egyenlő rangu-e vele ? S még több efféle akadálya lehet unnak, hogy szive szándéka szerint cselekedhessek a királyfi. Ti ezen csodálkoztok, tudom. Bizony, nem is könnyű ennek titkát ésszel fölérni. Nos, ez a királyfi a parkjukban sétálva azon szokott tűnődni, hogy hogyan vegye «1 azt a leá yt, a kit szeret? Mert az a leány nem volt királyleány. Amint igy tűnődik, tépelődik: eléje kerül egyszer egy roppantul kivasalt képű ember. Gyanakodóan nézett végig a királyfin s csak akkor köszöntötte, mikor látta, hogy nem közönséges emberfia. Akkor aztán leült egy padra és igy szólt: — Fiatal ember, ön tépelődik valamin. Mondja el. mi foglalkoztatja elméjét ? A királyfi őszintén elmondta au idegennek a baját. — Verje ki a fejéből ezt a gondolatot, — szólt ez ijedten. — Miért ? — kérdezte a királyfi. — Miért! Mert szándéka szégyent és gyászt hozna a országra. Hogyan is jut. hatott ilyesmi az eszébe. Egy királyfi, több ország leendő ura és egy — grófkisasszony! Nem, nem, erről szó sem lehet! — De az Istenért! Hiszen ő szép, jó- lelkü, okos, istentélő és — szeret is! — És hogyha még olyan szép, jó, okos és istenfélő is és hogy ha úgy szereti is, hogy jobban már nem lehet, mégsem — királyleány és nem lehet a felesége 1 Ilyen gondolat! Rangon alól nősülni! Az idegen izgatottan hadonászott, a ki rályfi pedig bánatosan hajtotta le a fejét. Egyszer csak közeledő léptek zaja hallatszik és nemsokára ott terem előttük egy jóképű férfi. Egyenesen a királyfi elé tart és megkérdezi tőle, hogy mi a bánata ? A királyfi elmondja neki is. — Hallott már ilyen vakmarőaóget ? Ilyen szentségtörést? — kérdezte az előbbi idegen felháborodva. — Nos, szólt az újabb jövevény, én sem vakmerőséget, sem szentségtörést nem látok a dologban.* — Hogyan? szörnyüködött az előbbi. — Ön tehát lehetségesnek tartja ezt a házasságot ? — Sőt kívánatosnak és boldognak is. Elvégre is egyik jó ember, miért volna több a másik jó embernél ? Az idegen felugrott. Hah! Ez forradalom 1 Ön fejéveljjátszik, ha igy beszél 1 A királyfi nagy érdeklődéssel hallgatta a vitát. — A fejemmel 1 Nos, hát áruljon el I Aztán a királyfihoz fordulva igy szólt: — Fenség, ne hallgasson erre a gonosz tanácsadóra, ki fölébe helyezi a formaságe- kat az ember becsének. A jóságnak nem az a feladata, hogy elválassza, hanem hogy közelebb hozza az embereket. Királyfi, győzzön le minden akadályt és vegye el azt, a kit szeret! — A királyfi ingadozott és bánatosan szólott: — Mindkettőtök mondott valami igazat s ón jobb szeretném, ha nem kerültetek volna az utamba, mert ime, most nem tudom, kire hallgassak. — Nos, szólt az újabb jövevény, döntsünk tehát, hogy melyikünkre hallgass. Megvívok ellenfelemmel, a ki győz, annak a szavát fogadod meg.
