Szamos, 1911. május (43. évfolyam, 100-123. szám)
1911-05-19 / 114. szám
XLIII. évfolyam. Szatmár, 1911. május hó 19-, péntek, 114. 57ám. c>*ierKwzTöség íc.&áoiúvaiai >J .’Oczi-uter.;. d. -.idíii ü TeiefoiiSi^m; .J7. Mindennemű oija'u Szabna. n lap kiadón, v .italában fizetenuOk. FQfclTIKAk SCAJPtaúAjp. Előfizetési díj : Helyben: 1 évre 12 K. Vi évre 6 K. l/t évreó K, Vidékre:.. .. 16 8 .. 4 „ Egy szám ára 4 finér. hóid 1 K .. I SO í Hírdotésefc _ zpóaz1 atés rzelletí, Aiegjníanyossiöí) acbau ktoi«- U.«aek. — -.'z apróhirdetések köaótt minden szó 4 f®ér. Wjiittór sera % fiifér. Fekete lobogó alatt. Mostanában, mintha általános kisér- tetjárás lenne a magyar politikában. Szellemeket idéznek. Rég elmállott, többszörösen elföldelt irányzatokat akarnak feltámasztani halottaikból s a leggyakrabban azok fordulnak a múltakhoz a maguk romboló és bomlasztó munkája igazolására érvekért, akik ájtatos szemforgatás között mindig a harmóniát, a társadalmi békét, a nemzeti összetartást hirdetik, tényleg azonban minden erejükkel és igyekezetükkel arra törekszenek, hogy ezt az amúgy is alapjában megingott s minden erkölcsi tartalmát veszített magyar közéletet még jobban elemeire bontsák, még inkább diszkredi- tálják A Yerhovay szellemét költögetik most a néppárt és Polónyi Géza. Nyílt antiszemita-hadjáratot szerveznek ezek a politikai sirrablók és vasárnap tűzték ki a harci lobogót a katholikus népszövetség vigadóbeli népgyülésén. Roppant nagy apparátussal készültek neki Poló- nyiék e megnyilatkozásnak s nyolcvanezer meghívót küldtek szét az ország minden részébe, azzal izgatván föl bi- kés nyugalmából a katholikus lelkiismereteket, hogy: veszélyben a haza, mert hatalmi túlsúlyúkkal már teljesen kisajátították és saját képükre formálták át a zsidók s itt a legfőbb ideje, hogy vétót kiáltson nekik a magyar társadalom. Több mint két évtizede nem szólaltak meg ilyen vakmerő és cinikus hangok a magyar fórumon. — Verhovay óta még nem akadt se magyar politikus, se magyar politikai párt, mdy a zsidóüldözés fesztelen programmjávai lépett volna ki a küzdőtérre, meghódítandó a lelkeket és kiüldözendő minden társadalmi és állami intézményből a szemi- tákat. Most úgy látszik, elérkezettnek látta végül az időt Polónyi Géza és fekete társasága, hogy megfujja a Yerhovay berosdásodott rezes trombitáját és végig harcolja a huszadik század legújabb keresztes hadjáratát. Tulajdonképpen hidegvérrel és szánalommal kellene elhaladnunk e hiábavaló, üres hősködés mellett, mert a hazafias, dolgozó magyar zsidóság igazán nem szorult rá, hogy Polónyi és a néppárt ellen megvédtilmezzük, de itt az antiszemita harci jelszó mögött nemcsak a felekezeti gyülölség lappang, hanem minden haladás, minden szabad és liberális fejlődés ellen való sötét és mélységes harag is, amely el akarja bontani és uomályositani azt a halvány és gyenge intenzitású, modern világosságot is, mely az evolúció útjára terelődött Magyarország ublakain Európa felől hozzánk beszűrődik. Ehhez a gyalázatos és kultúrát an vállalkozáshoz természetesen igen alkalmasnak látszik lendítő erőül az antiszemitizmus. Magyarországon mindig volt és — sajnos lesz is publikuma a felekezeti harcnak, főként í-nnak, ..mely a zsidóság ellen irányul, igy hát Huszár Károlyék bizton számíthatnak arra, hogy a szavuk bármennyire hazug és rosszakaratú legyen is, nem marad kiáltó szó a pusztában, hanem meghallgatásra, sőt követésre is talál. Ezt a babérc le fogja aratni a Polónyi-banda, de hogy Magyarország boldogulását, műveltségét és nagyságát mennyivel fogja előbbre vinni ez a megindítandó antiszemita periódus, arra még tán a Polónyi Géze* vakmerő és szemérmetlen rabulisztikája se volna képes válaszolni. Csak lengessék magasan azt a fekete lobogót az urak, hadd lássa az egész világ, hogy Magyarországon antiszemitizmust csak a Wallenstein Rózák erkölcsi protegáltjai merészelnek csinálni. Mert nemcsak Polónyi Géza fölé terjesztette ki egykor áldó és oltalmazó karjait a delnő, a néppárt is élvezte e halhatatlan kegyeket, hisz Polónyi mostani szövetségesei és fegyverbarátai tudtával vallott szerelmet a monarkia legkétesebb hirü demimondejának ! Ilyen protektorátus mellett indul meg Magyarországon az antiszemita hadjárat, amely egyúttal a gondolat és lelkiismereti szabadság letörésére is irányul. Mi sok szerencsét kívánunk PolóLehet-e ismerni a nőket? Irta: Dér Elvira. Félix nem volt szép fiú. Sőt elég csúnya, elég elegáns és szellemes ahhoz, hogy az olyan leányoknak ideálja lehessen, akik látták Ciranot, megnézték az ördögöt és elhatározták, hogy ezentúl nekik csak a csúnya, de szellemes fiatalemberek fognak tetszeni. A szellemességen felül Féiix még nagyfoka érzelmességgel is meg volt áldva (ami szintén nem megvetendő tulajdonság a nők szemében), és ami a fő, óriási tapasztalatai voltak a nők körül. Ebben a tekintetben Félix valóságos kapacitás volt. Húsz éves korában volt neki egy nagy szerelme, amelynek folyamán oly sok és értékes tapasztalatot szerzett, hogy szükségesnek tartotta naplót, vagy amint ő jegyzetei címére irta: „tapasz- alatok tárát“ vezetni. No. ha még hozzávesszük azt is, hogy egy pár tárcát is irt, melyeket a szerkesztők udvariasan és enyhe kritikával utasítottak vissza, meg tudjuk érteni, hogy miért volt Félix oly nagy férfiú. Oly nagy férfiú, hogy neki elvei is voltak már. Például: „Minden nőhöz más-más taktikával kell közeledni.“ Szerinte a taktika az udvarlás művészete, melyhez csak nagyon kevesen értenek. De ő ért hozzá. Neki óriási gyakorlata van e téren. Ha egy leánynyal öt percig négyszemközt beszél, meg tudja állapítani, hogy milyen taktikával lehet meghódítani. És módszere csalhatatlan. Most is két leánynak udvarol: Lenkének és Arankának. Két egymással teljesen ellenkező zsanér. Lenke kékszemü, szőke, ideális természetű lány, ki csak most került ki az intézetből, hol teleszedte magát klas- sikusokkal. Neki Félix volt az első ideálja. Aranka fekete, szenvedélyes leány, hivatalba jár, ismeri az életet, lelkes olvasója Lux Torkának és Szomaházynak. Neki nem volt az első udvarlója Félix s valószínűleg nem is az utolsó. Lenke ábrándos, de a mellett tartózkodó. Sokat ad a formára. Aranka ellenben egyenes lelkű, nyílt szavú, szilaj természet. Eszerint kellett tehát Félixnek meg- v álogatni eszközeit. Éppen levelet kell írnia és hogy egyszerre lerázza magáról a levelezés terhét, egyszerre, egymásután szokott írni mindkettőnek. Az első levél Lenkének szólt s igy hangzott: Mélyen tisztelt Kisasszony! Az éjjel, mint annyi sok éjen át, megint nem hunytam le szemeimet. Valami megfoghatatlan, különös, mámoritó, fájó és amellett felhevitő érzés annyira betölti egész valómat, hogy a mindennapi élet követelményeinek sem tudok megfelelni. Nappal kábultan járok és álmokat látok. Csoda, szép, bájos álmokat. Éjjel virrasztók és lelki szemeim előtt örökösen csak egy képet látok, egy bájos, édes, angyali képet. És e fájó érzés dacára, vagy talán éppen ezért, oly szép az élet ! Úgy érzem, hogy mindennap egy ünnepnap. Oh, engedje meg, hogy ünnepnapomon templomba mehessek és ott letérdepelhessek a legszebb oltárkép előtt, melyet valaha művész keze festett ... — És igy tovább. Hódoló imádattal Félix. Félix rágyújtott egy cigarettre és nyomban hozzáfogott a másik levélhez, mely igy szólt: Édes Kisasszony! Kegyed tudja, tudnia, éreznie kell, hogy én Kegyedet szeretem. Őrülten, szenvedélyesen szeretem. Ahogy csak valakit szeretni lehet. És Kegyed mégis oly kegyetlen. Nem akarja megérteni, hogy a szerelemben nincs magyarázat, csak gyönyör és lemondás. Én az utóbbit nem
