Szamos, 1911. április (43. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-21 / 91. szám

4 oldal SZAMOS 1911. április 21.) 91. szám. Sándor is. A két legényt vetélytársaik rossz szemmel nézték. Különösen irigykedett rájuk Széli József, egy 15 esztendős pelyhes áliu legény, a falu egyik Jegmódosabb gazdájá­nak fia. Széli József feltüzelte az irigyke- d két s mikor Kígyós meg Zrínyi éjfél után hazaigyekeztek, a haragosok utánuk som­polyogtak és késekkel támadtak rájuk. Ki- gyósit agyonszurták, Zrínyit pedig halálosan megsebesítették. A csendőrök reggelre őr- zetbe vették Széli Józsefet és most kutat­nak a bűntársak után. Uj postaügyuökség A nagyváradi m. kir. posta és táv. igazgatóság közhírré teszi, hogy Szatmár vármegye Géres községben Géres elnevezéssel 1911. évi május 1 én postai ügynökség lép életbe. A postaügy­nökség kézbesítési köre Géres és Gyöngy községekre és a közigazgatási szempontból ezen községhez tartozó Bránmalom, Jegyző, Gombatag, Kisvágás, Miklóssy és Schwarcz tanyákra terjed ki. Tűz Nagykárolyban. Tegnapelőtt éjjel 10 órakor harangok kongása verte fel Nagykároly városát, Wohl Jakabnak a ref. templom szomszédságában levő telkén egy melléképület eddig még meg nem állapított okból meggyűlt és elégett. A tűz tova ter­jedését az önkéntes tűzoltóság akadályozta meg. A Balaton mellől. Szatmárról minden évben sokan keresik fel nyáron a Balaton .mellékét, számos család készül az idén is ott nyaralni s igy sokakat fog érdekelni az a, Balaton vidékéről érkezett hir, hogy a vilíatelepeken már élénken mozog az élet. Fákat, bokrokat ültetnek, szorgalmas kőmíi vesek do'goznak, a kikötőkben már is nagy és élénk a forgalom. A nyári idényre meg olyan hatalmas nyaraló inváziót jósolnak, aminö. még soh sem volt. Aki tehát a Balaton partján akar nyaralni, jól teszi, h* idejében gondoskodik lakóhelyről, mert később a nagy kereslet miatt vagy egyálta­lán nem kap, vagy olyan méregdrágán, hogy árnyékban is melege lesz tőle. Merénylet a vonat ellen. A fehér- gyarmati vonalon Majtis és Jánk közölt a napokban a robogó vonat egyik ablakát kövekkel betörték. A bedobált kövek sze­rencsére az utasokban semmi kárt sem tettek. A csendöri nyomozás csakhamar kiderítette a tetteseket N?gy György és Balta Bertalan fiatal suhancok személyében, kik tettüket beösmerték, de ázzil védekez tek, hogy be voltak rúgva. Tolvaj cseléd. Sámuel Jenő urai föld- birtokos lefekvéskor párnája alá rejtette a pénztárcáját, amelyben 174 korona volt. Reggelre azonban a pénztárcának nyoma sem volt. A nyomozás során megállapítot­ták, hogy a tettes Sámuelnek egyik cselédje Mester Borbála volt, ki a csendőrök előtt tettét beösmerte. Megkerült a pénz nagy része is. Tüzeset. Az urai határban a napok­ban Frenkel Zsigmond tanyáján egyik cseléd gondatlansága f lytáu tűz ütött ki, amely elhamvasztotta a szekérszin egy részét, hol gazdasági gépek voltak felhalmozva. A kár egy része a biztosításból megtérül. Ha az Eruber részeg. Nagyon része­gek voltak a minap Ember János és Kínál Alajos avasujvárosi lakosok. Amint javában idogáltak a vendéglőben, betért oda Ziegel- hofer Ödön segédjegyző is, aki a vendéglő egy másik szobájába ment be s ott mula­tott. Ember és Kínál, akik egy hivatalos ügyből kifolyólag haragudtak a segédjegyzőre, meglesték ezt, mikor kiment a folyosóra és kapával, bottal megtámadták. Ziegelhofer az egyik tárnádé kezéből kicsavarta a kapát, de azalatt a másik bottal ütötte fejbe úgy, hogy a segédjegyző elterült és végigesett a földön. A támadók még tovább is ütötték s csak a vendéglős gyors segítségének tulaj­donítható, hogy agyon nem verték. Embert és Kínált a csendőrség letartóztatta. A Kossuth- kerti kioszk megnyitása ^T^udatom Szatmár ^ város n é kö­zönségével, hogy a már virágzásnak in dúlt „ K ossuth - k ért “ közepén álló KioszK Vendéglőt vasárnap, folyó hó 23-án, Oláh Feri kitűnő ze­nekarával meg­nyitom. ♦ ♦ ♦ Vendéglőmben min­denkor úgy meleg, mint hideg ételek, szeszes és hüsitő italok jutányos árban, pontos kiszolgálás mellett kaphatók. Kérem a n. é kö­zönség szives jó in­dulata támogatását. Földes Pál a Kossuth-k érti kioszk bérlője. Pelülfizetéseb a Németi Polgári Tár­saskör április hó 17 én tartott estélyén: Dr. Vajay Károly kir. tanácsos, polgármes­ter 4 kor., Dr. Glatz József, Bakcsy Domo­kos, Kiss Imre 2-2 kor., Dr. Csomay Ala­dár, Báthory Zsigmond, Vári Imre, Litteczky Pál, Eszlári Andor, Erdei László 1—1 kor., amelyért ez utón is köszönetét mond az Elnökség. születés, halál, házasság A szatmár- németii I. kerületi anyakönyvi hivatalban április 20 án a következő bejegyzések tör­téntek : Születtek. Sulha Flóri, Fátyol Jenő Béla, Balogh József, Róth Pál, Márton Ilona, Balogh Károly, Székely Andor. Meghaltak. Bannbu:ucz József, Szanisz- lói Imre, Templom Jánosné, Keresztesi Gábor, özv. Gottlieb Lipótné, Kocsori Lajos Zoltán, Heiman Áron. Házasságkötés nem történt. Tecccik tudni — holnap délután tán, kezeiket csókolom. Szerkesztői üzenetek. S. B. (Kellemetlen utazás.) Nagyon naiv, egyszerű dolog. Nem közöljük. Egy ügyvéd kalaudjai Ezt sem kö­zöljük. Színházlátogató. 1. Lapunk tegnapi színház rovatában leközöltük a jövő szezon társulatának név­sorát, tessék azt megnézni és abból megtudhatja, amit kérdez. 2. hogy pedig lássa, hogy ol vasóink érdekében nem sajná­lunk se költséget, se láradsá got, hogy kíváncsiságukat ki­elégítsük, a mellékelt ábrán be­mutatjuk az Ön által kérde­zett szoknyanadrágot, mely ter­mészetesen Dénes Ellán valami­vel csinosabban festett. Lapvezér: Jeney György. Főszorkeszíő: Dr. Shik Elemér. Felelős szerkesztő : Dénes Sándor. Dj -5 X i-Y-szállitó. — J^S — Tudatom a n. é. jégfogyasztó közönséggel, hogy folyó évi május hó 1-től naponta mü- jeget házhoz szállítok. Fél táblát is szol­gálok. Becses megrendelésüket kérve : Lázár Mihály, Mátyás-király-u.77 latorján István okleveles építész ipitési iroúrja Szatmá., Rákóczi-u.Fogarassy-ház. (Az emelet n.) ¥411*1 mindenféle építkezést, tervek, kOltsép vet isek készítését, m > -ezetést és ellenérzést Nyilttér. E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. Jó családból való 2—3 gymn. osztályt végze.t értelmes liut fogtechnikus tanulónak elfogadok. Dr* Fodor fogorvos. Kiadó szoba. Egy csinosan bútorozott különbejáratu szoba azonnal kiadó. Hol ? megmondja a kiadó- hivatal.

Next

/
Thumbnails
Contents