Szamos, 1910. december (42. évfolyam, 268-292. szám)
1910-12-30 / 291. szám
XL1I. évfolyam. 291. u-. a. Szatrosr, 1910, dec. M 30., Déntík, rOLMKAI V1P1LAP. Előfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K, ’/, évre 6 K, V« évre 3 K, 1 hóra 1 K Vidékre:..',. 16.,,. ., 8 ........... 4..........150 Eg y szám ára 4 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákóczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szafemáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések: Készpénzfizetés mellett, a legjutányosabb árban kör. áttételek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér. Nyiittér sora 20 fillér. Á csendőr (D. S.) A sokat pocskondiázott, a jobbrói balról csipkedett, a részeg ember néhanapján való megtángálásán rajtakapott csendőr a héten kiállott a léniából a platzra. Ezer meg ezer izgatottan lesve váró ember szeme előtt hidegben, nyakig sárban, éjszaka és nappal egyfolytában, hol lóháton, hol gyalog masírozott a kakustolias ember {elsőbb útbaigazítás nélkül, a saját esze után és az ezer meg ezer érdeklődő ember alig fordu't egyet-kettőt a puha ágyában, a csendőr szimatja gyorsan repülő szenzációt dobott a szenzációra, bosszúra éhes embertömeg közé; gondolatnál gyorsabban ráverte a vaskarikát a csengerbagosi rémtett vadállatainak embervértől gőzölgő kezére. A sajtó is, a tömeg is ujjongott az örömtől, még ólomba Önteni sem volt időnk, mar szerteszáilott a hír: elfogták a tetteseket. A dolog természete hozza magávf.1, hogy a közfigyelem és kíváncsiság keresztülsiklott azon, hogy „kik fog iák el?“ és mindvégig az iránt érdeklődött: „kikel fogtak el?“ Ennél a kérdésnél megragadt az érdeklődés és meg marad ennél egészen a főtárgyalásig, illetve — bizunk az igazságban — az akasztásig. A csondőrlegények pedig vissza- álianak a léniába és ha a jövő héten megcsúszik a kezük és odanyomnak egy-két ábervászt egy garázdálkodó részeg ember hátába, kitör a felzúdulás és ismét brutalitást, csendőri kegyetlenséget, miegymást kiabálunk tn-ijd feléjük. Ha pedig megtesszük ezt, akkor igaztal n dolog lenne szó nélkül elhaladnunk azon ábervászok mellett, amelyek a csengerbagosi vadállatokból kiszedték a közvélemény bosszuérzetét boldogitó igent. Nem tudjuk ugyan biztosan, nem mérjük határozottan állítani, — most. is folytat ellesünk a csendőrség egy rágaimazási port — szóval nincs hiteles értesülésünk arról, hogy a csendőrség csengerbagosi sikerének nyomán maradnak-e a cigánytesten kék foltok, de, ahogy mi a cigányt ös merj ük, a siker elérésében jelentékeny szerepet kellett vinnie i brutalitásnak. Ez egyszer kivételesen azonban mi a brutalitás pártjára állunk. Tisztán csak énért, mert ősmerjük a cigányokat. ö »merjük az elvetemedett fajta lélektelenségát, ravaszságát, ösmerjük azt a velük szemben teljesen hatástalan vallatási módszert, amelyet a vizsgálat enged meg és magunk is belátjuk, hogy csendőri brutalitás soha jobb helyre nem ment, mint ezúttal, — ha ugyan ment. A fogház tiszta, fehérfaiu, meieg cellája, n mindennapi meleg étel, a kétszer hetenkénti hu% — hát ez bizony mind nem alkalmas arra, hogy megtörje a cigányt és ha a csendőr minden tekintélyét és eréíyét oda nem böki a cigánynak nem a lelke, hanem a teste elé, szép szóval, lelki hatásokkal, faggatással ugyan nem csikar ki abból vallomást maga Sherlock Holmes sem. Ezért van aztán, hogy a mezei gonosztevőknek nincsen rettegettebb ellenségük a csendőrnél. S amíg fennáll ez a tekintély, — ha mindjárt ököllel ápolják is egyes körökben addig van rá mód, hogy a csengerbagosi hoz hasonló rémtattek elkövetői ne csak a meleg fogházi szobát, hanem a szeilős akasztófát is élvezzék. S ha mindenkor erősen elitéljük, amint eddig is elitéltük és ezután is azt fogjuk tenni, ha a csendőrpsfon védtelen részeg ember képén csinál daganatot, ha a puskatus jelentéktelen kihágások tetteseinek csontjait ropogtatja, — ezúttal elösmeréssal és a köz- biztonság nevében hálával adózunk a csengerbagosi lettesek kézrekeritőinek, ha mindjárt perrendeüenes ábsrvászok- kal dolgoztak is. S illő az is, hogy mikor egy-egy mesterfogás után elösmerjük a csendőrök érdemeit, hálával gondoljunk azokra is. akiknek köszönhetjük, hogy ilyen kitűnő szervezet őrködik az ország közbiztonsága felett, hálával gondoljunk a csendőrség létesítőire: báró Fejérváry Gézára és Tisza Kaimén emlékére. Töhötöm. Irta : Seress Imre Szeretek összehasonlításokat tenni, mert azt mondják, hogy ezekből tanul az ember. Vagy két év előtt, a kávéházban unatkozva, fölvetettem magainban a kérdést, hogy mi volna ma Ujházy, ha Kossuth Ferenc a helyett, hogy politikus lett, a színészi pályára lépett volna ? Merengésem közben láttam a tükörből, hogy a pincér egy urat igazit útba a sarok fejé, ahol ón is ültem. Az útbaigazított ur aztán elém állott és nagy tisztelettel meghajtotta magát. — Szedlaesek vagyok, — igy szólt. Aztán nem hagyva időt arra, hogy én is megnevezzem magamat, folytatá: — Uraságodnak már régóta tisztelője és bámulója vagyok. — Szedlaesek, Szedlaesek! — igy feleltem — nekem is oly ismerősnek tetszik ez a név .... Mintha hallottam, sőt láttam volna már valahol .... Ugyan hol ? Ah igen, a csíz- és kalitka-utca sarkán . • Ott láttam kiirva : Szedlucsek János . . . — Igen, igen! Milyen pompás emlékező tehetsége van uraságodnak. Szedlaesek János, nagyatyám masodunokatestvérének a fia. Nem tagadom el a rokonságot, habár nem is vagyok vele valami nagyra. Tetszik tudni, ő olyan Bre;elmayer. P<*küzlete van. De nem zavarom uraságodat? — Egy esöppet se. Szedlaesek ur. — Akkor legyen szives meghallgatni. — Kérem! Szedlaesek leüllt mellém és elkezdte : — Én tulajdonképen zeneköltő vagyok... — Gratulálok! — Még pedig zeneköltő a szó nemes ért- lmében. És ami a fő: az ón zenei irányom magyar. Operáimban nagyitó üveggel sem találhatni Wagner-, Beethoven- vagy Verdi-reminiszcenciákat. A zenét én egész máskép fogom fel, mint ezek . . . — Persze, persze. — ügy látom, uraságod is alaposan érti a zenét. — No igen. De beszéljen az operáiról. — Most térek rájuk. Tudja meg, uram, hogy én már tizenöt operát komponáltam. — Iszonyú 1 Elgondolni is sok. És hol adták mindezt elő ? — Sehol uram, hisz épp ez a disznó- ság. Valamennyinek a szövegét is én Írtam. Nem akarom szerény személyemet dicsérni, de annyit mondhatok, hogy Giovanni Verga, a Parasztbecsület szövegírója, elbújhat előttem. Hát. még a zene 1 Szóval operáim kitűnőek voltak és szerintem ép ez volt az oka annak . . . — Hogy sem fogadták el előadásra. Hja kérem, Magyarországon már ez igy van. — Uraságod jól ismeri a viszonyokat, do tulajdonképen úgy áll a dolog, hogy én be sem nyújtottam operáimat se Mahlerhez, se Máderhez, mert úgy is tudtam, hogy mindent eldobnak, ami magyar. Már sokszor gondoltam is, hogy mért nem születtem, ha másnak nem, hát legalább csehnek. — Tökéletes igaza van barátom, de végre felvirradt az ön napja is. Az operába Mészárossal bevonult a magyar szellem és most mind a tizenöt operáját elő fogják adni. Szedlaesek nagyot sóhajtott. — Sajnos, ez nem történhetik meg. — Ugyan 1 — Mikor Máderrel húsz évre szerződést kötöttek, én emiatt annyira elkeseredtem, hogy tüzbe dobtam m nt a tizenöt operámat. — Hallatlan. De hát Írjon újakat. — Fogok is írni. ez eltökélt szándékom. Mielőtt as ónban belefognék a munkába, protekciót keresek. Hisz uraságod
