Szamos, 1910. szeptember (42. évfolyam, 192-216. szám)
1910-09-22 / 209. szám
XL'L árVvam. S^iár, 1J0. szept. hó 22., cs törtök. 209. 3zam, Hirdetések : K ószpénzfixetós msilrtt. j. W-ynUnyosabb trimi k<V**( telnek. — Az apróhirdetés -k között minden szó 4 ÍUIéi Nyiittér sora 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákóczi-ttcza 9 szárd. hj Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatmárori, a lap kiadóhivatalAban fiztjlendók. Előfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K. V, évre 6 Ki 1U évre 3 K, 1 hóra 1 K VWákre:.. 16 ,8 ......... 4.. . .. > 50 Eht arám ára 4 fillér. ölni csak az államhatalomnak szabad. S mig az államhatalom a humanizmus jelszaván lovagolva mind ritkábban él a bűnösökkel szemben ezzel a jogával, az esküdtszék fonákjára fordítja a humanizmust és az anyagyilkosokkal szemben gyakorolja azt. Nem szólunk azokról az elévült esetekről, amelyek révén megcsalt hitestársak, a szabadkai ügyvéd páratlan kegyetlenségii gyikosa, a márma- rosi uzsorás eipusztitói, a kecskeméti apagyilkos, a második verdikttel menekülő Dávid Márton az esküdtek jóvoltából méltatlanul élvezik a szabad levegőt, nem szólunk Haverda Mariskáról, akit végre harmadszori törvénylátásban — bízunk az igazságban — sikerül paragrafus alá huzni, csak az utolsó hét két verdiktjét teszszük szóvá. Szőke Jenő doktort tudvalevőleg beszámithatatlansági alapon, t. i. a vádlott beszámithatatlansága alapján mentették föl. Soha jogtalanabbal még ember nem élvezte á beszámitiiatatlansag kedvezményét, mint a szécsényi ügyvéd. Beszámíthatatlan lett volna a cselekedete, vagy legalább inkább birt volna annak a látszatával, ha akkor, mikor a kezeügyébe akad a revolver és revolvere ügyébe akad a hitestársa, huzza a nótáját a szakbiróság; ellenben ha az isten megsegíti és jól talál, halálosan, akkor, a kis vizsgálati fogságot leszámítva, kutyabaja se lesz. Az utóbbi napok két országos hirü verdiktje ismét rátereli a figyelmet az esküdtszék intézményére és annak arra a pár év alatt leszürődött tanulságára, amelyet — ha már benne vagyunk a közhelyekben — úgy jellemezhetünk, hogy aki minek nem mestere, gyilkosa az annak. Embereket, akik soha életükben nem foglalkoztak büntetőtörvénynyel, akik közül sok azon a paragrafuson kívül, hogy „e helyen az etetés 5 írt. büntetés terhe alatt tilos“, más törvényes intézkedés szakszerű menetét figyelemmel nem kisérte, ilyen látkörü embereket beültetnek a törvénylátó padba és ezeknek szűk látkörére, megbízhatatlan judiciumára, a nagy célhoz képjst éretlen intelligentiájára van bízva olyan bűncselekmények elbírálása, melyek a hivatásos jogásznak is nehéz munkát adnak. Ezeknek az embereknek a bíráskodása, amelyek miatt a verdiktjük által kötött kezű szakbíróban felfordul a jogászi érzés, pár esztendő alatt teljesen pocsékká tette azt a hatalmas elvet, mely szerint büntetlenül embert Itt jól és olcsón lehet gyilkolni! Irta: Dénes Sándor. Hála a visszafelé elsült modern intézménynek : a józan polgáremberek paragrafushoz nem kötött méltányosságára, körmönfont okoskodásokkal meg nem mételyezett judiciumára alapított esküdtszéki intézménynek, hála közép- osztályunk értelmiségének, bátran elővehetjük a krétát és felírhatjuk vele az esküdtszéki törvénymondásnak bölcs belátástól fehér falaira az üzleti igét, hogy: itt jól és olcsón lehet gyilkolni! Hűtlen hitestársat, folytatólagos végrehajtásokkal alkalmatlankodó fiskálist, a mármarosi uzsorást, —* ezeket már eddig is teljesen kiszolgáltatta az esküdtszéki prakszis a „jogos felhábo- rodók“, „beszámithatatlanok“ és más körülményekkel kivattázott gyilkosked- vüeknek, de az utóbbi időben fejlődik a polgárok törvénylátásából kialakult judikatura, amelynek casuistikája felöleli a büntetlenül főbeüthető alanyok közé a szeretőt és még nagyobb dicsőségünkre az édes anyát is. Csak egyre kell vigyázni: hogy jól találjon az ember. Mert ha csak a karját töri el a jogos felháborodó a kiszemelt áldozatnak, vagy egyszerűen csak iegazemberezi, akkor könnyen eltöbbi szobában bútor is alig van. Ez semmi ólján embernek, mint ön, ki bejáíta az egész világot! — Én? Sohasem voltam Svájcnál messzebb. — Vén róka l dörmögte Vaugelin a fogai közt. — Nini! Egy érdekes fegyver. Régi bútorok, pompás festmények ! — ügy látom, hogy önt leginkább a fegyverek érdeklik. Ezt a kabarélyt egy régiségkereskedődül vettem. Hallom, hogy ön mester a fegyverekkel és képes akár a legyet is lelőni. — Azt meg sem próbálnám, hiszen az állatvédő egyesület tagja vagyok. — Gazember! — dünnyögte Vaugelin magában. — Apropos! Én egy megbizatással jöttem. A Halo partitúráját kell vissza- vinnem a nőmnek, ki ma este énekelni Cgja Vaugelin bizalmatlanul néz rá s tur— Ah, ah! — mondta Lursel kissé zavartan, — ugy-e bár, ezt a vendéget nem várta ? — Lursel ur! . . . Valóban! . . . Minek köszönhetem a szerencsét? — Erre jártam! . . . Eszembe ötlött... És aztán ön olyan szives a nőm, az éneke iránt, hogy valóban ... De talán zavarom önt? . . . — A világért sem! — Ha valaki van önné), nem akarnám . . . — Egyedül vagyok, egyes-egyedül, dolgoztam. Foglaljon helyet. — Csak pár percig maradok. Milyen pompásan van a lakása berendezve. Szabad megtekintenem ? — Megtekinteni a ... az én . . . lakás ? . . .- A nőmtől hallottam, hogy érdekes csecsebecséi vannak önnek. — Alig valami. Szóra sem érdemes. Különb n, ami van mind üt látható. A Rettenetes Iván. Irta: Michel Provins. (Folyt, és vége.) — Nem, nem . . . nem akarom ! — mondta az asszonyka^ a művész nyakába borult. — De nézd. Ő ! — tette hozzá az ablakon kimutatva. Ah, végünk van, veszve vagyunk! A férjem jön! . . . Üzend ki, hogy nem vágy itthon. — Lehetetlen! -— mondta Vaugelin reszketve. — Ha te hozzám jössz, rendesen elküldöm az inasomat. És aztán ez a brutális ember betörné az ajtót. Jobb lesz bátran neki vágni. Csak egyszer halunk meg. Előbb azonban csókoljuk meg egymást utoljára. így És most rejtőzz el a belső szobámban. Ott meg fog keresni. És szükség esetén a saját testemmel foglak megvédeni ! — Oh, szerelmem, szerelmem! — sóhajtozta Natália, miközben eisurrant, míg Vaugeiin halálra szántan ajtót nyitni mutat
