Szamos, 1910. július (42. évfolyam, 141-167. szám)
1910-07-26 / 162. szám
*1/5: Wvam. Szatmár, 1910. juiiirs hó 26., kedd. *V\ ^ \J 162. szán, TOGCEITgiEni POLITIKAI MPUiAP. Előfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K. »/, évre 6 K. */« évre 3 K, t hóra 1 K Vidékre:.. .. 16 ............ 8........... 4..........150 Eg y szám ára 4 fillér. m —■-----v. ■ , — —___=r= Sz erkesztőség és kiadóhivatal: Rákcczi-utcza 9. szám. a Telefonszám: 107. Mindennemű dijak S?.a lm Arcra, a lap kiadóhivatalában fivetendrtk. Hirdetések: K ószpónzfizetés mellett, a tcgjntányosabb árban ktebt' tetDek. — Az apróhirdetések között minden ezó ♦ fillér. Nyilttér sora 20 fillér. Nemzetiségi béke. Tisza István gróf, a tárcanélküli magyar miniszterelnök, a felirati vita kapcsán foglalkozott a nemzetiségi kérdéssel, kifejtve ezen kérdésben a munkapárt ószabadelvü frakciójának álláspontját. Erre a külpolitikai beszédre volna pár észrevételem, mint külpolitikai hírlapírónak*) I. Tisza István gróf azzal vezette be beszédét, hogy, úgymond „A vál sz- tások a legféktelenebb nemzetiségi izgatás közepette folytak le. Ezek után pártkülönbség nélkül hazafias örömmel konstatálhatjuk, hogy a választások elseperték az agitatorius elemeket. Ebből le kell vonnunk a konzekvenciákat, hogy jelentős lépést tegyünk előre a nemzetiségi kérdés megoldására. A magyar nemzet kevés fontosabb és nehezebb probléma előtt áll, mint hogy megteremtse azt az érdemi és érzelmi kapcsolatot, amely nélkül a nemzetiségi kérdés kielégítő megoldását el sem képzelhetjük.“ Megvallom, nem látom az összefüggést. Azzal, hogy a kormánypresz- szió hét kivételével az összes nemzetiségi képviselőket kibuktatta, még nem igazolta azt, hogy szándéka megteremteni a nemzetiségi békét, csupán azt érte el, hogy a nemzetiségi kérdést a parlamentből kizárta, hogy az ország kilencmillió polgárának az országgyűlésben hét szavazatot adott. Ez még talán nem nevezhető békejobbnak. Nem igy szokás az olajfaágat nyújtani. De a gróf tovább megy s rátéved a világpolitika veszedelmes mezejére: „A világon nincs állam, mely más ajkú polgárainak olyan széleskörű jogokat biztosítana, mint a magyarok. (Igaz! ügy vani jobbról) Azok, akik elégedetlenek, nézzék meg a lengyelek sorsát Németországban, a magyarokét Romániában. (Igaz! Úgy van !. jobbról) A magyarság helyesen ismerte föl misz- szióját akkor, amikor a balkán népek szabadságának biztosítását tűzte ki célul. Ennek pedig akkor tudott meg•) Cikkíró a párisi »Figaro“ külügyi osztályának munkatársa és évek óta vezeti a külügyi rovatot a kolozsvári „Ellenzéknél. Ezzel, &H hisszük, eléggé igazoljuk, hogy diplomáciai kérdésekben kompetens. felelni, amikor a nemzet a dinasztiával egyetértésben dolgozhatott. Az uralkodó ezeket a tisztultabb felfogásokat aztán belevitte az európai koncertbe, belevitte a magyar tanácsosok segítségével.“ Erre aztán sok a megjegyzés, Mindenekelőtt Románia példáját felhozni nagy hiba. Románu egy igen fiat ti állam, mely alig száz év alatt küzdötte fel magát a semmiből az európai államok közé. Nem vesztegethette idejét arra, hogy érzelmi kérdéseket oldjon meg. Militaris állam, mely a kül- ellenség ellen küzdött nemzeti egységének és politikai missziójának tudatában és semmi téren sem tűrhette meg, hogy nemzeti energiája belső széthúzásokba fecséreltessék. Nem tűrt kebelében nemzetiségi kérdést, mert létezésének első feltétele éppen az, hogy a hatalmasságok koncertje előtt, mint egységes nép szerepeljen, melyet megillet a függetlenség, az önállóság, a szabadság. Különben e ror.-^nfcsi ■ kétszázezer magyar bevándorol nem jöhet számításba az erdélyi közel három millió oláhsággal. Ezt gróf Tisza is jól tudja. Mert ha nem tudná, követelnie kellene román földön élő honfitársaink számára mindenféle kiváltságot, előjogot és autonómiát. Hanem ennél sokkal fontosabb dolgot is mondott az ószabadelvüek leader-je. Nevezetesen azt, hogy a magyar nemzet mindig a balkán-népek szabadságának biztosítását tűzte ki célul, a dinasztiával egyetértve. Ez merész állítás. Igenis, 1848—49-ben a magyar kcrmány tényleg követte a Tisza István által körvonalozott nagy és nemes programmot, amidőn Magyarország gubernátora, Kossuth Lajos Debreczen- ben alkudozott Ghica Juonnal, a bukaresti forradalmi kormány követével és Monti századossal, aki a piemonti királyt képviselte, Románia felszabadítása tárgyában; mikor a nagy magyar hazafi aláírta a románokkal azt a két szerződést, amely a két szabadságra vágyó ország között megállapította a szövetséget; amikor Teleky László, párisi magyar követ ott a román komité tagjaival tárgyalt egy közös hadi akció irányában. Csakhogy ugyanakkor Kossuth Lajos felkötötte a Bethlen Gábor kardját és a debreczeni nagytemplomban . . . Gróf ur! A nemzet akkor nem értett egyet a dinasztiával! Ellenben 1878-ban a magyar kormány, egyetértve a dinasztiával, belátta, hogy a balkán-népekért kell valamit tenni. A török tüzzel-vassal pusztította a Vardar, a Marie j, a Duna völgyét. A vérbefojtott keresztények vészkiáltása elhatott a keresztény uralkodók trónjáig. Tenni kellett valamit. S tett is a magyar kormány, Bismark parancsára, a dinasztiával egyetértve, „Egy rezesbandával és egy zászlóaljjal bevonult Boszniába“ (Andrássy Gyula jósszavai) és azokat a keresztényeket, akik jobban szerették a török igát a német rabságnál, felapritotta, lemészárolta a világbéke, a civilizáció, az európai egyensúly nevében. 1908. okt. havában a magyar kormány Aehrenthal Lexa báró parancsára és a dinasztiával egyetértve, an- nektálni hagyta Boszniát a nemzetközi szerződést és az összes balkáni népek természetes jogait megsértve. 1909. januárban a magyar kormány a bécsi körök parancsára és a dinasztiával egyetértve, háborúval fenyegette Szerbiát, amiért az protestálni mert az annexió ellen. Mindezt a magyar kormány azért tette, — ugy-e, gróí ur? — hogy annál hathatósabban védelmezze a balkán-népek jogait. Tréfának, megengedem, jó tréfa. Csakhogy, fájdalom, diplomáciai téren tréfálni nem lehet, mert ezer hírlapi cikk, közlemény, akta, hivatalos instrumen, kék, zöld, vagy sárgakönyv bizonyítja a tényeket. Amikor Tiszaglstván azt mondja: „hogy a magyarok mindig a balkáni népek függetlenségén munkáltak s ezt a gondolatot beleviszik az európai közfelfogásba. Hogy enn.k a hivatásunknak megfelelhessünk, szükségünk van a dualizmus fönntartására,“ szándékosan téved. Mert a dualizmus mostani irányzatában, Aehrenthal s a trónörökös által irányítva, a hármasszövetség s a németbirodalmi imperializmus legerősebb támasza. Azt pedig nehéz volna állítani, hogy a Drang nach Osten, hogy Németország előnyomulása kelet felé, a balkán-népek függetlenségének faktora. Igenis, Magyarországnak nagy Üveg, porczellán, tükör, lámpa, képkeret, alpaca és nikkel evőeszközök úgyszintén minden fény űzési és háztarts si cikkek legolcsóbban szerezhetők be GYŐRY KÁROLY üvegkereskedésében Özatmár-Németi, Deák-tér.
