Szamos, 1910. március (42. évfolyam, 48-73. szám)
1910-03-13 / 59. szám
Ez az a határ, amelyen túl a zene röpülósófc a gondolat asm követheti már : e-z a zene az, amely elvesz minden gondolatot 8 helyette csak bámulatot és hódo latot hagy Hirtelenébea nem fs tudjuk, kinek Írjuk mindezeket. Godowsky nem kiváncsi rá, aki nem volt a hangversenyen, az nem hiszi el, aki ott volt, az amúgy is átélte közvetlenül és elevenen, hogy miképpen lehet a zenéből értelmes beszédet fejleszteni, hogy lehet imádkozni a Beethoven szonátában, szeretni és szenvedni a Schumann .Etudas'-ökben, a Chopin „Bar- oftroSie“-baa és „BaSiadáM-bau és végül a Liszt ás Strauss—Grodowsky darabokban elérni az elérhetetlent a hangornameatika csillogó káprá'zatában. A színház szépen megtelt a mi derék közönségünkké!, amely szépen nevelődik bele a zenei gyönyörűségekbe és a lelkesedésbe, a minden szám után újra felzugó hosszas tapsokba. Mi sem mondhatunk többet ezeknél az ovációknál, talán még csak annyit hogy éppen igy kell zongorázni, mini Qodowsky. Mert jobban nem lehet; rosszabbul nem érdemes. Bff. Diák-tragédia. \ fossz bizonyítvány áldozata. — Saját- tudósítónktól. —Nagybánya, márc 12. Anélkül, hogy okoznánk valakiket a diák-tragédiákért meg kell állapítanunk azt hogy minden diák-tragédiának meg nem értés az alapja. Nem értik meg a fejlődésben levő emberi lelket, nem fogják föl tapasztalatlanságait, furcsa gyöngesá- geit, érzékeny rezonálásait s ez a föl nem fogás, ez a meg nem értés kergeti a diákot az elkeseredésbe. Lehetnek kiilső körülmények, amelyek tragédia közvetlen okainak látszanak, de az alap, sajnos, a legtöbb esetben ez. Valahányszor halálba megy egy diák, mindannyiszor a magyar pedagógiára vet árnyat, az eset. Ha rossz diák valaki, szépen el lehet távolítani az iskolából, de kínozni, egyre üldözni, ekszekválni nemcsak ialketlenség, hanem ostobaság is, Az a baj, hogy nálunk mindeukiuek a tejébe akarják tölteni, a tudományt s ha nem megy, addig verik a kemény fejet, mig lyukat nem ütnek rajta. Ahelyett, hogy eiküldenék az iskolából, minden harag, minden üldözés, minden boszankodás nélkül. De tudományt tanítanak s kczfceu nem tudják megérteni a gyerekek fejlődő, kiválasztott figyelmet igénylő lelkét. Az alábbi tragikus eset annyibau üt el a már megszokottá vált bizonyítvány- tragédiáktól, hogy az áldozatául esett szerencsétlen gyermek nem önként kereste a halált. Ő szegény csak kerülte a szülői házat a rossz bizonyítvány miatt és bánatos barangolásaközben érte a véletlen szeren- osétlenség. Huiu Aurélnak hívják a kis áldozatot, aki a nagybányai főgimnásium első osztályának volt a növendéke. A félévi bizonyitvány-osztás alkalmával rossz kalku’usokat kapott a kis diák, a ki a 3zekundák fölötti bánatában és a szülői hangtól való félelmében nem mert haza menni a szülői házhoz, Nekiindult tehát a világnak amúgy gyermeki romantikától vezérelve a nagy világnak. Sokáig barangolt úgy, hogy még szülői sem tudtak hollétéről, bár keresték, köröztették mindenfelé. Hosszas keresés után végre a műit héten a csendőrség ráakadt a kis diákra, akit visszavittek a szülői házhoz. Mikor a gyerek hazakerült, mellén egy kutyaharapás voh, a melytől gy en- gélkedett, Eleinte nem szólott róla senk inek, de mikor rosszabbul lett-, elmondta, hogy barangolásaközben egy kutya ráugrott és a mellén megharapta. Kevés idővel hazatérte után súlyos A Műcsarnokban. Irta Malonyay Dezső. Körülbelül két esztendeje hogy láttunk — a Nemzeti Szalonban — néhány vázlatosan kezelt, igen érdekes festményt, olyan biztos intelligenciával, olyan bátor, majdnem vakmerő szinvetéssel készült kis képeket, hogy első pillantásra azt gondoltuk: Simon, az ideges nagy hada festette. Nem, nem Simon képei voltak. A képek alatt egy ismeretlen, uj név volt, egy magyar piktor neve. Azután láttunk Thaulovvra emlékeztető bájos tájképeket, néha Brangwyn elmés faktúrájára gondoltunk, majd Rafaelli borongó poézisét, majd meg Bastien-Lepage nőies finomságát--, ladylikségét, Whistler előkelőségét, Sargent erejét, Sorolia, Bastida harsadó színeit fedeztük föl, sok. sok szépet, amit ünnepelt, világhírű művészek alkotásain lát tunk és szeretünk, — de sajátságosán, azután már mindig megismertük, hogy ezeket a képeket ugyanaz a szerényen elrejtőző, az a személyesen sehol sem mutatkozó, az a szorgalmas, hatalmas tehetségű és tudásu magyar festi, aki emlékéztet ugyan nagy művészekre, de csak annyiban, amennyiben egyik igaz talentum eszünkbe juttatja amásikat. Ez a nagyrahivatott, termésarannyal teli tehetség: Góth Móric. Ki lehet ? Hol tanult ? Művészetének mesterségéhez ennyire hogyan jutott? Szin- érzéke, finomsága, poézise, képeinek tartalmassága, bámulatos sokoldalúsága, érzéseinek őszintesége és emelkedettsége, intelligenciája a művészi föladatok megválasztásában — és, legújabban, egyéniségének magyaros irányban való igazodása . . . Meglepő jelenség ö és éppen most, a mikor művészetünkben a külső ügyesség, oly túltengőén gyarapszik s a tartalom, az intelligencia egyre silányabb. Alkotásaiban — ismételjük — lélek van és becses tartalom s éppen ez az, a mire a fejlődő magyar m .veszetnek szüksége van. A tájkép, maholnap, szinte veszedelme a festőművészeinek. Ne ámítsuk magunkat: ez a piktura legkönnyebb része. Fölületes- sóghez, hanyagsághoz s — mondjuk ki bátran — művészi lelkiismeretlenséghez ez szoktatja a fiatal nemzedék nagyobb részét; oly gyors és oly könnyű a sikerhezjutás. Más a modern festészet jellemző vonása — s ebben a veszedelem. A túltermelés. A postamunka. És ehhez alkalmas egyszerűbb teknikája révén, éppen a tájkép- festés. A teknika egyszerüsitésében a végletekig mentek el az ultramodernek, a Gaugi- nek, s talán a legfiatalabb müvésznemzedók gauginkedósónek magyarázatát is leginkább abban leih tjük, hogy a geniáli-kodásnak s egyben a kószületlenség leplezésének ez a legkényélmesebb módja. Alapjában, hasonlóan jellemezhetnek a modern arckópfestést is Ott meg, holmi előkelő idegességgel mentegetik a postamunkát 3 az ilyen munka mögött rendesen megtalálható készületlenséget. A kép nem hasonlít! — panaszkodik a jámbor megren- rendelő. Sajnálkozó mosollyal világosítja föl őt a művész: „De, kedves uram, ón nem vagyok fotográfus 1 Én a saját egyéniségemnek adtnm kifejezést az ön arcképén 1 . . .“ A jámbor megrendelő röstelkedhetik, hogy ő ennyire keveset ért a művészethez. Van még egy szélhámos modern jelszó: a dekoratív irányzat ! . . . Hogy ennek a jelszónak a hátán mennyi kapadohányt vágnak ! Ami ferde, ami sum, ami sápadt, az dekorativ. Aki rajzolni nem tud, aki szinvak, aki lila, kék, sárga, vagy akármilyen beteg mártásban találja föl azt, amit becsületesen mesrfőzni vatrv mecsitni nem tud. annak
