Szamos, 1909. április (41. évfolyam, 74-98. szám)
1909-04-11 / 83. szám
Jatig*: ..bátran tekintem mély »i- roin éjeiét, worden bér ,, , «1» nem lehet az gonosz“. Hat láb hosszú s egy olnyi mély gödör, Ember túrta a földanya keblén ; Ha belenézsz, a félelem gyötör, Hiába félsz ! ma ide hívlak én. Rettegsz ugy-e'? Hah ! szörnyű látomány Mered feléd borzalmas mélyiröl, Ne félj ! a leplet rántom én ma 1« E zord üreg sötét rejUlmiről. Mitől rettegsz ? attól mi benne van ? Hisz te tevéd bele szerettedet . . . .1 S kit az imént csókokkal boritál, Kedves arcát most nézni sem mered? — Nem, nem ..! óh ne mutasd ! úgy félek én ... Csókolom bár, most nézni sem merem, Ez volt hát egykor, ez a hulla itt Éltem, világom, mindenem . . . ?! E rothadék, mely undok bűzt leheli, Ennek keble volt ámbraillatu ? Korall ajkán, melyen tfizcsók égett, Már féTeg csügg s csontját marja a szu. Hát a szive ? mely lángolt egykoron, Mint a kohók ércolvasztó tüze . . . ? Kihűlt . . . Tapintsd meg csak I hideg, Nincs oly hideg a sarkok jéghegye. Én is ilyen leszek, ha elhamvad Bennem a szikra, mely az égből jött ? ! Miért éltem tehát . . . ? felelj „tudáe“ De ni . . .! mi ez a zord rögök között ? Egy korona, melyet király viselt, Hát az ott mi? Az hadvezéri kard ; Ez lombik itt; az, ódon fóliáns ; Ez koldus bot . . . takard el mind, takard 1 Ne lássam itt a porba omlani E szép világ ragyogó műveit . . . Csak élni . . . élni ... ah, mert élni jó ... Gyerünk innen! mert borzadok én itt. Mit akartál te „titkos Hatalom“, Isten 1 te „érthetlen őserö“ ! Enyészetet miért teremtettél ? Felelj tudás! kérdez a „kétkedő“ . . , Madár lehull az ágról zajtalan, Száraz kóróvá lesz a liliom; Szerte pattan a fénylő üstökös, Hát az ember . . . ? hová lesz, nem tudom ! Mit a sírban látok, maroknyi por; Próbálgatom életre költeni . . , De nem lehet! hah! gyilkos ide hát! Miért éljek . . . ? nem bírom érteni. Jöjj csak ember! im itt egy másik sir ; Egy „ács mester“ fia aluszik itt, Nézd csak 1 sírja száján hatalmas kő, Vitézek őrzik roppant zárait. Miért őrzik ? hisz átjárta szivét A dárda éle; az már nem dobog . . , Jajongva sírja égő bánatát Az anya szív, hallgasd csak, mint zokog : Óh én fiam ! óh drága gyermekem! Mit mondtál nekem ott a Golgotán? Nem volt igaz . . . ? hát diadalmat ül Az enyészet az Isten templomán . . . 1 ? Hisz Te mondád, hogy „mennyei Atyád“ Nem hagy a sírban soká tégedet; Te Hozzá mégy, hogy Tóle visszakérd A bűn miatt elvesztett életet . . . ! Az anya szó elhat a sírba le, Megérti azt az alvó szív s dobog . . . Harmadnapon zendül a harsona, — A sir fölött mennyei láng lobog — A holtak közt miért keresitek Az élőt? azt, ki itten „aludott“ . . . ?! Győzött az élet a halál felett, Nincs itt az Ur! feltámadott! I ís sólyomszárnyen száll a röpke Mr, ! És ezren jönnek látni a csodát . . , ; Látják a sirt, hogy csakugyan üres, | A kétkedés eldobja pallosát. I Milljó ember áll ma e sir körül, f & egy sem tagadj* a feltámadáet . , . Nem értik . . . hiszik mégis a csodál S aö a hívők serege szemlátomást. S Rettents borzalmaiddal te másik sir, í Hulljon beléd az egész világ bár . . . : A „húsvéti sir“ mégis megmarad, S előttem áll, mint biztos véghatár. Hiszem, hogy egykor minden ide tér, Itt lesz maja egy édes találkozás; Mit félnék hát tőled te »irgödör? Lesz még Husvét... Lesz majd feltámadás ! Fertösalmás. Ladányi Endre ,v«l lelkész. Alakítsunk képzőművészeti társulatot. Az orsz. Képzőművészeti Társulat :ez évben két vidéki városban rendezett kiállítást. A Nemzeti Szalon minden évben küldi tagjainak válogatott képsorozatát a vidékre, hogy a vidék is lásson abszolutbeesü müveket s hogy a vidék is jusson olcsó s igazán jó képekhez, szobrokhoz. A Mienk művészeti társulat s az előbb említettek itthon, a fővárosban és a külföldön is igyekeznek működésűket megkedvelteim s az általuk vallott ízlésnek híveket szerezni. S már ebből látni, hogy a központi művészeti egyesületek hivatásuknak megfelelő munkát végeznek. Egészen szépet, vagy kevésbbé szépet terjesztenek, Ízlés dolga, de kulturmissiót teljesítenek. E munkában természetesen a vidék is többó-kevésbbé segédkezik, mert csak olyan helyen rendeztek kiállítást a központi müegyesületek, hol vidéki müegyesület is van, mely fáradságot megosztva, karöltve igyekszik a fentemlitett egyesületekkel együtt a kulturmunkát végezni. Hiszen csak úgy lehet valakit oktatni valamiben, ha az maga is hajlandó a tanulásra. Csak úgy, ha ő maga is fárad annak eléréséért. Annak a megvilágítására hoztam fel mindezeket, hogy mennyire szükséges városunknak a képzőművészeti társulat. E lap hasábjain s másutt is eléggé hangsúlyoztam annak szükségét. De lássuk miért? Az intelligens ember roppant költségek árán, igaz, a vidéken is kielégítheti művészeti igényeit. Nem ugyan közvetlenül, mert ez roppant költségbe kerül, de közvetve, reprodukciók utján igen. De mi ez ahhoz képest, midőn eredetiben látja s közvetlenül élvezi a szépet. És eltekintve az egyesektől — kik ezidő szerint ugyan igen kevesen vannak — hányán és hányán tanulnák felismerni a magyar művészetet, ha arra alkalmuk nyilnék ? Csak megismerni egyelőre s azután megérteni. Hiszen — nem mondok sokat — Szatmáron minden 50-ik ember minden 10 évben lát mü-kiállitást. Milyen arányban van ez egyéb műélvezeteinkkel ? Miért van például | több közönsége a színészetnek ? Mert |jobban megértjük? . . . S miért értjük meg jobban? Mert nap-nap után I nézzük. Nem a színészet rovására, mert sokszor más az oka nem a színészet, de bátran mondhatom, hogy a színészet nagyfokú pártolásával a mi nagy- közönségünk, élén az intelligenciával, vakon hódol a szemmel látható, kézzel fogható rossznak. A mai színészet vajmi ritkán er kölesös, vagy nem erkölcstelen. Ha nem a darab, akkor a színész használja fel az alkalmat, hogy kétértelműséggel — melyet ma már sajnos, a legtöbb gyermek is megért — tetszést arasson! S ebben a bajban sínylődő művészi ág több támogatásban részesül most, mint részesült hajdan . . . S több hívőre s elnézőre akad, mint a képzőművészet, pedig emez reneszánszát éli, tehát hibáit is inkább elnézhetjük. Hiszen már-már eltűnt létjogosultsága a réginek, mint eltűnik idővel mindennek s jön helyébe uj. S miért nem akarunk hozzászokni az újhoz? A színdarabot megnézzük, hogy szórakozzunk. S ha pikáns, akkor még többször és még többen megnézzük. Támogatja fű, fa, hogy az erkölcsöket rontsa s ellene nem szól senki. (Itt is csak azért említjük fel, hogy argumentumul szolgáljon az el- mondandók mellett.) S a képző-mü- vészet, ha utunkba akad, agyon kritizáljuk, tudva, hogy nem értünk hozzá, de megszokni s megnézni vagy tanulni a megértését, csak kevesen akarjuk. Méltányolni a szép elérése utáni kisebb s nagyobb igyekezetei, legkevésbbó jut eszünkbe, mihelyt érthetetlen valami előttünk. Ha színházban valami elkerüli figyelmünket, zaklatjuk szomszédunkat, hogy elmondja. A képző-művészet megértésére azonban tulkényelmesek vagyunk. Pedig ép annyi a létjogosultsága egyik művészeti ágnak, mint a másiknak. Sem több, sem kevesebb. A mint a színészetet, amint a zenét mindenki élvezi és akarja élvezni, kérdem, hogy miért nem haladunk tovább s miért nem vágyunk a képző-művészet megértésére ? Talán mert kevesebb reá a mód? Igaz. De teremtsünk reá módot s szerezzünk reá alkalmat s egy élvezettel többen részesülünk. Kisebb intelligencia, mint van Szatmárnak, rég megtalálta ennek sönnyű módját. Nekünk csak követlünk kell kicsiny vidéki városok példáját s alkalmunk lehet úgyszólván évenként a tanulásra, a műélvezetre. Alakítsunk mütársulatot, mely évenként rendezne kiállítást s módot szolgáltatna kicsiny költség árán, hogy i kevésbbó tehetősek is tanulják meg- irteni a képzőművészetet. Alakítsunk mütársulatot, melynek j agjai évenként maguk között a tag- i ági dijjak egy részéből megvett kőiét kisorsolnák. Alakítsunk mütársulatot s tanuljuk j , művészetet megszeretni, megérteni, j lvezni s benne gyönyörködni, mert jót teszünk magunknak, jót a társadalomnak. Alakítsunk mü-társulatot, mely kizárja majd városunkból a tucat kiállításokat és nevelő hatással lesz legelső sorban. A kultur-palota felépítése, mely már-már bizonyos, csak buzdíthat az alakulásra. Helyiség ezen társulatnak is jutna ott bizonyára. Kiállításait ott rendezhetné, művészet-ismertető előadásait ott tarthatná meg s használna a köznek egy alkalommal is többet, mint 10 pikáns operette egy évadban. A kétkedők tudom azt fogják hinni és mondani, hogy nincs miért alakulni, hiszen alig vau egy pár ember, akit ez érdekel. Nem úgy van. Mindenkit kell hogy érdekeljen, ki számot tesz az intelligens társadalomban. Ügyvédek, orvosok, bírók, hivatalnokok, tanárok s kereskedők egyaránt, miért hogy nem érdeklődnek az iránt, ami szép s ami gyönyörködtető ? A latájner ép úgy, mint a kereskedő és iparos, miért hogy nem igyekezik módot találni annak a megtanulására, megértésére, ami szebb tartalmasabb lelkitáplálókot, nyújt mint más, vagy mondjuk egyenlőt. Teremtsük meg a módot! Létesítsünk erre alkalmat nyujó társulatot. Városunk vezető fórfiaitól várjuk a kezdeményezést, társadalmunk minden tagjától várjuk a támogatást. S fejlődni fog a képző-művészetek iránti vonzalom, a megértés, a szeretet, a művészet iránt a társadalomban nehézség s nagyobb áldozat nélkül. S nem fog pangni a művészet pártolás híján, pedig alig számbavehető ősz- szeggel járulnának csak hozzá a társulat tagjai. S lassan megszokja az intelligens közönség a szépet is nézni, nemcsak a pikánsát hallgatni. És művelődni fog a nagyközönség széles rétege annyira, hogy egy pár óv múlva közönsége lesz majd a képzőművészetnek is, mint van más művészetnek vagy mondjuk látványosságnak. A kultúrához tartozik azonban mindenekelőtt a művészet megbecsülése. Érdekünk mindenekelőtt az, hogy elérjük a kulturális nívót, hogy lépést tartsunk mi, a vidékiek a központtal. S ehhez a művészet pártolása és művelése is feltétlenül szükséges. Nin- esen az sehol sem megírva, hogy egy országnak fővárosa fejlődjék — itt- ott erejét is meghaladó igyekezettel - s a vidék ölbe tett kezekkel ját- 3za a nemtörődömséget! Ellenkezőleg ! Igyekeznünk kell lépést tartani! Járuljunk egy atommal a kultúra felépítéséhez, járuljunk hozzá valami 3sekélysóggel s kötelességünket magunkkal s a társadalommal szemben ól végeztük. —p. Somlyay Gyula — divat üzletében (Deák-tér) — előnyös húsvéti vásár. Az 1909. évi újdonságok figyelem :: :: méltók. :: n Weisz Gyulánál Utólérhetetlen olcsó árak! mm Elsőrendű gyapjúszöveteket Szalmán, Deák-tér 21. Utólérhetetlen olcsó árak! Női costüm szöve- vetek nagyválaszték- :: :: :: ban. :: :: ::
