Szamos, 1909. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-14 / 10. szám

FÜGGETLEI POLITIKAI MPILAP. A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. XXXXI. CvfolyaiL. Szatífiár, 1909. janiár hó 14 , csötortök. lü, $Z83. Előfizetési d i |: Helyben: egy évre 12 K. félévre 6 K. V« évre 3 K. I hóra I K. Vidéken: . . 16 . , 8 „ „ „ 4 „ „ „ 2 „ Egy szám ára 4 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóezi-utcia S. sz. Telefon: 107. iSitsdanaeioE dJjíOs Ssaicsároa, t. lap fcísüóhjvatalahan fUelendok HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutáayosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 füiér. Véres munkás- zavargás I Szélhámos parasztember. Gyilkos adóreform. Alig akadt még törvényjavaslat az életben, mely annyira általános és komoly felháborodást keltett volna, mint Wekerle újabb adó reform-javaslata. Sorra tiltakoztak máris ellene az összes gyárosok, kereskedők, az iparkamarák, me­gyék, városok. Minden állású em­berek, munkások és munkaadók, milliók és milliók jajdultak lel el­lene. Itt már hirtelen kijózanodott mindenki a koalíciós mámor sze­relméből, mert az a csapás, eme- lyet a koalíciós ostor akar az or­szágra mérni, mindenkinek hátából szíjat hasit. Becsületes reformot várt az or szág, mert évek óta a progresszív adó volt az, melyről édes dal zen­gett minden uralomra lépő kor­mány ajkán s nem volt képviselő, aki nem szavalta volna el a prog­resszivitás csábitó dalát. A progresszivitás azt jelenti, hogy a szegény ember adója je­lentékenyen csökkenni fog s a különbség a dominiumok adójá­nak jelentéktelen emelkedésével egyenlítődik ki. E helyett azonban ránk zúdítja Wekerle az ő általános adóemelését, ez pedig annyit jelent, hogy a földhözragadt szegény ember ezen­túl még kevésbé fog megélhetni. Mert ez a koalíciós szótartás és humánizmns, ez á boldogító uj rendszer! Katonai vívmányok, nemzeti en­gedmények, a háromszinü kard­bojt s mi egyéb cifraság a hadúr személyes ügye. Ám fogadjuk el ezt a kifogást; mondjuk, hogy meg van a kudarc oka A knini vasút kell Ausztriának, sőt Ger­mániának is. Ez is menthető. Mond­juk, hogy Supiíóék rettenetesen erős tenevadak, — itt is van a kudarcra szépségtapasz. Lenyeltük az annexiós békát, mert egyebet nem lehetett a szegény kormány. Nemzeti bank, önálló vámterület sem lesz, mert hát arról csak nem tehet a szegény kormány, hogy nem adják meg Bécsben. Megértünk minden pofont, amit adott a hadúr, Bécs, a hadvazető- ség, Lueger, meg mindenki. Mert hát nem az a legény, aki üt, — hanem aki állja! De ki rendelte el a koalíció lelett álló hatalmak közül ezt a rettenetes gyilkos adóreformot, mely az adóemelésen kívül ránk szaba­dija a legundoritóbb kémrendszert is! a kiküldött kém egyszerűen felnyitja fiókodat, megértékeli fele­séged ruhájának kelméjét s meg­figyel, hogy hátha nem éhezel eléggé a törvény szelleme szerint s ha nem, akkor neked esnek az adógyilokkal. S miután a törvény az egyik adóban kimutatja a csökkenést, — ami álcsökkenés — neki esik a másik adóágnak s azt felemeli. Jajgatni log az ország, orditani, ha működni kezd a gépezet s ha eddig is milliónyi volt a megélni nem tudók száma, ezután nyu­godtan üthet mellére Wekerle: „Megteremtettem az egyenlőséget, egyenlő lesz ezentúl a nyomorban minden ember!“ A megvásárolt béke. , A monarkia nem Boszniát, ha­nem a békét vásárolta meg ötven millió koronával. Szerbia és Mon­tenegró most már bátran megpuk­kadhatnak dühükben, még pedig a nagyhatalmak röhögése közben. De mert a kielégítetlen lázadás kielé­gítetlenül el nem mulhatik, nem lehetetlen annak a furcsa helyzet­nek bekövetkezése, hogy a mo­narkia hadserege benyomul Szerbiá­ba. Nem hódítás okából, hanem azért, hogy Szerbiában rendet te­remtsen s megmentse a Karagyor gyék trónját. Elkedvetlenedett miniszterek. Budapest, jan. 13. A külpolitikai helyzet javulása semmit sem segített a belpolitikán, mely napról-napra bonyolultabb lesz. A politikai körökben sokat beszél­nek Justh kormánybuktató agresszív fellépéséről. A miniszterek el van­nak keseredve Justh és Holló tá­madásai miatt, sőt egyikük kije­lentette, hogy semmi kedve sincs a kormányzásra. TÁVIRATOK — Saját tudósitónhtól. — Véres munkás zavargás. Kolozsvár, jan. 13. A kolozsvári dohánygyár mun­kásai fizetés javításért küldöttségi- leg keresték fel az igazgatót, aki megnyugtatta a munkásságot azzal, hogy kérelmüket kedvezően fogja elintézni. A küldöttségnek adott biztató Ígéret nem elégítette ki a munkásságot és midőn a gyár egyik tisztviselője a kapun kilépett Banális eset. Ez az ócska kopott tragédia, mely mindig uj marad Csak az okozati külömbségben mutatkozik némi ér­dekesség. A kik itt szerepelnek, azok ép oly közönségesek, mint maga a történet s mégis van egy hajszál, mely elvá­lasztja, melyben a történet eltér a mindennapitól ... Én legalább úgy érzem . . . Linné Julia volt a varróleány neve. Szépségét főleg fiatalsága, finom, szinte márványsimaságu arcbőre emel­te értékké. Arra az értékre gondolok, melyet a gazdag urak soha sem saj­nálnak magukhoz váltani. Ez történt Linné Júliával is, ki úri házakhoz járt varrni s akinek ügyességéről nagyon elösmerően nyi­latkoztak a gazdag urinők. Julia kétségtelenül talentum volt a maga szakmájában. Nemcsak blúzo­kat, szoknyákat, de kényes termé­szetű kosztümöket is rá lehetett bízni. A vidékről került Bupapestre s itt pikkauf kezdte. Egészen egyedül állt, rokon, ösmerős, barát nélkül. Szere­tője sem volt mindaddig, míg Há- monékhoz nem kommendálták varró­nőnek. Hámon Imre malomigazgató volt, nagy vagyonnal és nagy tekintéllyel. Kiváltságosán szép, eszes férfiú voll, eléggé megbízható jellemmel. De ter­mészetesen ennek a jellemnek is meg voltak a maga puhaságai. Ezek főleg otthon mutatkoztak a feleségével szemben, ki büszke, gőgös asszony volt 8 a ki nem egyszer éreztette férjével, hogy a vagyon alapját az ő hozománya teremtette meg. Az eset nem érdemel sok szót. Hámon Imre elcsábította a varró­leányt. A dolog feltűnően könnyen ment, Julia szerelmes lett a selymes feketeszakálu malomigazgatóba s az első találkozásnál karjaiba dőlt. A leánynak ez volt első komoly szerelme, a férfinek, ki tudja, hánya­dik. . . A boldogságot csak az za­varta, hogy éppen abban az időben Hámonné elhalmozta Júliát munká­val. Heteken át kellett abban a házban dolgoznia, a melyből — ezt a leány érezte — ki kellett volna őt dobni. Nos, nem dobták ki, de Hámonné modorában az utolsó napokban fel­tűnő idegesség, ingerültség mutatko­zott. Minden komoly ok nélkül kimé letlen megjegyzéseket tett Julia mun­kájára, sőt később személyére is. — Miért festi maga a szemöldökét ? — kérdezte egy alkalommal minden apropó nélkül. Julia hebegve válaszolta, hogy neki ilyesmi soha eszébe nem jutott, mire Hámonné brutálisan vetétte oda : — Ugyan ne hazudjék . . . Ezen az estén Hámon kisirtnak találta Julia szemét. Mikor megtudta az okát, komoly arcot mutatott. — Hát igen, komiszság tőled, hogy ezt az állapotot tűröd. Neked nem szabad többet hozzánk jönni. — De még legalább egy heti mun­kám lesz. — Az mindegy. Beteget jelentesz. Önagysága talál más varrónőt. Nem engedem, hogy tég9d sértegessen. — Pedig joga vau hozzá, — mon­dotta a szegény leány végtelen szo­morúsággal. Hámon sokáig nézte a finom, tű­nődő arcot s valami különös, eddig csaknem ismeretlen indulat mozdult meg bennr. Számot adott magának róla. Hámon gyakorlati ember volt. Mi­kor honorálást emlegetett, pénzre gondolt. Nem vett ékszert, bútort, hanem átadott a leánynak egy taka rékpénztári könyvet, háromezer fo­rintról. — Lehet, hogy ezzel megállapítod jövődet. Ha nem lennék nős, talán többet is tudnék tenni. Három hónap sem telt el s Hámon vógkép szakított kedvesével. Az utolsó találkozásnál okát is adta : — Válók a feleségemtől s a válás alatt ettől nagy érdek függ, olyan életet kell élnem, mint egy karthau­zinak. Júlia nem tudta, hogy micsoda fegyelem köti a karthauziakat, de szótlanul belenyugodott a válásba. Elég okos volt előre látni, hogy en­nek előbb vagy utóbb szükségképpen be kell következni. — Még megelé­gedést is érzett a fölött, hogy Hámon megszabadul attól a házsártos, gőgös asszonytól, kit szívtelennek, lelket­lennek tudott. Kerek öt esztendő telt el s ez az öt esztendő nagy változást hozott Julia külső körülményeiben. A körn- ton önálló, jól jövedelmező divatáru- üzlete volt, azonfelül pedig .férjhez is ment. Hámonnal e hosszú idő alatt egyet­len egyszer sem találkozott, Képzel­hető csodálkozása; mikor a_próba- szalonba, hol véletlenül egyedül maradt, Hámont látta belépni. A malomigazgató alig változott valamit az utolsó öt esztendőben. De mégis a fekete szakáll a halánték

Next

/
Thumbnails
Contents