Szamos, 1908. november (40. évfolyam, 88-96. szám)
1908-11-15 / 92. szám
XL. évfolyamSzatmári 1908, november hó 15 (vasárnap) 92. szán. ZDASAGI LAP. ,Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár: SZKRKESZTÖSÉG és KIADÓHIVATAL: Egéé* érre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. RAkócíi-utcz» 9. sz. Telefon: 107. Egyes szám ára 10 fillér. ÜÍQdotm?me di'»k Sxatm&roc, « lap kiadéhlvo.alabuB fíaelendok HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetpek Nyilttér sore 20 fillér. Az apró hirdetések között minden ázó 4 fillér. Á III. kerületi választás. Lapunk főszerkesztőjét a tegnap este tartott III. kerületi választók értekezlete, melyen mintegy 200-an vettek részt, egyhangúlag jelölte. Ezen alkalomból a következő beszédet intézte választóihoz : Tisztelt Uraim ! Nagy kitüntetésnek veszem, hogy a IH. kerületben most betöltés alá kerülő bizottsági tagságra olyan ősz tatlan jóindulattal engem jelöltek ki és szívesen állok rendelkezésükre most is, bogy elmondjam, miképen vélekedem azok felől az általános szempontok felől, amelyek a városi politikát vezethetik : Abban az alapvető törvényben, amely megszabja a törvényhatósági városok munkáját, mindenek előtt az foglaltatik, bogy a városok foglalkozhatnak az országos törvényhozás körébe eső kérdésekkel. Ez a joga a törvényhatóságoknak nem más, mint egy második szavazat, amely kíséri a polgároknak az országos politikában való jogait. Egy állandó szavazat, amit a tör vényhatóságnak mérlegbe kellene dobnia mindannyiszor, mikor a városi élet sorsát eldöntő törvényhozási intézkedések vannak készülőben. A városnak ezt a nagy politikai jogát szerény véleményem szerint jobban és bátrabban kilehetne hasz nálni, mint ahogy ez eddig általában történt, de mindjárt és sietve megengedem, hogy ez a fontos munkakör nem mulasztásból, hanem elcsügge- désböl állott parlagon az egész országban, hosszú évtizedeken keresztül. A többi városok is, a mi városunk is tudta, vagy talán inkább érezte, hogy a szava nyom nélkül hangzik el, elhangzik anélkül, hogy egyetlen hulláma is viszbangra rezdülne ott, ahol az ország vágyai és reményei olyan sokszor hervadtak már ei : — a törvényhozás épületében. Lehet mondani, hogy ez így van igen tisztelt uraim ; mondani mindent lehet és mindig; lemondani nem szabad soha. És kételkedhetünk mindenkiben, csak önmagunkban nem. Ki tudja azt, hogy talán ugyanebben a pillanatban az ország más helyein is nem ébredez-e a városi élet hatalmas öntudata és miért ne reméljük, hogy a jövőben olyan súlya lesz a törvényhatóságok szavának, aminőt megérdemel ? Engedjék meg, hogy a legközelebbi múlt két példájára hivatkozzam, amikor a városi törvényhatóságok nagy szolgálatot tehettek volna nemcsak az országnak, de főként önmaguknak, ha véleményezési jogukat nyomatékosan érvényesítették volna. Magyarországnak csaknem összes vidéki városai jórészt a kisiparosok, kiskereskedők és kisgazdák városai. Ez a bárom elem teszi ki azt, amit Magyarország polgári osztályának nevezünk. Már most igen t. uraim hoztak egy törvényt a munkásoknak baleset és betegség esetén való segélyezéséről. Hogy ez a törvény gyönyörű alapgondolaton nyugszik, azt eivi- tázni nem lehet. Hogy az elhagyott szegény beteg érezze a társadalom istápoló kezének melegét, hogy legalább betegségében legyen valakije annak, akinek egészségében senkije sincs és hogy ez a valaki az egész, nagy hatalmas társadalom maga legyen : ez szép gondolat, amely azokhoz hasonlít, amiket Isten maga terjesztett prófétáival az emberek között. Csakhogy igen t. uraim a szép gondolatok megvalósítása pénzbe kerül ; sok pénzbe. Azoknak a pénzébe, akiknek maguknak sincs sok pénzük. Ezt a törvényt azokról a külföldi országokról mintázták, amelyek már régóta a nagy ipari üzemek és a nagy, belterjes mezőgazdasági vállalatok jegyében éinek. Azoknak a nagy vállalatoknak a rezsijébe jól beleférnek a munkásbiztositás terhei és méltányos is, hogy óriási nyereségeikkel fedezzék a kárt, amit munkásaik testi épségében okoznak. De miből viselje ezt a terhet a kisiparos, meg a kiskereskedő, aki egy-két segéddel dolgozik és akit tőkésnek csúfolnak, pedig jó formán nem marad többje, mint amennyi a két keze munkájának a bére. És a törvényhatóságok hang nélkül tűrték, hogy lakosságok leggyöngébb részének roskadozó vállára rakja ezt a terhet a törvényhozás. Holott kötelességük lett volna azt mondani, hogy válasszák külön a kérdést és szabályozzák a nagy üzemek részére a betegsególyezóst úgy, mint ahogy az jelenleg szabályozva van, viseljék a nagy vállalatok ezeket a nagy és nehéz járulékokat, mert bírják viselni és méltányos, hogy viseljék — de a kisiparosra és kiskereskedőre ne terjesszék ki ezeket a határozatokat. Hogy ezeknek az alkalmazottaival mi történjék, arra nem könnyű fe- lelui és erre a törvényhozási munkának kellett volna megoldást keresni. Lehetett volna például szövetkezeti alapon kölcsönös biztosítást létesíteni a munkásokra és munkaadókra egyaránt úgy, hogy évenként osszák fel megfelelő kulcs szerint maguk között azt, amibe a gyógykezelés került. Ezt elbírta volna a kisiparosok teherviselési képessége is. De igy vagy amúgy, a kisiparost és kiskereskedőt nem lett volna szabad kiszolgáltatni olyan intézményekre, amelyek százezrekkel dolgozó gyárakra és vállalatokra vannak szabva, de a kis ekzisztenciát egyszerűen lehetetlené teszik. Bizonyosra veszem, hogy ha 50—60 törvényhatóság egyértelműen és alaposan fel szólalt volna ebben az irányban, akkor óvatosabban csinálták volna meg ezt a törvényt, amely végtére is kortes célokra készült, hogy általa a lakosság minél nagyobb része álljon a kormány politikája mellé. Szakasztott ilyen eset a vasárnapi munkaszünet kérdése. Iparosok és kereskedők, munkaadók és munkások egyaránt kívánják, hogy úgy mint Budapesten, a vidéken is meg legyen az általános, teljes és kivételnélküli vasárnapi munkaszünet. Evvel az általános óhajjal szemben a kereskedelmi kormány kibocsátott egy olyan rendeletet, amely arcul csap minden gyakorlati érzéket, szembetámadja az összes érdekeltek igazát : és ezt a rendeletet ami törvényható- ságank is helyeslöleg vette tudomásul. Tudomásul vette ellenvetés nélkül annak a városnak a törvényhatósága, amelyből évtizedekkel ezelőtt kiindult egy mozgalom a teljes vasárnapi mun- kaszünet érdekében és ennnek a mozgalomnak az élén épen szatmári kereskedők állottak. Hát igen t. Uraim, igy hagyni kiaknázatlanul a törvényhatósági munkakörnek ilyen fontos mezejét nem lett volna szabad. Mert azok a határozatok és intézkedések, amelyek az ország számára készülnek ép olyan közvetlenül hatnak ki ami városunk lakosságára, mint ami saját határozataink és rendeleteink és épen ezért nekünk részt kellene kérnünk azoknak az előkészítésében. De nem teszszük és ez végtelenül sajnálatos jelenség. Mert szomorú az, ha valakitől a jogait elkobozzák, de még sokkal szomorúbb, ha valaki nem él a jogával, amely néki adva van. Áttérve már most a város belü- gyeire, a város belpolitikájára mindenekelőtt két hatalmas szempont összeütközésére találnak, amelyeknek kiengesztelése körül forog a városi belpolitikának csaknem egész művészete. Az egyik szempont magától értetődő és olyan természetes, hogy ellenvetést sem tűr. A közterheknek egyetlen fillérrel sem szabad emelkedniük. Azonban városunk haladni kíván ; nőni és szépülni, gyarapodni a jólét és kényelem közintézményeiben, haladni a tökéletesedés felé, amelynek végső ideáljakép a nagyvárosi típus előnyeit ismerjük. Ez a haladás pedig nem képzelhető áldozatok nélkül, ezeket az áldozatokat pedig nem hozhatja meg más, mint a város közönsége. És ez az a nagy és első tekintetre engesztelhetetlennek látszó ellentét, amelynek kiegyenlítésére mégis vállalkoznunk kell, ha egyikét sem akarjuk választani annak a szomorú alternatívának, hogy vagy a közönséget tegyük tönkre a közterhek emelésével, vagy a város fejlődését dobjuk áldozatul a pótadóban tanúsított mérséklettel. Megoldás azonban van ; van egyetlenegy megoldás és ez abban van, hogy a város mint gazdasági alany a közhasznú vállalkozások terére lépjen. Hangsúlyozom ; a közhaszna vállalkozások terére. A város csak olyan gazdasági szükségletek kielégítésére vállalkozbatik, amelyek általánosan, nagy tömegekre, vagy pláne mindenkire kiterjedően merülnek fel. Ilyen például a fakérdés, amellyel kapcsolatban épen a legutóbb igyekeztem a „Szamosban“ kimutatni, hogyha a város a tűzifa közvetítésre vállalkozna, olyan megtakarítást tenne lehetővé a közönségnek, amely több százezer koronával ér fel és megközelítené a pótadók egész összegét. Ugyanilyen a csatornázás és vízvezeték, amellyel sokan mint uj megterheléssel fenyegetőznek, holott ez maga is csak vállalkozás, amelynek helyes vezetés mellet; haszonnal kell járnia. Mert, igen t. uraim, az, amiért közvetlen ellenszolgálgatást kapunk, az nem közteher; ha azért, mert az ürüléket elúsztatják, a vizet a lakásunkba bevezetik és ezáltal lehetővé teszik a több emeletes építkezést, ami a lakások olcsóbbodására kell, hogy vezessen, ha mindezért a lakóknak és háziuraknak fizetniük kell: az igen természetes dolog, aminthogy természetesnek találjuk, hogy fizetünk a villanyáramért, amit fogyasztunk, vagy bármiért, amit szükségletek kielégítésére fordítunk. A csatornázás és vízvezeték azonban egy csapássul az egész városnak, de főként a III-ik kerületnek egy fontos ügyét oldaná meg : a belvizek levezetését. Meg lenne oldva a III. kerület nagy problémája : a Füiencsés belvizeinek levezetése. Ha tehát valakinek, úgy önöknek első sorban van érdekében az igen t. Uraim, hogy ez a korszakos alkotás mielőbb megvalósuljon és én ígérem is, hogy ha az önök bizalma erre alkalmat fog nyújtani, bizottsági tagi minőségemben mindent megfogok tenni, bogy szerény erömhöz képest ebből a nagy feladatból a részemet kivegyem. Nagy fontosságú szerep jut a városnak a lakáskórdés megoldásában, nmllóth Simon nagyválasztéku cipőraktárát W aijáuljuk st t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a #Pannónia‘ szálloda mellett. - Ssatmár és vidéke löpag/obb czipSrakUra. Mtf&töáilrikAttteJfc az őszi és téli idényre megrendelt valódi finom schevraux és box bőrből készült legújabb divatu fekete és barna szinü úri-, női- és gyermek-cipők
