Szamos, 1908. január (40. évfolyam, 1-9. szám)
1908-01-09 / 3. szám
XL. évfolyamSiatmar, 1908. január hé S. (csütörtök) 3. »ám. SZÁM POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár: Égés* évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 bor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcze 9. sz. Telefon: 107. Uindennemii dijak Sxatmaron, a .ap tiadiblvaialKiaa ÍUcteado^ HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban kCzölletiek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Társadalmi fejlődésünk érdekében. Napról-napra nehezebb az élet, a megélhetés. Telve vagyunk búval, bajjal s panasszal az élet mostoha viszonyai iránt; ezektől elíásulva, hajlandók vagyunk a közélet minden mozzanatát sötét szemüvegen át tekinteni. Lassanként reászokunk a közéletben mindent gáncsolni, mindent kicsinyleni, mindenben önzést, érdekhajhászatot látni, önzetlen, nemes törekvésekben nem hinni s ezekkel együtt a közélet mozgalmai iránti érzékünket, érdeklődésünket elveszíteni. Pusztul, vész a nemes ideálok s a közjóérti lelkesedés társadalmunk köréből: fásultság, közöny, reménytelenség, mint mindent beborítani készülő nehéz köd ereszkedik mind nagyobb súllyal társadalmunk lelkére. Ez az oka, hogy társadalmunk — ma, a népek és nemzetek óriási versenyében s korunk rohamosan fejlődő viszonyai között — csigaléptekkel halad az alkotó és épitő munkásság terén előre, többtekintetben pedig, sajnos, a hanyatlás és visszafejlődés jeleit mutatja. De lássuk a kérdést s vizsgáljuk meg a tényeket közelebbről. Se szeri, se száma azoknak a többé-kevésbé messze kiható és életbevágó közdolgoknak és érdekeknek (sőt azok napról-napra szaporodnak), melyeknek minél teljesebb sikere érdekében a társadalom minél szélesebb rétegeit szükséges megnyerni. S mit tapasztalunk? Ma úgyszólván siket fülekre talál a közügyek tekinteté- beni minden fölhívás, s agitáció. Még egy-egy alkalmi társadalmi ügyet (bál, ünnepély) csak sikerül néha s nagyoehezen sikerhez juttatni — hiszen az ismert magyar „ szalmalángu még nem aludt ki teljesen — de állandó jellegű, mélyrehajtó fontosságú, folytonos és lelkes buzgalmat, kitartó s az összetartásból származó erőteljes támogatást, sőt áldozatkészséget is igényelő sikeres és nagyobb szabású társadalmi alkotásokról, mozgalmakról ma alig beszélhetünk. Azok, akik társadalmi téren közügyekben fáradoztak vagy társ doznak, legjobban tudják, hogy mily rengeteg utánjárás, óriási és önfeláldozó erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy manapság valamely társadalmi közügy — ha iélsiker- is — megvalósítható legyen ; mennyi közönnyel, tájékozatlansággal, bizalmatlansággal, emberi gyarlósággal, sőt kicsinyléssel és gúnnyal kell a közügyért — kivált ha az ideálisabb természetű — a fáradozónak megküzdenie; mig végre ő is — beleun és félreáll. Egyesek bármily odaadó ügybuzgalma és lelkesedése — kellő támogatás nélkül, sőt elszigeteltség és magárahagyatottság esetén — nem sokat ér. Ez az oka, hogy mindinkább ritkul azok száma — sőt kezd fehér holló számba menni — akik társadalmi alkotások, szervezkedések tekintetében a kezdeményező és apostolkodó vagy akár a közremunkáló szerepére mernek vállalkozni. Visszariadnak a nehézségektől, a társadalom legyőzhetetlennek látszó közönyétől. S ez annyival nagyobb kár, mert — minden szkepticizmus dacára — biztosra vehetjük, hogy még napjainkban is számos tagja van társadalmunknak, kik ben- sőleg a társadalmi közügyek és érdekek iránt nemes lelkesedéssel vannak eltelve ; kiknek a közjóiét előmozdítása tekintetében helyes és hasznavehető, sőt itt-ott talán fényes eredménnyel realizálható eszméik, terveik vannak; kik készek lennének ezen vagy más közhasznú társadalmi eszmék és törekvések megvalósítása érdekében odaadó ügybuzgalommal és nemes lelkesedéssel munkálkodni ; x: akhogy kilépésükhöz, társadalmi munkásságukhoz hiányzik az alkalmas talaj, kedvezőtlenek a helyi társadalmi viszonyok. Mindez nemcsak lokális, hanem sajnos, általános hazai és mondhatni speciális magyar baj. Napról-napra látjuk, hogy miként bomladoznak és szakadoznak társadalmunk összetartó kapcsai, miként hull darabokra és gyengül mindinkább a magyar társadalom; látjuk, miként foly vére állandóan a kivándorlás révén; látjuk emellett, hogy egyesületi és szövetkei zeti téren — épen az előbb okok miatt — a feladat és szükséglet nagyságához mérve eddig alig számbavehető eredményt tudtunk csak elérni s ezen — ma a nemzetek boldogulását leghatható- sabban előmozdító — utón hazai társadalmunk szellemi és anyagi jóléte, s megerősítése nem volt megvalósítható. Szegények vagyunk s kulturailag meglehetősen elmaradottak; széttagolt társadalmunkból hiányzik az egységből és összetartásból származó s az anyagi és szellemi jóléten alapuló nemzeti erő. Pedig erre épen nekünk lenne elsősorban szükségünk, akár nemzetiségi viszonyainkat, akár Ausztriával való kapcsolatunkat, akár pedig — ami ezekkel összefügg — nemzetünk jövőjét tekintjük. Elég e tekintetben napjaink s a közel múlt eseményeire utalnom. Tagadhatatlan, hogy hazánkban, kivált az utóbbi időkben, erősen megszaporodott a társadalmi egyesületek, körök és szövetkezetek száma ; annyira, hogy ma már valóságos tudomány azokat csak névszerint is elsorolni. Azt kell azonban mondanunk, hogy a quan- titás itt is a qualitás rovására esik; kevesebb télé, de jobban megalapozott s erőteljesebb ilyes egyesületi szervezet általában több sikert tudna fölmutatni. A legnagyobb baj azonban, hogy ez a feÁ szálas György. Soha jobb munkás Györgynél a bányában nem dolgozott. A munkát három helyett is bírta a szála» legény, nem ivott, nem verekedett, elsőnek szállt le reggelenként a bányába s estenden utolsó volt, aki bele ült a fölvonó gépbe. S még se szerették. Sem & fölebb- ▼alói, sem a társai. Volt benne valami titokzatos, ami bizonyos idegenkedést keltett iránta az emberekben. Azt se tudták róla hol termett, mely földről való. Harmadéve, egy zivataros reggelen csak betoppant Fehreu úrhoz, a mérnökhöz, s munkát kért. Rongyosán züllötten állított be, a mélyen üli fekete szemei se valami biztatóan néztek a bányai igazgatóra, mégis megtetszett neki. Hatalmas, valóságos athléta alak volt. S izomerejével akár egy medvét megfojthatott volna. Kitellett tőle a nehéz munka, amit a fejtésre váró fekete gyémántok megkívántak, hát fölfogadták. Félóra múlva már ott dolgozott a sorban. S azontúl mindennap pontosan. N em érintkezett senkivel. Esténként ott álldogált még egy ideig a tárna bejárata előtt s kékes füst- felhőket eregetve a pipájából elnézte kissé a lányok s a legények vidám hancúrozását, aztán bevouult az odújába és hajnalig senki se látta. Mintha a többi nem is létezett volna rá. Csak egyszer veszítette el a szo- borszerü egykedvűségét. Mikor Verő Mihály, a verekedő, kezet emeltl Verára. Ez is olyan árván állt a világban, mint ö. A szépsége, a kacagó szemei csak kárára voltak. Szemet vetett rá a Verő Mihály, a bánya hírhedt verekedője, aki az egész korcsmát kiverte, ha rossz kedvében kapták. A leány nem szerette, kitért az utjából, de Mihály mindig ott volt a sarkában, mint az árnyék kisérte s egészen úgy tett, mintha testestül, lelkestül az övé volna. A kis Cserepes Gyurit csak nem rég is majd halálra verte, amiért beszéden kapta a leánynyaf. A szálas György ott állt vasárnap délután a korcsma kapujában s onnan nézte a táncoló párokat. Verát a Verő Mihály hitta egy fordulóra. A leány pedig nem akart. — Nem akarok kenddel, mert durva, veszekedő. Akkor volt az, hogy Mihály kezet emelt rá. De nem ütötte meg. Egy szempillantás alatt ott termett a szálas György s o'yat csavarintott a fölemelt karján, hogy a nagy, erős legény elorditotta magát fájdalmában, Mihály megfenyegette az öklével, mikor a sok kárörvendő ábrázat elöl szégyenében odahagyta a korcsma udvarát. György akkor haza kisérte Verát, hogy baja ne essék s azontúl mindig megvárta, mig esténként elvégezte a mérnök lakásán a takarítást. Egy este kisirt szemmel jött ki Vera a mérnök lakásából. György gyöngéden kérdezte : — Mi bánatod van Vera? . A leány sírásra fakadt. — Nincs itt nekem többé maradásom. — Miért Vera ? nrn RÓth Simon nagyválasztéku cipóraktárát jj ajánljak a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia1 szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legnagyobb ezipSraktíra. (Élteik az ®s idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, — valódi box és schevraux bőrből készült czii czipok a legdivatosabb kivitelben.
