Szamos, 1907. november (39. évfolyam, 88-95. szám)
1907-11-24 / 94. szám
XXXIX. Évfolyam. Szatmár, 1907. november hó 24. (vasárnap) 94. szám. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP A „Szatmáronegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár: Kgész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szán ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Eákóczy-utcze 9. sz. Telefon: f07. Miodtnncmn dijak Sz&tm&ron, a lap tiaddhlvatalAben íiieterun k--------------------------- - --------------------------------------------- ------------------------- ,11 • HI RDETÉSEK: fQ / Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban kezdtetlek Nyilttér soré 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. A szegény ember és a drágaság. A most uralkodó nagymérvű drágaság ijesztő módon s lenyege- tőleg nehezedik mindenki vállára, de különösen a szegénysorsu ember küzd valósággal az élettel. Máskor is megesett az, hogy egy, vagy más cikk megdrágult, de viszont más cikk olcsóságánál meg- takaritást tudott az ember eszközölni s igy kiadásai egalizálva to- tak. Most azonban minden drága, majdnem hozzáférhetetlen minden, ami az emberi élet fentartásához szükséges. A szegény ember hiába kupori, a legmesszebbmenő megtakarítással sem megy semmire, mert elvégre is élnie kell! A legelkerülhetetlenebb élelmi cikkeket be kell szereznie a maga és családja számára, ruházattal is el kell látnia magát és övéit, hisz ezt parancsolja az illem és a tisztesség, de mindent méregdrágán szerez be, ami végeredményében nem volna nagy baj, ha a tetemes kiadási szaporulattal szemben arány- lagosan a bevételei is szaporodnának, illetve nagyobbodnának. Azonban, sajnos, nem igy van. Ha a napszámos ember napszámbér fel- emelkedését említjük, mint bevételi szaporulatot, csalódunk, mert a napszámbér emelkedés egyáltalán nincs arányban a drágasággal ; vagy talán a szegény tisztviselő ember dolga másként áll? Nem. Igaz, hogy meg van az a kis havi, vagy évnegyedi fizetése, de több egy fillérrel sem. Nem is számíthat több bevételre, csak szegényes fizetésére, de azt azonban, hogy tizetése némi levonásokkal (nyugdíj, szolgálati dij, stb.) megcsonkítható, biztosra lehet venni. Vagy nézzük meg a kisgazdákat! Termett az idén 20—30 mm. búzája. Jó ára is van a búzának, kap érte 400—600 koronát, de ez mind kevés azzal a kiadási szaporulattal szemben, mely a kisgazda háztartásában is mutatkozik. Megnézhetjük a kisiparost, megnézhetjük a nagyobb jövedelmű tisztviselőt is, mindenütt általános a panasz, hogy ez is drágább lett, az is drágább lett; nem lehet megélni. Hát bizony ezek a panaszok nagyon is jogosak s nem alaptalanok. Nem lehet megélni, de lehetne élni. A szegény ember fühöz-íához kapaszkodik, hogy valahogyan fen- tarthassa magát a felszínen legalább ideig-óráig, hozzáfogna mindenhez a világon, csak tudjon exis- tálni s megkeresni a mindennapi kenyeret a maga és családja számára, de hiába minden igyekezet, nem tud boldogulni. Ez igy nem tarthat sokáig, mert utoljára is a hitelhez folyamodunk, ehez a mo- lochhoz, amely a szegényembert csakhamar megfojtja s a mai drága viszonyokat tekintve, még hamarább leszünk a martaléka. Egy szegény embernek nem is fájna úgy a drágasággal párosult szenvedés, nélkülözés s küzködés, ha azt csak egyedül kellene átélnie, de ha nélkülöző családján tekint végig, ha családtagjai arcáról olvassa le a nélkülözést, az éhséget, a ruhátlanságot, minden tisztességes családapának összeszorul a szive s fájdalma majdnem elviselhetlen. Segitőkézre van tehát szükségünk. — Nem könyöradományra, hanem keresetforrásra. Dolgozni akarunk, hogy a roppant drágasággal szemben védekezhessünk valahogyan. A mai nemzeti kormánytól, a hatóságoktól, az intéző köröktől és a társadalomtól várjuk az uj kéresetforrások megnyitását. Ha jól emlékszem, dr. Wekerle Sándor miniszterelnök egy ország- gyűlési bizottsági gyűlésen oda- nyilatkozottj" hogy az államháztartás egyensúlyának íentartása érdekében elkerülhetetlenül szükséges a tetemes kiadással szemben uj bevételi források megnyitása, mert ellenesetben megbillen a mérleg s az állam kiadásait nem tudná fedezni, ami végzetes katasztrófát idézne elő. Ez igaz s ezt minden józangondolkozásu polgár helyesli, ámde a szegény polgár embernek a háztartása nem kevesebb gondot okoz, mint a miniszterelnök urnák az államháztartás. Itt is egyensúlyban kell tartani a háztartást, mert mig a polgárembernek rendben van a saját háztartása, addig nincs mit félteni az államét sem, de ha az alapból ma egy tégla, holnap egy másik, holnapután egy harmadik morzsolódik el, akkor össze- dülés fenyegeti az egész épületet. Minden egyes polgár s minden egyes polgárnak háztartása egy-egy alapvető téglája, kiegészítő része a magyar nemzeti államnak, a magyar háztartásnak. A magyar kormány bizonyára gondolkozik azon, hogy a szegény polgár, ez az alap- tégla ne pusztuljon el és a mai drágasági viszonyok közt módot talál arra, hogy minden dolgozni akaró ember oly keresethez jusson, mely szegényes, nyomorúságos állapotát ha nem is virágzóvá, de legalább türhetővé teszi. Az államnak, a kormánynak elsősorban, más hatóságoknak s a társadalomnak másodsorban kellene segédkezet nyújtania a mai nyomorúságos viszonyok közt a szegény embernek, hogy tudjon megélni. Annyira megsarcolja a roppant drágaság a szegényembert, annyira kiszipolyozza a vérét, hogy bármilyen munka után jövő kereset valóságos megváltás volna s úgy, ahogy enyhítené, könnyebbítené a sorsát, felszántaná a nélkülözés, a hiány s a szenvedés okozta könye- ket övéi szemeiből. Megmenekülne a pusztulástól és nem volna kényA Mohos dolga. Az nnobahugomtól hallottam ezt a történetet. Különös ismeretlen viharokat ver fel a lelkemben ez az átkozott kis szócska : No ! ... Nem szeretem a temetői hangulatokat. Ki is szeretné őket ? Hiszen a temetés-nénikék is csak a kapuig kisérik az ismeretlen koporsót, onnét azonban visszafordulnak és mennek haza, vagy kitudja hová ? Nem szeretem az ilyen hangulatot, épen azért vesz rajtam erőt ilyen könnyen. Különösen esős őszi nyári napokon. Az óhajtott hangulat szeszélyes valami, jön amikor akar. — Utóbb'már nem is jön. Elmúlik hele- enyészik az időbe. Ezt kell végigélnem újra, ennek a kis szócskának a történetét: No! Ez a no, akkoriban emberformában esötlött-botlott közöttünk. A szomszédunkban lakó szuszternek Mohosnak i volt a két éves kis leánya. A pap Jolánnak keresztelte, de egyelőre teljesen hiába, mert bizony senki sem mondta, hogy ! „Ott jön a Jolánka !“ hanem mindenki csak azt mondta: ,,Lám, ott jön a No !“ Leginkább pedig azt mondták: „A No már megint itt van !“ Mert valóban ott volt mindig és mindenütt. És ha akármi történt is vele, azt mondta rá: No ! Ha kapott valamit, ha elesett, ha megszidták, ha ráparancsoltak, mindent elintézett ezzel az egy kis szóval. És ezt olyan meg győződéssel, annyi súllyal mendotta, akár valami öreg ember, akinek már körülbelül teljesen mindegy. Egyébként lehet, hogy akkoriban még neki is teljesen közönyös volt, hogy az apja kiáltott-9 rá, vagy az anyja ? Utóbb pedig a különbségnek még a lehetősége is eltűnt, mert a kis gyermek anyja meghalt. Ha a mai eszemmel lettem volna ott, talán jobban tudnám, mi vitte sírba szegényt. Most már csak úgy sejtem, hogy a nyomorúság, a sok böjt törte le, amit harminc évig csak elhordozott a keskeny vállán, de utóbb már nem birt velük. Mohos, a suszter akkor kezdett el inni, amikor a felesége meghalt. Kis városban gyorsabban megy a kire a dolgoknak, különösen az olyanoknak amelyikekre szentenciát lehet mondani. Erre persze lehetett; mondtak is rá eleget. De arra, már amint ez szokás, senki sem gondolt, hogy vájjon mi tombolhat a Mohos bácsi lelkében, amikor a kis leány rámutat az anyja arcképére és azt mondja szörnyűséges nyugalommal és bágyadt vén közönnyel:- No ! Bizony akkoriban magam 9em gondoltam rá és a szivem legfenekén keserűséget éreztem megtorlódni a részeg suszter iránt. És felébredt bennem az ösztön, — megmenteni valakit, a szivemhez kötözni valakit a hála kötelékeivel! Attól kezdve az én leányom lett a kis No ! Megtanítottam mindenre ami csak belefért a fejecskéjébe. Hanem nagyon zárkózott, fura kis jószág volt, amit tudott, azt csak én voltam képes kivenni belőle, és azt a saját Äf^Roth Simon nagyválasztéku cipőraktárát W Ajánljak a t. vevő—közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia' szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legnagyobb czipiratóa. MitiMó.ov»Ifc wr&Alk. az őszi és téli idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, — valódi box és sehevraux bőrből készült ezipők a legdivatosabb kivitelben. -------
