Szamos, 1907. május (39. évfolyam, 35-43. szám)
1907-05-19 / 40. szám
XXXIX. évfolyamSzafmar, 1907. május hó 19. (vasárnap) 40. szám. SZAMOS. OLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap Kiadóhivatalarmn fiütteuáoh HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó A fillér. Pünkösd ünnepén. (th.) Olvasom a szentirásból az alkalmi igét: „ ... és megtelének szentlélekkel.“ — „Ami testtől született, test az, ami lélektől született, lélek az.“ — Olvasom a biogenesis alaptörvényét: „Magasabb élet csak magasabb élettől jöhet létre; testi élet csak testi élettől, lelki élet csak lelki élettől származhatik.“ — Aztán egybevetem ezt a két tételt, keresem közöttük az ellentétet; ugyan hol ▼an az az erősen hangoztatott supranaturalizmus az elsőben, melyet a második principialiter kizár, ugyan hol van az a természetelleneség, melyet a tiszta gondolkodás igazolni nem képes ? Tapasztalati igazság, hogy az emberi lélek önmagától csak úgy képes magát egy magasabb szellem-erkölcsi niveaura emelni, amint az állat nem nemesülhet önerejéből emberré. A nevelés, az emberi beavatkozás a fejlődő lélek tartalmi kibővítésére legfeljebb azt eredményezi, hogy a meglevő képességeket egy bizonyos fokig fejleszti, annak irányt jelöl, de végérvényesen meg nem szabja, tökéletességre — emberi fogalmak szerint is — nem viszi. Hogyan is mondja a klasszikus költő ? — „Poéta non fit, séd nascitur.“ — A művészi, a költői, az államférfiul lángelmék nem lesznek, de születnek; az örökkévalóság titkos kútfejéből merülnek fel. A Darvin, a Laplace-féle elméletek megadhatják a fokozatos fejlődés magyarázatát a mindennapi ember életéhez, de nyilt kérdésnek hagyják a szellem-erkölcsi kiválóság előállását s azok korszakalkotó tevékenységét. — Véges élet, emberi élet nem állíthatja elő a végtelent, az örökkévalót. Ám, az első pünkösd története az isteni eszme örökkévalóságra szóló diadala. — Hogyan is szokott ma az igaz eszme győzelme történni ? A nagy idők revelálják az egyéneket s ezek századoknak nehezen vajúdó kérdéseit egyszerre oldják meg. A természetben a tavasz első sugara felolvasztja a jégcsapot, a töld keble éledni kezd s életet fakaszt. Az embervilágban a sejtelmes és szunyadó érzést tettre késztik a nagy elmék, irányt szabnak, ihletnek s a legtöbbször önvérükkel áldoznak az igazságnak, az örökkévalóságnak. Ezek pozitív tények, ezek erős bizonyítékok arra, hogy az örök isteni beavatkozás az emberi dolgokba nem hazug frázis, hanem egy determinátiv szükségesség, amelyet nélkülözhetővé soha semmiféle emberi bölcseség nem fog tenni. Loland egykor látcsővel kereste az Istent az égben, de nem találta meg; nem, mert elsősorban önmagában kellett volna keresnie. A boncoló anatómus késével keresi az emberi testben a lelket; sohasem fogja megtalálni, mert a keresés módjához épen a legalkalmatlanabb eszközt választotta. A lélek genezise physikai apparátusokkal sohasem lesz igazolttá az alapjában is külsőségekre építő s arra hivatkozó skepsis előtt, mert telül áll vizsgáló módszerén s mert oly alternativa elé állítja, melynél mindig a kevésbé elfogadhatót szereti elvéül vallani. A lélek lényege az örökkévalóság, apotheosisa az önzetlenség, a szeretet, a tökéletesség utáni vágy és törekvés. De jöjjünk közelebb. Mi is hát az a lélek, mi is hát az a Szentlélek, mely az embert újjá szüli ? Olvasón a szentirásból: „A szél ahova akar fújni, oda fú, de nem tudod, honnan jön és hova megy; igy van az is, ki Szentlélektől születik.“ — Ez a felelet a kérdést, a talányt nem fejti meg, de egyre m gtanit, hogy a lélek működése jepen 0I3 an talányszerü, épen oly titokteljes, mint a szél fuvása a természetvilágban. Ugyan ki tudja megmagyarázni a költőnek, a művésznek ihletét, mellyel remeket alkot, mely előtt térdre hull a legvakmerőbb skepsis is és vallja az igét: „Páti Deum ?“ — Ki magyarázza meg a népek és nemzetek életében azt az átalakító mozzanatot, mely a hatalmi túlkapásokkal szemben uralomra szólítja a jo20t, egyenlőséget és testvériséget ? Itt keresendő a lélek, az örök isteni ihletés, mely arra hiv fel mindenkit, hogy lásson, gondolkozzék, hogy higyjen. Ez az a hatalom, mely elhívta az első tanítványokat s mely elkötelezi ma is a hivő embert, hogy hol keresse boldogságát. S vájjon ma halljuk, érezzük-e tisztán azt a hangot, azt az ihletést, mely az első pünkösdkor szólott és revelált ? Pedig nekünk szólott az Ígéret: „Az Istennek lelkét el ne oltsátok!“ Ez a figyelmeztetés a jövő világossága, ez a jövendő ereje. A mult a jövendő tükre. Jusson eszünkbe ez ma, a pünkösd ünnepén. A jövő győzelmét a múlt tiszta és gazdag hagyományainak megtartása és őrzése fogja biztosítani. E hagyományok pedig az önzetlenség, a kötelességérzet és szeretet. Ezek az első pönkösd ajándékai. E jelek alatt kell megküzdeni a kor íerdeirányu törekvéseivel, melyek hamis jelszó alatt igyekeznek hiveket toborozni napjainkban inkább, mint valaha. Az én a jelszó ma egy nagy tábor előtt, ez egy nagy gyűjtőnév, egy ok. Mert amit ma sokan kommu- nismusnak, szociálismusnak szeretnek nevezni, az legtöbbször a legerkölcstelenebb egoismusnak érvényesülni akaró erőszakos törekvése s az a párt, mely hivalkodik a materializmus nevével, nem más, Á tolvajlámpa. Azon gondolkoztam türelmes olvasóm, vajjön mire való a tudás? Élőbbre vitt-e valamivel, vagy boldogit-e valamennyivel inkább, mintha mindnyájan ma is abban az ős állapotban maradtunk volna, amelyikben az első emberpár volt a paradicsomban, a tudás fájának megízlelése előtt ?J Nem tudom, nem tudom. A miről e tekintetben beszámolhatok, csupán egy álom, illanó, tovaröppenő, miként az elszálló szellő, vagy a lehellet, mely ha elszáll belőled, soha, de hidd el soha vissza nem tér. Azt álmodtam, hogy este volt s én, mint afféle csöndes álmodozó néztem a világot. Emberek mindenféle korszakbeliek, mindenféle viseletben sü- rögtek-forogtak az utcákon, amelyeket a legkülönfélébb utcalámpák világítottak, kezdve az üvegtartóba szúrt vastag gyertyaszálon s az acetelin lámpán végezve. Sőt olyan lámpások is feltűntek olykor, melyeket maga az éjszakai járó-kellő vitt, maga előtt lóbálva a kezében, amint lassú léptekkel botorkált az utón. Gazdagok, szegények, hatalmasok, alárendeltek, bénák, nyomorultak, lányok, férfiak, asszonyok, ifjak, öregek, jók és gonoszok, valamennyien sürögve-forogva nyüzsögtek ebbe a különös utoában, egymás mellett jobbra és balra elsurranva, egymást utolérve, elhagyva, s újra utolérve, vagy szemközt találkozva s szótlanul tovább sietve, mind, mind, miként ha valami fontos és halaszthatatlan sürgős ügyben jöttek volna ki az estben, amelynek sötétségét ismétlem a legkülönfélébb lámpákkal és világító eszközökkel iparkodtak eloszlatni. Nagy volt a sokadalom s én, aki idegenként andalogtam az utcán ámul- va tekintgettem körül. Ej, micsoda sokadalom lehet ez ? Ezt a nehány szót, amely szinte önkéntelenül szaladt ki az ajkamon, épen egy nagyon ócska, vén ház előtt mondottam, — amelynek kapujában, hosszú, fehérszakálu öreg ült. Úgy látszik meghallotta a kérdésemet, mert vizenyős, zöldes szemével rám tekintett és megszólalt : — Ifjú ember, hát te nem tudod, hol jársz ? — Nem, feleltem s bátortalanul megálltam. Micsoda hely ez ? — Ez, ifjú ember az emberiség története, világosított fel különöA hangon az öreg. És a nélkül, hogy félbeszakíthattam volna, magyarázni kezdett, kezével mindenfelé, amiről épen beszélt, nagy mozdulatokban mutogatva. A türténet, már mint az emberiség története, most sincs rendben s mint látod a különféle korszakok, áradatok, nemzetek és világnézetek emberei csak úgy össze-vissza a legnagyobb rendszertelenség szerint és rendetlenségben nyüzsögnek ide-oda, úgy hogy az idő, ide a lomtárba bevette őket. Látod ugyebár, ezt a sokféle lámpást, fáklyát (épen most vonult ott el a házsor alatt egy fáklyás csapat) és gyertyát ? Látod ifjú ember, ezek az emberi tudásnak minden időből való világitó eszközei! Nézd, amikor az első éjszaka leszállt a földre, az első emberek nem akarták belátni, hogy ők is le kell, hogy nyugodjanak a nappal s mesterséges világosságot gyújtottak. — Nem volt nekik elég a világítás, amelyben nappal a nap révén bőséges részük volt. Nekik olyan fény kellett, amelyet ők gyújtottak. Kíváncsiságuk nem érte be a nappal szűzies világosságával, ők tudni akarták, mit rejt móhébón az éj. Világot gyújtottak. Körülnéztek a lobogó tűz fény körében s a meddig a világosság terjedt, láttak. Azontúl azonban minden vaksötétsógben maradt, mintha fekete lepel takart volna el mindent. Ez az első éjjeli tudás volt az első emberi tudás. A világosságon túl pedig, körös-körül minden az emberi tudatlanság. Ha megmaradnak természetes állapotukban és nappal nyitva tartják szemüket mindent, oh hidd meg ifjú ember, mindent tisztán, a maga eredeti valóságában láthattak volna s tanulhatták volna megismerni, de nem ők mást akartak. Meggyuj- tották a tudás mesterséges mécsét s azzal kezdtek kutatni az éjben, a sötétben, Képzelheted, hogy ez mennyi világosságot terjeszthetett az emberi elmék sötétségében, amikor látod ma itt, ebben az ember sokaságtól nyüzsgő utcában együtt van már valamennyi idők világitó szerszáma, mécse, fáklyája, olajlámpája, gázlámpája, villamos, vagy acetelin világítása, szóval az emberi tudás összes eddigi vívmányai és mégis, ha jól körül nézesz, be kell, hogy ösmerjed : RÓth Simon nagyválasztéku cipóraktárát ajánljuk: a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a #Pannónia' szálloda mellett. — Szatmár és Yidéke legnagyobb czipőrakUra. a tavaszi és nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, — valódi box és schevraux bőrből készült ezipők a legdivatosabb kivitelben. —
