Szamos, 1907. január (39. évfolyam, 1-9. szám)

1907-01-27 / 8. szám

4 ik obiak

8 A M O 8

8

dalmi declassékat, azokat, a kik kezeiket kétségbe esetten tördelve fakadnak ki a fennálló társadalmi rend ellen.

És itt van, t. ház, a végrehajtási törvény határtalan ridegsége az emberi lét, az emberi megélhetés nehézségeivel szemben.

Egyik leghelyesebb intézkedés az, a melyet az igazságügyminiszter ur bejelentett akkor, a midőn a végrehajtási törvény módosítását helyezte kilátásba. Az ut azonban a homestead behozatalával nincs helyesen megválasztva.

A homestead intézménye iránt igen sok rokonszenv van az országban, de a homestead, azt a czélt, a melyet eléje tűztek, létező alakjában megvalósítani nem képes. A homes- teadról téves nézetek vannak elterjedve a közvéleményben, nálunk is, egyebütt is, a melyek a homestead jogi természetének félreértéséből fakadnak. Azt hiszik, hogy a homestead a földet akarja megoltalmazni, pedig a homestead a családot akarja megvédni, a családfőnek pazarlása, költekezése ellen. Ez az intézmény bevált és feltétlenül helyesnek bizonyult a délamerikai államokban, a hol a férj és a nő közt való teljes vagyonközösség esete forog fenn. A mi jogunk azonban ismeri a nők külön vagyonának jogi intézményeit; nálunk sokkal egyszerűbb megoldása a dolognak az, a mi az életben már helyet is fogott, hogy az, a mit a kisbirtokos, a mit a paraszt szerez, azt nemcsak a maga nevére Írhatja, hanem mert a feleségével együtt közösen szerezték, a felesége nevére is.

A homestead csak annyit jelent, hogy annak a kisembernek joga van — mert hiszen kényszeríteni természetesen nem lehet — ahhoz, hogy ő bejelenti, hogy ö homesteadet teremt, a melyet feleségének beleegyezése nélkül -nem idegenithet el és nem terhelhet meg és a mely ebben az alakjában is a nő élete végéig, vagy pedig a kiskorú gyermekek nagykorúvá váltáig áll fenn. Nálunk olyan sajátságos a helyzet, t. ház, hogy bár ismerjük a nők különálló vagyonának rendszerét, viszont a parasztosz- tályban, a kisebb néprétegekben a nő társadalmi helyzete alárendelt a férjével szemben. Ha tehát homestead- del akarjuk biztosítani a paraszt családját az eladósodás ellen, akkor a paraszt az ő családjában, az ő nagy gazdai hatalmi fölényénél fogva, ha adósságot akar csinálni, mindig arra kényszerítheti a nőt, hogy ezen adósság megkötésébe beleegyezzék, a mi irtóztató családi viszálykodásoknak válik forrásává. Ellenben már átment az ő tudatába, átment a jogtudatba, a köztudatba az, hogy a mi az ő feleségének külön tulajdona, a mi telek- könyvileg az asszony nevén áll, azt ő megterhelni, annak megterhelteté- sét kívánni nem jogosult.

De van egy nagy gyakorlati akadálya is a dolognak és ez az, hogy ahhoz, hogy a homestead intézményt életbeléptessük, előbb a homesteadra háramolható, a családban fennálló terheket kell konvertálni, illetve kifizetni is. Nem azért vagyok tehát, t. Ház, ellene a homestead intézményének, mert nem osztom azokat a társadalmi czólzatokat, a melyek ezen intézmény alapjául szolgálnak, hanem épen azért, mert ezen intézményben nincsen meg annak biztosítéka, hogy ez a gyakorlati életben a mi életviszonyaink között be is fog válni.

T. ház 1 Jogi intézményeinknek a szocziális élethez való viszonya volt az az alapgondolat, a mely a föld- mivelésügyi vita folyamán egy igen érdekes beszédben nyilatkozik meg. Ez a beszéd Baross János t. képviselőtársamnak és barátomnak beszéde. (Halljuk! Halljuk!) Ő a szocziális és gazdasági élet hullámzásaiban egy fix pontot keresett es ezt a fix pontot a földben találta meg, s intézkedéseket sürgetett a földnek megvédésére. Ezek az intézkedések a dolog természete szerint nem a földet vannak hivatva megvédeni, mert a föld nem vándorol ki és nem semmisül meg, hanem a földnek a birtokosát. Feltétlenül jogos, tiszteletreméltó politikai és nemzeti szempontokból egy- ránt helyes törekvés ez. De mikor dsztába jövünk e törekvések ózdijával, akkor a megoldatlan kérdések j egész serege mered elénk; akkor kérdés az, hogy a mikor egyes exisz- tencziákat akarunk megmenteni, nem-e exiszteneziák egész sorozatán gázolunk végig; a mikor megakarjuk szüntetni a proletáriátust, nem mesterségesen tenyésztjük-e azt; a mikor összefoglaló erőt akarunk adni nemzetünknek, nem e a széthúzó erők keletkezését segítjük elő; és a mikor munkáslakásokat akarunk építeni, a dolgozó, a küzdő Magyarország számára, nem a kényelemszeretetnek fészkét rakjuk-e le épen a munkára hivatott közép- és alsóosztályok számára ?

Ha összfoglalatát akarom nyújtani t. barátom fejtegetéseinek, akkor ezt a következőkben találom meg: a közép- és paraszt-hitbizományok létesítése a latifundiumoknak a határ-j szélekre való kihelyezésükkel egy-1 idejüleg; az örök haszonbérlet intézményének a behozatala: a járadék- birtokok jogi intézményének szervezése, kapcsolatban az öröklési rendszer megváltoztatásával és a törzs- öröklési rendszer behozatalával.

A hitbizományi kérdéssel elvi alapon nem szándékozom, e helyen foglalkozni. Az ón álláspontom röviden az, hogy a hitbizomány valamikor megfelelt nagy, nemzeti eszméknek, akkor, a mikor a hitbizomány oknak birtokosai, a föld nagy tulajdonosai voltak hivatva arra, hogy a haderőt is kiállítsák; ma azonban kétségtelenül eltávolodtunk ettől. Ha tehát ezt az intézményt összhangba akarjuk hozni a nemzet mai kívánalmaival, ezt közelebb kell hoznunk a nemzeti érdekekhez. S ezt a módozatot én abban látom, t. Ház, hogy a földbirtok hitbizományok helyébe az értékpapír hitbizományokat kell behozni. (Mozgás.) Ennek két nagy gazdasági előnye van. Az egyik az, hogy a földnek megkötöttségét, a mi ma már nem mutatkozik többé nemzeti érdeknek, megszünteti és a föld tulajdonosait a iegméltányosabb módon, teljes mértékben kárpótolja állami értékpapírok kiszolgáltatásával. A másik nagy gazdasági előnye pedig az, a mi belekapcsolódik a mai nemzeti kívánalmakba is, hogy ilyen módon a föld helyett leköthetjük Magyarországra a magyar értékpapírokat és ezáltal függetleníthetjük a magyar pénzpiaczot.

T. képviselőház! A ki figyelemmel kiséri azt, hogy gazdasági és politikai harczaink idején Ausztria ide dobja a mi piaczainkra az ő értékpapírjait és nekünk minden törekvésünk, minden küzdelmünk abban merül ki, hogy felszívjuk ezeket az ide dobott értékeket, a ki figyelemmel kíséri, hogy épen ezért uj értékek teremtésére képtelenek vagyunk, az nyomban látni fogja, hogy a megoldásnak ez az egyetlen helyes módja.

A kérdés részleteire, t. ház, ezúttal nem terjeszkedem ki. Rendelkezem statisztikai adatokkal is, a melyeket annak idején fogok majd előadni, a mikor ennek az intézménynek gazdasági rendeltetését a helyes keretek között mondhatom el. De, t. ház, épen a nemzeti érdekek szempontjából tiltakoznunk kell már most is az ellen, hogy a hitbizományi rendszer általánosittassók, hogy ezáltal az eddiginél .még nagyobb mérvű megkötöttséget hozzunk be, hogy a hitbizományi rendszer összes nyomorúságait belevigyük a társadalmi életbe, (ügy van!) hogy külön arisztokrá- cziát, külön privilégiumukat teremtsünk a középosztályban és a parasztok között is, (Igaz! Úgy van!) hogy véges-végig, a társadalomnak legmélyebb rétegéig beleoltsuk az emberekbe azt a felfogást, hogy az egyéni boldogulásnak alapja, az egyéni értéknek fémjelzése nem a becsületes munka, hanem az a véletlen, hogy valaki első vagy másodszülött gyermek-e ? (Igaz ! Úgy van !)

Arisztokrácziánknak módjában van megfelelően gondoskodni a másod- és harmadszülöttek exiszteneziájáról. Századokon át megfinomodott modora mellett, a másod- és harmadszülöttek irigysége és elégedetlensége nem nyilatkozik meg, nem jelentkezik I brutális cselekedetekben. De ha a 1 paraszt azt fogja látni, hogy az ő 'családi és gazdasági életébe beleviszik az egyenlőtlenségnek ezen intézményét, hogy az egyik gyermeket könyörtelenül dobják ki az élet har- czába szemben a másikkal, a kire marad minden, akkor nem állok jót azért, hogy ezt a társadalmi rendet az illetők nem baltával fogják-e kettévágni.

És, t. ház, ilyen középosztálylyal akarjuk-e megvívni a nemzetnek nagy harczait?

Azzal a középosztálylyal, a melyet nem az életnek szabad levegőjén edzőnk meg, hanem a melyet üvegházakban akarunk felnevelni? Ez a középosztály képezze a nemzetnek a gerinezét, a mely középosztályt magát előbb gerincztelenné tettünk. Ez legyen vezetője a nemzetnek a maga nagy hatalmas, átalakító, jogokat és szabadságokat kivivő harczában, amelyet magát gyámkodás alá helyeztünk ? (Igaz! Úgy van! a baloldalon.)

T. képviselőház! A közép- és kis- öirtokos hitbizományainál még ke- vósbbó szerencsés gondolat az örökhaszonbérletnek az a rendszere, a melyet Baross és Laehue t. képviselőtársaim szeretnének látni.

Régi dal ez, régi szerelemről, t. ház. Uj szolgáltatások régi jogokért. A hűbériség intézményének felélesztése modernebb köntösben.

Ez az intézmény nem a földet köti a paraszthoz, hanem a parasztot köti a földhöz. Népünkben ennek a felfogásnak nincs is semmi gyökere. A magyar paraszt nem bérletet, hanem tulajdont akar, és ha azt látja, hogy életónek ezt a czólját megvalósítani nem képes, vagy attól igen távol áll, akkor elernyed, elveszti munka- és életkedvét, elkeseredik. Kivándorolni nem tud, mert nincs mivel; bennmaradni nem akar, mert nincs miért. Mi lesz hát belőle? Ellensége a társadalmi rendnek, ellensége magyar hazájának, a mely neki vérszerinti édesanyja volna és a melynek ő mégis csak mostoha gyermeke. Mondják ugyan, hogy hiszen meg lehet váltani e szolgáltatásokat. De az örök haszonbérlet jogrendszere tartaléktő- kék gyűjtésére nem alkalmas. Földünknek nincs meg az az egyenletes hozadéka, a mely óvről-évre egyforma megélhetést biztosítana és ha kedvező esztendő után egy-két kedvezőtlen esztendő következik, akkor, mert nincs és nem lehet idegen hitele a parasztnak, a maga megkötöttségénél fogva, földbirtokosának, gazdájának, örök haszonbérbe adójának hitelére szorul, j így marad meg azután kezei között, j és létesül egy szinte örök társadalmi, gazdasági és nem kevésbé veszedelmes politikai függés. És ha lehetsé-j ges is a felszabadulás, nekem nem1 kellenek a római rendszer libertinu-1 sai, mert nem kellenek a rabszolgái í sem. (Helyeslés.)

Sokkal rokonszenvesebb ennél, t. ház, egy másik gondolata Baross János t. képviselőtársamnak, a járadékbirtokok jogi intézményének behozatala az országba. E jogi intézménynek lényege abban áll, hogy az eladó a teljes vételárat hitelezi a vevőnek. Apró birtoktömbök létesülnek, a melyeket az eladó úgy ad el, hogy csak minimális készpénzfizetést igényel inkább az üzlet biztonsága czól- jából, egyébként a vétel, — maradjunk meg a német törvény intézkedésénél, — ÖO és fél esztendő alatt fízetődik le oly kamatból, a melyben a tőketörlesztés is benne van. Ehhez, mint minden vételüzlethez kell vevő, de kell oly eladó is, ] a ki hajlandó a maga birtokát úgy eladni, hogy a vételárt 60 és fél óv alatt kapja. Minthogy azonban ilyen eladó alig akad, előtérbe lép a járadókbank intézménye, a mely ezeket a részleteket és annuitásokat tőkésiti, és egy összegben megváltja akként, hogy járadékleveleket ad az eladónak, a melyeket a pénzpiaczon eladhat. Erről az intézményről azt mondta Baross János t. barátom, hogy ez a modern országokban be van hozva. Lehet, hogy tévedek, de ón csak egy oly országot tudok, a melyben ez be van hozva, és ez Németország. (Közbeszólások : Anglia!) Angliában be volt hozva két esztendőn át az u. n. smal- holdig act-tal, de két évi fennállás után megszüntették. Ausztriában elő volt terjesztve ily törvényjavaslat, de a tárgyalás során elejtették. Németországban is elsősorban nem gazdasági és szorosan vett szocziális, hanem politikai és nemzetiségi okok szolgáltattak alkalmat az intézmény behozatalára. Felelek, hogy igy van. (Mozgás és közbeszólások.) T. képviselőtársaim a legnagyobb örömet fogják szerezni, ha fejtegetéseimet czáfolat tárgyává teszik. Szívesen felelek a közbeszólásokra, a mennyiben ezek egyenkint történnek, de igy képtelen vagyok rá. (Hallójuk! Halljuk!)

Ha ennek az intézménynek nemzetiségi hatását vizsgáljuk, a mely nálunk is nagyfontosságu, méltóztassók megengedni, hogy csak arra a statisztikai adatra hivatkozzam, hogy Németországban, a hol legelőbb Pozenben és Wesztfáliában hozták azt be, 7104 járadékbirtok közül 4560 német, 2292 lengyel. Méltóztatik látni, hogy a maroknyi lengyelség, szemben az óriási németséggel, mennyire igyekezett paralizálni ezen intézmény hatását, mig kölcsönösen rá nem jöttek a káros hatására. Ha már most figyelembe vesszük a mi helyzetünket, a hol 51 -4 százalék a magyarság arányszáma, szemben 48'6 százalék nemzetiséggel, a hol mindnyájunknak el kell ismernünk a nemzetiségeknek szervezettebb gazdasági erejét, akkor mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy nemzetiségi panaceát ebben a dologban találni nem lehet.

A mi ezen jogintézménynek gazdasági hatását illeti, — hisz a kettőt egymástól elválasztani lehetetlen, — egész röviden utalok arra, hogy az intézménynek természete szerint ez az intézmény a föld járadékából akarja fizetni a föld vételárát. Nálunk épen az a helyzet, hogy ma is már aránytalanul nagy az aránytalanság a birtok forgalmi értéke és annak jövedelme, tehát járadéka között. Minden oly intézmény tehát, a mely arra van alapítva, hogy a birtoknak aránytalanul tulmagas forgalmi értékét a túlságosan alacsony járadékból akarja kifizetni, önmagában beteg.

Ezt az aránytalanságot fokozni fogja magának a járadékbirtok intézményének behozatala, mert hiszen a forgalmi értéket pusztán maga az instituczió is az életbeléptetés pillanatában növeli. De növelni fogja egy másik körülmény is, az t. i., hogy a gyakorlati életben nem úgy alakul ám a dolog, mint az elméletben. Az elméletben az eladó évi járadék fejében adja el a birtokát, és azután tőkésíti a járadékot. A gyakorlati életben megfordítva lesz, ott az eladó a vételártőkót fogja kiszámítani, a mit kap, és a tőkét fogják átváltoztatni járadékká. A járadókbank azonban nem adja meg a járadék tőkéjének teljes összegét, nem is adhatja meg, mert gondolnia kell arra, hogy a maga járadóklevelónek biztos pénzügyi, földbeli alapot teremtsen, hanem hogy ismét a német törvény mintájánál maradjunk, megadja ennek a 75 százalékát. Már most a gyakorlati életben úgy fog alakulni a dolog, hogy az eladó voltakóp vételárnak azt a 75 százalékot fogja számítani, a mit kap, a másik 25 százalékot, a mit neki tőkésíteni nem lehet, csak irtózatos vesztességgel, azt alig számítja, az valami ráadás Hogyan fogja tehát a vevő megfizetni az eladott birtok árát? Nem 100 százalékkal vagyis a teljes vételárral, hanem 25 százalékkal, vagyis azon 25 százalékkal együtt, melyet a járadókbank neki ki nem szolgáltatott.

De fokozni fogja a vétel drágaságát maguknak a járadékleveleknek árfolyamvesztesége is, mert hiszen Németországban is 95 százalékon állanak azok, nálunk pedig a mi hitel- viszonyaink mellett még kisebb lesz az áruk. Költségbe kerül a parcellázás, rendezés, a melyet, ha az állam közbenjöttével végzünk, akkor is csak csökkenni fognak ezek-a költségek, de megszűnni nem.

Nem segít a dolgon, mert tisztán fikezió ezen intézménynek az a nagy előnye, hogy itt a töke nem esedékes, csak a járadék, és ha a járadékot nem fizeti az illető, nem exekválják a tőkét. A gyakorlati élet megint mást mutat. Hiszen a mi pénzintézeteink, törlesztési kölcsönökkel foglalkozó jelzálogintózeteink, ha két, ha három annuitással, ha négy vagy öt