Szamos, 1907. január (39. évfolyam, 1-9. szám)

1907-01-27 / 8. szám

2-ik olds!.

SZAMOS

8

polgármester részéről Polónyi ellen, hogy bizottsági tagságát olyan dolgokra használta fel, melyek összeférhetetlenek voltak azzal. Eltekintve attól, begy vájjon ez a vád bir-e alappal, vagy nem. csak tisztán abból a szempontból Ítélve, hogy egy törvényhatóság fejének tudomásával történhetik-e ilyen, vagy nem s ha igen, hogy lehetett elnézni: ez a vád valósággal érthetetlen

Rövid utón vissza is lett vonva. Halmos hivatalos nyilatkozatban kijelentette, hogy először magánbeszélgetésben tett, később hírlapokban is megerősített nyilatkozata téves információkon ajapult a e felett sajnálkozásának ad kifejezést. Erre az ügy megfelelő elintézést nyert is volna, de eközben Lengyel Zoltán orsz.gyül. képviselő magáévá tette a Halmos által visszavont vádat, sőt másokkal, sokkal kompromittálóbbakkal kibővítette annak a kijelentésével, bogy nemcsak vállalja érettük a felelősséget, de kéri azoknak a bíróság előtt való bizouyithatását.

A függetlenségi pá.rt eközben az Ugront és Polonyit támadó hírlapi cikkei miatt fölvetette a sólidarnás kérdését s egyhangú párthatározattal Lengyelt, a párttagok kötelmeinek megsértéséért a pártból kizárta.

Lengyel Zoltán erre sürü egymás utánban közölte a „Nap“-ban vádjait Polonyi ellen ; közzétette egy pár bizalmas jellegű levélnek fakszimiléjét is. Erre jöttek a fővárosi hírlapok pro és contr nyilatkozatai; Írtak Polonyi és Andrássy lemondásáról, majd az összminiszterium válságáról, Lengyel ellen megindított társadalmi bojkottról s b. amig végre a szerdai miniszteri tanácskozás megadta egyelőre a megnyugtató megoldást, hogy miniszteri válságról szó sincs s hogy Polonyi az ügyet esküdtbiróság itéie tere bízza.

Ezzel az elhatározásával az ügy egyelőre szünetel s majd a birósag lesz hivatva arra, hogy hozandó ítéletével az igy felkavart közvéleményt megnyugtassa

Ennyit a történtekről. Még csak annyit teszünk hozzá, hogy Polonyi ezzel az elhatározásával, amikor ába- lános megnyugvást keltett, példát statuált arra is, hogy a magyar bíróság teljesen független Ítélethozatalában, egyedül a törvény és igazság vezetheti s ezt a törvényt s ezt az igazságot közvetlen feuhatóságával, magával az igazságügyminiszterrel szemben is függetlenül gyakorolja, kell gyakorolnia.

A hét egyéb politikai eseményei között megemlítjük még azt is, hogy az országgyűlés az összes költségvetéseket letárgyalta ; a pénteki ülésen jelentette be a pénzügyi bizottság jelentését az 1907. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyában, melyet a hétfői ülés napirendjére tűztek ki.

Dr Kelemen Samu

városunk országgyűlési képviselőjének beszéde 3907. január 21-én a képviselőházban.

T. kép viselőház ! (Halljuk! halljuk!) Rólunk magyarokról azt szokás mondani, hogy jogásznemzet vagyunk. Ez a jellemzés csak részben igaz. Igaz annyiban, hogy a jog nekünk különösen féltett kincsünk. Fegyverünk a küzdelemben, vigaszunk a megpróbáltatás napjaiban, erősségünk a békében. Igaz ez a jellemzés még abban is, hogy nálunk különösen nagy a jogi pályára tódulok száma. Része van ebben a múltak hagyományainak, de része van gazdasági viszonymink fejletlenségének is. Önálló gazdasági létnek hiányában, a nemzet nem bonthatta ki szabadon erejét és fejlődésében egyoldalú lett. A nagy nemzeti átalakulás idejében jogot és szabadságot adott a nép millióinak, de gazdasági önállóságát csakhamar elalkudván, a megélhetés számára uj területeket nyitni nem tudott. Régiek és újonnan jöttek tehát a fennálló szűk gazdasági keretek közé szorultak, ahol nem egymás mellett, hanem egymáson és egymást tiporva helyezkedhettek csak el. Innen társadalmunk szakadozott- sága, gazdasági erőtlenségünk és jogi viszonyaink ziláltsága. Ha tehát levezető csatornát akarunk nyitni a

jogi pályára tódulok számára, a gazdasági életnek uj, feltöretlen területeit kell felszántani és mivelós alá vonni. Ipar, kereskedelem és vállalkozás azok a mozgékonya természetű latifundiumok, a melyeken a munkáskezek száz és százezrei mellett a nemzet értelmisége is elhelyezést talál és megtalálja ott nemcsak anya gi boldogulását, hanem becsvágyának kielégítését is.

Íme, igy fonódnak egymásba a gazdasági és jogi kérdések, annak bizonyságául, hogy a jognak csak egy feladata van: biztosítani a nemzetnek szabad fejlődését és gazdasági erőinek összhangzatos és a lehető legteljesebb érvényesülését. A jog tehát nem távolodhatok el az élettől, mint az orvos betegének, a jog is ott kell, hogy tartsa kezét az életnek ütőerén, mert a jog nem ab- strakció, hanem a társadalomnak gondolata az ólet bajairól és azok gyógyításáról és a törvény csak a jog e gondolatának szöveges illusztrációja. Ha már most azt tesszük vizsgálat tárgyává, hogy megvannak e összes intézményeink, a melyek a jognak ezt a gondolatát szolgálják, akkor már kevésbbé dicsekedhetünk azzal, hogy jogásznemzet vagyunk. És még inkább megbillen vélekedésünk mérlege, ha azt vizsgáljuk, hogy jogi intézményeink meglevő épületében milyen szellem lakozik, milyen azoknak szociális, szinte mondhatnám, higiénikus berendezésük.

Megszilárdult jogi állapotunkról voltaképen nem lehet szó oly államban, a melynek polgári törvénykönyve nincsen. Oly nemzeteknél, melyek társadalmilag egységesek, a hol a fejlődés iránya is egy és ugyanaz, ezek a hiányok kevésbbé észlelhetők, de más az eset nálunk, a hol mélyreható állami és társadalmi átalakulások természetszerűleg vágták el jogi tradícióink nagy részének fonalát. A mit nálunk magyar magánjog neve alatt ismerünk, az alig egyéb, mint elavult hagyományok, régi törvények, újabb jogszokások, többé-kevósbé ingadozó birói gyakorlat, idegen törvények behatása, az osztrák polgári törvénykönyv befolyása és a törvényalkalmazásnak egy különösen veszedelmes módja, mikor a különleges jog egyes rendelkezéseit átvisszük az általános jog területére.

Sehol a zavar érvényes és megszűnt jogok eleven és már nem létező erők közt nem oly veszedelmes, mint épen a jognak terén, mert a mi a jogban tegnap még utópiszti- tikus törekvés volt. az ma már jogi közhely, egy nemzedék múlva pedig elavult előítélet lesz.

Jól tudom, t. Ház. hogy a polgári törvénykönyvet hamarosan megalkotni sem nem lehet, sem nem célszerű- Ue a magánjogi törvénykönyvnek előzményei még a 70-es évek legelejére vezethetők vissza. 1871-ben jelent meg Apáthynak tervezete a magánjogi törvénykönyv általános részéről, a melyet azután követtek a különös résznek egyes kötetei. 1900- ban bocsátotta sajtó alá a kodifikáló bizottság a maga egységes munkálatát, még pedig azzal a határozott célzattal, hogy az a szakemberek megvitatása alá bocsáttassák. Azóta körülbetül 7 esztendő telt el, a mi a bibliai időszámítás szerint is megfelel a türelmi esztendőknek, de azért ma sincs senki, a ki csak megközelítő bizonysággal is megállapíthatná, hogy a magánjogi törvénykönyv megalkotása mikor fog feltűnni az igazságügyi szemhatáron. Ez pedig nem csak magánjogi, de részben közjogi, bizonyos tekintetben a nemzeti becsületnek kérdése is, mert csak ezek mellett a zilált jogi viszonyok mellett lehetséges, hogy az egységes Magyarország legbensőbb részeiben oly törvény áll fenn, a mely ne,m magyar, hanem osztrák törvény. Én nem szeretem a nagyhangú szavakat, de ez valóságos Hentzi-szobor a jognak terén, a melyet minél hamarabb el kell távolítani.

A magánjogi törvény hiányát még súlyosabbá teszi az, hogy szóbeliségre alapított polgári törvénykezési rendtartásunk sines az eljárás egész vonalán. Az igen t. igazságügymi! niszter ur kilátásba helyezte, hogy a í polgári törvénykezési rendtartást még ! az ősz folyamán beterjeszti és gon- I dolom, nem veszi rósz néven, ha én ezt nemcsak szokásos kilátásbahelye- zésnek, de pozitívumnak is veszem.

Épen ezért, t. Ház, ezúttal csak két anomáliára akarok mutatni.

Az egyik az, hogy a mig a kisebb értékű perek olyan eljárásban részesülnek, a mely viszonylag alkalmasabb az igazság kiderítésére, a na- j í gyobb perek, a melyekhez tehát az i átlagos gondolkozás szerint nagyobb érdekek fűződnek, a formalisztikus j eljárás bókóiba vannak beszorítva és j ugyanebbe van beszorítva minden | 400 koronát meghaladó birtokper is,! tehát épen azok, a melyek államunk i mezőgazdasági jellegénél fogva né- i pünket a legszélesebb mértékben és I a legközvetlenebbül érintik.

De t. ház, rá kell mutatnom arra a bátortalanságra is, a melylyel az életnek a felé a követelménye felé j haladunk, hogy az igazságot ki kell deríteni. Jól tudom, hogy hivatalból magánjogi dolgokat megindítani nem lehet. De ha egyszer az állampolgár j bejelenti a bíróságnál azt, hogy neki I igénye van, hogy ő jogot keres, hogy a rnaga igazát kívánja, akkor a jó-! zan életfelfogás szerint azt kellene j várnunk, hogy a bíró minden ren- j delkezésére álló eszközzel igyekezzék j is ezt az igazságot kideríteni. A mai szervezet és a mai eljárás mellett azonban a biró csak zsebóra, a kit, j hogy meginduljon, minden 24 órá-j ban fel kell huzni vagy az alperes-1 nek, vagy a felperesnek, sőt rendszerint olyan, mint az elromlott zsebóra, a melyet folyton piszkálni és folyton rázni kell, hogy mechanizmusa egy kis ideig járhasson. (Zaj.) Én nem sémák szerinti felfogásokat hirdetek, hanem olyan felfogást kívánok az életbe átvinni, mely meg-1 felel az élet követelményeinek.

Ámde, t. Ház, nem szándékozom ! felvonultatni az igazságügyi sérelmeknek azoknak a csapatait, a melyek felett évente díszszemlét, szokás itt tartani a költségvetés tárgyalása alkalmával. Én inkább azoknak a csapatoknak egészségügyi állapota iránt érdeklődöm, a melyek a paragrafusoknak azokba a kaszárnyáiba vannak beszorítva, a melyeket törvénykönyvnek nevezünk- Milyen a viszony e csapatok és a polgári élet között? Milyen szellem uralkodik ezekben a paragrafus-kaszárnyákban? Milyen egészséges és milyen szabad ott a levegő ?

Mondottam, t. kópviselőház, hogy a jog nem távolodhatik el az élettől. Ámde az élet uj alakulatokat, uj evolueziókat, a fejlődésnek uj jelen-j ségeit tünteti fel. Uj hangok, uj szí- j nek, uj vágyak, uj törekvések, uj küzdelmek és uj jogok, a melyből uj, eddig figyelembe nem vett rétegek törnek felfelé és az életadta joguknál fogva érvényesülésért küzdenek. És mig a mélységből felhallat- szik a vulkanikus erők dübörgésének zaja, idefenn könyörtelenül folyik a társadalmi harcz. Énnek a harcznak, mint, minden háborúnak, megvannak a maga küzdő csapatai, győzői és legyőzöttei, sebesültjei, halottai és hnllafosztogatói.

Meg kell hát hogy legyen a jogi intézmények berendezéseiben a maguk „Vörös Kereszt“-je, meg legyenek ápolói és orvosai is. Ámde mig az elhagyatottak oltalomért, a sebesültek gyógyulásért esengenek, az élet zakatolva vágtat,keresztül eleveneken és holtakon. És a jog, a mélyen tisztelt jog, híven mitológiai hagyományaihoz, beköti a szemeit, hogy ne lássa az életet, befogja a füleit, hogy ne hallja a harci zajt, szive pádig nincsen és soha nem volt és nem érzi, az elnyomottak szenvedéseit. Jogi szabályaiék a múltnak anakromizmusai átültetve a jelenbe, órák, a melyek évtizedes megszokásból egyforma gópiessóggel ketyegnek, de az uj idők folyamát nem mutatják. A társadalom a tömegek szervezetére van alapítva, a jog az egyéni széthullás alapján áll. Mint az eleven áradat tör előre az élet és a jog,, mozdulatlan akár a temető. Törvényeinek a napi élet pezsgő zsivajában sírkeresztek, a melyekhez

I hozzá akarjuk kötni a rohanó életet, kripták, a melyekbe élő emberek eleven igazait temetjük el, ráborítjuk a manchesteri elvnek a szemfedőit, azután előállva diadalmas hangon hirdetjük: itt ól és uralkodik a jog. Két külön világ az élet és a jog. Hegyek terülnek el közöttük, a melyeket sem átfúrni, sem sinpárakkal összekötni nem akarunk, tengerek választják el egymástól, tenger igaz-- talanság és szenvedés és mi nem sietünk felépíteni a modern hajókat, a melyek ezt a két egyvilágot egymással összekössék.

Ha kutatni akarnám az okokat, a melyek a jognak az élettől való ezt az irtózatos eltávolodását előidézik, messze kellene elkalandoznom. Belejátszik ebbe a közjogi politikának falánksága, a társadalomnak és kormányzatnak érzéketlensége a szociális kér désekben, a melylyel csak ez a kormány mert és tudott szakítani ós az előszeretet a sablonos gyógymódok iránt. Akár csak az öreg felcsert látnám, a ki a lázbetegen mindig csak eret vág ós kiszivárogni, elfolyni engedi a drága, az életet adó nedvet, a vértBizonyos kérdésekhez nem akartunk, bizonyos kérdésekhez nem mertünk és bizonyos kérdésekhez nem tudtunk hozzányúlni.

1848-ban megalkottuk a sajtószabadságot, de a későbbi I örvényhozások e szabadság biztosítékainak megalkotásáról gondoskodni nem akartak. A gondoiatszabadsígnak korlátáit, a cenzust most készülünk lerombolni. S e melleit meghagyjuk a sajtó terén a gondolatszabadság korlátjait, a hírlap- óvadékok 5000 és 10000 frtos cenzusát, a gondolatszabadságnak ezeket a vámtarifáit.

Az igazságügyminiszter ur kilátásba helyezte beszédjében, hogy a sajtó- szabadságot reformálni fogja, de az indokolás, a mely az igazságügymi- niszter ur e bejelentését kisérte, önkénytelenül is bizonyos aggodalmakra ad okot. Azt mondta a miniszter ur, hogy a sajtószabadság rendezésére — mondhatnék rendszabályezására — az állami közérdek szempontjából van szükség. T. Ház ! Ha a közel-multra tekintünk vissza, azt fogjuk látni, hogy az állami rend szempontjából nqvezték ki a kormánybiztosokat is, hogy a sajtó termékeinek nap-nap után való elkobzásával a sajtót, leghatalmasabb szövetségesünket, nemcsak fegyvertársunkat, de fegyverünket ebben a küzdelemben, nap nap után az állami rend szempontjából csavarták ki a kezünkből. És ha végigtekintünk az egész emberiség történetén, látjuk, hogy mindabból, a mi évezredek előtt lázadás volt az állam rendje ellen, később a legnagyobb jogok, a szabadság legdrágább kincsei, mindnyájunk tulajdonába átment közkincsek keletkeztek. Izgatás volt annak idején az állami rend ellen magának a kereszténység eszméjének megszületése, a mely előtt, akármilyen vallásfelekezethez tartozzunk is, tisztelettel hajiunk meg; izgatás volt az állami rend ellen a küzdelem a lelkiismereti szabadságért, a gondolatszabadságórt, a rabszolgaság megszüntetéséért és a jobbágyság felszabadításáért. (Igaz! úgy van!) Mindez izgatás volt az akkori állami rend ellen. Ám ha ezeket meg nem teremtettük volna, évezredekkel estünk volna vissza a sötétségbe. (Úgy van! a középen.)

T. Ház! Senki sincs jobban meggyőződve, mint én, hogy a t. igazságügyminiszter úrtól minden ilyen célzat feltétlenül távol áll és épen azért intézem hozzá azt a tiszteletteljes kérelmet, hogy ebben a tekintetben megnyugvást adni szíveskedjék. De épen ezért hozzá kell tennem azt is, hogy ón nem tudom elképzelni a sajtó kétségtelenül létező kinövéseinek — mert hisz minden szabadságnak megvannak a visszáságai — más orvoslását, mint azt, hogy elsősorban meg kell teremtenünk az u. n. .'ajtókamárákat, a sajtónak legteljesebb autonómiájával. Legyen szabad azt mondanom, hogy akármilyen kicsiny tényezője vagyok a közéletnek, nekem jogom van ezt követelni. Jogom van azért, mert én a gondolathoz való jogot még fontosabbnak tartom, mint a kenyérhez való jogot. Emődy t. képviselőtársam azt