Szamos, 1906. december (38. évfolyam, 96-103. szám)
1906-12-30 / 103. szám
XXXVIII. évfolyam. Szatnm, 1906. december hó 30. (vasárnap) 103. szám. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI „A Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületének“ hivatalos lapja. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Kgész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákúczy-utczs 9. sz. Telefon: 107. J&indßunHEBÜ rtijak Szatmaron, a i&p kiuiióJaivau&ia&ttc íiAtteaück HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a iegjuiányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Uj-év. Egy-két nap és anno Domini 1907-et Írunk; uj esztendőbe lép az emberiség. A végtelen időnek geometriai elosztottsága újabb vonalhoz ér, amelyen felvonulnak a jövendő álmodásai, reménységei. Vájjon mit hoz az újév: örömet, vagy bánatot, boldogságot, vagy gyászt? Amit megtagadott a múlt, megadja-e majd a jövő ? Ki tudná mindezt megmondani? Megállunk a titkok kapujánál. — Előttünk a végtelen köd, csupa homály és fakó szürkeség. És benne bolygó fénypontok gyanánt keringenek az álmok, a reménységek, a vágyak. Mindent, mindent az uj esztendőtől várunk. A régit, az ó-évet elteledjük és a visszaálmodásnak még halvány reflex-sugára sem téved vissza az elhagyott múltba. Elnyűtt, elkopott már az, teljes tizenkét hónapja viseltük, hordtuk és szinte boldogan sóhajtunk fel, hogy végre megszabadulunk tőle. „Ó-esztendő, lyukas kendő!“ A magyar nép e szálló igéjében, ez ujesztendei szólásmondás íban van az egész emberiség filozófiája. — Lyukas, elrongyolódott, gyűrött kendő az elszálló év. De itt van az uj. Finom csipkekendő ez, aranyos, ezüstös hímzésekkel, az álmok ezerszinü virágaival teleszőve. Vadonatúj még, most került ki a teremtés almáriumából. És e kendővel cifrálkodva, e kendőt lobogtatva, mint: uj álmaink diadaími lobogóját, — indulunk el a végtelen idő újabb állomásától a másikhoz. Tizenkét őrhely mellett visz el utunk s az élet örök mozdonya nem áll meg mellettük. — Egy-egy utas lemarad róla, újak felkérezkednek reá s mi alig vesz- szük észre. Mert a mi önzésünk örökkévaló. Mi külön-külön, egyedenként a teremtés tengelyén állunk, érettünk keringenek a világ- rendszerek, mi, egyedül mi vagyunk a viiág központja. A létezés egoizmusa a születés pillanatától kisér bennünket. És ha elérünk az élet egy-egy újabb állomásához,, nem azt nézzük, ki maradt le közülünk, csak azon töprengünk, hogy jó magunk rendben vagyunk-e ? Mily nagy jótétemény pedig ez az egoizmus. Hiszen borzasztó volna átérezni minden pillanatnak a veszteségét és megszenvedni rrv'ndenki másnak fájdalmát is. A világegyetem alkotója a természet legnagyobb csodáját alkotta meg, mikor az emberi lélek mechanizmusát megteremtette. A lelki élet ezer rugója, milliónyi idegszála közt az egoizmus szigetelő lemeze az isteni irgalmasság legszebb alkotása. Ez a tabuia rasa, amelyen elmosódik minden gyötrelem, fájdalom s amely ujesztendő napján nem a múltat temetted el az emberrel, hanem a jövendő hitét és álmait. virágoztatja ki a szivében. Uj állomáshoz ér tehát az emberiség. Egy pillanatnyi veszteglés, az elmélkedések röpke pillanata s az örök mozdony tovarobog a végtelenben. — Milliárdnyi népnek sóvár pillantása mered az élet utjának ködös távolába és százezer annyi kérdés ostromolja a titokzatos jövő ködbeomló bástyáit. Mit hoz az uj év? A titkok kapuja nehéz lakatokkal van iezárva. Minden uj pillanattal uj lakat pattan fel segy-egy titok nyer megfejtést. A holnap talán meghozza azt, amit a ma elfelejtett, a holnapután helyre pótolja a tegnap mulasztását. Adja Isten, hogy minél több ál- modás váljék valósággá s minél több remény teljesedjék be ! Adja meg az Isten kinek-kinek a jót, amit kivan magának, teljesítse minden vágyát, váltsa valóra minden álmát! Boldog uj esztendőt! A szerkesztő búcsúszava. Midőn a „Szamos“ felelős szerkesztőségétől más működési körben nyert megbízatásom miatt ez év végével megválók, egyidejűleg e lap t. olvasóközönségétől is búcsút veszek. Erre nemcsak az alaki illendőség vezet, hanem az az erkölcsi kapcsolat is késztet, melyet 10 évi felelős szerkesztőségem alatt a közönséggel szemben állandóan éreztem. Hogy e 10 év alatt fölmerült közérdekeink előmozdításában volt-e részem: annak elbírálására hivatva nem vagyok. Azt az egyet azonban talán senki sem fogja megtagadni tőlem, hogy erre társadalmi és politikai téren, nem egyszer az ellenáramlat dacára is, elvi alapon törekedtem; a félreértésekért pedig bőven kárpótolva éreztem magam, mikor álláspontomnak a bekövetkezett események igazat adtak. E lap vezetésétől mindenesetre azzal a nyugodt öntudattal lépek vissza, hogy a tisztességes sajtó szép, de felelősségteljes hatalmát mindig megbecsülni igyekeztem azon megbecsülés fejében, amit ellenfeleim részéről is tapasztaltam. Ha mindazonáltal s,ok ágra szakadó figyelmemen kívül, vagy jóhiszeműségem mellett is vcu k, vagy maradtak személyi, avagy tárgyi korrigálni valók, helyénvalónak látom, hogy a szives elnézést azokért is ez alkalommal kérjem. Egyben, midőn e lap t. kiadójától, valamint hálára kötelező dolgozótársaimtól, t. szerkesztő kollegáimtól és a n. é. közönségtől szives búcsút veszek, Osváth Elemér kartársamat és közéleti Szilveszter éj. (Monológ.) Irta: Ráskay Ferencz. „Mivel bakfisnak gondja semmi sincsen, Tehát a tánc, mulatság, szóval minden, Amit gyötört agy felkeres, Bakfisnak mind fölösleges.“ A nénikék, bölcs bácsikák Hintették ei a maximát; És nem hiába annyi szent: A sok mama mind lépre ment. Ha esik itt-ott táncmulatság, A bakfist szépen honnmarasztják. Ah, persze, én se jártam jobban 1 Az arcom szégyenlángra lobban, Mikor, mint most is, sorra szépen, Mint volt, mi lett, igy elbeszélem ... Az óra már éjfélbe lépett És jól aludt a gardedám. De álom nem szállott le rám : Hát hallgattam a csöndességet. A csönd oly kedves, tudja mi a hála, Megsúgta rögtön, halkan énnekem, Mi minden bakfis régi babonája : „Öncsél ólmot e bűvös éjjelen, Kis szürke ólmot, mely megsúgja, A boldogságod rózsás útja, Kinek karján és hol vezet, Ki kéri meg a kis kezed.“ Kerestem ólmot s hogy találtam, Megöntém egy nagy rézkanálban, És lám az adta szürke ólma - Uram fia ki hitte volna ? ! — Egy karddá görbült snájdigan ... Sőt nem maradt meg annyiban... (Bár itt csupán tebenned a hiba Oh ábrándos bakfis fantázia !) Qlom-kardomhoz hirtelen Egy hetyke, cukros tiszt terem, A kis kadét, kit úgy futólag, — Ha benn vagyok, bevallhatom — Egy szép napján a nyár-utónak Láttam a nagy gyakorlaton. A csönd helyét aztán az álom Foglalta el halk könnyű lábon. Lágyan, nehogy el-szét tapossa, A mit elődje megszövött, De, hogy kifesse aranyosra A félig megsejtett jövőt... Mily bűvülő is volt ez álom ... Galamb röpült, hótiszta szárnyon, Piros csőrében egy levélke, És e levélke azt beszélte: Nem tudni, bár mikor, hogyan, Kadétod eljön biztosan. Anyám az persze ámult-bámult: Mily változás, mi lett velem, Hogy nem durcásan, sőt kacajjal Köszöntém másnap reggelen. Csak állt, állt — hátratett kezekkel — És hullott rám dicsérete: S végül saját szavát levágva így szólt hozzám : „Sejted-e te, Holnap hozzánk ki érkezik ?“ S hogy nem rejté el két kézit És oda tartá én elémbe, Hát megvillan benn egy levélke ... Ha meghasad az égi kárpit, És ragyogó világa látszik, Csak az lehet oly isteni. Remegtető gyönyörteli, Mint volt az az egy pillanat... A szivem majd, hogy meghasadt: Őt hozta el, őt a nagy ég: Megjött a hetyke kis kadét! Már majd kijött e gondolat a számon, De meglegyinte jó anyám : Sejted talán, ki ő, hogy elpirultál? Mert tudd meg: tiszt! Már hadnagy ám Egy jó rokon, akit csak néha láttam, Ki erre van most titkos utazásban. Egy hadnagy ! egy hadnagy I... e hírre Az arcom, érzem, sáppadott; Az ördög mért hogy einem vitte Ezt a kegyetlen hadnagyot; Bizton hivém, hogy ő miatta Nem jő meg már a kis kadét, Ő lesz ki innét elriasztja; Büntesse érte meg az ég Irtóztatón, a hogy csak tudja, Vesszen a ködbe, hóba útja, De bakfis kérhet, bármit kérhet, Nem hatja meg a mindenséget, Mert ő, ki álmom tönkretette, Csak megjött másnap úri kedvbe. A szemtelen mindjárt tegezni kezdett, S a szépet tette szörnyű mód: „Mily bájoló Katinka, hamvas orcád, Mily formás lám a kis kacsód“ ... És igy tovább ... befont szavával, S bár szégyen ezt bevallanom, Eltűnt szivemből kis kadétem S helyébe lépett hadnagyom. Csoda ? ! A tartása deli, Szeme lángzó tűzzel teli, A hangja zengő, bűvölő, A bajsza — óh az szivölő ! Szivem igy szólt: Ne bánd bohó ! Patakból lesz a nagy folyó, Bimbóból lesz a rózsaszál, Madár, mely erre-arra száll, Picinyke volt egykor nagyon; No épp igy az én hadnagyom Volt egykor bizton kis kadét ! Ő az, kiről én álmodék, ftOlfa Simon nagy választékú cipőraktárát ajánljuk a t. vevő-közöőségnek, mint legolcsóbb bevásáplási Közvetlen a Pannónia' szálloda mellett. — SzatoaáP é3 viliké legnag/ 3 0 J L 1 p . P i X V u ^ P Megérkeztek Illaz őszi és téli idényre megrendelt valódi box és chevraux bőrből készült férfi, női és gyermek lábbelik.
