Szamos, 1906. december (38. évfolyam, 96-103. szám)

1906-12-09 / 98. szám

2-it oldal SZAMOS 98 szám. Gyásztisztességet tevő szomorú halotti gyülekezet! Nekem jutott az a fájdalmas sze­rep, hogy az intézet tanári testüle­tének nevében, e megszentelt falak között, hol máskor a tudomány oltá rainak lángjai lobognak, hol máskor az óletvidámság zaja visszhangzik, vigasztalan keserűséggel, mély bá­nattal és a baráti érzés kimondha­tatlan fájdalmával búcsút mondjak; búosut, távozó tiszttársunk, bará­tunk, igazgatónk, lehanyatlott ve zérlő csiliagunktól. Érzem, nagyon érzem e kötelesség nehézségét s fájó lélekkel gondolok arra, hogy erőtelen szavaimnak el­hangzása után nem fogjuk látni őt e falak között többé soha ! Ha erőm volna, bátorítást, vigasz­talást adnék a csüggedőknek, de nem tehetem, mert én is tört lélekkel, fájdalomtól dúlt kebellel állok meg koporsódnál, távozó hű barát. Nem, nem szárítom fel a könnye­ket. Szakadjatok, záporként omolja­tok. mint a részvét és igaz baráti érzés drága gyöngyei, hintsétek be ezt a sötét koporsót olyan égi fény­nyel, melyben csak az igaz baráti érzés drága könnye ragyog. A mitől féltünk, a rettenetes pil­lanat bekövetkezett és mi tiszttár­said, munkatársaid, barátaid, megtört idegekkel, tétovázó tekintettel még mindig Téged keresünk, Te benned bízunk és veled érezünk. De ez a koporsó, ez a komor sö­tétség, mely reáborult mindnyájunk lelkére, fölráz álmodozásunkból s bu- csuzásra int. Igen, válni kell és az elválás epesz- tő fájdalmát mi sem enyhíti. Tehát legyen . . . Tekints még egyszer körül azon a munkatéren, hol legjobb tudásodat, emberszeretetednek legnemesebb ér­zését, fáradhatlan munkásságodnak testet és lelket emésztő eleven ere­jét, barátságodnak mindnyájunkat összetartó tüneményes vonzó erejét áldozád fel nemes eszméid megvaló­sításának érdekében. Tekints körül és itt látod tört keblű barátaidat, tanártársaidat, itt látod a Téged rajongásig szerető és tisz telő tanítványokat, a hálás szülőket, itt látod az egyház és társadalom mély részvétét s a pótolhatlan vesz­teség bánatfellegéből a sóhajok las­A herceg félrehúzta a szájacskáját: — Még egy kicsit! E pillanatban lovas rendőrök vág tattak végig az ui közepén. A járda szélén megálltak az emberek s mind sűrűbb sorfalat kezdtek alkotni. A kis herceg megkérdezte a legelső inasgypreket, aki eléje került : — Ugyan kérem szépen, mi lesz itt ? — Hát nem tudja? Erre gyün a király ! Az Opera-szinházba megy — felelte a fiú és macskaügyességgel fel kúszott az egyik járdaszéli fára. A körülötte állók hahotája kísérte. — Menjünk be a tömeg közé, pro­ponálta a herceg. — De Fens . .. — Pszt! — De kérem, hova gondol ? Csak nem akarja, hogy agyonnyomják ? Istenem, Istenem, minő felelősség ! A herceg csak félfüllel hallotta ne­velője sopánkodását. — A következő percben magával húzta a grófot a tömeg közé. A népáradat sodorta őket tovább. — Ne tolakodjanak kérem, kiáltotta öblös hangon egy elhízott csaposle­gény, a ki kék kötényében, hajadon- főtt, a csap mellől futott a látványos­sághoz. — Én nem is tudom, szólalt meg tulnan egy kofaasszony, hogy az ilyen gyereket minek viszik ekkora tolon­gásba. Láthatja még elégszer a királyt! A gróf csak az ajkát harapdálta tehetetlenségében. A kis herceg ke­délyesebben fogta fel a dolgot. su szellőjénél könnycseppek hullanak hamvadó poraidra! Nézz körül és búcsúzz e falaktól is, melyeknek rideg tégláit, homok­szemeit a Te vezetésed, a Te irá­nyításod, a Te önzetlen munkássá­godnak vezérlete mellett rakhattuk össze. Összeraktuk azért, hogy a reformá­tus tanügy ezen oltáránál is áldoza­tot hozhassunk szent vallásunk, meg- tántoritatlan hazafias érzésünk mély meggyőződésének. Hazánk keleti részéről, egy a sötét Hargita aljában virágzó intézettől jöttél ide. Hoztál magaddal tapaszta­lától., munkakedvet, hamisítatlan pro­testáns irányt; de azt a nemes lel két, azt a fáradhatlan buzgóságot és barátságodnak feledhetetlen nemes tüzet az Istentől kaptad. És most mindezek a nemes lelki tulajdonságok visszaszállottak oda, a honnan elküldettek azért, hogy ezen főgimnázium megteremtésénél ellen­állhatatlan erejükkel közreműköd­jenek Az intézet itt áll, abbau a tevékeny munkát is megindítottad, nemes lel kednek fenséges szellemét a munka­társakba is átültetted s midőn a két évtizedes testet és lelket emésztő munkádnak gyümölcsét élvezhetnéd, a midőn alkotásodban, a becsüleles munka boldogító érzetével gyönyör­ködhetné! : itt hagysz bennünket, mert el kel! szálluod oda, honnan küldetésedet nyerted. Igen, búcsúzni kell... A fájó érzés, a veszteség tudata nem engedi, hogy apróra, nyugodtan rátekinthessünk nagy lelkednek sokoldalú munkájára, de azt mindannyian tudjuk, hogy ennél az intézetnél örök emléket ál­lítottál magadnak kőben, szellemben, és nemes munkában egyaránt. És mi mindazok dacára, hogy ne mes küldetésedet elismerjük s a Gond­viselés titkos rendelése előtt meghal­lunk, mégis fájdalommal, a szív ki- sirhatatlan keservével intünk búcsút hozzád. Igen, kedves búcsúzó barátunk, mert nem találunk gondolatot, nem találunk gyógyirt pótolhatlan veszte­ségünk sajgó sebére és nem találunk magyarázatot a becsületes munka, törekvés és a lelki nemesség megsem­misülésére. Én Istenem, kegyelemnek és böl­csességnek Istene 1 Bucsuzásom nehéz harcában, mint mindig, csak feléd — Hát maga néni még nem látta a királyt ? kérdezte a kofaasszonytól. — Már hogyne láttam volna ! Ta­valy is láttam, Há’ szén csak olyan ember, miut magunk la ! A tolongás egyre nagyobb lett. A gróf, valahányszor a lábára léptek, fölsziszszent. A lovasrendőrök pedig egyre hátrább szorították a népet. Itt-ott egy ijedt női sikoltás tette változatossá a képet. Egy váratlanul erős áramlat a herceget és nevelőjét hirtelen a tömeg elé juttatta. Halk zugás morajlott végig a sokadalmou. Az ut közepén lassú trappban közel- gett a miniszterelnök kocsija. A nagy ur fölemelkedett kocsxjáean s fürkésző pillantással nézett körül. Tekintete véletlenül megakadt a kis hercegen s odusugott valamit a mellette ülő belügyminiszternek. A belügyminisz­ter magához intette a rendőrfőnököt. A grófi nevelő remegve súgta a hercegnek: — Csak nem ismertek reáuk! A rendőrfőnök átvette a miniszter utasítását s odakiáltott a közeli rend­őrnek : — Azt a kölyköt távolítsák el onnét! A rendőr rászólt a kis hercegre: — Takarodj innét, poronty ! Á gróf vódőleg emelte karját a herceg elé, de ez abban a pillanatban egy ugrással küun termett a sorbol és futni kezdett egyenest az Opera- ház felé. A gróf utáua vetette ma­gát. A rendőr se volt rest s nyomon fordulok s a Te benned vetett vallásos hitnek erejével próbálok vigasztalást venni megnyugvást keresni a változ- hatatlanon. Addig tehát, m g a Gondviselés uj életre szólít s kipihent poraid a teremtő-erő megújuló föltámadásában a miénkkel együtt ismét részt vehet­nek, addig — — Isten veled ! . . . SZÍNHÁZ. Szerdán Lecoque bájos zenéjü ope rettje a „Nap és Hold® került színre elég jó előadásban. Koináromy (Ma­nóig) kitűnő volt Kifogástalanul és finom nuauceirozással előadott ének­számait gyönyörrel hallgattuk. Barna Andorról (Miguel) is csak elismerés­sel szólhatunk. Fábián L. (Beatrixe) egyes énekszámokban, igy az első fel­vonásbeli tercettnél hibás hangvétel folytán rosszul énekelt s bizony a keltett rossz benyomást a jól előadott dalaival sem igen tudta feledtetni. Jók voltak Váradi (Don Brazero), Tisztái (Picrates). Csütörtökön Csergő Hugó verses vigjátékát a „Lovag ur“-at adták, me!}' az egyes jól megjátszott jele­netektől eltekintve, a szöveg nem tu dás miatt vontatottan ment s igy egészében nem volt sikerült előadás. De nem is csodáljuk, mert egy ilyen darab teljes betanulásához túlságosan igénybe vett színészeinknek valóban nincs fizikai idejük. Mindazonáltal Tihanyi (György apród) dicséretre méltó buzgósággal igyekezett eleget tenni feladatának s dacára, hogy a legnagyobb szerep az övé volt, leg­jobban mégis ő tudta s vonzó alakí­tásával a sikerben az oroszlánrész őt illeti. A modern kor és a régi jó idők lovag-korának ellentétjeiben rejlő ko­mikumot teljesen érvényre juttatta György apród szerepében, ki Kázmér lovag várában nővén fel, régi lovag­kori nevelést kap. Kázmér lovag ne­velőatyja ugyanis irtózván mindentől, ami nj, elzárkózik várában és csa­ládja ősi hagyományainak él és uno­káját is a szerint neveli. Egy auto- mobilozó társaság Hort lovag ban­kárnak és leányának gépje történe­tesen épeu Kázmér lovag vára előtt mondja fel a szolgálatot s kénytelen- kelletlen igénybe veszik Kázinár lo­vag vendégszeretetét. György apród beleszeret Hort bankár leányába és követte őket, de nehéz kardja gá­tolta a gyors futásban. Az Operaház­hoz érve a menekülők ismét be akar­ták magukat fúrni a néptömegbe, de csaknem vesztükre, mert a gárda­parancsnok kardot rántott és károm­kodva suhintott vele utánuk, azonban csak a gróf kalapját ütötte le. Sze­rencsére a tömeg gyorsan összehuzó- dott mögöttük s ők néhány kék folt árán keresztülvergődtek a tolongó áradaton. Lihegve, fáradtan, össze­verve és rongyosabban, mint ahogy elindultak, érték el kocsijukat a szom szódos utca gyéren világított sarkán. A főutca felől zugó éljen-riadalom csapott feléjük. * Mikor a kis herceg aznap este kék selyem baldacinnal födett habos fehér párnákkal vetett ágyába mászott, a gróf gúnyos mosollyal mondá :-- Azt hiszem, fenség, elég volt a kirándulásokból! A kis herceg mosolygott: — Kedves gróf, — szólt, magára hazva a takarót, — ha király leszek, elcsapom a miniszterelnököt, a bel­ügyminisztert, a rendőrfőnököt, a gárdaparancsnokot . . . Mire a gróf némi rezignációval mondá : — Attól tartok, ha gyakran ven- nök föl a köznép szerepét, akkor fenséged uralkodása idején talán egyetlen tisztviselője sem maradna enuek az országnak. Fenséged bizony valamennyit elcsapná! . . . nagy atyját ól engedélyt kér, hogy a távozó társasággal a városba mehes­sen. Az öreg lovag nehezen bár, de beleegyezik unokája távozásába. — György apród sehogysem tud a mo­dern városi életbe beilleszkedni s az uj renddel többször összeütközésbe jön. Végre a bankár leányának kacér modorát Lire magyarázván szerelmé­ben csalódva visszatér nagyatyja vá­rába A kacér bankár leány, ki iga­zán szereti György apródot, utáua megy a várba és egymásé lesznek. A darab maga érdekes ellentéteivel hat s bár alakjai kissé képtelenek, a virtuóz feldolgozás mégis élvez hetővő teszi. A szereplők közül jók voltak Báthori Mária (Alice). Tábori (Káz­mér lovag), Kis Miklós és Kiss Jenő. A „Szamos“ eredeti táviratai. Bpest, decz. 8. A képviselőházban általános rész­vétet keltett azon hir, hogy Kossuth az elmúlt éjszakát igen rosszul töl­tötte, csuza igen nagy fájdalmakat okozott neki, legalább egy hónapig az ágyat kell őriznie. * A képviselőház üléséből. A képviselöházban Justh elnökölt s jelenti, hogy Hentaller Lajos kép­viselő indítványt nyújtott be, hogy a ház ülései a költségvetés tárgyalá­sának tartamára d. u. B-ig meghosz- szabbittassanak, a házszabályok ér­telmében az indítvány felett a legkö­zelebbi ülés végén a ház szavazással fog dönteni. Nagy György beterjeszti a gazdasági bizottság jelentését, mire folytatta a foldmivelési tárca költ­ségvetését. Nagy Barna a borkeras- kedésről beszól s hangsúlyozza, hogy mindent elkövetünk, hogy a magyar bor régi jó hírnevét vissza állítsuk. Tolnay Lajos a munkásviszonyokról szólva, a szociálista agitátorok meg- rendszabályozását kívánja. — Szóba hozza, hogy némely körök arató mun­kásokul kiuai kulikat akarnak behozni, mely az arató munkások exiszt.enciá- ját veszélyezteti. — Darányi Ignácz miniszter köszöni a tárcája iránti ér­deklődést s bejelenti, hogy legközelebb benyújtja a telepítés és parcellázási törvényjavaslatokat. A borkereskede­lem terén a kormány sokat akar tenni s elhatározta, bogy a bor értékesítés oóljaira két millió koronát, a beruhá­zási kölcsönnél megszavazott összeg­ből e célra fordítsanak. Azután? vála­szol egyes felszólalók megjegyzéseire, kijelentvén, hogy minden panaszt or­vosolni fog. — Ha hozzájuttatják a kincstári erdők kezeléséhez, a házi kezelési rendsserre fog áttérni, mert ez szerinte sokkal jövedelmezőbb. A munkás ügyeket szivén viseli, beszél az aratósztrájkról, melynek kapcsán kijelenti, hogy az izgatok ellen törvény minden hatalmával fog fel­lépni. — Bejelenteti, hogy azon vád, mintha ő kínai bulikkal akarna dol­goztatni, valótlan, ő minden tekintet­ben biztosítani akarja, úgy a magyar gazdát, mint a magyar munkást. — Mindent el fog követni, hogy az iz­gatok által félrevezetett munkások kijózanodjanak, az izgatókat le kell sújtani, a munkásnópet pedig emeljük magunkhoz. A jövő hatalmas Magyar- országot úgymond csak a társadalom vállveteto munkájávál állíthatjuk hely­re. Beszédét zajos, percekig tartó él­jenzés követte. HÍRROVAT. * Borsos Benő temetése. Lapunk előző számának vezető cikkében mél­tattuk azt a nagy veszteséget, mely Borsos Benő ref. főgimnáziumi igaz­gató elhunytával városunkat és kul­túránkat érte. — Az elhunyt halálá­ról az alábbi gyászjelentések küldet­tek szót. A család részéről: gyapjúszövet divatüzletében Szatmár, Deák-tér £ju sz. P9' Utolérhetetlen olcsó árak. Martin Sons &. C. L. T. D. angol gyapjúszövet gyárosnak egyedüli raktára. Télikabát »»övetekben, valamint női eoétöun smövetekben különlegességek.

Next

/
Thumbnails
Contents