Szamos, 1906. augusztus (38. évfolyam, 61-69. szám)

1906-08-19 / 66. szám

XXXVIII. évfolyam­Szatmar, 1906. augusztus hó 23, (csütörtök) 67. szám. i SZAMOS. ■Ö^rOLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP „A Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületének“ hivatalos lapja. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Hindennemü dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. A legújabb kor szociálpolitikusai (és ki nem az manapság ?) igen nagy lelkesedéssel hangoztatják a közüzemek államosításának igéit, mivel e jelszó által körül irt refor­mokban látják biztosítékát egy el­jövendő, várva-várt jobb korszak megérkeztének. Mivel azonban jel­szavakkal legfeljebb népgyüléseken, felvonulásokon lehet hatni, szük­ségesnek tartjuk, hogy e kérdést a tárgyilagos kritika bonckése alá vessük és minden elfogultságtól menten, legjobb meggyőződésünk szerint állást foglaljunk e gyakran hangoztatott követelés mellett, vagy ellen. Az államhatalomnak mindenesetre az a feladata, hogy a polgárság érdekeit megvédje, megóvja. Mivel azonban a polgárság rendkívül nagyszámú egyedekből áll, termé­szetes, hogy ily körülmények közt egységes érdekről szó sem lehet, hanem rang, fogl akozás, kereseti ág stb. szerint válik a polgárság külön-külön csoporttá, melynek ér­dekeik nemcsak, hogy nem egysé­gesek, de bizony a legtöbb eset­ben homlokegyenest ellenkezőek. Innen van aztán, hogy mindig voltak, vannak és lesznek a fenn álló államrenddel elégedetlen és ezzel harcoló, szembeszálló érdek­körök, a melyek minden erejüket megfeszítik, hogy hegemóniára jus­sanak és a saját előnyüket bizto­sítsák az uralmon levő rend érde­keinek sérelmével. Ez teszi természetessé, hogy hivságos minden törekvés, mely a szociális kérdést végleg meg akarja oldani és csupán—relative legjobb és nem abszolúte jó megoldási módról lehet szó. De akárhogyan is áll a dolog, az államosítás min­denesetre oly kérdés, mely feltét­len sürgős megoldásra vár. Mivel az állam összes polgárai­nak érdekét egyformán meg nem óvhatja, arra kell törekednie, hogy mennél több polgár érdekében áll­janak intézkedései. Mottónak fo­gadhatjuk el tehát e kérdésben is Lewis Arthur amerikai szociológus azon állítását, hogy „az állam te­gyen meg mindent, amit jobban és olcsóbban megtehet.“ Senki sem vonhatja kétségbe, hogy a magánkézen ievő közüze­mek vezetői nem a közönség, hanem a saját érdeküket védik. Kereskedelmi társaságok, hajózási és egyéb közlekedési társulatok, biztositó társaságok stb. mind bu­sás .nyereséget fizetnek annak a néhány részvényesnek és igazga­tósági tagnak, melyeknek kezében nyugszik az illető vállalatnak a sorsa. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a kereskedelmi és ipari élet mely ágait mondhatjuk közüzem­nek, akkor csakhamar be kell lát­nunk, hogy ez tarthatlan állapot. Közüzemnek mondhatjuk az ál­lami életnek minden olyan ágát, melynek igénybevétele közszükség­letet képez. Nemcsak a megélhe­téshez okvetlen megkövetelt szük­ségletet kell ez alatt értenünk, hanem az újabb kor oly találmá­nyait is, melyek arra alkalmasak, jű>gy a megélhetést könnyebbé, Pfcsóbbá és kellemesebbé tegyék, amelyek tehát alkalmasak arra, hogy az állam polgárainak közér­zületét javítsák, munkakedvét és munkabírását szaporítsák s ennek folytán az állami élet mennél pro- duktivebb elemeivé tegyék. így például a közlekedés olcsób- bitása nemzetgazdasági hasznot jelent, mert előbb másra pazarolt és most megtakarított idővel jár. Egy némely téren maga az ál­lam is belátta, hogy saját üze­mébe kell vennie a közélet bizo­nyos ágait, ha csak azt nem akarja, hogy polgárai zömének érdekét veszélyeztesse. így mentek át az állam vagyonába a vasutak és ha igaz is, hogy ez tetemes tőkebe­fektetéssel járt, mégsem vitatható el, hogy az állam bőséges kama­tok alakjában anyagi sikerrel fogja párosítani azt az erkölcsi sikert, melyet kötelességeinek lelkiismere­tes teljesítése nyújtott számára. Ha azonban azt a régi elvet vesszük figyelembe, hogy: vota non numerantur, séd ponderantur, mindjárt meg fogjuk érteni, hogy az általános államosítás miért ha­lad oly lassan, szinte ólomszárnya­kon. A közüzemek, épen annál lógva, hogy igazi és általános közszükségletté váltak, rengeteg nagy jövedelmet jelentenek. Ez a jövedelem akkor is megmaradna, ha az állam vállalná magára az üzembentartást, csakhogy akkor a most kevesek közt megoszlás-jöve­delem sokaké, mindenkié lenne, visszakerülne azokhoz, kiknek a zsebéből származik. Elképzelhetjük, hogy mily ellen­állással találkozik a közvetlenül érdekeltek részéről minden ilyentéle kísérlet. A nagy, csak nyerni képes tömeg szemben találná magával a kiváltságosok egész sorát, a vagyon, születés, a közéleti nemesség ki­váltságosait. Ha ily nézőpontból tekintjük a dolgot, határozottan a szociálpoli­tikusoknak van igazuk, mikor a közüzemek megváltását sürgetik. De van e kérdésnek másik, nem kevésbbé fontos oldala is, melyet szintén nem szabad tekintet nélkül hagyni. Meg kell ugyanis gondolnunk, jogos, méltányos-e, hogy lehetet­lenné tegyük azoknak vállalkozá­suk kiaknázását, kik esetleges bu­kassál, tönkremenéssel szembe- szállva, attól meg nem riadva, kockáztatták tőkéjüket egy uj ke­reskedelmi, vagy iparág meghono­sításáért ? Matlárházától a Dunajecz forrásaihoz. (Útirajz.) Irta : Regéczí Sándor. Krakó (lengyelül Krakow) a Visz­tulának egyik délre forduló kanyar­gásánál fekszik, ott, a hol a Rudava patak ömlik beléje. A város és kör­nyéke sikon fekszik, körülötte lassan emelkedő dombhátak látszanak, me­lyek a termékeny síkságból koszorú alakban emelkednek. Alapítását visz- sza viszik a VII-ik századba s alapí­tója állítólag Krakusz volt. A galí­ciai királyság hason nevű nagy her­cegség fővárosa, mely 1848-ban az osztrák monarchia galíciai királysá­gába bekebeleztetett. I. Ulászló len­gyel király tette székvárosává s 1320- ban ott meg is koronáztatott. Len­gyelország a XV. és XVI. században hatalmas állam volt, azonban a XVI- ik század végével kihalt az uralkodó Jagelló család s az országból válasz­tási királyság lett. Ezen körülmény, továbbá a „liberum vető“ s a confoe­deratió szabadsága bukását idézte elő. Már III. Zsigmond áttette székhelyét Krakóból Varsóba, de azért 1764-ig Krakó volt a koronázási város, de midőn 1768-ban a bari confocderátió keletkezett, vége volt csakhamar Len­gyelország s igy Krakó dicsőségének is. Mindazáltai Krakó ma is csinos város 95 000 lakossal, melynek y3-ad része izraelita. A város címere egy három torony­nyal biró várkapu, melyben vörös mezőben koronás fehér sas látszik. Számos, jelesen negyvenegy templo­mával, harmincnégy zárdájával, nyolc zsinagógával, egyetemével, négy gim­náziumával s egy leány gimnáziumá­val, egy felsőreáliskolájával, két fel­sőbb leány iskolájával, püspöki palo­tájával, tudományos akadémiájával, nemzeti színházával és számos szép magánépületóvel, eltekintve a zsidó városrésztől, hol irtózatos a bűz, pi­szok és szemét, a szemlélőre határo­zottan jó benyomást tesz. Krakó a mellett iparos és kereskedő város is. Azonban kétségkívül történelmi vo­natkozással biró régiségei a legértó kesebbek s azok közt is első helyen áll a Wawel nevű királyi vár a maga kriptájával, melyben a régi Lengyel- ország legkitűnőbbjei pihennek. Már-már lemondtunk arról, bogy a kripta belsejét megláthassuk, mert délelőtti 10 óra előtt az a mindennap a templomban celebrált mise miatt nem szokásos, — a mikor egy a vár udvarán keresztül menő cs. és kir. főtörzsorvos meghallgatván magyar nyelven tartott tanakodásunkat, ma­gyar szóval igy szólított meg ben­nünket : „Hát aztán meglátták-e az urak a kripta belsejét?“ Válaszunk nem az volt, hogy nem, hanem azt kérdeztük tőle nagy meglepetéssel : „Hát főtörzsorvos ur magyar ember?“ Az vagyok, felelte, Ungár a nevem, már 30 éve hogy itt lakom, de azért még tudok magyarul. S a mikor ami derék honfitársunk megtudta, hogy nem engednek bennünket azonnal a királyi kriptába, várakoznunk pedig nem lehet, mert a délelőtti fél 11 órás vonattal tovább kell indulnunk, nemes dühbe borult s olyant károm­kodott, persze magyarul, hogy akár- mely huszárkáplár megirigyelte volna ha hallotta volna. Ment is intézkedni. | A reá várakozó kapitánynak oda szólott, legyen szives várjon, itt van­nak az ő honfitársai, előbb azokat igazítja helybe s tényleg néhány perc múlva megnyílt előttünk a kripta ajtaja. Hatalmas két doronggal emelte azt fel egy klerikus s egy templom szolga s miután a villanyt felgyújtotta ott állottunk Lengyelország nagyjai­nak koporsóinál, szám szerint láttunk 24-et. Kezeinket rátettük a Sobieszki János, Poniatovski József, Kosciuszko Tadó, IV. Ulászló, a nagy lengyel költő Mickiewicz, Erdély volt nagy fejedelmének és Lengyelország ha­talmas királyának : Báthory István s több Jagelló és Wasa koporsójára. Mély meghatottság vett rajtunk erőt, melyet azonban tönkre tett a lengyel klerikus. — Az az ember oly gyorsan beszólt, hogy alig tudtam a legszükségesebbet megérteni. A bajon segíteni akart társaságunk egyik tagja egy magyar róm. katb. lelkész, ki folyékonyan beszól latinul, de alig hogy megszólította : „Domine, ex Hungária sumus . ..“ ránézett a kle­rikus mintha azt akarta volna tőle kérdezni: — ,,Hát az ur mi nyelven Róth Fülöp kárisbadi cziporaktárát ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szatraár és vidéke ie^nag/oob czipiMta. 38F“ a nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, — valódi slSSí box és schevraux bőrből készült ezipők a legdivatosabb kivitelben. ■■ ■ --

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents