Szamos, 1906. augusztus (38. évfolyam, 61-69. szám)
1906-08-12 / 64. szám
XXXVIII. évfolyamSzatrcar, 1906. augusztus hó 12. (vasárnap) 64. szám. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI „A Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületének“ hivatalos lapja. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Róth Füiöp kárlsbadi czipőraktárát ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legnagyobb czipőrakUra. Ällsiiiltk WeT a nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, — valódi box és sehevraux bőrből Készült czipők a legdivatosabb kivitelben. -----El őfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiziddhivatalabar« tueíecdok HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttór sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. madár is a sárba és porba hull. Igazság és boldogság. Ezekhez szükséges a lelki béke a családban és a társadalomban. Ámde vallás nélkül eszméket a tömegekbe vinni vagyon nehéz. Már pedig nagy baj, hogy a mai korszakban az eszményiség lenézésével és hanyatlásával a társadalomban a vallásosság is megingott. Pedig vallás és tudomány sohasem ellenkeztek egymással. Ellenkezőleg. A tudomány elvezet bennünket a végtelenség küszöbéig. Itt a vezetést átveszi tőle a hit és a kifáradt léleknek megmutatja az Istent és a menyországot. Hányán vagyunk, akik sokszor odaadtuk volna minden kincsünket, tudásunkat egy csepp reménységért, egy kis vigasztalásért. Ezt nem tudja nekünk megadni, mint a hit, amely felmutat a csillagok fele s azt mondja: Sursum corda ! Emeld fel a szivedet! Légy te is a szeretet és igazság Krisztusi apostola, mert aki ily utón halad, elérkezik a békéhez. A közigazgatás államosítása. Az uj korszak vezérei egyhangúlag ellene nyilatkoztak a közigazgatás államosításának, mely pedig csaknem egy évtizeden át helyet foglalt minden kormány programmjában. A lefolyt küzdelem arról győzte meg az országot, hogy a törvényhatóságok autonómiáját nem kisebbíteni, hanem Iri hftx/if-.«ni LtaII m Arf. Aorxr n mm 7Ahegykorú az emberi civilizációval, sőt ezt a gondolatot hagyja örökségül a görög miveltség a barbár népekre. A béke gondolata tulajdonképen ott kezdődik, mikor az emberiség megérett arra, hogy különválasztotta az anyag jogait, az erőszakot és az erkölcsi rendet. Tudjuk a görög történelemből, hogy templomokat emeltek a béke papjainak. A rómaiak szintén. A műveltség terjedése, fokozatos haladása egymásután fogja kiirtani az emberiségből az állati szenvedélyeket s a vele járó bestialitást. Az örök béke eszméje olyan, mint a lotusz-virág, amelyből a vízözön után uj termés sajadozoít. Nem elég ezt az eszmét hirdetnünk. Törvénnyé kell tennünk, hogy szeretet, béke, testvériesség uralkodjék a földön. A békének nemcsak gyümölcse a boldogság, de összhangot is teremt a lélekben. Nagyon szerencsétlen az, aki a boldogságot a külső viszonyokban keresi. Belülről kell annák 1 jönnie. S akiben ez a harmónia nincs meg, azt semmiféle más viszonylat a földön boldoggá nem teheti. Az embereknek pedig épen olyan joguk van a boldogsághoz, mint az igazsághoz. Igazság és boldogság. E kettő végcélja minden emberi haladásnak. Ez az a két hatalmas sasszárny, amelyek együtt emelnek a magasba és a melyek ha megtörnek, a királyi ókori barbarizmusba. Terjesztőiké kigunyolták, kinevették, mint « béke hirdetőit napjainkban. Vajjor azt a tizenkét szegény halászt aki otthagyta hajlékát, mert szívül egy eszmétől áttüzesedett, nem oly raiongó bolondoknak hirdették-e mint ma az örök béke apostolait akik nincsenek is uj erkölcsi eszméktől áthatva, mert alapjábar nem hirdetnek mást, mint amit a5 a tizenkét halász hirdetett ? Pá apostol is emliti, hogy őket bo londoknak tartják. De hozzáteszi „Mi tudjuk, hogy mit hirdetünk igazságot és az igazságban var az Isten ereje.“ Ilyen ereje var az igaz gondolatnak s én ilyennek tartom a világ-béke eszméjét is Da bármily kedvezők és csodálatosak is e téren a legutóbbi évtized eredményei, azért tudjuk, hogy ezek csak elvek és nagyon soká lesznek megvalósítva az életben. De tudjuk azt is, hogy meg kell valósulniok, mert bennük ti haladás isteni törvéuye nyilatkozik meg. A haladás pedig olyan törvény, amely minden évben előre viszi az emberi fejlődést s amelynek előretörekvését megakadályozni emberi erő nem tudja. Ne higyjék tehát a kételkedők, hogy az a gondolat, amelyet úgy nevezünk: világbéke, csak a legújabb kor bogara. Hogy néhány beteges idealista rajongása. Oh, nem! — Az örök béke gondolata Világ-béke. Mindenki, aki uj eszmét hirdet, szükségképpen összeütközésbe jön korának gondolkozásával. Azonban bárminő kicsinyléssel és lenézéssel tekint is a világ egy-egy uj gondolatra, azt az embert, akinek a lelkében él az igazság gyökere, ez a gúny nem tántoríthatja el hivatása útjáról. A gondolatáért kész milliókkal szembeszállani, mert inkább meghal, semhogy megtagadja az igazságot, az eszmét, amelyet neki kellett a világra szülnie. Ez az igazság élteti őt s hogy ha a kinpadra feszítik is érte, ott is, akkor is arra törekszik, hogy azt kinyilatkoztassa. Dacos fejét merészen fogja az égre vetni s a történelem példája szerint dobbant a lábával: Mégis mozog! Az emberi nagyság mértéke az, hogy a nagy lélek nem törődik a pillanatnyi sikerrel, hanem a jövőbe néz. A jövőért dolgozik minden nagy ember. A méhek hivatását végzi. A mézet, melyért őt megfojtják, átadja az emberiségnek. A haladás egy lépést sem tudott volna tenni a földön, ha az ember szembe nem szállt volna a tömeg kicsinylésével. A kultúra történelmének legnagyobb aerája az, amely az uj civilizáció alapjait rakta le, mikor a régi pogányság elvét feldöntötte és a keresztyén eszmék nagyságát belehozta az Á gyermekbarát. Szaládi Oszkár, a nagy gyermek- barát, dobogó szívvel csengetett be a szép özvegyhez, Füzinehez. Kezében egy ibolya bokrétát tartott s maga volt a kifogástalan elegancia, csak a feszesen simuló császárkabát hátsó zsebei duzzadtak ki erősen, jelezve, hogy valamit rejtenek mélyökben. A szobaleány ismerős mosollyal nyitott ajtót, mint olyan vendég előtt, akit meggyőződése szerint a ház asz- szonya mindig szívesen iát. Szaládi udvarias, előzékeny úri ember, a szobaleányhoz is van egy pár kedveskedő szava, mialatt az bevezette a szalonba és eltűnt egy mellókajtón, hogy bejelentse asszonyának a kedves vendéget. Ez az időköz éppen elég volt arra, hogy egy álló tükörbe megigazítsa nyakkendőjét és fóiresimitson egy renitenskedő hajfürtöt, aztán hirtele- nében átfutott gondolatban a mon- dókáján, mert hiába, nevezetes perez előtt állott, mint kérő jelent meg a szép és módfelett gazdag özvegynél. Egyszerre felpattant az ajtó és egy négy éves kis szőke babi rontott be, aki egyenesen a Szaládi nyakába kapaszkodott, majd elhelyezkedett a térdón és lovagolni kezdett rajta. A szép özvegy, aki nyomon követte kis leányát, gyönyörködve, szinte el érzékenyedve nézett Szaládira, aki gyorsan kiürítette zsebeit, egyenként szedve elő mélyéből a játékszereket i kis babi számára. Isten hozta Szaládi, szólt a szép jzvegy, csókra nyújtva finom formájú vékony kezét. Szaládi felállt, udvariasan meghajtotta magát és mohón rapta el az özvegy kezét s talán rissó hosszasabban is tartotta a kezei cözt, mint azt az illendőség megen jedte. Füziné elpirult, de nem húzta vissza :ezét, üléssel kínálta meg Szaládit s naga is le ült melléje, mialatt a kis iabi a sarokba húzódott és szakórte- emmel kezdett felbonoolni egy piros ’«gjogós pojácát, a mit Szaládi bácsi sak az imént hozott neki. Szaládi hódolattal nyújtotta át a ezében tartott ibolya csokrot, a mi-1 bői az asszony egy szálat kitépett és keblére tűzött. Ez a néma, de sokat jelentő beszéd megadta a bátorságot Szaládinak a beszédhez. — Nagyságos asszonyom, engedje meg, hogy egy kérdést intézzek önhöz, feleljen rá őszintén: Ismer-e engem jól? — Azt hiszem, jól ismerem Szaládi. És minő véleménnyel van felőlem ? folytatta a kérdést Szaládi, nem hiúságból kérdem ezt, nem is ok nélkül, tudnom kell minő véleménnyel van irántam, mielőtt elmondanám, miért jöttem ma ide. Szaládi, én magát nagyon derék embernek ismerem, ez volt a vélemé- n3’,em már első találkozásunk alkalmával is. Emlékszik rá ? 0 hogyne, hogyne emlékezném erre a napra, válaszolt mobón Szaládi, ez volt az ón életem legszebbik napja. — Nem veszem ezt bóknak a személyem iránt, válaszolt a szép özvegy. Ez a nap igazán szép és jelentőség teljes nap volt a maga értelmében, nem bálteremben találkoztunk mi először, nem is zsuron, hanem egy komoly és magasztos ünnepélyen, az elhagyott gyermekvédelem alapkövének letételénél. Maga tette le azt az alapkövet. Szaládi ott az Akadémia nagytermében, azon a gyűlésen, emlékszik rá ? a mikor emberbarátok gyűltek üssze, hogy tanácskozzanak, míképen lehetne megmenteni ezer és ezer elhagyott, kitaszított árva gyermeket a társadalom számára. Maga tartotta a megnyitó beszedet, oh htgyje el, hogy még ma is könny szökik a szemembe, ha a hatásra gondolok. Hogy beszólt, minő hévvel, szeretettel, lelkének teljes meggyőződésével, minő élénk színekkel ecsetelte ezeknek az elhagyott páriáknak a sorsát, a kik ott nőnek fel az utcán, elhagyatva, kitaszítva, anélkül, hogy éreznék az otthon melegét, az édes anya ölelését, csókját. — 0 én akkor mindjárt azt mondtam magamban, ime egv igazi férfi, egy talpig ember, a ki tud érezni, meglátja a nyomort és segítő kezet nyújt a társadalom kitaszítottjainak. Nagyságos asszonyom, a dicséret mindig jól esik, mert hiába tagadnók, vau bennünk egy kis hiúság is, de a nagyságod elismerő szavai engem
