Szamos, 1906. július (38. évfolyam, 52-60. szám)
1906-07-19 / 57. szám
XXXVIII, évfolyamSzatmár, 1906. július hó 19. (csütörtök) 57. szám. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI „A Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületének“ hivatalos lapja. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindeneemii dijak Szatmaron. a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Á jövendő nemzedék. Most, amikor az iskolák kapui ismét néhány hétig zárva vannak, újból aktuálissá válik közoktatás- ügyünk kérdése. S ez az aktuáli tás annál nagyobb, mivel éppen a nevelésügy körül napról-napra szomorúbb jelenségek bukkannak napvilágra, melyek igen szánalmas világot vetnek ifjúságunk lelki életére. Azokra a botrányokra gondolunk, melyek a most lefolyt érettségi vizsgálatok körül merültek fel és amelyek már jóval túlhaladják azt a fokot, melynél ezeket a cselekedeteket ifjúi könnyelműségnek és meggondolatlanságnak lehetne beszámítani. A vizsgáló tanárok fiókjainak feltörése, az érettségi tételek ellopása mind igen szomorú tünetei ifjúságunk morális sülyedésének és mit várhatunk attól a generációtól, mely az élet első komoly lépését is a bűn utján teszi meg ? Igaz, hogy az érettségi botrányok megítélésénél rendkívüli enyhítő körülmény az, hogy az érettségi vizsgálatok egész intézménye teljesen felesleges és hogy az ifjúság ennek nagyon is tudatában van s hogy épen e körülménynél lógva úgyszólván erkölcsi kötelességének tartja az érettségit vezető tanári kar megbízottját félrevezetni, csakhogy épen ez a nézet bizonyítja legélénkebben mai ifjaink erkölcsi defektusát. Ezen az állapoton változtatni kell. Ha a jelek nem csalnak, egy uj, egy magyar reneszánsz hajnal köszönt reánk. De mindig ugv volt és erre a történelem megszámlálhatatlan s megdönthetetlen bizonysággal szolgál, hogy uj idők jöttéhez uj emberek is kellenek. De milyen lesz a jövő embere, elég erő lesz-e benne, hogy tovább épitse azt a müvet, melynek alapját a nemzeti küzdelem herosai vetették meg ?! Azok a reformok, melyeket eddig meg akartak valósítani, mind csak csekély és lényegtelen módosításai a jelenleg fennálló rendnek, melyek nem alkalmasak arra, hogy tősgyökeres változásnak vessék alá a magyar nevelés ügyét. Egységes középiskola, leánygimnázium, a jogi oktatás reformja mind oly feladatok, amelyek megvalósitása igen előnyös lehet az ifjúság szellemi képességeinek íejlesztésére, de nem alkalmas arra, hogy egyúttal lelki világát is művelje. Pedig a tanítással teljesen egyenértékű tényezője a közoktatásügynek a nevelés, sőt bizonyos okoknál fogva ennél még sokszorta fontosabb is. Az ifjúság erkölcsi nevelése oly súlyos problémája a modern szociológiának, melynek kedvező megoldása az illető államot hatalmassá teheti, mig ugyanez az állam ellenkező esetben pedig biztos és kétségbevonhatatlan bukásnak esketik áldozatául. — Spárta, Athén, Róma mind csakis a helyes nevelési rendszernek köszönhetik, hogy magukhoz ragadták a többi államok fölötti hegemóniát, későbbi bukásuk pedig szintén csak az ifjúság erkölcsi fejlesztésének elhanyagolásában leli magyarázatát. És mintha a történelem csak minálunk is azt akarta volna bebizonyítani, hogy minden tettében következetes, nemzeti nagyságunk napjai is szoros összefüggésben vannak azzal a gonddal, melyet nemzetünk vezérlő emberei a nevelésügyre iorditottak. A régi puritán gondolkozásmódnak lassú el- tünedezése okozza, hogy mind ritkább és ritkább az ideális javak után való törekvés, társadalomban, politikában, egyszóval a közélet minden terén az ideális törekvések helyét egy csúnya, materialistikus ; Ánvzat foglalja el. Ennek a materializmusnak azután egyre sűrűbben látjuk szomorú, áldatlan következményeit. A bűnügyeknek egyre növekvő statisztikája szolgáltatja legkétségtelenebb bizonyitékát annak, hogy a jövendő generáció egyre gyorsabban veszti lába alatt a morális világnézet talaját, de még jobban bizonyltja ezt az igazságot az a mindinkább enyhülő és szigorúságából naprólnapra veszitő elbírálás, mellyel a bűncselekmények a nem közvetlenül érdekeltek körében találkoznak. Mi, akik sok tekintetben szinte szolgailag követjük a külföld példáját, a nemzetig élet egyik legfontosabb terén, ezt következetesen elmulasztjuk. Pedig elég alkalmunk van megösmerkednünk az angol nevelésüggyel, melynek theoriáját majdnem minden paedagogus Írónk kötelességének tartja a közönséggel megösmertetni, anélkül, hogy inkább e theoria megvalósítására törekednék és ezt az ethikai nevelést hazai iskoláinkban meghonosítaná. A nemzeti renesance e korszakában feltétlenül szükségünk van az ifjú generáció támogatására, szükségünk van egész emberekre, kiket nem log eltántorítani elveiktől és meggyőződésüktől sem megvesztegetés, sem terrorizálás. Minden elv csak úgy győze- delmeskedhetik, minden irányzat csak akkor válhatik tartóssá, ha hívei meggyőződésből s nem egyéni ArdekGk kielégítésére sorakoznak lobogói alá; a nemzet ujjáébredése is csak akkor lesz állandó, ha nemcsak üres theoriák, hanem gyakorlati tudás lesznek legelső eredményei. Az ifjúság ethikai nevelése oly kérdés, mely legelső sorban is megoldásra vár s minden egyéb háttérbe szorulhat, ha arról van szó, hogy jövendő nagyságunknak Ä vakok. Színhely : Izlésss! bútorozott szoba. Személyek: Egy vak leány és egy vak férfi. A leány selyem-cháiselongeon ül, ölbe tett kezekkel. Vele szemben egy zsőlyóben a férfi ül, szintén ölbe tett kezekkel. A leány: Azt hiszem a tűz kialudt a kandallóban. A férfi : Miért gondolja ? A leány: Nem érzem már a meleget. Pedig meleg nélkül olyan barátságtalan itt. A férfi: Máskor én is úgy éreztem, most azonban mindegy nekem. A leány : Miért ? A férfi: Magam sem tudom. Azt hiszem, ha hideg volna most itt, akkor is olyan jól érezném magam. A leány : Majd becsengetem a Marit, hogy a tüzet élessze. A férfi: Ne, kérem, most ne, csak most ne. A leány: De miért ? A férfi: Csak. Minek jöjjön be most a leány ? Nem szeretném, ha, most bejönne. Talán nincs is itthon. Talán elment,, hiszen sohasem szoktuk behívni és ő talán nem is tudja hogy neki itt kellene maradnia. — Olyan jó volna Margit, ha most nem hívná be a Marit. A leány : De én fázom. A férfi : Úgy szerettem volna magának valamit mondani Margit. A leány: Nekem? Mit? A férfi: Azt nem lehet igy egyszerre megmondani. A leány: Miért nem ? A férfi : Magam sem tudom. Talán mert gyáva vagyok. A'vak emberek mind gyávák. — Pedig nem kellene félnem. Nem akarok rosszat mondani. Magának nem is tudnék rosszat mondani, de még másnak sem. De olyan különös dolog az, hogy maga talán nem is fog megérteni. Pedig a vakok mindig megértik egymást, még ha nem is tudnak beszélni, mert ők mindent megéreznek. És éppen ez az, Margit, amit mondani szeretnék és nem tudom hol kezdjem. A leány : Csak mondja, én meg tndom érteni. A férfi: Nagyon messze kellene kezdenem, ha mindent meg akarnék mondani. Még akkor kezdődött, amikor egyszer nagyon hideg volt itt a szobában és a maga édes anyja azt mondta, hogy künn borzasztóan havazik és sok szegény ember megfagy a hidegben. Sok idő múlt el azóta. Azóta talán százszor is aludtunk már. Akkor is úgy történt, hogy a leány elfelejtett a tűzre rakni és mi itt ültünk a szobában és nagyon fáztunk. Egészen egyedül voltunk itthon, a leány is elment valahová és a gyávaság megint erőt vett rajtunk. — Féltünk valamitől, magunk sem tudtuk mitől. Azt hittük, hogy valaki ott van a szobában és könyörögtünk sőt maga sírva is fakadt, hogy minek rémitgetnek bennünket. Pedig csak a szól zúgott és paskolta az ablakokat. Maga sem hitte el, hogy a szól az, amitől félünk és nem mert egyedül ülni a pamlagOD, hát oda ültem maga mellé és maga belefogóz- kodott a karomha, mely szinte reszketett a félelemtől Aztán egészen odasimult a mellemre és én az ölembe ültettem magát átkaroltam és lassanként egészen melegem lett és beszéltem magának mindenfélét, hogy igy, meg úgy, nem kell félnie, nincs itt senki, meg aztán ón is itt vagyok, én megvédem magát. — És ez alatt mindjobban magamhoz szorítottam, úgy hogy az ajkammal odaértem a maga ajkához és akkor történt valami, amire nem is gondoltam. Megcsókoltam magát, nem ahogy az anyámat, vagy a nővéremet szoktam megcsókolni, hanem egészen másképen, hogy egészen elszédültem tőle. Maga sem szólt semmit, de én nem mertem többé megcsókolni. Megint elfogott a gyávaság, mert nem tudtam mi az, amitől úgy elszódültem. — Meg egy ideig igy ültünk, de aztán jött a leány és egyszerre vége volt mindennek. Azóta egyszer sem fázott maga és én azóta mindig kívánom magamban, hogy a leány elmenjen hazulról és elfelejtsen a tűzre tenni, hogy maga megint fázon és az ölembe kelljen ülnie, hogy ne féljen. Mindig csak arra a csókra gondolok, amelytől az egész vérem a fejembe szállt és ilyenRóth Fülöp kárlsbadi czipőraktárát ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legnagyobb cziporaktára. WST a nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, — valódi box és schevraux bőrből készült czipők a legdivatosabb kivitelben. =:
