Szamos, 1906. június (38. évfolyam, 44-51. szám)
1906-06-10 / 46. szám
XXXVIII, évfolyamSzatmár, 1906. június hó 10. (vasárnap) 46. szám. SZAMOS a POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI „A Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületének“ hivatalos lapja. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szatmájron, a lap kiadóhivatalaban fizetendők HIRDETÉSEK: —• Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Ä magyar Kereskedelem jövője. Már több ízben utaltunk arra, hogy a kereskedői osztálynak jól felfogott saját érdeke követelőén igényli azt, hogy minden kínálkozó alkalommal mindazok, akik erre, sajnos, még manapság is rászorultak, tényekre, adatokra és eseményekre való hivatkozással győzes- senek, meg ép a kereskedők részéről arról, hogy a kereskedelmi és ipari foglalkozások a polgári hivatásnak legfontosabbjai sorába tartoznak, hogy továbbá még kellő méltánylásuk sem egyéb igazi értéküknek kiérdemelt elismerésénél és hogy végre a kereskedelmi és ipari osztálv közhasznú működése és jelentőség tekintetében az ország bármely foglalkozási ágainak képviselőivel egyenrangúan versenyezhet. Nagy hiba, hogy hazánk felső kereskedelmi iskolái aránylag túlsók egyént nevelnek a kereskedelmi bürokráciának, de keveset a tulajdonképeni gyakorlati kereskedelemnek. Károsan befolyásolja végre a kereskedelmi és ipari osztály társadalmi állásának emelését, szintúgy a kereskedelmi és ipari érdekeknek társulás utján való hathatós védelmét és előmozdítását a kereskedelmi és ipari egyesületi érdekképviselet túlságos széttagoltsága. Sokkal célirányosabb volna s egyöntetűbb, tehát hathatósabb érvényesülés éretnék el olyformán, ha újabb egyesületek alapítása mellőztetnék, sőt a már meglevők egy részének egymással való egyesülése vitetnék keresztül és végre, ha az egyesületeknek egymáshoz, valamennyinek pedig a kereskedelmi és iparkamarához való benső kapcsolata fejlesztetnék. A tárdalom felfogásának a fönt jelzett irányban való megváltozása mellett sokkal könnyebben lógja a kormány iparfejlesztési politikáját megvalósíthatni. A törekvés erre kétségtelenül meg van a kereskedelmi kormányban, amit az a tény is igazol, hogy a lefolyt esztendőben is 43 iparvállalatnak adta meg a kormány az 1899. XXIV. törvénycikkben biztosított kedvezményeket, mig más 16 esetben meghosszabbította a korábban adottakat. Napról-napra látjuk azt a törekvést is megerősödni, hogy a köz- I hivatalok számára csakis hazai iparcikkek szállitassanak, ami nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi szempontból is óriási lontosságu. S ennek kapcsán ismételten utalnunk kell arra, hogy nemcsak a közöshadsereg és hadi tengerészet, hanem az összes közös intézetek, intézmények és hivatalok számára való szállításoknál feltétlenül biztosítani kell a magyar szállítóknak azt a hányadát, amellyel a magyar állam a közös kiadásokhoz járul. Hasonlóképen kötelezni kell a megszállott tartományok országos kormányát arra, hogy az igazgatása alatt álló két tartomány számára való szállításoknál Magyarország ugyancsak a közös kiadásokhoz való hozzájárulása arányában részesedjék. Elvárjuk a kormánytól, hogy ebben a tekintetben a magyar gazdák, iparosok és kereskedők jogosult igényeit ugyanolyan eréllyel lógja védelmezni és oltalmazni, mint azt az osztrák kormány teszi az osztrák gazdasági törekvések oltalma érdekében. Nem mulaszthatjuk el az állam iparpártolásának kérdésével összefüggésben utalni az állami üzemnek kérdésére is. Nézetünk szerint az államnak csakis oly iparágak művelését szabad üzemeiben megengedni, amely iparágak még egyáltalán nem honosodtak meg hazánkban, vagy amelyeknek meghonosítása bár nagy szükség van reájuk, a magántőkére nézve aránytalanul nagy költséggel és kockázattal járna. Más téren azonban az államnak nem szabad az amúgy is súlyos viszonyokkal küzdő adó- ftzető magánvállalatok versenytársává szegődni és abba kell hagynia minden olyan ipar üzését, amelyet más hazai vállalat megbizhatóan és sikerrel üz. Ezzel kapcsolatosan hangsúlyozzuk, hogy a bérbeadott legyház- ipar számos iparosunknak igen nagy megkárosításával jár s nézetünk szerint a kormány sokkal nagyobb szolgálatot tenne az országos érdekeknek, de a letartóztatási intézetekben munkálkodóknak is, ha őket lehetőleg közmunkára alkalmazná, mig Jp.ayijnunkát csakis kivételesen *4§.,korlátolt mértékben engedélyezne. Említettük fentebb, hogy kormányaink lehetőleg azon vannak, hogy közhivatalaink, azok is, melyek nem állami hivatalok, szükségleteiket hazai gazdáknál, iparosoknál és kereskedőknél, hazai terményekből és iparcikkekből fedezzék. Kívánatos lenne azonban, ha a kormány ebben a tekintetben a társadalomra is iparkodnék befolyást gyakorolni. Ennek leginkább célhoz vezető módja az lenne, ha az ország összes társasköreit a kormány hivatalosan figyelmeztetné a hazai iparnak legbehatóbb támogatására. Azoníelül újból és újból kellene az ország összes tanintézeteinél alkalmazott tanerőket utasítani, hogy a tanuló ifjúságot szigorúan íigyelmeztessék a honi ipar támogatására, ifjú korukban vésve lelkűkbe, hogy a hazai ipar jártolása csak olyan hazafias kövesség, mint a védelmi kötelesség teljesítése. Ha ilyenképen az egész magyar társadalomnak vérébe megy majd Látogatók. Irta : Urai Dezső. A költő pisze volt és Mórnak hívták. Egy meggondolatlan perezében megnősült s ettől megnyúlt az orra. A Mórtól azonban nein tudott megszabadulni, bár a felesége még a keresztvizet is leszedte róla, amit egy Mórról csak a legritkább esetben lehet. Az asszonnyal bevonult a költő házába a jólét, az óletszagu nyugalom és egy zöld garnitúra, amelyre hófehér horgolt teritő borult. Bevonult a költő házába: a próza. Helyesebben a költő vonult egy prózai lakba, mert a költőnek nem volt háza. A költőnek csak egy féltucet gallérja, lealázó módon kevés adóssága és egy szemölcse volt a homloka közepén. Az asz- szony utálta a költőt, mert nem szenvedhette szemölcsét és mert senkiembernek tartotta. Akinek ilyen szégyenletes módon kevés az adóssága, azt az emberek nem becsülték semmire, szokta, mondogatni és megmagyarázta a költőnek, hogy kevesebb a gazdátlan kuvasznál. A költő meghajolt a tömérdek logika előtt és önmagában hárpiának csúfolta a feleségét. A költő egy napon náthát kapott és két pofont. A nátha onnan eredt, hogy az asszony télvizidején a saját kivágott báli cipőit adta a költőre, a két pofon pedig, onnan származott, hogy a költő zokszóval illette a mostoha sorsot. Dagadt arcával a költő barátságos lakában maradt, mig az asszony elment hazulról. A költö magára zárta az ajtót s igy biztonságban érezvén magát, le mert heveredni a zöld garnitúrának, legbecsesebb darabjára, a pamlagra A szobára félhomály borult és a költö lezárta szemeit. Hirtelen úgy érezte, hogy valakinek a ^pillantása szegeződik rá merően. Fölpillantott s ott állt előtte Cora, a cirkuszlovarnö. — Nem ismersz ? Nem emlékszel Corára, a „Cigányok“ cimü regényed hősnőjére ? Van szerencsém, hebegte a költő. Izé . . . Nagysád él ? — Amint látod öregem. Eljöttem hozzád, hogy számoljunk. Mester, te engem gyalázatos módon becsaptál . . . — Én ? Nagysád, ön téved ... — Tévedek drágaságom ? Nos figyelj ide. Regényed hetedik fejezetében Adolár gróf lábaimhoz rak egy palotát, egy fogatot évi ötezer forintot, arra az esetre, ha elfogadom barátságát és hetenkint egyszer vele teázom. — Emlékezem .. . — Akkor emlékezel arra is, hogy mit mondattál velem . .. Gróf, az ön ajánlata szemérmetlen és mélyen sértő. Én, igaz, könnyelmű leány vagyok, karjaiba vetem magam egy jött-ment bohémnak, ha megtetszik a szemtelensége, de árat nem szabatok szerelmemnek. — Igenis, ezt mondattam önnel . . . — Nagyon kedves. Ön azonban feleségül vett egy vagyonos pofozógépet és engem az erkölcseimmel együtt az antikvárius karjai közé dobott. Tudja-e hogy mi lett belőlem ? Szomszédja az okszerű rópaterme- lósnek . .. — Nem értem. — Egymás mellett állunk az antikvárius kirakatában, én és az okszerű rópatermelós. És ennek, te gazember, te vagy az oka. — Az úrral majd nekem is lesz egy kis beszédem, szólt egy mély férfi- hang, amelyet a költő azonnal Anasz- tázénak ismert föl. — Anasztáz, a „Tönkrement földesúriból. Oh, van szerencsém. — Dehogy is van szerencséje, sőt nagyon is vesztére van, hogy itthon találom. — Mivel szolgálhatok ? dadogta a költő. ~ Ön engem kiküld Amerikába, szenet hordát velem, koplaltat, holott itthon a józsefvárosi hentesnó oldalán gondatlan életet élhettem volna. — Bocsánat az nem lett volna férfiúhoz méltó dolog. — Úgy sipitozott a cirkuszlovarnö, nem férfiúhoz méltó dolog ? Hát te miért másztál bele egy ilyen fpiszkos üzletbe ? — Anasztáz más férfiú. Az ő karaktere nem engedte meg, hogy ilyen Rótk Fülöp kárlsbadi czipőraktárát ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. a tavaszi és nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik:, valódi box és sebevraux borból készült czipők a legdivatosabb kivitelben.
