Szamos, 1906. január (38. évfolyam, 1-8. szám)

1906-01-25 / 7. szám

Szatmér, 1906. jan. hó 25, (csütörtök)

XXXVIII, évfolyam.

SZAMOS.

POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI

MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

LAP.

Előfizetési ár:

I SZERKESZTŐSÉG és

KIADÓHIVATAL:

HIRDETÉSEK:

Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek

Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér.

Rákóczy-utczfi 9.

I Mindennemű dijat Szatm&ron, a

sz. Telefon: 107.

lav,, kiaclóbtvnialaüan fUaiendük

Nyilttér sora 20 fillér.

Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér.

Évfordulón

A holnapi napot tekinthetjük ama nagy parlamenti változás évfordulójának, amidőn az azelőtti kormánytöbbségből kisebbség lett s a nemzet többsége nagy reményekkel nézett azoknak a várakozásoknak teljesülése elé, melyeket a választások uj eredményéhez fűzött.

Ahhoz azonban, hogy az uj többség átvehesse a kormányt, hiányzott az egység- az azelőtti szabadelvű kormány-politika megszűnt, de helyébe nem alakult egy éppen olyan egységes többségi politika.

Azok, akik az eseményeket ez időtől fogva részrehajlatlan figyelemmel kisérték, jól tudják s nem is tagadják, hogy a már egyre húzódó válságnak tulajdonképpen ebben rejlett és rejlik ma is közvetlen oka. Mert azt senki se merészeli állítani, bármennyire össze- kuszálódtak is azóta a fejlemények, hogy a most egy éve megejtett választások alkalmával — azt kérdezték a választóktól, amiről ma szó van; még akkor nem volt meg az a koalíciós politika, melynek sikeréért ma az alkotmány kockára van téve.

Akkor vállalhatott volna kormányt a többség minden kikötés és minden további nehézség nélkül: hiszen elég programm lett

volna a nemzet többsége előtt már magában véve az a vállalkozásuk is, hogy másképpen fogják vezetni az országot, mint ahogy a többségi politika vezette azelőtt.

De a koalíciós többség a kormányt nem vállalta. Szemünk előtt világlottak meg ennek igazi okai. A koalícióban egyesült pártok egymásra lettek féltékenyek. Különösen a néppárt és ujpárt nem tudtak beleilleszkedni a koalíció egyensúlya szerint abba az egységbe, mely a függetlenségi párt számszerinti fajsulyát is kiegyenlíthette volna s bizonyos éles súrlódások után tudtak csak beilleszkedni a felirati programúinak abba a vas- gyürüjébe, mellyel aztán egymáshoz láncolták magukat.

Ezzel megalakult a koalíciós egység anélkül, hogy a benne elhelyezkedett pártok szellemükben és törekvéseikben fednék egymást. Ez az oka annak, hogy valahány szór olyan uj alap kínálkozott a béketárgyalásokra, melyen a megegyezés a koalicio és a korona közt létesülhetett volna, ez, vagy az egyik, vagy a másik koalíciós párt ellenzése miatt nem tudott érvényesülni. E tekintetben a koalíciót olyan birtok örököseihez hasonlíthatjuk, melynek értékesítéséhez mindenik örökös beleegyező nyilatkozatára van szükség. Hiába akarta egyszer a néppárt, vagy ismét az ujpárt tágítani a felirati

programm vasgyürüjét, ez mindannyiszor kényszerítő erejével zárta őket körül.

A válság folyamán számos jelenség igazolta ezt a félig meddig való kényszer-egyesülést. Hiszen, ha emlékezetünkbe idézzük azokat a nyilatkozatokat, melyeket a koalíció fő- és alvczérei a válság folyamán tettek, nem találunk két olyan álláspontot, mely szellemben és tartalomban megegyeznék; ellenkezőleg, elvben, fellogasban és a követelések mértékében annyira elütök azok, hogy magának a koalíciónak az ellenzékét a saját körében is kétségtelenül feltalálhatjuk.

Ez a körülmény pedig nagy mértékben nehezíti a kibontakozást. Hiszen ma sem tudja a nemzet, hogy mi hát az a minimális követelmény, melyet vezetői, mint a megegyezés sine qua non-ját odaállítanak és viszont a korona hasonlókép titkolódzik a teljesíthető követelmények mértéke felől, Mind két oldaion a nemzet nagy érdekei áiliUuluuk szembe egymással, anélkül, hogy a nemzet tisztán láthatná, hogy mi az, amiért egész alkotmányunkat kell kockára vetni.

Pedig joga és kötelessége e hazában minden polgárnak tudni azt, hogy mely pontnál akadt fenn a megegyezés; mily súlyos és nagy az az ok, melyért, — ha csakugyan abszolutisztikus uralom következnék be, — mindnyájunknak,

mint egy embernek kell síkra szál- lanunk. Mi az a leküzdhetlen akadály, melybe ennek a nemzetnek békés, fokozatos fejlődése ellenáll- hatlanul ütközik ? Kiket sújtson Isten és világ előtt az a nagy felelősség, melyért e nemzetnek nyomorognia és szenvednie kell?

Ne feledjük, hogy a megyék ellenállása, a kormány megtorló intézkedései és egyéb zavarok mind csak elfajult következményei egy olyan oknak, amely a megegyezés lehetőségében rejtőzik s amely ok, ha megszűnik, természetesen fognának megszűnni annak következményei is. A főnehézség azonban éppen abban áll, hogy oz az ok becsületes nyíltsággal a nemzet előtt feltárva még soha sem volt. Rólunk, felőlünk és nélkülünk, a nemzet nélkül határozni és az abszolutizmus karjaiba dönteni az országot s aztán mindezért felelőssé tenni azt a nemzetet, melynek nem volt alkalma és módja, hogy e merőben uj fordulat előtt a maga akaratát nyilvánítsa: oly eljárás, mely a szabadság, az alkotmányosság minden föltétetelei- vel ellenkezik.

Gróf Széchenyi Istvánnak, a „legnagyobb magyarnak“ hires jóslata jut eszünkbe e súlyos napokban, ki látnoki szemmel a népszerűtlenség nehéz idejében irta Politikai Programmjának második részében e szavakat: „A honnak álladalma,

Egy leiéi.

Nagyságos Asszonyom !

Bocsásson meg, de nem mehetek el a zsurjára. Találékonyságomat nem is kellene nagyon próbára tennem, hogy elmaradásomra mentséget keressek. Mondhatnám, hiszen régi barátságunk feljogosít az efféle bizalmas közlésekre, hogy a frakkom még mindig nyári pihenő helyén folytatja üdülését, bevallhatnám, szégyenkezve bár, — hogy a macsics titkaiba nem vagyok bevezetve, sőt egy kis meghűlést is megrendelhetnék erre az alkalomra. Válogathat közülök. De ha kiváncsi az igazi okra, elmondom azt is egész őszintén.

Mert hiszen nem is veheti rossz néven az őszinteséget egy régi barátjától, akivel első táncvizsgáján együtt lejtette a menüettet, akit bakfis korában kinevezett titkos tanácsosának és akinek később legelőször irta meg, hogy kis szive már választott valakit.

Nem megyek hát el a zsurjára Nagyságos asszonyom. Mert elrontanám a zsurja hangulatát. Mert eltalálnám mondani az egész társaságnak, amit most egyedül magának szánva

leírok és akkor az illatszeres felhőből, amely oly diszkrét barátságossággal borul rá a szalonjára, a mit sem sejtető illatos felhőből sűrűn hullanának a mennykövek az én szürkelő fejemre. És hova tűnnék akkor a five o clook thee szelíd hangulata ?

Idegenben sokat pletykáznak erről a magok városáról, helyesebben szólva : erről a mi kedves városunkról. Beszélik, hogy az Ázsia egyik népénél olyannyira divatos kásztrendszer nálunk szintén életbe van léptetve ; gyanúsítanak bennünket, hogy a köz ismert Czenczi néni itt tanulta volna elmés tudományát, mert miközöttünk élnének e tudományág leghivatottabb művelői. Sőt azt is mondják rólunk, ilyen rossz nyelvű tud lenni a világ, hogy a mulatságainkon a lányok egymással is szoktak táncolni.

Egyszóval sok, nagyon sok rosszat beszélnek felőlünk. Vóge-hossza nincs az igaztalan gyanúsításoknak. Nemrégiben történt, hogy felvetődtem a hegyesi Spitzné estélyére. A banálisán isteni diva éneke után egy hosz- szuhaju ur lépett elő és vetített képeket mutatott be az etnográfia köréből. Láttunk csikósokat, máramarosi izraelitákat, majd a művész ur álta

lánösan ismert logikus eszmetársitása utján rákerült a sor hazánk nevezetesebb városaira. Egyszerre csak ismerős kép tárult elém, ami szép Pannóniánk táncterme. Épen egy hangverseny alkalmával történt a fölvétel, mert a fotográfia művészete ma már nem ismer lehetetlent. — A hölgyek estélyi toálettben voltak és — uram bocsá‘ — egyrészük a pódiumon ült és hátat fordított a szereplőknek.

Ilyen karrikaturák forognak közkézen rólunk a messze idegenben. így tájékoztatják felőlünk a tájékozatlanokat. És ha mindezekről felvilágosítanám a maga vendégei!-, ugye elrontanám a jókedvüket és vége 'lenne a kedves hangulatnak, amely oly vonzóvá teszi a zsurjait.

Pedig nem mernék felelni róla, hogy azt a sok megszégyenítést magamba tudnám fojtani. Mert ón már nagy mértékben befolyásolt vagyok és semmiképen sem merném magamat immunisnak mondani. Az édes, a színes illúziók helyét torzképek foglalták, amelyeket a rosszakarat fényképező masinája a pletyka nevezetű marósavval úgyszólván kitöiülhetet- lenül belefikszirozott a leikembe. A hegyesi Spitzné hosszuhaju művésze

egy szemüveget illesztett a szemeimre amelytől nem tudok megszabadulni, és amely mindent eltud hitetni velem, amit csak akar.

Tegyük föl, hogy én is ott lennék a maga vendégei között. Bemutatna a kezdődő farsang immár megállapított királynőjének. Én meghajolnék és azután, részemről hosszú hallgatás. Maga csodálkozva tekintene rám. — Sajnálkoznék rajtam, hogy olyan sokáig kell gondolkoznom azon a köteles bókon. Vagy diadalmas örömsugár villanna meg a szemében, mintha mondaná : mennyire el vagy bájolva barátocskám. Oh nem, nagyságos asz- szonyom ! Ne sajnálkozzék és ne örvendezzen. Az én gondolatom messze száll maguktól, rémes látományok gyötörnek. Látoai a kis bálkirálynőt, azt a megelevenedett poózist ott a bálteremben. Körülrajongja az ifjúság mint a móheraj. És ő, az imádott, az édes büszkélkedő arczocskával lovagol a makranczos pódiumon.

Mindnyájan dicsérjük az újonnan berendezett lakását. — Valóban sok művészi érzékkel van berendezve és mennyi czélszerüsóg a bútoraiban ! A maga édes, bájos egyénisége mindenütt érvényesül. — Egyszóval minRóth Fülöp kárlsbadi ezipőraktárát

ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást.

Közvetlen a Pannónia szálloda meilett. — Smsiár és vidéke legnagyobb Gzipőrakára.

az őszi és téli idényre megrendelt összes úri, női és gyermekczipők, valódi box és Sehevraux >őrből készült ezipők a legdivatosabb kivitelben. —