Szamos, 1905. július (37. évfolyam, 53-61. szám)
1905-07-20 / 58. szám
2-ik oldal. SZAMOS 68. szám minden fokon ingyenes oktatással. Alsó,- közép- és felsőfokú ipari szakiskolák létesítendők. Ez iskolákban a gyakorlati irány mellé az elméletinek is helyt kell adni, az ipartörténelme mellett nagy súly volna fektetendő a magyar nemzet történetének tanítására, mert feladatunk nemcsak az, hogy szakképzett munkássá, hanem a nemzet aktiv elemévé is kell tennünk, emelnünk a magyar iparost. Egy uj honalapitás lesz az az iparosságnak, ha magyarnak megmaradt részét a magyar állameszméhez való ragaszkodásában megszilárdítjuk s eltévelyedett részét visszahódítjuk. Kertészetünk. Bár különösen az utolsó évtizedben mindinkább előtérbe lépett az a törekvés, hogy Magyarországban az egyes ipari ágak meghonosittassanak és az állam is több segélyben és szubventioban részesíti az egyes honi gyárakat és munkatelepeket, mint a gazdákat, e törekvés még sem fog kulturális képünkön egyhamar változást okozni. Hazánk földjének minősége, lakosságának hajlama, földrajzi fekvése, szinte praedestinálja arra, hogy ösz- foglalkozása, a földmivelés mellett rendületlenül kitartson. Hisz a nagy gyártelepek létesítésével a kormány sem akar egyebet, mint a fölös munkaerőt lekötni, bár alapjában véve, hazánkban gyér lakosságánál fogva fölös munkaerő nincsen is, hanem a nagy állami munkáknál, különösen a Tisza szabályozásnál fizetett nagyobb napszámok kényeztették el annyira a munkásokat, hogy a kevesebb áldozatra képes kisbirtokosnál már csak a legnagyobb Ínség idején keres és vállal munkát. Miért mozdítsuk tehát elő az ipar érdekeit a mezőgazdaság hátrányára ? ! Másik érve az iparügy pártolóinak az, hogy a hazai szükségleteket, hazai gyártmányokkal elógitsük ki. Jó, jó, hisz ez igen szép és dicsérendő dolog, de minek gondoskodjunk parádés kocsisról, mikor még lovunk sincs. Nem előbbre való-e az, hogy gazdáinkat is magyar czikkekkel lássuk el ? Nem akarom itt e kérdést részletezni, csak kertészetünkre utalok ez alkalommal. Van-e egyetlen egy olyan magkereskedésünk, mely saját terményeit vetné piaczra ? A feleségem és valami német nevű főhadnagy ott állottak a nagytükör előtt s a nemes harczfi a feleségemet átölelve tartotta karjaiban. Aztán az én karjaim sem maradtak nyugodtan: ez tény! Hogy a főhadnagy ur minden repülőgép alkalmazása nélkül is röpült az is tény! Lángoltam a fájdalmas haragtól és fütyölök az összes philosophusok tudományára, akik azt mondják, hogy a lobogó szenvedély rossz tanácsadó. Nem igaz ! Ez a bőszült indulat adta az egyedüli jó tanácsot: izzé-porrá törtem azt a nagy tükröt. A feleségemmel szakítottam; a tisztességes társadalom kitaszított magából. Lenczi bátyámnál vonultam meg, aki úgy tart, mint tiszttartóját. Voltaképen azonban csak amúgy kegyelem kenyéren. Tudom én azt! Hanem azért ezt a nyomorúságomat nem cserélném fel azzal a volt fényes élettel. Még mulatságom is akad. Néha be-begyalogolok estónkint a városba, kivált ha tudom, hogy nagy kompánia van a „Kék kecské“-nél. Pokoli mulatság azt nézni, hogyan tisztulnak ki innen azok az én régi jó pajtásaim. Attól félnek, hogy kérni akarom, hogy fizessék meg amivel még a jobb időkből nekem tartoznak. Egy kicsit eliszákosódtam barátom ; belátom, egy pohár jó bor, vagy akár Nincs ! Szükségleteinket kivétel nélkül a közvetítő kereskedelem utján legnagyobb részt külföldi forrásokból merítjük. Vagy érdemes volna-e a nagy erfurti ezégeknek külön magyar árjegyzéket nyomatni, külön magyar irodát tartani, ha nem jönne ezer számra czimükhöz a magyarországi rendelés ? Hihetetlen rettenetes kamat az, a mellyel a külföldnek gazdáink közömbössége folytán adósunk Vagy nem volnánk-e mi is képesek ugyanazt elérni, amire a nagy németországi ezégek képesek ? Hisszük, hogy igen. Az az intelligens képzett gazda-gene- rátió, mely évről-évre a m. kir. kertészeti akadémiát végzi, minden bizonnyal utat-módot fog találni arra, hogy miként szabaduljunk e fontos kérdésben is a külföldi idegen befolyás járma alól HÍRROVAT. Másodvirágzás. Nagy szenzácziót keltett országszerte az a hir, hogy Rozsnyai Kálmán az agg művésznő Priell Cornélia szivét életre ébresztette és egy már elfeledett érzelmet: a szerelmet lob- bantotta fel a 80 éves matrónában. Hogy mi igaz ebből a dologból, azt nem kutatjuk, de annyi már bizonyos, hogy ilyen excentrikus dolgokra különösen a bohém világ mutat a legnagyobb hajlandóságot. Legalább ebben a meggyőződésben voltam ón is a mai napig, azonban most már rájöttem arr-., hogy az nemcsak a múzsa gyermekeinek kiváltsága, hanem megtörténik bizony szakács- nóval is. Pár nap óta nem volt cselédünk, ami, azt hiszem, az utóbbi időben sok háziasszonynak hasonlóan sok kellemetlenséget okozott. A fiatalabbja i aratni ment, most van a munkaidő, aki itt maradt, annak már vagy nagyon jó dolga van, vagy pedig a szive tartja vissza. Végre sok utánjárás után a lielyszerző beállított hozzám egy, az ifjúság alkonyán levő leányzóval. A pénzügyi dolgokon átesve, egyéb ügyekre tértünk át. Elfeledtem azonban megemlíteni, hogy a leányzó magával hozott egy csupaszképü kamaszt, ki bambán bámulta a konyha berendezését, olykorolykor helyeslőleg bólintva a megállapodás feltételeinél. Megállapodtunk, illetve a leányzó előadta feltételeit: 7 órai felkelés, 8 órakor vacsora, naponként és vasárnap este kimaradás, mosás, vasalás kizárva és még egyéb apróság. holmi bunda-pálinka többet ér, mint egy czólját vesztett élet. Igyál no! Miért hallgattál el olyan nagyon? . . . Ugy-e mondtam, hogy ne jöjj ide hozzám! Ugy-e te is megundorodtál tőlem ? Lásd, azért nem jó a kíváncsiság ! — Ne értsd félre — mondám — nem azért méláztam el, nem ezért hallgatok. Nem bánom, hogy ide ültem hozzád; nem is utállak ; sőt ha még a pálinkázást abba tudnád hagyni, azt mondanám, irigyelni tudlak, hogy bár a magad kárán, bár a lelked és telked nagy vesztessógón tanulva, megint megbirtad találni a saját egyéniségedet. S ha még a pálinkázás helyett a munkával ismét meg tudnál barátkozni: akkor azt mondanám, hogy különbb ember vagy, mint ezelőtt voltál. Pedig ez a pálinkázás nem a te lelked jellemvonása; az még egy beléd hatolt mérges szilánkja annak a bizonyos tükörnek . . . Nem téged érintett az elhallgatásom; csak elgondolkoztam, igaz hazafias érzéssel bánkódva a derék magyar középosztály anyagilag visszafelé való haladásán. Hej mert, nagyon sok magyar embernek nagyon sokat vét gonosz tanácsaival az a bizonyos nagy tükör! 'eg-eg' Itt egy kis szünet keletkezett. Már azt hittem, hogy bevégezte mondanivalóját, midőn szemlesütve ismét megszólalt : „Teccik tudni, nekem van ... ez itt ni !“ (Rámutatott a kamaszra.) — Igen, talán a fia? — mondám diskréten Megengedem szívesen, hogy meglátogassa az anyját, sőt még néha, ünnepnapon ebédet is kaphat. A cselédei Lelyező ravasz mosollyal pillantott rám, amiből mindjárt gyanítottam, hogy nagyon rosszul vágtam elé a dolognak. A leányzó megsértődve nézett rám és távozni készült. — Na lelkem, — mondám, — ne haragudjon, rövidlátó vagyok, igy történhetett meg, hogy a testvérét fiának néztem. Na erre már elhagyta az eddigi szendesége a leányzót és kitört : „Tudja meg az ur, Jóska sem nem fiam, sem nem a testvérem, hanem a szeretőm! És azt akarom mondani, hogy Jóska minden este hozzám jár tisztességes szándékkal, ő nélküle be nem állok.“ — Jól van, — mondára. — Jóska nagyon derék legény, csak aztán jól viselje magát. Adja ide a könyvét! (—y.) * felfújt hir. A „Szatmár-Né- meti“ laptársunk nagy műfelháborodással kommentálja azt a hírünket, melyben az összes helyi lapok téves híresztelésével szemben, — magát a „SzamosM sem véve ki, — tudattuk, hogy városunk területére a polgármester van megbízva a föispáni teendőkkel s hogy Nagy László alispán hasonló megbízatása városunkra nem terjed ki. A szenvedelyes hangra csak az a megjegyzésünk, hogy a harag, ha mindjárt műharag is, rósz tanácsadó s aki ettől a szenvedélytől elragadtatja magát, annak cselekedeteiből és nyilatkozataiból hiányzik az igazság és a képesség a dolgok helyes megítélésére. A sértő czikk, hogy nagyobb leneket kerítsen a dolognak, a köztudomásra hivatkozva megteszi lapunkat szub- venczionált lapnak. Mi ezt most halljuk először és fölöttébb csodál kozunk rajta, hogy a „köz“ előbb szerzett róla tudomást, mint a „Szamos“ kiadóhivatala és szerkesztősége. Nehogy azonban tovább is ebben a téves meggyőződésben éljen a Sz.-N., megnyugtatjuk, hogy lapunk senkitől semmiféle szubvencziót nem kapott és nem kap. Annál kevésbbé kaphat a hatóságtól, — gondolom, a városi hatóságot érti, — mely ilyen czélra semmiféle fedezettel sem rendelkezik. De nincs igazság a támadó czikk többi részében sem. S az általános megdöbbenés, melynek hangot ad, valószínűleg a czikk írójánál lokalizálódott. Hisz azt mindenki tudja, hogy a főis- páni szék üresedése esetén törvényhatósági joggal felruházott városban a polgármester már a törvényben nyert jogánál fogva végzi azon föispáni teendőket, amelyek kinevezett főispán személyéhez kötve nincsenek. Ezekhez tehát a polgármesternek különös megbízásra szüksége nem volt s mint utólag megtudtuk, ezen teendőkre s általában a föispáni állásra helyettesítést nem is nyert. Ezt különben mi sem irtuk. Hanem az a való tény, hogy a belügyminiszter — nem hivatalosan, — csak bizalmas magán levélben telkérte a polgármestert, hogy a föispáni állás betöltéséig a föispáni ügykörbe tartozó rendes teendőket lássa el. Szégyenteljes megbízásról s annak elfogadásáról tehát nem lehet szó, legfeljebb a polgármesternek szóló törvényes jogaira való figyelmeztetésről, amelynek annál inkább örülhetünk, mert nem oktrojáltak ránk idegen föispáni helyettest, ami alighanem méltóbb megdöbbenést keltett volna, mint a polgármester képzelt helyettesítése. — íme, igy nőtt naggyá a kis hir. Megjegyezzük még, hogy szomorú jelenségnek tartjuk annak a hangnak a helyi sajtóban való meghonosítását, mely a kis czikk- ben kifejezésre jut s mely Harsányi előtt ismeretlen volt még nálunk. Ez különben felfogás dolga. Nekünk azonban a sajtószabadság ilyen értelmezése, mely a sajtót alkalmas eszközül tekinti és használja arra, hogy magán-emberek tisztességét megtámadja s a nyilvánosság előtt befeketítse, hogy annál tisztábban tündököljön a bátor támadó: egyáltalán nem inponál. * A németi görög kath. egyház rendkívüli közgyűlése. A németi görög szertárt, kath. egyház presbitériuma f. hó 16-án közgyűlést tartott, melynek legfontosabb tárgyát a segédlelkészi állás betöltése képezte. Erre vonatkozólag az indítvány következőleg szólt : „Ha a hitközség a segédlelkész évdiját 400 koronával nem biztosítja, akkor a püspöki kormány-hatóság kénytelen lesz olyan kántort alkalmazni, aki a hitoktatás ellátására is törvónyszabta képesítés birtokában van.“ Amint előre látható volt, a szegény egyház község ezen uj adót nem szavazta meg, amiből tehát most az következne, hogy már 40 év óta közszeretetben álló kántorát a püspökség ezen előterjesztésre egyszerűen elbocsássa. Legalább ez tűnik ki ezen indítványból, melyet a püspöki kormánya foganatosítani akar. A püspökség ezen intézkedése valóban érthetetlen, ameunyiben abból csak azt lehet következtetni, hogy *a németi gör. kath. egyházban még egy pap-kántort akarnak alkalmazni Mert ha a törvény a hitoktatás terjesztését a kántor által is .megengedi eszközölni, akkor ily törvényszabta képesítésnek a kántor is birtokában van. Miért akar tehát a püspöki kormány más kántort alkalmazni, mikor a kívánt hitoktatást Lipeczky is képesítésénél fogva elvégezheti. Hiszen az teljesen lehetetlen, hogy az egyháznak egy ilyen derék szolgáját, ki még teendőinek teljesen megfelelni képes és munkabíró ember, állásától minden ok nélkül megfosszanak és nyugdíj- kielégités nélkül elbocsássanak. Különben is ilyen huzamosabb ideig szolgálatot tevő egyénnek még akkor is, ha munkaképtelen volna, joga van helyettes fentartása mellett állását megtartani, melyre két Ízben megválasztatott és megerősítve lett és a melytől csupán fegyelmi utón mozdítható el. Nem sziveién avatkozunk az egyház belügyeibe, azonban a hívek tömegesebb kérésére foglalkozunk ezen ügy megvilágositásával, miután ilyen intenczióju intézkedések a legnagyobb elkeseredést és egyenetlenséget idézhetnének elő az egyház kebelében. Amint értesültünk a közgyűlés ezen indítványt elvetette és felirt a püspökséghez, hogy szeretett kántorától semmi körülmények között megválni nem akar. * Aranylakodalom. E hó 17-én délelőtt megható ünnepség folyt le a szatmári székesegyházban. E napon ülte meg ugyanis péchujfalusi Póchy Antal nyug. tb. főkapitány és neje Cseh Apollónia urhölgy házasságuk ötvenedik évfordulóját. Magánfogatokon vonult fel a székesegyházba a menet s a jubiláns pár, daczára előrehaladott koruknak, fiatalos rugékony- sággal léptek az oltár elé, hogy meg-
